Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

Egy elengedhetetlen szokás

2017. október 18. - Kvárta Zsuzsa

facewashing.jpgSzeretnél szép bőrt? Mit tennél meg érte? Hidd el nem elérhetetlen és pofon egyszerű csak kitartás szükségeltetik hozzá. A napi bőrápolási rutin a titok. Erről tuti sokat halllottál már. Nézzük miből áll, mit és hogyan kell(ene) csinálnod és vajon hol lehet elrontani.

Az első lépés a megfelelő letisztítás. Általában reggel és este mosunk arcot. Az estit semmiképpen ne hagyd ki, ha sminkelsz pedig főképp ne! Egyébként pedig napközben nagyon sok szennyeződés kerül a levegőből az arcunkra. Azt tudnod kell, hogy a faggyúmirigyek által termelt faggyú fogja fel ezeket a szennyeződéseket, de ezek el is tömíthetik a pórusokat és akkor komedók, aknék jelenhetnek meg az arcodon. Mindenképpen arclemosót használj és ne tusfürdőt vagy szappant! Ezek ugyanis annyira eltolják lúgos irányba a bőr ph-értékét, amit az arctonik már nem feltétlenül tud orvosolni.

Az, hogy milyen arclemosót választasz rajtad múlik, és a bőrtípusodtól. Érdemes szakember tanácsát kikérni (kozmetikus, szépségtanácsadó). Tőlem is szokták kérdezni melyik a jobb? Az arctej vagy a habzó lemosó. Idősebb, száraz bőrre jobb a tej, zsírosabb problémásabb bőrre a habzó, de sok minden befolyásolja, neked melyik fog beválni.

A második lépés, amiről még mindig rengeteg tévhit és rossz berögződés van a köztudatban, a tonik használata. Sokan a tonikot még mindig a jól ismert "Tini tonikkal" azonosítják, amit lassan el kellene felejteni, ugyanis az arctonikoknak más a szerepük. Először is a tisztítást fokozzák, a még esetlegesen ott maradt szennyeződéseket eltávolítják. Másodszor visszaállítják a bőr pH-értékét, a lemosás során a pH 5.5 körüli normál bőr kémhatása minden esetben a lúgos irányba tolódik (a pH skála 1-14-es értékei közül a 7 a semleges az ez alatti az egyre savasabb, míg a feletti értékei a lúgosabb irányt mutatják). Végül, pedig előkészítik a bőrt a hidrtáló termékek befogadására, mivel a tonik és  a hidratáló krém hatóanyagai között lehet egyezés.

Teszteld le! Egy héten keresztül hagyd ki a tonikot és nézd meg mi történik a bőröddel, majd kezd el használni. Tapasztalsz különbséget? Ha jó minőségű termékeket használsz akkor fogsz, nem is keveset!

borapolasi-rutin2-696x489.jpgA befejező lépés a napi rutinban az arckrém felvitele. A legtöbb nő ken valamit magára, valamilyen terméket. Reggel is és este is. Nappalra érdemes napvédővel dúsítottat, igen még télen is - a visszevődő fény miatt nem árt. Éjszakára táplálóbb, minél több hatóanyagot tartalmazó a megfelelő választás, általában az éjszakára ajánlott termékek ezt tudják is, alvás közben pedig jobb és gyorsabb a szerveztünk regenerációja.

Ha zsíros a bőröd akkor is krémezz! Nagyon sok zsíros bőrrel rendelkező azt gondolja, hogy csak tovább zsírosítja a bőrét ha bekeni. Ez nem igaz! Ha eltávolítod a faggyút a bőrödről azt, úgy fogja érzékelni, hogy újra kell "zsíroznia", így még jobban rákapcsolnak a faggyúmirigyek és pont az ellenkező hatást váltod ki. Igazából a megfelelő krémmel "be tudod csapni" a faggyúmirigyeidet, a túlzott működésük ezáltal mérséklődni fog.

Megjegyzés: Fontos, hogy a rutint tartsd be, legalább napi egyszer csináld végig és ne várj csodát egy hét alatt, én évek óta csinálom és eredménye is van. Fontos a kitartás és a türelem. Érdemes egy márka termékeit használnod , mert úgy sokkal hatékonyabbak a bőrápolók is, hiszen a gyártók egymásra építik a fejlsztés során a termékeiket és a hatóanyagokat is úgy választják ki, hogy a lehető legjobb eredményt tudják elérni.

Ez egy alap rutin, amelyet érdemes bevezetned, ez bővíthető heti egy arcradírozással, amit megfelelően letisztított arcbőrön érdemes végezni. Soha ne radírozz a sminkelt bőrödön, ugyanis a festék szemcséket nem szeretnéd beledörzsölni a pórusaidban és mégjobban eltömíteni őket. 

Az arckrém alá pedig kúra szerűen vihetsz föl szérumot. A szérumok mindig valamilyen speciális probléma megoldásában segítenek a bőrnek, de ezekről legközelebb.

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr1512956303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása