Hedonista Hobbiblog

Milyen egy Bajnokok Ligája meccs élőben?

A Bayern München - Real Madrid meccsen jártam

2017. április 16. - AldoWinnfield

cikk1.pngA Bajnokok Ligája meccseinek van egy különleges, semmihez sem fogható hangulata. Életem során eddig kétszer adatott meg, hogy a BL himnusz taktusait élőben hallgathattam végig, de olyan nagy mérkőzésre, mint amilyen a héten lejátszott Bayern München - Real Madrid találkozó volt, még nem jutottam el. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ott lehettem az Allianz Arénában és szurkolhattam a kedvenc csapatomnak. És mielőtt elgondolkodnátok, hogy a németeknek vagy a spanyoloknak szorítottam-e, elárulom. Madridista vagyok!  A cikkben videók és képek segítségével megpróbálom közvetíteni felétek azt az élményt, amelyben részem volt az utazás, a városnézés és az összecsapás során.  

Sokan sokszor kérdezték már tőlem, hogy magyar emberként miként lehetek ilyen nagy Real Madrid drukker. A válaszom erre mindig csak ennyi: 'Nem tudom." 11 éves voltam, imádtam a labdarúgást és kevéssel azelőtt figyeltem fel a csapatra, hogy az 2000-ben BL győztesként hagyta el a Stade de France gyepét. Gyerekként persze sokszor váltogatja az ember a csapatát, én is voltam Juventus meg Manchester United szurkoló is... Legalább egy évig. Aztán jött Roberto Carlos, Raúl és Casillas, én meg menthetetlen lettem. Nincs meccs, amit kihagynék (ha máshogy nem, hát felvételről biztosan megnézem mindegyiket), van egy kisebb boltnyi mezem, sálam, könyvem, bögrém, képem stb., ami a csapathoz kapcsolódik. Eddig háromszor láttam élőben focizni a srácokat: először 2014 novemberében, idegen pályán, Bázel városában (Basel - Real 0:1) láttam a Madridot. A második és harmadik élményem a témában 2015 decemberéhez köthető, amikor öt napot töltöttem a spanyol fővárosban és két meccset is meg tudtam tekinteni.

Először egy bajnoki volt a terítéken (Real - Getafe 4:1), majd egy Champions League meccs. (Real - Malmö 8-0) Remek volt mindegyik alkalom, de most kaptam meg talán először a 'teljes csomagot": azt a meccset, ami rangadó, a végletekig kiélezett, izgalmas, remek hangulattal. És volt még egy fontos része a mostani pakknak: már délután Münchenben voltam, voltunk, és láthattam, hogyan készül a város az esti mérkőzésre. (Kis kiegészítés: Bázelben az élmény szinte csak a stadion környékére korlátozódott, Madridban pedig mint említettem, jóval kisebb volumenű mérkőzéseket láthattam.)

Gondolom sokatokban felmerült, hogy mennyiből lehet kihozni egy ilyen utazást és miként lehet jegyhez jutni. Utóbbihoz végtelen nagy mázli kell, vagy rengeteg pénz. Én szerencsés voltam, mert anyagilag nem vagyok egy Roman Abramovics. Tagja vagyok egy hazai, hivatalos Real Madrid egyesületnek, a Peña Madridista Vikingos Blancosnak. Rajtuk keresztül tudtam jegyet igényelni most és korábbi utazásaim során is. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a ticket biztos a számomra. Az igénylések száma ugyanis nem meglepő módon sokkal nagyobb volt, mint a helyeké, mind a teljes Real Madridot, mind az egyesületet nézve. (További adalék: a müncheni szektorokba az átlagembereknek mintegy 7000 jegyet tudtak biztosítani. 200 000 jegyigénylést kaptak.) Amikor végül megcsörrent a telefon és közölték velem a jó hírt, hogy mehetek Münchenbe... Kétszer körbefutottam az irodában, illetve a műhelyben, ahol dolgozom. Kiabálva. Csak kicsit nézhettek bolondnak a kollégák. Kétszer 60 eurót kellett fizetnem a jegyekért. A stadionnál ötszázat is adtak volna darabjáért. (És még így sem mehettek volna be, mert a vendég szektorba névre szólót adtak.)

