Hedonista Hobbiblog

Telekocsi - a forradalmasított utazás?

2017. március 13. - FroG

unnamed.pngA telekocsizás egy érdekes, de alapjaiban véve nagyon jó kezdeményezés. De komolyan, teljesen érthető szituáció, amikor valaki azért hirdet meg helyeket az autójában, mert unatkozik egyedül az úton, vagy szimplán csak szeretné ha több emberrel tudná összedobni a benzinpénzt az adott viszonylatra, ahová egyébként is utazna. Ez az utas oldaláról is kellemes szituáció, mert a tömegközlekedési eszközök árának töredékéért eljuthat a kinézett célpontra, ráadásul ezzel elviekben támogatni is tud valakit. Jómagam 2 éve telekocsizom utasként, szóval úgy érzem, az alább leírt véleményemet ezzel a kezdeményezéssel elég tapasztalattal tudom alátámasztani. (A cikk leginkább az Oszkár telekocsi szolgáltatásairól szól, www.oszkar.com)

A telekocsizás rendszere alapvetően közösségi alapon épül fel, minden szempontból. Az utasok osztályozzák, véleményezik az autósokat, a sofőrök pedig ugyanígy értékelést írnak az elszállított emberekről, többféle szempontot figyelembe véve, úgy mint, rugalmasság, kommunikáció, pontosság, jó modor és biztonság, utóbbi nyilván a sofőrökre vonatkozik csak. Ezeket a tulajdonságokat ötös skálán lehet osztályozni, az ezekre adott pontszámaink anonimok maradnak, amit a sofőrünk lát a véleményünkből, az csak a hozzá írt szöveg. Adhatunk pozitív, negatív és semleges véleményt is, ezek a felhasználó összesített pontszámát befolyásolják, nyilván ez az autós választásánál fontos szempontrendszer tud lenni. 

A választásunkat könnyíti azok a funkciók is, amelyeket az autós állíthat be az utazással kapcsolatban. Kis ikonokkal jelezheti a hirdetés oldalán az autó alapvető tulajdonságait, például hogy klímás-e, továbbá azt is jelezni tudja, hogy a hátsó ülésen kettő vagy három ember számára van-e hirdetve a hely. Ezen felül ha szétnézünk a hirdetés adatlapján, többek között arról is tájékozódhatunk, hogy dohányzó vagy nem-dohányzó e az "autó", egyes sofőrök pedig csomagszállítást is vállalnak, az erre utaló ikont is az adatlapon tudjuk megtalálni.

A bevezetőben felvázolt idilli állapot valóban teljesen jó, a gond ott kezdődik a telekocsizással kapcsolatban, hogy az alapformula napról-napra átváltozik valami sokkal üzletibbé, valamivé, ami a pénzspórolás helyett sokkal inkább a pénzkeresésről szól. De ne szaladjunk ennyire előre. Elöljáróban le kell szögeznem, hogy az eddigi, közel 40 darab telekocsis utazásom alatt csak jó tapasztalatokkal gazdagodtam, megismertem rengeteg olyan embert, akikkel egyébként nem feltétlen biztos, hogy találkoznék, és többnyire ezek az utazások beszélgetéssel, kellemes időtöltéssel telnek, mivel az ember egy autóban, 3-4 másik egyén társaságában sokkal jobban oldódik, mint ha mondjuk egy vonatútról beszélnénk.

A telekocsi ilyen szempontból kiváló "gyakorlat". Eleinte mindenképp ismeretlen emberekkel kell találkoznod, szóval ha introvertált személyiség vagy, bizonyos szinten ez egy igen hasznos utazási módszernek tekinthető. Más, tőled különböző emberek nézőpontját megismerni arról a témáról, ami számodra fontos nagyon érdekes tud lenni, kicsit olyan az egész, mint egy mini kirándulás, amin olyan emberekkel veszel részt, akikkel soha nem találkoztál még, mármint az első utazásaidnál. Előbb-utóbb úgyis meglesznek a jól bevált sofőrök, akikhez foglalni szeretsz majd, és talán egyszer az utazáson kívül is jóban tudtok lenni, de nyilván az idő előrehaladtával, sokszor muszájból is új emberekkel tudsz majd megismerkedni. 

Alapvetően ezek a pozitívumok alkotják a telekocsizás masszív alapkövét, ettől tud az egész csapatépítő és személyiségfejlesztő hatású lenni. Továbbá az sem hátrány, hogy ezek mellett a kifejezetten hasznos funkciók mellett a telekocsizás a sofőrök és az utasaik számára is olcsóbban tud kijönni, mint mondjuk egy vonatút. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy ha többen ülünk egy autóba, ahelyett hogy mindannyian külön kocsival mennénk, még a környezetünket is védeni tudjuk.

oszki.png(A sofőrök neveit kitakartam. Akinél sárga kormány szimbólum van, az az üzleti sofőr, a korona jel pedig kiemelkedő értékelésű sofőrt takar.)De most jöjjön a feketeleves. 2017-re elértük ugyanis azt, hogy egy tök jó, fiatalos és előremutató kezdeményezésből is amolyan magyaros módon visszás dolog süljön ki. Megjelentek ugyanis a telekocsis portálokon az üzleti sofőrök, akik, a nevükhöz híven színtiszta pénzszerzésből utazgatnak adott városból adott városba, napi akár háromszor-négyszer is. Alapvetően nincs a dologgal akkora baj, mindenki azzal utazik amivel szeretne, azonban lassan kezdik kiszorítani a klasszikus telekocsizókat a palettáról. Ennek szimpla piaci okai vannak: mivel 6-7-8 embert is el tudnak egy fuvarral szállítani, megtehetik hogy alacsony ár mellett is haszonkulccsal dolgozzanak, gyakran 4-500 forinttal olcsóbban kínálva az utazást az erre fogékonyak számára.

