Hedonista Hobbiblog

Könyvajánló: Erling Kagge: Csend a zaj korában (2017)

Tartalmas alkotás, amely nem tanítani akar, hanem elgondolkodtatni

2017. június 30. - FilmBaráth

erling_kagge.jpg

Túl sok zaj vesz körül bennünket, nagyon nehéz rohanó világunkban lecsendesíteni annyira a lelkünket, hogy oda tudjunk figyelni a valóban fontos dolgokra. Hogy mik azok? Az attól függ, hogy milyen élethelyzetben vagyunk, hiszen folyamatosan változunk, és így a fontossági sorrend is ennek megfelelően alakul. Más problémával küzd egy húszéves pályakezdő, egy középkorú ember, vagy egy szépkorú, de ez a könyv nem erről szól, hanem arról, hogy miként találhatjuk meg a csendet abban az üvöltő közegben, amelyben élünk, mert a saját csendünket nekünk magunknak kell megtalálnunk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég annyi, hogy ráleljünk arra a tevékenységre, amelynek során ki tudunk kapcsolni a napi gondjainkból, és el tudunk beszélgetni őszintén saját magunkkal. Nem, ez nem az ezredik önsegítő könyv, hanem egy olyan ember gondolatai, aki a világon egyedüliként járt a Föld mindhárom pólusán: az Északi-sarkon, a Déli sarkon és az Everesten. Semmi nagyképűség, világmegváltó és semmitmondó mondatok tömkelege, inkább csendes filozofálgatás a csend témaköréről valakitől, aki a legextrémebb helyzetekben tapasztalta meg a csend erejét és szépségét, és a tapasztalatait felhasználva, megtalálta a lelki békéjét a mindennapokban. Nem praktikus tanácsokat kapunk arra vonatkozóan, hogy ezt mi hogyan érhetjük el a saját kis életünkben, inkább elgondolkodtató kis eszmefuttatások sorát olvashatjuk ebben a nem túl vastag könyvben, amelyet célszerű magunkkal vinni, így metrón/buszon/akárhol bele tudunk olvasni, és nem az aznapi kis nyűgünkön túráztatjuk magunkat, hanem csendben gondolkodunk a szövegen. Már ezért érdemes volt megírni ezt a könyvet, nem?

Szánom, bánom bűnömet, de én eddig nem ismertem Erling Kagge-t, pedig ő egy igazi mai hős, aki amúgy teljesen hétköznapi életet él - könyvkiadással foglalkozik -, és extrém túrákat tesz, teljesen egyedül 50 napig sétál a nagy fehér semmiben, hogy elérje valamelyik Sarkot, hogy aztán a másikat is meghódítsa, majd letudja az Everestet is. És mindeközben nem száll el magától, nem játsza a sztárt, békésen éldegél családja körében, végzi a munkáját, és közben csendben megtalálta azt a lelki békét, amit mindenki keres.

Én mindig azt gondoltam, hogy a felfedezők (akikből már nem sok van törpe korunkban, többek között azért sem, mert már nem nagyon van mit felfedezni földrajzi értelemben a mi szép kis Földünkön) igazi macsók, egoista úttörők, akik sok mindent keresnek útjuk során, de a csendet biztosan nem. Nagyon súlyosan tévedtem. A végtelen hosszú úton, amelyet bejárnak a felfedezők, miközben nemcsak az előttük álló távot győzik le, hanem saját magukat is, olyan töményen egyedül vannak saját magukkal, amit mi a városi rohanó életünkben nem is tudunk elképzelni. Mert azt hisszük, hogy a csend egyenlő az unalommal, holott ennek az állapotnak nagyon sok vetülete van, tud fájó lenni, de felemelő is. Nem könnyű belassulni arra a filozófiai hangulatra, amely ahhoz kell, hogy értékelni tudjuk a könyvet, de mivel szerencsére több rövid írást tartalmaz, nem érezzük úgy, hogy ránk tukmálja a saját véleményét a szerző, inkább olyan érzés olvasni a szöveget, mintha egy hegyfokon ücsörögnénk az íróval a tiszta levegőn és csak úgy beszélgetnénk ki a fejünkből a csend témaköréről.

erling_kagge2.jpgJómagam is egy több éves folyamat végén járok, egy nagyon pörgős életet cseréltem le egy sokkal nyugodtabbra, nem is olyan régen valószínűleg ingerülten elhajítottam volna ezt a kis kötetet, azzal, hogy nem fárasztom magam ilyen hegyi beszédekkel, sokkal fontosabb dolgaim is vannak ennél. Ma már tudom, hogy a lelki béke, a belső csend megtalálása iszonyúan hosszú és nehéz folyamat (nem mondom, hogy én már megtaláltam, de fényévvel közelebb vagyok hozzá, mint pár évvel ezelőtt), és meg kell érni az olyan kiegyensúlyozottságot sugárzó gondolatokra, mint amilyenek ebben a könyvben találhatóak. Nekünk, egyszerű földi halandóknak nincs lehetőségünk rá, hogy az Északi sarkig sétáljunk a csendért (miközben befagy a hátsó felünk abban a farkasordító hidegben), de nem kevés munkával megtalálhatjuk a saját kis énidőnket, amikor ki tudunk kapcsolni a mindennapok rohanásából.

Jó volt olvasni ezt a könyvet, amelynek megvan a hátránya hogy egyrészt rövid, másrészt nem kicsit sikeredett eklektikusra a szerkesztése, nem nagyon van összefüggés a kis szösszenetek között, de ettől függetlenül rendkívül inspirálóak a szerző gondolatai, amelyekben a saját példáján keresztül, egyszerű szavakkal, minden pátosz nélkül jár körül egy-egy témát. Az én abszolút kedvencem az volt, amikor elmesélte, hogy mekkora élmény volt a számára egy bálna mellett hajózni, mennyivel több lett általa az élete, amelyet egyébként nem tart különlegesnek (végülis tényleg, akárki el tud túrázni az Északi és a Déli Sarkra, és persze hétvégi programnak sem rossz az Everest megmászása). Tartalmas alkotás, amely nem tanítani akar, hanem elgondolkodtatni, kőkemény filozófia hétköznapi nyelven, egy hiteles szerző előadásában, akitől nagyon sokat lehet tanulni. Nem ebből a könyvből fogjuk megtudni, hogyan jutunk el a saját csendünkhöz, de ettől jön meg a kedvünk ahhoz, hogy végigjárjuk a hozzá vezető utat, mert érdemes.

8/10

A könyvet a Park Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr6612611745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.