cikk2.png
A hír hallatán kezdtük meg utazótársammal, édesapámmal a szálláshely keresését. Végül a Hotel Coro lett a befutó, ők 99 euróért biztosítottak dupla ágyas szobát, reggelivel. Erre a két összegre jött rá az üzemanyagköltség, a stadionnál a parkolás díja (10 euró), illetve az ételek ára. (Szendvicsek, plusz két pizzaszelet és egy fél literes kóla, amit a belvárosban vettünk.)  Körülbelül hetvenötezer forint lehetett tehát két főre a dolog, a benzin és az autópályamatrica ára nélkül. Véleményem szerint egyébként München még olyan távolságra van, hogy ha a társaságból több embernek van jogsija, és nem féltek az éjszakai vezetéstől, akár szállás nélkül is vállalható egy ilyen BL-út, lehet spórolni. Mi azt választottuk, hogy egy éjszakát Németországban töltünk. A meccs szerda este háromnegyed kilenckor kezdődött, mi aznap reggel nyolckor keltünk útra Szombathelyről. Maga az utazás sok érdekességet nem tartogatott. A magyar-osztrák határ mellett persze akadt néhány szép falucska, vagy egy-egy régi, büszke vár, de aztán következett az autópálya és a monotonitás. Sok száz kilométer, amikor néhány kivételtől eltekintve szinte csak a távolban látható hegyek, vagy egy völgyhídon való áthaladás jelentett némi élményt. Ausztriában még a megállók is tök ugyanolyanok, úgyhogy kétszáz kilométer megtétele után egy pihenőnél az ember úgy érezheti, hogy nem haladt semmit. A legfontosabb viszont az, hogy nagyon korrektül tisztán tartott, modern mosdók, wifi, kávéautomata várja a megfáradt utazót.

Vagy ezernyi kamion megelőzése után végül délután kettőkor jutottunk el a szálláshoz. A kulcsokat egy kód beírása után tudtuk átvenni. Egy kis szekrényben voltak, a számsor bepötyögése után pedig csak ki kellett venni a nevünkre szólót. Szállásadóinkkal nem is találkoztunk másnap reggelig... Korrekt rendszer, tiszta szoba, finom reggeli. Hoztak mindent, ami ebben az árkategóriában elvárható volt, kifejezetten jónak értékelném a hotelt. Bő fél óra pihenés, egy gyors zuhany után München felé vettük az irányt. Parkolóhelyet viszonylag gyorsan találtunk a belvárosban, hála a kialakított mélygarázsoknak. Három óráért 6,25 eurót azért elkértek érte.

Jegyeink átvétele öt órára volt meghirdetve. A Vikingek majd húsz fős csapatának együtt kellett (volna) bemenni a kijelölt szállodába, ahol a Real Madridnak kialakítottak egy helyiséget a ticketek átadására. Nem fogok a részletekbe belemenni, de mi egy röpke városnézésből érkezve 4 óra 50 perckor értünk oda, és ezzel mi lettünk az utolsók. Mindenesetre kaptunk egy szép lila Real Madridos karszalagot meg két szuperül kinéző jegyet. A többi magyarral végül igazából csak az Allianzban találkoztunk, mivel ők az átvétel után el is indultak a stadionhoz. Mi még bő hatvan percet jártuk a várost, így végül kicsit két részre osztva körülbelül három órát voltunk München belvárosában.


Kiszállva az autóból ami egyből feltűnt, az a diverzitás volt. Anélkül, hogy belekeverném a politikát, a migráns kérdést, csak annyit mondhatok, hogy semmiféle jelét nem láttam annak röpke tartózkodásom során, hogy bárkit is zavarna a másik. Főleg nem bőrszín, hovatartozás miatt. Igazából az egyetlen negatívum, ami kirívó volt, az a sok koldus. Ezen kívül viszont... Ha nem is kiemelkedően szép, de rendezett, 'cool" városnak tűnt München. (De még egyszer mondom: mindaz, amit leírok, három órányi ott tartózkodás benyomásait rögzíti.) A Marienplatz és az oda vezető sétálóutca is eléggé menő, ahogy az onnan nem messze lévő park is, ahol a fű olyan minőségű volt, hogy nyugodtan játszhatták volna rajta a meccset. Örömmel ki is használták egy kis társalgásra, piknikre az adódó lehetőséget a helyiek, de láttam ott fekvőtámaszokat nyomó fiatalembert is.

Ami az igazi zamatát adta a belvárosnak ezen a szerdai napon az az volt, ahogy Madrid drukkerek és Bayern szimpatizánsok együtt készültek az esti negyeddöntőre. Nyilván ahogy mi is, úgy sok-sok más Real szurkoló is úgy gondolta, hogy ha már a meccs kedvéért elutazott a bajor fővárosba, akkor  megtekinti a látnivalókat. Az utca, a tér így megtelt fehér mezesekkel és pirosba öltözött helyiekkel, akik balhé helyett inkább cinkosan egymásra kacsintottak, vagy kisebb csoportokba tömörülve énekelték csapatuk rigmusait. Sőt, az sem volt ritka, hogy egy-egy müncheni társasághoz betársult némi beszélgetés, fotózás idejére egy vagy több Madridista érzelmű figura, és fordítva. Az ilyen békés egymás mellett létezés, kicsit emelkedett, ünnepies bulihangulat pedig eléggé vissza tudta adni nekem a hitemet az emberiségben, ami a hétköznapok során sokszor kiveszik belőlem. Egy nappal voltunk a dortmundi csapatot ért terrortámadás után, és mindez mintha még jobban összekovácsolta volna a szurkereket. Szuper volt látni, hogy ilyen jól megvannak egymással az emberek, a szurkolói kultúra magasfoka volt ez. Sajátos élmény.

