Hedonista Hobbiblog

Aki megelőzte korát az egészséges életmód tekintetében: Sisi

Az igazi Sisi sokkal izgalmasabb személyiség volt, mint a filmbéli

2017. április 24. - FilmBaráth

sisi.jpg

Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné élete egyáltalán nem volt olyan habos-babos, romantikus leányregény, ahogyan azt a Romy Schneider főszereplésével készült filmek alapján gondoljuk. Ahogyan az az idealizált kép is eléggé távol áll a realitástól, amit Sisi máig tartó kultusza megőrzött az utókornak. Valójában Európa legszebb asszonya nem sokáig volt boldog, nem véletlenül menekült el, amikor tehette a bécsi Burgból, amely gúzsba kötötte a szabadságvágyát. Érzékeny és tehetséges asszony volt, akinek az volt a legnagyobb tragédiája, hogy az osztrák császár feleségeként nem futhatta be azt a pályát, ami elégedettséggel tölhette volna el, egy másik korban kiváló író, politikus vagy olimpiai bajnok sportoló lehetett volna, ő azonban rossz évszázadba született, rossz férfihoz ment hozzá, így egy életre rab maradt, hiszen Ausztria császárnéja nem válhatott el, maradt a mélabú és a különcség, amelyet férje és kora egyaránt elnézett neki.

Wittelsbach Erzsébet-nek boldog és szabad gyermekkor jutott Possenhofenben, a családi kastélyban, édesapja, a nem kicsit különc Miksa herceg (aki nagyon szeretett citerán játszani, imádta a természetet, hatalmas könyvtára volt, szeretetett olvasni és kiváló lovas volt) és édesanyja, Ludovika (aki egyáltalán nem élt boldog házasságban férjével, nem illettek egymáshoz, ezért gyerekeire pazarolta minden szeretetét), valamint számos testvére körében. Aztán jött Ferenc József, aki azzal lepte meg édesanyját, Zsófia főhercegnőt, hogy nem az általa kiszemelt Helénét akarja feleségül venni, hanem a húgát, a 16 éves Sisit. A korban szokatlan szerelemi házasság megköttetett. azonban a tündérmese viharsebesen rémálomá vált a tapasztalatlan fiatal lány számára...

Ahogyan mondani szokták, Zsófia volt az egyetlen férfi a Habsburgok között, aki lemondott saját koronájáról azért, hogy a fia, Ferenc József lehessen a császár, mivel tudta, hogy a férje alkalmatlan az uralkodásra. Szigorú asszony volt, aki pontosan tudta, hogyan irányítsa a fiát és így a birodalmat is, ezért még örült is, hogy egy bájos fiatal lány lett a menye, akivel úgy gondolta, hogy nem lesz sok gondja, de azért a rend kedvéért sok levélben jelezte Ferenc Józsefnek, hogy mivel nem Sisit szánták császárnőnek, a taníttatása is lazább volt, a Habsburg-udvarban dívó spanyol etikettet abszolút nem ismerte, a nyelvekkel és a történelemmel is gondjai, hiányosságai voltak.Tévedett. Erzsébet sokáig szenvedett anyósa elnyomásától, de aztán idővel fellázadt, rájött, hogy szépségével és határozottságával igenis hatást tud gyakorolni a férjére az anyjával szemben, akit mindennél jobban tisztelt, már csak azért is, mert neki köszönhette a trónusát. De túl sokáig tartott ez a folyamat, Sisi elhidegült a férjétől (akihez annak idején szerelemből ment hozzá, az első éveik boldogan is teltek, de aztán Zsófia arroganciája tönkretette a családi idillt), terhesnek találta udvari kötelezettségeit, a lehető legkevesebb időt töltötte Bécsben, annál jobban szerette Gödöllőt, hiszen ott igazán szabadnak érezhette magát. Rendkívül jó politikai érzékkel rendelkezett, de egyetlen egyszer szólt bele birodalmi ügyekbe, a kiegyezés előkészítésében tevékeny szerepet játszott, a magyarokat különösen kedvelte (először nyilván azért, mert Zsófia utálta őket, de aztán megtanulta a nyelvet, és jól érezte magát a szenvedélyes, rebelis magyarok között, a rokonszenv pedig kölcsönös volt, bár Andrássy Gyula gróffal a viszonya csak plátói volt, minden pletykával ellentétben nem ő volt Mária Valéria lányának az apja, hanem a császár - a romantika szép dolog, de Ausztria császárnőjének erényére túlságosan fontos volt a birodalom számára ahhoz, hogy egy ilyen románc eljusson a beteljesülésig, másrészt a pletykát eddig sem levéltári, sem tudományos bizonyíték nem igazolta: történészek szerint pusztán tisztelet és barátság volt közöttük.