Ezzel igazából az a baj, hogy az üzleti utazgatás gyakorlatilag kioltja a telekocsi igazi lényegét, nem az összefogásról, hanem a pénzszerzésről szól, pont ugyanúgy, mint a tömegközlekedési vállalatok portfóliója. Ebből adódóan semmivel nem többek ezek a fuvarok a sofőrszolgálatok által kínáltaknak, csak árukban tudnak jobbat kínálni. Persze mondhatjuk, hogy nyilván ezek az emberek sem jó kedvükből szelik keresztül-kasul az országot, azonban ez a lényegen nem változtat, egyes viszonylatokra alig találni olyan autóst, aki nem üzletileg, 7-8 személy elszállításával hirdeti magát, hanem valóban a klasszikus telekocsizást óhajtja továbbvinni.

Az üzleti telekocsizásnak az alapvető elvi dolgokon felül van még egy nagyobb problémája, amely ugyan nem igaz minden ilyen sofőrre, de a többségről mégis elmondható: a kényelem gyakorlati hiánya. Mivel bevételmaximalizásról beszélünk, az ilyen autók - a sofőr számára - ideális körülmények között tele közlekednek, gyakran 8 személyt elszállítva, rengeteg szűkös hellyel és rengeteg utasigénnyel megfűszerezve. Az üzleti sofőrök egy része ugyanis kisebb kitérőket is vállal, gyakran a többi utas véleményétől függetlenül, ez nem feltétlenül kellemes jelenség.

carpool.jpgÉrdemes ugyanakkor megvizsgálni kicsit az érem másik oldalát is. Találkoztam már sok olyan üzleti sofőrrel, aki csak azért igényelte ezt a csomagot, mert munkája miatt napi többször kell adott viszonylatokban közlekednie, és ezeket csak ezzel a szolgáltatással tudta meghirdetni. Arról sem szabad megfeledkeznem, hogy emberileg az autóvezetőkkel semmi gond nincsen, nem találkoztam még felelőtlen sofőrrel, sem üzleti, sem klasszikus utazás során, a legtöbben próbálnak minél udvariasabbak lenni, szóval ilyen oldalról tőlem nem érheti őket panasz, de hallottam már mind a klasszikus, mind az üzleti sofőrökről is rémtörténeteket. Ki tudja, ezek mennyire igazak.

Őszintén szólva két dologra leszek kíváncsi a telekocsizás jövőjével kapcsolatban. Elsősorban az érdekel majd a közeljövőben, hogy tovább változik-e a klasszikus és az üzleti sofőrök megoszlásának hányadosa a piacon, egyszerűbben mondva, felfalják-e az utóbbiak az előbbieket. Ebből pedig egyenesen jön a második "pont": vajon ha így történik, a kormány vajon ugyanúgy beleáll-e a telekocsizásba, mint anno az Uberrel tette. Ha a taxisblokádból indulunk ki, előbb-utóbb akár egy vasutassztrájk is előkerülhet. Eléggé utópikusan hangzik, de én semmin nem lepődnék meg.

Mindenesetre mindenkit, akinek erre szüksége van, csak biztatni tudok a telekocsizás kipróbálására. Annak ellenére hogy nagy kockázatnak tűnik beülni egy idegennek tűnő ember mellé, szerintem meglepően szórakoztató utak tudnak ezekből kialakulni, főleg ha kifejezetten jó, azonos érdeklődésű emberek verődnek össze egy társaságba. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr9312317847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoleyka 2017.03.15. 17:35:52

Nincs az az isten, hogy én más nyafogását hallgassam akár órákon át. Felülök a repülőre, buszra, vonatra, és azt csinálok,amit én akarok (általában olvasni, nézelődni, de semmiképp se más problémáját hallgatni). Drágább (?), de legfeljebb kevesebbet utazok. De nem ítélem el azt, aki használja a telekocsit. Nem nekem való.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.03.15. 20:53:14

@zoleyka: Vonattal ingáztam havonta 2-3 évig. Azért váltottam telekocsira, mert kétszer is cserben hagyott a vonatos tömegközlekedés, felső-vezeték szakadás miatt 8-9 órákat álltunk puszták közepén, és a jegyet sem fizették vissza vis maior miatt.

A telekocsizás egyébként olcsóbb, mint a vonatozás. Pl. Budapest - Nyíregyháza vonalon a teljes vonatjegy kb. 5-6 ezer forint körül mozog, ha telekocsizol, ez kb. 3 ezerből megoldható. Nyilván akkor éri meg, ha van erre hajlandósága valakinek. Megértem, ha számodra nem szimpi a dolog.