Végül kevéssel hat óra után indultunk el a stadion felé. Az Allianz Arena egészen kint van a város szélén, és borzalmas autós tömeget kell elhelyezniük a szervezőknek egy teltházas meccs idején. De megoldják! Hatalmas parkolók vannak a létesítmény mellett, alatt. Mi egy hatszintes parkolóház tetején tudtunk megállni. Odafele ezzel nem is volt semmi gond, az összecsapás után viszont másfél órába telt, míg egyáltalán el tudtunk indulni lépésben a helyünkről. Persze kis áldozat ez azért az élményért, amit a stadion, illetve a mérkőzés tartogatott. Az autótól negyed órányi gyaloglás következett, az Allianz pedig csodálatos építményként hívogatott minket. A helyzet itt is hasonló volt, mint a belvárosban: Bayern és Real drukkerek együtt haladtak tömött sorokban. Pontosan nem tudom, hogy hány fős lehetett a vendégszektor, de a 70 000 férőhelyes stadionnak ha a tíz százalékával számolok, akkor kb. 7000 madridista lehetett az összecsapáson. Pontos számot nem tudok, lehet, hogy csak 5000-en voltunk. Mindenesetre az eléggé meglepett, hogy mindenkit ugyanott engednek be. Egy alapos motozás, aztán mehetett Real és Bayern szurkoló is a helye felé. És nem volt semmi probléma itt sem ezzel. Mire a parkolóból odataláltunk a szektorunkhoz eltelt egy jó fél óra, végül éppen hatvan perccel a kezdés előtt foglaltuk el a székünket, azon alapvonal mögött, a szögletzászlóval szinte vonalban, aminek kapujába mindhárom gól esett. Majdnem legfelül ültünk (álltunk...), mindössze egyetlen sor volt még mögöttünk és a fal. Azt gondolná az ember, hogy innen semmit nem lehet jól látni, de ennél nagyobbat tévedni sem lehetne. Tökéletes hely ez is, mint ahogy gondolom az összes ebben a stadionban. Belátni az egész pályát, minden mozgást, ahogy az összes lelátót is, ha unalmas lenne a meccs, akkor az ember akár tanulmányozhatná is az egyes szektorok viselkedését. Erre érhető okokból nem volt időm.

Szóval, ott voltam én, édesapám, mellettünk az egyesület további tagjai és még sok ezer Madridista a vendég helyeken. Spanyolok, szlovének, ukránok, magyarok stb. forrtak össze egyetlen cél érdekében. Kiszurkolni a Real győzelmet! Amikor mi leültünk, nagyjából fél ház lehetett a madridi részeken. Végül megtelt persze az egész. Először csak mosolyogtak egymásra az emberek, vagy odabiccentettek egy hellót. Aztán ahogy közeledett a kezdés időpontja, úgy lett mindenki egyre izgatottabb és úgy lettek egyre hangosabbak a szurkolói rigmusok is. (Mindkét oldalon, nyilván.) Jókedvű várakozás előzte meg a mérkőzést. A pályára melegíteni kifutó Real játékosok nagy tapsot, szurkolást kaptak tőlünk. Amikor pedig bementek a csapatok, a hangosbemondó kihirdette a csapatokat. A madridiakat nyilván fele annyira se ünnepélyesen, mint a hazaiakat, de mi azért nagyon örültünk mindenkinek! A Bayern oldalán is volt két ember, aki a múltja miatt nagy tapsot kapott: a középpályás, a nagy tanár Xabi Alonso, illetve a csapatot BL győzelemre vezető edző, Carlo Ancelotti. Irántuk töretlen a szeretet, a Real Madridban szintén játszó Robben irányába már kissé megkopott. A bevonulás, a BL himnusz lejátszása az a pont, amikor már csúcson van a hangulat. Legalábbis ezt gondolnád, de mindig lehet fokozni.