sisi2.jpg

Miközben a császárné szerte bolyongott a világban a lelki békéjét keresve, elhanyagolta a családját, pedig nemcsak Ferenc Józsefnek lett volna rá nagy szüksége, hanem a fiának, Rudolfnak is, aki örökölte édesanyja érzékeny lelkivilágát, ugyanolyan magányos volt, mint ő, felesége, Sarolta sem értette meg, a válást nem engedélyezte számára az édesapja, ezért lassan, de biztosan teljes depresszióba süllyedt, amelynek a végeredménye a mayerlingi tragédia lett. Erzsébet önmagát hibáztatta fia öngyilkossága miatt, hátralévő életében csak fekete ruhát hordott gyásza jeléül. 1898-ban bekövetkezett erőszakos halála (egy Luigi Lucheni nevű olasz anachista gyilkolta meg, szíven szúrta egy kihegyezett reszelővel, máig érthetetlen (hol volt az osztrák testőrség és titkosügynökség, (igaz, hogy amikor csak lehetett, ő tiltotta el a kíséretet kb. minden utazása alkalmával,hogy ne ismerjék fel, emellett mindig álnéven utazott)  a császárnő Sztáray Irma nevű udvarhölgyével egyedül sétált az utcán, amikor a fiatalember egyszerűen nekirohant, Sisi csak azt hitte, fellökték, egészen addig fel sem tűnt senkinek a merénylet, amíg Erzsébet el nem ájult és a fűzőjét fellazítva észre nem vették az okozott sebet. Lucheni célpontja nem Sisi volt, ő csak rosszkor volt rossz helyen. A halált okozó reszelő és a Sisi által aznap viselt ruha megtekinthető Bécsben. Értelmetlen halála csak tovább növelte a legendáját, amelynek köszönhetően máig nem merült feledésbe az emléke ennek a különleges asszonynak, aki megelőzte a saját korát az egészséges életmód és szépségápolás tekintetében is.

sissi16.jpg

 

Európa legszebb asszonyának tartották Sisit, és ő meg is tett mindent azért, hogy megőrizze vonzó külsejét. Az 1860-as,'70-es években a világ legszebb asszonyaként tartották számon, és habár  XIX. században egy nő 40 év felett már öregnek számított, a feljegyzések szerint a trónörökös, Rudolf eljegyzési estélyén mégis a 43  éves édesanyja volt a legszebb. Az egyetlen szépséghibája a rossz fogai voltak, a Ferenc Józseffel való első találkozásukkor Zsófia meg is jegyezte, hogy sárgák. Sisi ezt egész életében szégyellte, nem mosolygott, legtöbbször zsebkendővel, vagy legyezővel takarta a fogait, nem nyitotta ki rendesen a száját beszéd közben, sokat hallgatott, emiatt eleinte sokan butuskának tartották a Burgban.

