Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

Kemencét begyújtani, hátizsákot telepakolni: Kezdünk!

2017. március 03. - FroG

blogkep.jpg

Bár leginkább a filmes és könyves véleményeinket ismerhetitek (a Smoking Barrels blog alkotói vagyunk), most úgy döntöttünk, néhányan megpróbálkozunk az igazi szerelem-projektünkkel, és létrehozunk egy olyan oldalt, ami otthoni és éttermi kajálással, utazással és túrázással, egészséges életmóddal, hedoznizmussal valamint egyéb, hétköznapi hobbitevékenységekkel foglalkozik.

Ezek a dolgok legalább annyira kedvesek nekünk, mint a bloggerkedés, épp ezért tűnt kézenfekvőnek az ötlet, hogy ezzel kapcsolatban is blogot indítsunk. Tervezéstől kivitelezésig több hónapnak kellett eltelnie, de úgy érezzük, készen állunk arra, hogy véleményünket, hétköznapjainkat a ti számotokra ezen blog keretein belül, remélhetőleg szórakoztató és hasznos formában közöljük. Kerülni szeretnénk, hogy beskatulyázódjunk a klasszikus gasztroblog kliséibe, megpróbálunk minél egyedibb, frissebb és könnyedebb témákkal foglalkozni, ugyanakkor néha-néha azért egy-két komolyabb cikk, vagy felkapottabb étterem ismertetése is belefér.

Céljaink között szerepel, hogy lehetőség szerint kiéljük a bennünk rejlő lokálpatriótát, azaz nagy hangsúlyt kívánunk fektetni mind Magyarország, mind az élőkörnyezetünk kultúrájára, ezzel kvázi felkérve titeket arra, hogy ti is ezt tegyétek. Nem akarunk sulykolni senkit az adott helyek, utazási célpontok, túraútvonalak meglátogatására, csak arra biztatnánk titeket, hogy ti is látogassátok meg ezeket, vagy nézzetek szét a környéketeken hasonló helyek után kutatva. Véleményünk szerint ez az egyik legfontosabb cél az ember életében. Nem szabad ugyanakkor elfeledkeznünk a külföldi nyaralásokról vagy gasztroélményekről sem, a Jus & Calzone egyik fő rovata a gazdaságos úti-célok felkutatása, bemutatása és az idevaló utazás felvázolása lesz, erre egy külön rovatot szentelünk majd, bemutatva az adott út várható költségeit, lehetőségeit és egyéb specifikus feltételeit.

Gondolunk ugyanakkor az otthonmaradókra is: egyszerű, konyhában elvégezhető ötletekkel, technikákkal és ételekkel is fogunk foglalkozni, de ezek bemutatásakor megpróbáljuk elkerülni a klasszikus, bárhol olvasható frázisokat. Igyekszünk végigmenni a főzés alapfogalmain, technikai hátterén, és megpróbálunk rávilágítani a ritkábban használt, de kifejezetten fontos konyhai eljárásokra is.

piknik.jpg

Szerzőink:

FroG [főszerkesztő] - "Szakterületem" a blog utazással kapcsolatos oldala, mivel tanulmányaimat a turizmus és az utazásszervezés témájában végzem. Több éve blogolok már (az idei a hetedik), a Jus & Calzone mellett a Smoking Barrels egyik vezetője is én vagyok.

dome613 - Turizmus-vendéglátás szakon végeztem az egyetemen, szakdolgozatomat a rendszerváltás utáni magyar gasztrokulturális fejlődésről írtam, így szeretem azt hinni, hogy képben vagyok a témával. Nem csoda, hogy a blog hasábjain elsősorban a vendéglátás, a gasztronómia és a különböző konyhai tippek ismertetése az én asztalom, de ezeket nem szakmai szemmel, hanem lélekkel próbálom megközelíteni. (Egyébként szakácsként dolgozom.)

Baráth Zsuzsanna (FilmBaráth) - grafomániában szenvedő közgazdász vagyok, filmekről és könyvekről a Smoking Barrels blogon írok immár négy éve. Az én reszortom a gasztronómia, ezen belül elsősorban az étteremkritikák lesznek, valamint a hedonizmusról és az egészséges életmódról fogok értekezni az új blog hasábjain.

 További elérhetőségeink: 

Insta: https://www.instagram.com/jusandcalzone/

Facebook: https://www.facebook.com/jusandcalzone/

Twitter: https://twitter.com/CalzoneJus

E-mail: jusandcalzone@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr6312309877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása