1972. szeptemberének negyedik napján a müncheni nyári olimpia versenyzői aligha gondolták volna, hogy másnapra már nem az aranyérem és a siker lesz a fő céljuk, hanem a saját életük. A Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet tagjai a hajnali órákban törtek be az olimpiai faluba, azon belül is az izraeli csapathoz: tettükkel azt akarták elérni, hogy 232 bebörtönzött társukat engedje szabadon Izrael állama, ezen kívül a terrortámadás után szabad elvonulást szerettek volna a túszokkal együtt. A tömeggyilkosság 11 ártatlan ember halálát okozta.

5:30 perc környékén lehetett, több mint egy órával azután, hogy a fegyveresek behatoltak a sportolók lakhelyéül szolgáló olimpiai faluba, amikor az első lövés eldördült. A jól dokumentált események percre pontosan meghatározták az cselekmények idejét. Az ellenállással próbálkozó birkózóedzőt, a mindössze 36 éves Moshe Weinberget egyből lelőtték a palesztin terroristák, illetve mások is megsebesültek. A támadás híre fél óra után kezdett elterjedni, majd néhány órával később már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, mi is történik itt. Az egész helyet lezárták és körülvették, csak az ott lakók maradhattak.

Munio Griuberg ökölvívóedző és Weinberg halálának kiderülése után a sajtó és a nyilvánosság hatalmas figyelmet fordított az eseményekre, többek között a televíziók élő adásai is a bizonyítékai annak, hogy a német rendőrség mennyire nem tudta kezelni a helyzetet. Emellett nagy kérdés volt, hogy az öt nap múlva véget érő játékokat lehet-e így egyáltalán folytatni a bekövetkezett szomorú és az esetleges vidám végkifejlettől eltekintve, a NOB elnöke viszont kétséget kizáróan a folytatás mellett döntött.

Elég aggasztó, hogy a terroristáknak még csak nem is kellett sokáig tervezniük a bejutást, hiszen bármiféle megerőltetés nélkül egyszerűen csak átmásztak az olimpiai falu kerítésén. Néhány évvel ezelőtt a Die Welt nevű német lap írta meg, hogy a versenyek kezdete előtt, még augusztusban kaptak olyan információkat, amelyekben az szerepelt, hogy palesztin terroristák a játékok megzavarására készülhetnek, sőt, azt is, hogy ezek az emberek már Nyugat-Németországban vannak. Ez a hír azonban nem jutott tovább az alkotmányvédelmen túl, így sem a rendőrség, sem az olimpiai szervezőbizottság nem tudott erről.

Több német újság is úgy értesült később, hogy az akció előzményeiben neonácik is segédkeztek, miután az egyikük 1972 nyarán kapcsolatba került a merénylet fő kitervelőjével, a néhány éve meghalt Abu Dauddal, akinek nem ez az egyetlen véres akció, ami a nevéhez fűződik. A segítségnyújtás leginkább autók és hamis útlevelek megszerzését jelentette. A 24 hónap börtönbüntetés ennek fejében meglepően csekély.

A fegyveresek 13, 15, és végül 17 órás ultimátumot adtak a hatóságoknak, akikkel folyamatosan kapcsolatba voltak. A németek azonban határozottan megtagadták a palesztinok követeléseit, de mivel a terroristák megtámadását a túszok bántódása nélkül kivitelezhetetlennek tartották, ezért egy követelésbe muszáj volt belemenniük: a túszokat és a támadókat át kellett vinniük a fürstenfeldbrucki reptérre, hogy aztán (a palesztinok terve szerint) egy arab országba repülhessenek.

Hogy mennyire nem készült fel egy ilyen támadásra a rendőrség, azt két dolog jól mutatja: az első, hogy csak a sokadik haláleset után jutottak el oda, hogy felállítsanak egy önálló terrorelhárító csapatot. A másik rész inkább a teljes inkompetenciájukat mutatja, hiszen (tévesen) azt gondolták, hogy csak öt palesztinnal kell megküzdeniük, így a túszmentő akcióhoz kevesebb mesterlövészt küldtek. Ezek után a bajor rendőrség csőbe húzta a terroristákat, a német híradásokkal ellentétben, amelyek a túszok megmenekülését és a palesztinok halálát jelentette be, az igazság az volt, hogy mind a 11 izraeli életét vesztette, emellett meghalt egy német rendőr és öt arab is. Csak három terroristát sikerült elfognia a hatóságoknak.

Ezután Izrael (nem kimondottan persze) bosszúhadjáratot indított, több, az akcióhoz kapcsolódó személyt is elfogtak 1992-ig, ugyanakkor tény, hogy olyanokat is, akiknek semmi közük nem volt hozzá.

Ezek után folytatódtak az 1972-es nyári olimpiai játékok, másnap már (képzelhetjük, milyen lelki állapotban) rajthoz is kellett állniuk a versenyzőknek. A mészárlás nagyon szomorú és kemény nyomot hagyott a modern kori olimpiák történelmében, a faluban az alábbi emléktábla látható az áldozatok emlékére.