Volt olyan okos, hogy idős korában egyrészt legyezőt használt, elfátyolozta az arcát, hogy ne látszódjanak a ráncai, másrészt pedig nem engedte magát fényképezni, ezért mindenkiben a gyönyörű császárné és királyné képe maradt meg. Halála után zárt koporsóban ravatalozták fel, hogy mindenki csak a szépsége teljében lévő császárnéra emlékezhessen. Öregkori arcának egyetlen mása a halotti maszkja.

post_110164_20121203200048.jpg

post_110164_20121203200128.jpg

A kor idővel őt is utolérte, bár királynői alkatát mindvégig megőrizte. 172 cm magas volt, súlya 45-55 kg között mozgott, és ha úgy ítélte meg, hogy hízott, könyörtelenül diétázni kezdett, emellett volt,hogy naponta háromszor is megmérte testsúlyát. Ismerve dr. Leibig módszerét, amit az orvos erősen leromlott állapotú betegek számára ajánlott, Sisi is alkalmazta a bizarr diétát: képes volt egész nap csak a nyers marhahús levével táplálkozni. Idősebb korában is ragaszkodott a leánykori derékbőségéhez (50-53 cm), amit fűzők segítségével ért el; a halálát megelőző években ezért csak a befűzés több, mint egy órát vett igénybe. Mint Európa egyik legjobb lovasa, rengeteget vadászott, azonban a fűző akadályozta a mozgásban, ezért ilyenkor a testén varrattatta össze a lovaglóöltönyeit,hogy minél szorsabbak legyenek és kihangsúlyozzák az alakját. A korához képest egészségesen étkezett, és rengeteget sportolt, nagyon magas szinten és rengeteget lovagolt, amíg úrra nem lett rajta a reuma. Ezt váltotta fel a "távgyaloglás": végtelen hosszúságú sétákat tett, amelyet nem bírtak nála évtizedekkel fiatalabb udvarhölgyei. A  6-8 órás sétái során vastagon is öltözött, hogy kiizzadja magából a felesleget. 1895-ben Ferenczy Idának a következőt üzente: "Úgy híztam, hogy nincs időm álldogálni és beszélni". Ezentúl  tornaszobákat rendezett be magának a Burgban és a bécsi Hermes-villában, gyűrűhintázott, vívott és úszott, mai fogalmaink szerint igazi fitneszlady volt, egy olyan korban, amikor az arisztokrata hölgyek egy bizonyos kor után nem sokat törődtek a külsejükkel. Erzsébettől frászt kaptak a Burgban, hiszen alig csipegetett a bőséges lakomákból, folymatosan tej-, és gyümölcsnapokat tartott, sőt volt, hogy hetekig vegetáriánus étrendet tartott, vagyis nagyon komolyan odafigyelt arra, hogy az adott körülmények között minél egészségesebben táplálkozzon.

post_110164_20121203200004.jpg

Tornaszoba a Burgban

A szépségápolást sem hanyagolta el, bokáig érő hajának rendben tartása rengeteg időt és energiát igényelt. Egy hivatalos ünnepség előtt az öltöztetése 5-6 órát vett igénybe, amelyből a legtöbbet a haja elkészítésére szántak. Sisi fodrásza 1863-től a korábban a Burgtheaterben dolgozó Fanny Angerer Feifelik, aki a császárné védjegyévé vált félig feltűzött fonatos frizurákat készítette.

sissi3.jpg

Sisi nagyon büszke volt a hajkoronájára, amely sötétszőkéből gesztenyebarnává sötétült az évek során, a császárné bokájáig ért, és állítólag ötven éves koráig nem is őszült. Ez a hatalmas hajtömeg olyan nehéz volt, hogy Erzsébet feje gyakran fájt tőle. Volt, hogy szalagokkal felkötötte a haját, hogy annak súlya alól felszabaduljon a fejbőre és a nyaka. Havonta egy-két alkalommal egy egész napot annak szenteltek, hogy megmossák ezt a hajzuhatagot. Extrém hajbalzsamot alkalmazott a legendás fodrásznő, Feifalikné, 30 nyers tojás sárgájából és konyakból kotyvasztott eleggyel ápolta a felséges hajkoronát, amit ecsettel vitt fel Erzsébet szétterített hajára, majd meleg vízzel leöblítették és dióhéjból készült főzettel mosták át. Ezután a császárné vízálló kabátban sétált addig, amíg a haja meg nem száradt. Ezen bonyolult művelet közben senki sem zavarhatta Sisi-t, még a császár sem. A fésülködések sem zajlottak egyszerűen, mindegyik után meg kellett mutatni a császárnénak a fésűt, aki ha túl soknak ítélte meg a kihullott hajszálakat, elképesztő haragra gerjedt, így egy idő után a szobalány vagy Fanny a szoknyája redői közé bújtatta a hajszálak jelentős részét. 

sisi3.jpg

A bőrét sem hanyagolta el, krémekkel ápolta magát, mézes-epres arcmaszkot; tojésfehérjés, illetve olajos pakolásokat használt,sőt éjszakára nyers marhahúst tett a bőrére, ami többek között magas keratin taralma miatt öregedésgátló is. Emellett gyakran használt rózsás, illetve levendulás arcpermetet, ibolyaecetet, valamint a sima és selymes bőr elérése érdekében meztelencsigából készített arckrémet. Az egyik kedvenc krémje még cetvelőt is tartalmazott. Sminket nem használt, a természetes szépség híve volt. Majdnem minden este meleg olívaolajos fürdőt vett, és rengeteg természetes alapanyagot használt, főleg gyógynövényeket, mézet tejet és szezámolajat. Ferenczy Ida feljegyzéseiből maradt ránk Sisi fürdőtej receptje is, ami frissen fejt meleg tejből készült. Ezt borjúgyomorral melegítették  20 percig 35 fokon, majd amikor a tej kicsapódott, lassan kevergetve 47,5 fokosra melegítették. Újabb 20 perc után, amikor a sajtszemcsék majdnem borsó nagyságúak lettek, otthagyták a főzetet, hogy leüllepedhessenek a szemcsék. Ezután leszűrték, és 90 fokosra melegítették, tejsavval kezelték, amíg az albumin pelyhekben el nem vált. Ezt követően 15 percig főzték, majd átszűrték (ezt az Elisabeth c. musical Tej című dala/jelenete is feldolgozta, amikor a bécsiek tejhiányra panaszkodnak, holott Sisi abban fürdik). Ezen túl  gyakran előfordult, hogy naponta háromszor megmasszírozták, krémekkel kenegették, vagyis feltalálta a wellneshétvégéket, sok évvel azelőtt, hogy a fogalom megszületett volna.

405px-benczur-erzsebet.jpg

Sisi a szépségápolás mellett a divatot is szerette és követte, de mindig leegyszerűsített, a saját személyére szabott formában. Ruháiban részletekként mégis megjelentek a legfrissebb párizsi ötletek, ezáltal öltözékei pontosan datálhatók. Habár nem kívánta a divatot diktálni, híres fonott frizurája világhírűvé vált, nők ezrei hordtak a császárnééhoz hasonló feltűzött fonatokat. Emellett egyik szenvedélyének, a vadászatnak köszönhetően vált divatikonná. Erzsébet találmánya a férfizakó szabású kosztümkabát, állógalléros férfiing és a nyakkendő állandó viseletévé vált, az angliai vadászatai során is így ötlözködött. Habár Sisi nem törődött a bécsi divattal, ez az ötlete fellendítette az osztrák szabóságok üzletét, Európa szerte osztrákok varrták az ún. Wiener Schneiderkostümöt, amiből végül az angolok a férfiszabású kosztümöket átvették, emiatt vonult be a divattörténelembe angol kosztüm néven. Habár Sisi a kortárs uralkodókkal ellentétben nem a legújabb, legdrágább, legdivatosabb kreálmányokat viselte, gyakran vásárolt a párizsi haute-couture megalapítójánál és 1. elnökénél,  Charles Frederick Worth-nél finom holmikat. Ő készítette 1867-ben Erzsébet királyné hagyományokat követő magyar koronázási díszruháját is, amit a veszprémi püspükség kapott meg. 