A kezdő sípszó elhangzásakor már nagy erővel tolta mindkét tábor. A mérkőzés első félideje a lelátóról nézve inkább a Bayern Münchenről szólt, bár nem volt meghatározó a fölény. Ennek ellenére akár 2-0 is lehetett volna az eredmény, de az amúgy jogtalan büntetőt Vidal szerencsére a kapu fölé vágta. A labda majdnem űrpályára állt (ilyet rúgott már Ramos és Beckham is), de a mi szektorunkból ezt pont nem lehetett érzékelni. El kellett telnie egy-két másodpercnek, míg az aggódó Madrid szurkolók örömünnepben törtek ki, mert csak akkor esett le mindenkinek, hogy ebből bizony nem lett gól. A sors igazsága, nem történt kezezés. Az első negyvenöt perc is kiváló fociélményt garantált, de ami a másodikban történt, az Real drukkereknek maga volt a mennyország.

Az történt ugyanis, hogy szinte rögtön a szünet után Ronaldo egalizált. És ekkor kiszakadt az emberekből minden érzelmük. Tök idegen arcok ölelgették egymást, pacsiztak, üvöltöttek, totális eufória lett úrrá mindenkin. Amilyen hanghatásokat én produkáltam, abból meg lehetne alkotni a Jurassic Park következő részében valamelyik dinó üvöltését. A portugál megkapta a neki járó 'Krisztiáááánnóóóóó" rigmust, és ahogy a közönség felszabadult az első félidő enyhe visszafogottsága után, úgy láthatóan a csapat is megnyugodott. A Real Madrid játékosai ezek után sorra vezették a támadásokat, szebbnél-szebb dolgokat művelve. Kicsivel később jött egy Bayern kiállítás, J. Martínez mehetett idő előtt zuhanyozni két sárgás kiállítása miatt. Itt dőlt el végképp a meccs. A bajorok kicsit összeomlottak, a Real pedig magabiztosan játszott, sok helyzetet kialakítva, viszont jó ideig nem sikerült újra  a kapuba találni. Vagy Neuer fogott hatalmasat, vagy a befejezésekbe csúszott hiba. Madridi oldalon közkeletű bölcselet szerint 'elbenzemázták" a lehetőségeket a srácok. Aztán jött egy szuper csere Zidane mestertől, Asensio bejött és adott egy forintos labdát Ronaldónak. Ő ezt köszönte szépen és betalpalta a második gólját. Ha az első találatnál azt mondtam, hogy eufória volt, akkor most ezt emeljétek hatványra. Egy nagy, örömmámorban úszó embertömeg volt a madridi tábor. Nem is nagyon emlékszem, hogy mit műveltem, de szerintem igazából senki. Csodálatos 'hülyeség" a foci, ami leírhatatlan állapotot tud előidézni az emberben. Jöhetett a még hangosabb 'Krisztiáááánóóóóó", és az önfeledt, boldog drukkolás azért, hogy meglegyen a harmadik. Sokáig nem lett meg, addig ollézással bosszantottuk kicsit a hazaiakat. A ráadásban aztán jött Ramos, és a góóóóóóól! Abban a pár másodpercben, amíg ki nem derült, hogy les volt, rengeteg minden történt. A szemüvegem például három sort repült előre, az előttem lévő srác leverte, miközben önkívületi állapotban ölelkeztünk, üvöltöttünk. Úgyhogy egy fél percig csak egy zöld homályt láttam a pálya helyett. Végül a szemüvegem sértetlen állapotban visszakerült hozzám, a mérkőzés pedig véget ért. Csak egyet sajnáltam: a második játékrészben akár el is dönthette volna a továbbjutást a Real Madrid.

A játékosok még kijöttek megtapsolni a szurkolókat, amit mi persze ezerszeresen viszonoztunk. Készült még néhány fotó, a büfék előtti részeken, a lejáratnál meg nyomta tovább a madridi tábor a különféle rigmusokat. Az út a parkolóig számunkra boldogan telt. A müncheniek ennyire már nem örültek, de semmiféle atrocitás nem történt. Azt láttam, hogy a metróra hatalmas tömeg szeretne felszállni, és mi is rengeteget vártunk, hogy el tudjunk indulni a parkolóból. 70 000 ember nem szívódik fel gyorsan, pedig a szervezés példás volt. Visszaérve a szállásra sokáig nem tudtam elaludni. Dolgozott bennem az élmény, az adrenalin rendesen. Még most, napokkal a meccs után is hajt előre. A hazaút eseménytelenül telt, de legalább volt idő átgondolni az egészet. Én csak egyet tudok mondani: ha van lehetőség, akkor menjetek el egy ilyen mérkőzésre! Az se baj, ha nem szeretitek a focit! A közösségi élmény, a hangulat, az a felfokozott atmoszféra szerintem mindenkit képes rabul ejteni. Én már készülök is a következő Real meccsemre. Pénzem ugyan nincsen rá, de tervezni ettől még nagyon tudok! Hala Madrid!

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr6812427477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.