Hedonista Hobbiblog

Kulipintyó: Bor van a Szőlőben

2017. július 12. - dome613

iw-ceretto-08-665x306.jpgMint már megszokhattátok, a Kulipintyóban mindig olyan épületeket keresünk, amelyek kiemelkednek a környezetükből, és érdemesek arra önmagukban is, hogy külön programelemként megtekintsük őket. A mai cikk főszereplője nem más, mint az Olaszországban, Alba városában található Ceretto borászat, birtok. Nem kevesebb, mint három generáció óta próbálják a Ceretto család tagjai még feljebb-és feljebb srófolni a hírnevüket, és már 2009-ben ki is találták a tutit (amelyről nem titkoltan a mai cikk alapját is szolgáltatja): A Szőlő. 

Na de ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen a történet maga még a 19. század végén, a 20. század elején kezdődött, amikor Riccardo Ceretto (az apa), Bruno és Marcello (a fiúk) megálmodták maguknak a szőlőskertet. Riccardonak már korábban is voltak borai, de nem helyezett akkora hangsúlyt a szőlő minőségére és származására, idővel pedig a fiai vették át tőle az üzletet. Nem kisebb célokkal vágtak neki ennek a vállalkozásnak, mint, hogy a világ egyik legjobb borászatát hozzák létre - ez az ihlet egyébként egy burgundiai nyaralás során szállta meg őket, és láthatóan elég jól meg is maradt. Kinézték tehát a szerintük legtökéletesebb területet, és elkezdték a szőlőtermesztést és borgyártást, és alig 50 évesen, 1986-ban az amerikai Wine Spectator a címlapra helyezi őket, ezzel pedig hivatalosan is az egyik legelismertebb borászattá váltak. 

langhe7.jpg1999-ben, Bruno és Marcello gyermekei, Lisa, Roberta, Alessandro és Federico csatlakoztak a céggé avanzsált vállalkozáshoz, és olyannyira belejöttek a borászkodásba, hogy mára ők vezetik az egész csoportot. Nem csak, hogy a borkészítést, de magát az ültetvényt és a birtokot is megreformálták, ezáltal is jöhetett létre A Kocka 2000-ben, A Szőlő pedig 2009-ben épült, és ezek az épületek teszik különlegessé a magát birtokot is. Így már elméletben és valóságban is sikerült maradandót, egyedülállót alkotniuk, ami különbözővé teszi őket a piac többi szereplőjétől. A "buborékban" egyébként kóstolásokat, szakmai rendezvényeket, és helyi termékértékesítési tevékenységet végeznek leginkább, nyilván azon túl, hogy kívülről rendkívül mutatósra sikerült.

Albában egyébként található egy három Michelin-csillagos étterem is, a Piazza Duomo, amely az első csillagot 2006-ban, a másodikat 2009-ben, a harmadikat pedig 2012-ben nyerte el - így tehát nem csak a borok, de a gasztronómia szerelmesei is különleges élményekre lelhetnek ebben a csodálatos olasz városban. A gasztronómia és a borok mellett adnak egyébként a kultúrára is, 2010-től tekinthető meg a Művészetek Háza, amely szoros együttműködésben áll a Ceretto-vidékkel és az Enrico Crippa által vezetett Piazza Duomoval is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr3012658043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.