7681.jpg

Habár sok fénykép készült, Sisi magyar koronázási ruháját Kovács Mihály festménye ábrázolja a leghitelesebben

Sok botrányt keltett egyrészt a fűzőivel, másrészt közfelháborodást okozott azzal, hogy 1870-től karcsúsága további hangsúlyozása érdekében alsószoknya helyett csak vadbőrből készült száras fehérneműt hordott. Emellett megszüntette azt a régi szokást, amely szerint a császárné csak egyszer viselhet egy cipőt, utána el kell ajándékoznia. Brigitte Hamann a következőket írja: „Rengeteg cipője volt, de csak hat bőr, a többi (összesen 113 pár) selyemből vagy atlaszból, esetleg más anyagból – vagyis nem tartós. Ezek szerint Sisi pont cipővel volt elég rosszul eleresztve, mert alighogy megérkezett Bécsbe, máris új cipőket kellett neki venni – szokatlanul sok pénzért, hétszáz forintért”.  Ez a szokás abból a szempontból érthető, hogy a korban a széttáncolható cipők divatja hódított, így ezek az arisztokrata lábbelik nem is bírták sokkal tovább néhány alkalomnál.

post_110164_20121203200121.jpg

Sisinek nem volt könnyű élete, de a félénk bajor hercegnő végül öntudatos nővé vált, aki saját korlátai között a létező legnagyobb szabadságot harcolta ki magának, volt egy elnéző férje, aki élete végig szerette őt (a tisztelet kölcsönös volt, Erzsébet saját maga mutatta be Schratt Katalint a császárnak, mert tudta, hogy ettől az egyszerű, de jókedélyű színésznőtől meg fogja kapni azt a szeretet és kispolgári boldogságot, amit tőle sohasem), a nép szerette (na jó, főleg a magyarok, az osztrákok már nem annyira, de nem is gyűlölték, elfogadták olyannak, amilyen), ő pedig még életében legendává vált, hogy aztán tragikus halála után még nagyobb legyen a kultusza. Ne higgyünk el mindent, amit a filmekben látunk, az igazi Sisi sokkal izgalmasabb személyiség volt, mint az a bájos lány, akit Romy Schneider amúgy kiválóan játszott el a filmvásznon.

(A cikk a Rubicon történelmi magazin Sisi különszáma és a szerzők (FilmBaráth, Kata SWL ) által az évek során a témáról olvasott könyv/levél/feljegyzés alapján készült)

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr6212428729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.04.25. 07:57:03

tehát inkább beteg, anorexiás nő volt, aki a testét eltorzította csak hogy szépnek lássák
a fűző , meg hogy magán varratta meg a lovagróruhát, az minden, csak nem egészség

Terézágyú 2017.04.25. 09:06:45

"és habár XIX. században egy nő 40 év felett már öregnek számított"
Azért ez így butaság :)

Senki nem mondta egy negyvenéves emberre, hogy már öreg.

2017.04.25. 09:27:33

A fogai tudtommal nem csak sárgák voltak, hanem ki voltak rohadva. Rohadt fogak mellett nem különösebben tudok értékelni egy karcsúra szorított derekat vagy egy ápolt hajzuhatagot...
Sok pótcselekvést vett magára szépségápolás formájában, mert se a Habsburg-család, se ő nem volt teljesen épeszű.

Viktória angol királynő meg széthízott, csúnyára öregedett, de mégis több nyomot hagyott a történelemben, mint Sisi.

2017.04.25. 10:10:46

Sulyos anorexias es depresszios volt. Nem kellene tulidealizalni, mert egyaltalan nem taplalkozott helyesen. A javara irhato, hogy sportolt, de azt is tulzasba vitte, azert 6-7 orat setalni, ugy, hogy csak egy pohar tejet ivott egesz nap, az minden csak nem egeszseges. A hizashoz fuzott idezett megjegyzesei is tipikus anorexias mondatok. Nem, nem elt egeszsegesen. Mint embert es not sajnalom, mert boldogtalan volt. De ha valoban annyira okos lett volna, mint mondod, akkor kiallt volna a ferje mellett es segitette volna. De nem, o durcaskodott, potcselekvesekbe menekult lasd 6-7 ora gyaloglas, ahelyett, hogy fontos ugyekkel foglalkozott volna. Igen, Zsofia fohercegno nehez ember volt, de idovel mindenkit meg lehet puhitani. Persze egy hiszit kislany, aki durcasan elrohan minden elol, az alkalmatlan ra. Ha olyan okos lett volna, mint mondod, kepes lett volna megvivni a maga kis csatait es meltobb talan boldogabb lehetett volna. Igy csak a romanticizalo magyar neplelek kedveli ot es idealizalja nepmesei alakka, holott tul,sokat nem tett le az asztalra.

Mrs.Columbo 2017.04.25. 10:17:17

Maradjunk annyiban, hogy a leírások alapján egy frusztrált, egoista, depressziós, szerencsétlen nő volt..

qwertzu 2017.04.25. 10:50:53

@Colonel H. Stinkmeaner: Viktória fogai szintén kirothadtak, imádta cukrot.

gchg 2017.04.25. 16:19:02

"Viktória angol királynő meg széthízott, csúnyára öregedett, de mégis több nyomot hagyott a történelemben, mint Sisi." Viktória királynő volt, nem királyné. Ő maga volt az uralkodó, nem a férje. Nem csoda, hogy nagy nyomott tudott hagyni a történelemben, ugyanis meg volt rá a lehetősége. Sisi "csak" a házastársa volt az uralkodónak.

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.04.25. 21:16:03

@enpera: Nem volt beteg,a fűző pedig mindennapos dolog volt a XIX. században. Amit Kim Kardashian csinál ma, hogy fűzővel addig szorítja el a testének csak egy adott részét, amig az fel nem veszi a fűző alakját, az a beteg dolog, Ezek a fűzők leszorítottak, de a korban mindenki hordta, és nem egy vagy két nő élt az általa adott lehetőségekkel.

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.04.25. 21:23:04

@Terézágyú: A XIX.században úgy tartották,hogy 30 éves koruk után a nők elvesztik a szépségüket, 40 éves kor után pedig szinte öregasszonynak számítottak. Ez valószínűleg összefüggésben van azzal,hogy innentől abszolút nem foglalkoztak a szépségükkel, sőt hízókúráztak is, egy idő után pedig elhíztak,mivel nem törődtek magukkal, Így nem nehez elképzelni,hogy nem alaptalan a cikkben írt állítás, amit egyébként egy történész feljegyzései alapján bátorkodtam leírni. :)

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.04.25. 21:30:21

@Colonel H. Stinkmeaner: Igen,idővel kiestek. Valószínűleg alapból gyengék voltak a fogai, nem tudni pontosan,hogy mi okozta a kiesésüket, de egyes források szerint Ferenc József (aki akkkor már sok szeretőt tartott) megfertőzte Sisit szifilisszel, amit higannyal kezeltek. A higanynak mellékhatása volt,hogy az amúgy is rossz fogakat csak tovább rontotta. De simán a genetika is okozhatta és mivel nem volt olyan fejlett a fogorvostudomány, nehéz volt őket megmenteni. Ez nem az ő hibája volt, a mi családunknak is rosszak/gyengék a fogai, vagyonokat hagyunk ott a fogorvosnál. Genetika,ez van. Épeszű volt nagyon is, és ezek nem pótcselekvések voltak, csak a legtöbb nővel foglalkozott magával, ma teljesen normálisnak tűnne a viselkedése,sőt, átlagosnak.

