Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

Könyvajánló: Hémangi Dévi Dászi: Illatok, utcák, India (2017)

Kicsit papírízűek a leírások, de praktikus és jól használható alapdarabja lehet a szakácskönyv gyűjteményünknek ez a nem túl vastag kötet

2018. február 16. - FilmBaráth

hemangi.jpg

Van egy beteljesíthetetlen szerelem az életemben: India. Imádom azt a hatalmas és ellentmondásos országot a sok évezredes kultúrájával és izgalmasan fűszeres konyhájával együtt, azonban sajnos orvosi okok miatt (hiperérzékeny bőröm nem bírja az ottani klímát) esélytelen, hogy hosszabb időt töltsek azon a varázslatosan  ellentmondásos helyen. Azért magamat ismerve nem fogok meghalni úgy, hogy nem láttam a Tadzs Máhált és nem kóstoltam meg a helyszínen az indiai konyha minél több csodáját, de realista közgazdászként tisztában vagyok vele, hogy fő csapásirányként marad az itthoni konyhatündérkedés. Mivel nálunk Tatabányán sajnos nincs indiai étterem, Pesten pedig eddig még nem volt érkezésem felmérni, melyek azok a vendéglátó egységek, amelyeket érdemes kipróbálni, ha autentikus minőségi fogásokat szeretnék kipróbálni (előre is köszönöm a kommentben küldött javaslatokat!). Idei terv, hogy eljutok végre egy indiai főzőtanfolyamra, ahol elsajátíthatom az alapokat, addig is azonban beszereztem Hémangi Dévi Dászi legújabb szakácskönyvét, mert a korábbiak tetszettek, ahogyan a szerző által vezetett blog (www.vegavarazs.hu) is a kedvenceim közé tartozik, mert az egyszerű, de nagyszerű receptek tárháza. Ebben a kötetben sem kellett csalódnom, hozta a korábbi kiadványok színvonalát, szép képekkel és nem túl bonyolult finomságokkal kényeztethetjük belőle a családot és magunkat, azonban nekem hiányzik a személyes hangvétel a receptekből, egy kis történet vagy bármi, amitől nem lesz olyan papírízű a leírás, de ettől eltekintve praktikus és jól használható alapdarabja lehet a szakácskönyv gyűjteményünknek ez a nem túl vastag kötet.

Az indiai konyha szíve-lelke a fűszer, amely ezerszer színesebb fogalmat takar, mint a mindenki által ismert curry, a sáfrányon át a mustármagon (ami itt a fekete változatot jelenti) keresztül a köménymagig (ami itt szigorúan római kömény) nagyon széles a paletta, amelyek ma már mindenhol beszerezhetőek, így nem képezik akadályát annak, hogy belevessük magunkat az indiai konyhaművészet zegzugaiba.

A streetfood Indiában minden, csak nem ízetlen és egysíkú ételek halmaza, habár mára már azon a féltekén is feltűnik a nyugati konyha néhány alapdarabja a műfajban, lásd pl. bundás kenyér, azonban azt is a saját képükre formálták, paradicsomszószt, szabdzsit (főételt), csicseriborsólisztet és kurkumát is tesznek bele, csak hogy legyen valami íze is. Abban nem vagyok biztos, hogy lenne bátorságom a helyszínen járva ténylegesen az utcán enni pl. egy gyümölcscsatnit, de otthon is viharsebesen összedobhatjuk, hiszen nem több, mint egy rakat gyümölcs összekeverve lime lével, fűszerekkel és fekete sóval. Csilii nélkül nincs indiai konyha, ezért célszerű ebből a hozzávalóból feltankolni, mielőtt a többi fűszerrel is elkezdünk megbarátkozni. Tapasztalataim szerint nem kell megijedni a feladattól, a bioboltokban szakszerű segítséget kapunk, ha egy cetlire felírjuk őket és egyszerűen közöljük, hogy őket szeretnék. Kis mennyiséggel kezdjük, hiszen az indiai ízekkel barátkozni kell, mert eléggé eltér a megszokott magyarosch konyhától, aztán majd kiderül, hogy része lesz-e az életünknek ez az ízgazdag konyha.

hemangi2.jpgAmilyen egyszerűen elkészíthetőek ezek a finomságok, olyan gyönyörű nevük van, pl. a dahipuri nem más, mint egy minipalacsinta fűszeres krumplis-zöldborsós töltelékkel, amelynek a tetejére joghurtot és paradicsom csatnit kell kanalazni. A pakora pedig az indiai panír, amelyből természetesen szintén nem hiányozhat a fűszer, a malabari kari egy dél – indiai zöldségcurry, a vada a gombócot jelenti, a kalondzsi kulcsa pedig egy lepénykenyér a szabdzsikhoz, amelyek a főételeket foglalják magukba. Rengeteg izgalmas vega fogást találhatunk a könyvben, hihetetlen, hogy mennyi különleges finomságot ki lehet hozni olyan hétköznapi hozzávalókból, mint pl. a karfiol, a paradicsom vagy a padlizsán. Még egy sima joghurtos rizsbe is annyi fűszert tesznek az indiaiak, hogy csak pislogtam.

Édességből sincs hiány a szakácskönyv oldalain, az ananászos darapuding szerelem volt első olvasásra, nem számít, hogy csöppet macerás. Nyáron kötelező program az édes lasszi, most télen pedig kihagyhatatlan a maszala csai, a híres indiai fűszeres-tejes tea. A végére is jut egy csipetnyni egzotikum, a maszalák, vagyis a fűszerkeverékek közül ismerhetünk meg néhányat. Nemcsak az indiai konyha szerelmeseinek érdemes tennie egy próbát ezzel a könyvvel, hanem mindenkinek, aki szeret kilépni a komfortzónájából, nem fél kipróbálni új ízeket, és a csili sem rettenti el (én személy szerint nem nagyon bírom a csípőset, ezért csak óvatosan kísérletezek az indiai konyhával, de eddig még nem csalódtam benne sohasem). Hangulatos, tetszetős darab, amelynek segítségével egy rövid időre tényleg Indiában érezhetjük magunkat, annyira sokszínűek a receptek, pedig ez nem több, csak egy kis ízelítő ennek a gyönyörűen mocskos országnak a gasztrokulturájából.

8/10

A FOODYNY is szívesen oszt meg tőlünk tartalmat!

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr8213636798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása