Sziasztok!

Tibi vagyok, hivatalos történelem- és írásmániás, a blogon heti rendszerességgel találkozhattok majd a posztjaimmal. Évek óta érdekel ez a téma, különösen a társadalomtudomány és az újkori történelem, de szívesen olvasok/írok mindenről, amiben van kellő érdekesség és nem unalmas dátumokból áll. Első írásom Caligula császár őrült négy éves uralkodásáról szól, fogadjátok sok szeretettel!

Az ókori Róma tele volt különös, őrült figurákkal, amire Caligula története nem is lehetne jobb példa. A 28 éves földi pályafutását összefoglaló írások olvasásakor az embernek néha olyan érzése támad, hogy ilyen sztorikat csak valami nagy képzelőerővel bíró krónikás találhatott ki. A történelmi bizonyítékok azonban nem hazudnak: a császár tényleg gátlástalanul istenítette önmagát, emellett pedig az sem elhanyagolható tény a karrierjéből, hogy a saját lovát akarta konzullá tenni

Caligula  12. augusztus 31-én született Caius Iulius Caesar néven, ragadványnevét a gyermekkorában gyakran viselt csizmái után kapta apja katonáitól. Hányatott sorsa volt már kiskorában is, családjának több tagját tisztázatlan körülmények között megölték. Sokan úgy gondolták, a fiatalként ért tragédiái miatt vált őrültté a császári kinevezése után.

Mindössze 24 éves volt 37-ben, amikor a nép által kifejezetten gyűlölt Tiberius meghalt, megnyitva ezzel a hatalom lehetőségét. Caligulát apja népszerűségének hatására meg is választották, ez pedig kitörölhetetlen négy évet hozott az ókori Roma történelmében.

Legérdekesebb aspektusa az uralkodásának, hogy a kezdetekben semmi jelét nem mutatta a mentális betegségeinek, sőt, még szerettei gyilkosainak is kegyelmet adott és adókedvezményeket vezetett be. Viszont nem kellett sok időt várni, hogy felszínre törjön a másik énje: a császár önimádása és szadizmusa olyan mértékben megerősödött, hogy annak láttán még de Sade márki is megnyalná mind a tíz ujját. Sokat elmond róla, hogy “restitutor rei publicae” néven illették eleinte, azaz a köztársaság helyreállítóját látták benne.

Egyik pillanatról a másikra azonban szó szerint megőrült. Isteni tiszteletet szeretett volna magának, sőt, magáról is azt gondolta, hogy isten. Imádta nézni, ahogy a cirkuszi oroszlánok szétszedik az embereket, a pénzt úgy szórta, mint a cukrot, a pénztár teljes kiürülése után pedig jobb esetben a nép értékeit, rosszabban az életüket vetette el.

Egy akkori életrajzíró beszámolója szerint olyan eset is megtörtént, hogy egy apát a saját fia kivégzésének megnézésére kötelezte, majd ezután meghívta ebédre. Beteg elméje tűpontosan értett ahhoz, hogy készítsen ki mind fizikailag, mind lelkileg embereket úgy, hogy közben maga is remekül szórakozzon.

Családtagjainak megölését végül senkire nem tudták rábizonyítani, de esélyes, hogy Tiberius adta ki a parancsot az életük kioltására. Csak az egyetlen húga maradt neki, Drusilla, akivel istennővé emelése után vérfertőző viszonyt folytathatott, bár ez nincs teljes mértékig bizonyítva.

37-ben, megválasztásának idején már mutatkoztak jelei tébolyultságának, de az visszafordíthatatlanul csak két évvel később hatalmasodott el rajta. Ekkor érezhette úgy, hogy császárként rá semmilyen törvény nem vonatkozik és mindent megtehet mindenkivel. Ezekben az időkben már a szenátus véleménye is hidegen hagyta, pedig régebben pont ő volt, aki még népgyűlést is összehívott az országban, ami ritkaság volt a császárok között.

Sok adaptáció született a témával kapcsolatban: az olasz botrányfilmes, Tinto Brass által rendezett filmdrámának mondott softpornó a császár négy éves rémuralmát szerette volna megörökíteni, a történelmi hűség hiánya miatt viszont aligha lehetne ebből kiindulni, ha Caligula (leginkább értelmetlen) cselekvéseinek fő mozgatórugóit akarjuk megvizsgálni. Egyszerűbben szólva, egy-egy vérfertőzés és orgia jobban ki van hangsúlyozva, mint a császár fokozatos mentális leépülése.

Bár Caligula nevét sokan nem ismerik, de jó eséllyel ha valakinek azt mondjuk, ő az uralkodó, aki konzulnak nevezte ki a lovát, egyből beugrik, kiről is van szó. Gyakran az őrültségének a csúcsára teszik ezt a pillanatot, ebben az esetben viszont szó sem volt erről. Egyszerűen csak a gúny és a szenátus teljes megalázása vezette, amikor Incitatus “hatalomra került”. Az már inkább tűnik betegesnek, hogy közben kedvencének puszta szeretetből odaadta a palotáját és annak összes szolgálóját is, akik szó szerint szolgálták a szerencsés sorsban részesülő lovat.

Pályafutására ekkor került fel a pont, ahogy az lenni szokott egy despotikus, vagy már azon is túltevő uralkodóval szemben. A császári testőrség megölte őt 41. január 24-én. Több egymással nem egyező írás jelent meg a halálával kapcsolatban, de a legvalószínűbb ezek közül az, hogy Augustus tiszteletére rendezett játékokon tőrszúrással végeztek vele. A merénylet fő kitervelője Cassius Chaerea volt, bár mások szerint maga a senatus tagjai is részt vettek az összeesküvésben.

Caligula rövid, de annál elképesztőbb uralkodása után elszabadult a pokol, csak Claudius, a következő császár tudta csillapítani a kedélyeket. Ekkor azonban még mit sem sejtették, hogy néhány évvel később újra egy olyan embernek adják a hatalmat, akinek inkább egy hosszútávú elzárás lenne a legjobb.