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.04.25. 21:52:42

@Kishableany: A súlyos depresszió igaz, az anorexia nem, olvass utána,hogy orvosilag mit jelent, annyi igaz,hogy kínosan ügyelt az alakjára. Amikor kb. semmit sem evett, akkor aznap valúszínűleg nem is végzett olyan megerőltető sportokat, mert nem bírta volna erővel.
Nem állhatott ki a férje mellett,mert nem tudott, Zsófia és aztán már Ferenc József is elutasította, az egyetlen, amiben hallgatott rá Ferenc József, a kiegyezés volt,mert Sisi tudta kezelni a magyarokat és értette a helyzetet. Nagyon sok árvaházat,kórházat stb. látogatott, ellátta az uralkodói feladatait, nemcsak fésülködött és sétált egész nap. Ha csak egy hiteles életrajzi könyvet elolvasnál róla,ahogy mi, a cikk írói tettük,tudnád,hogy Zsófia több volt,mint nehéz természet. Sisitől az 1. gyerekét azonnal elvette, és a Burg másik szárnyában lévő lakosztályba költöztette. Alig látta a gyerekét és nem szólhatott bele a nevelésébe sem. Aztán gy időre megnyerte a harcot az anyósa ellen, többet láthatta a gyerekeit, velük is utazhattak, de a 2 éves Zsófia budai halála után már harcolni is kár volt, természetesen az anyósa Sisit okolta a halál miatt. Sisi Rudolfért próbált még meg harcolni, ugyanis ismerve fiát, aki személyiségében, érzkenységében rá hasonlított,nem helyeselte,hogy egész nap ordibálnak vele és szinte kínzó,szigorú katonai nevelést kap.
Úgy pedig igazán nehéz megnyerni egy háborút, ha még a férj se áll ki a felesége mellett, hanem az anyját választja -nem véletlenül adott Sisi utlimátumot Ferenc Józsefnek.
Vannak uralkodónők, akik a királyi udvar vagyonának felélésén kívül SEMMIT nem tettek le,és pl. a kiegyezés azért eléggé nagyot koppan azon a bizonyos asztalon...

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.04.25. 21:53:29

@Mrs.Columbo: A depressziós stimmel, a többi nem.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.04.25. 22:52:01

De, anorexia, depresszió, es beleszart mindenbe.

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.04.25. 23:10:23

@enpera: Javaslom,hogy olvass utána. :) A "beleszart mindenbe" kijelentés alatt mit értesz és mire alapozod? Hogy sokat utazott a tüdőbetegsége miatt, aztán pedig azért,mert utálták a Burgban, senki nem állt mellette, a gyerekeit kb. elvették tőle, vagy meghaltak, a férjével pedig elhidegültek egymástól, aki el is kezdett bordélyházakba járni?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.04.26. 06:57:33

Te egészséges életmódot írtál. Ezt megcáfoltuk.
A napi 7 óra séta meg a beleszart mindenbe. Remélem így már érthető :)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.04.26. 08:42:00

@enpera: 'meg a beleszart mindenbe' - neked be akadt a lemez főnök? vagy mi a probléma?

zizi77 2017.04.26. 13:25:41

@Kata SWL: én is ezt hallottam, hogy a szifiliszre adott higanytól hullottak ki a fogai.
Egyébként nem volt szegény egy kiegyensúlyozott lélek. Nagy félelme volt, hogy megbolondul a családi terheltség miatt, és sajnos volt is benne valami. A halál megváltás volt neki, az biztos.

Lady Scarlett 2017.05.30. 20:24:50

Unokatestvérek voltak Ferenc Józseffel, könyörgöm, az egész család belterjes volt, Rudolfnak is voltak fura dolgai, Erzsébet másik rokonát, II. Lajos bajor királyt konkrétan lemondatták a bajor trónról az elmeállapota miatt. Más kérdés, hogy ő nagy valószínűséggel belefulladt a Starnbergi tóba, de az is nagyon rejtélyes eset volt. Legalább annyira mint Mayerling. Én nem is csodálkozom, hogy Lajos és a saját fia Rudolf halála után még furább lett. Gazdag volt, mégse tehetett azt amit akart. Nem irigylem őt. Nem lehetett egyszerű a sorsa.
Akkoriban ők voltak a sztárok mindenki őket akarta utánozni. Manapság meg vannak a celebek. Azoknak is van épp elég furcsa dolguk, ami pozitív, hogy mára már senki nem házasodik ennyire belterjesen. Szerencsére.