Hedonista Hobbiblog

Faluturizmus olasz módra

2017. augusztus 30. - adamthesir

Egy rövid római kiruccanás után, mikor hazaérkeztem, egyből egy bloggereknek és újságíróknak szervezett, a térséget népszerűsítő projektbe csöppentem.  Bár, az igazat megvalva, számomra a két nap inkább egy a faluturizmust reklámozó körútra hasonlított, csak olaszos körítéssel. 

Alighogy megérkeztem Rómából, egy tíz órás buszozás után, már egy polgármesteri hivatalban találtam magam. Fáradtan, éhesen, fájós fejjel és az út porától piszkosan vágtam neki az egésznek, viszont utólag vissza gondolva egészen megérte. Sok szép dolgot láttunk, finomakat ettünk és jóízű borokat kóstolgattunk, persze szép helyeken jártunk és sok új infóval gyarapdotunk. Viszont nem akarom tovább nyújtani a bejegyzést, hanem jöjjön a pontokba szedett beszámolóm arról, hogy az olaszok hogyan is képzelik el a faluturizmust.

 

Piacolások közepette

Mielőtt ide jöttem volna is szerettem piacra járni, ez itt pedig még jobban felerősödött, köszönhetően a hetente kinyíló piacoknak. Mindig hatalmas élmény a standok között járkálni és hallgatni, ahogyan az olaszok beszélnek. Remek lehetőség például arra is, hogy olasz tudásomat csiszoljam. Az első nap reggelén, ahogy megérkeztem, a hivatalos megnyitó után, egyből belevetettük magunkat a piaci forgatagba. Bár a spongano-i (a városka amelyet népszerűsítettük) piac nem volt olyan nagy mint a poggiardo-i, de mégis megvolt a maga varázsa. Például ott volt a sajtárus, aki több éve visszatérő eladója a piacnak, sőt már elődei is ezzel foglalkoztak. A végtelenül barátságos és nyitott kereskedő heves olaszossággal mesélt sajtkészítésről, sajtfogyasztásról és természetesen büszkén mutatta be az ő kis guruló válalkozását.

p5271275.JPG

Mint jó kereskedő még a portékáját is megosztotta velünk és hívott bennünket, hogy bátran kóstoljuk csak meg. Mivel nagy sajtkedvelő vagyok, az olasz sajtok pedig a kedvenceim, így számomra egyértelmű volt, hogy nem mondhatok nemet  az ingyen kóstolónak. Kicsit még sétálva a piacon találkoztunk egy öreg bácsival is aki több mint harminc éve árulja saját termesztésű gyümölcseit és zöldségeit. Ahogyan már korábban is említettem, a spongano-i piac méretben jócskán elmarad a Poggiardoban taláhatótól, viszont a hangulata valahogy sokkal családiasabb és emberközelibb, na meg természetesen olcsóbb.

marketfoodcollage.jpg

 

Kisvárosi kincsek

Soha nem gondoltam volna, hogy egy pár ezer fős városnak olyan sok látni valója van mint Sponganonak. Ezekre a látványosságokra a helyiek pedig nagyon büszkék is és előszeretettel mutogatják az odaérkezőknek. Ilyen például a főtéren lévő barokk óratorony, ami időközben a város jelképe is lett. De említésre méltó a város központjától egy pár perces sétára lévő Bacile di Castiglione kastély. Amelynek pincéjében egy olajsajtoló üzem működött régebben, most pedig egy múzeumot üzemeltetnek a helyiek. Nyilvánvalóan, ha salento-I településekről beszélünk nem szabad megfeledkezni a barokk templomokról és kápolnákról sem. Végül pedig, mielőtt még végképp meguntuk volna a város templomtúráját megnéztük Spongano legrégebbi sütödéjét. Érdekességképp megtudtuk, hogy a több száz éves kemencéket még most is minden reggel begyújtják. Végül városnéző túránkat befejezéseképp megtekintettük még Sponganoban fellelhető megalitikus kultúrákból fennmaradó menhireket és dolmeneket. A helyiek nagyon büszkék ezekre a hatalmas, misztikus kőtömbökre, viszont én valahogy nem tudtam azonosulni velük és mágikusságukkal. (Talán, mert nem hiszek az ilyen szikla hókuszpókuszokban?) Na, de ez van, mindenki arra büszke amilye van vagy épp esetleg nincs és csak oda képzeli.

 

Látogatás az apácáknál

A legüditőbb pillanata a körútnak szerintem a vincés nővéreknél tett látogatásunk volt. Az irgalmas nővérek Sponganoban egy óvodát működtetnek, több mint harminc gyerek számára. Az életvidám, állandóan mosolygó apácák örömmel vezettek körbe bennünket az épületbe és büszkén mutatták elért eredményeiket.

img_20170528_165059.jpg

Tulajdonképpen itt nem csak egy óvoda működik, hanem egy amolyan kultúrális központ. Például rendszeresen tartanak kézműves foglalkozásokat és még egy sikeres, több kupát elnyert röplabda csapatuk is van. Érdeklődve és kíváncsian kérdezgettek ők is bennünket, hogy mit csinálunk itt, miért jöttünk épp az ő városkájukba és miért pont az ő óvodájukba jöttünk látogatni. Látogatásunk végén a vincés nővérek még az általuk és a kézműves foglalkozások során készített abroszokat is megmutatták. Kicsit az otthoni terítőkre emlékeztett, amit a nénikék hímeznek falun a házak előtt. Egy szó mint száz csodálatos élmény volt az az órácska, amit a vincés nővérek társaságában, nevetve, beszélgetve töltöttünk.

abroszkollazs.jpg

 

Így készült, főszerepben az olaszok híres ricottaja

A ricotta az olaszok konyhájának egyik kedvelt alapanyaga, ami tulajdonképpen nem túró, de nem is sajt. A krémes, édes tejtermék a sajtkészítés során megmaradt savóból készített fehér massza. A ricotta alapja ugyanis a sajt készítése során felmelegített tejből visszamaradt savó, amelyet újra felhevítenek, s amit ebből leszűrnek, na az maga a ricotta. Ennek a műveletnek lehettünk tanúi az körút egyik reggelén, a város egyik sajt és ricotta készítő műhelyébe, ami tulajdonképpen az egyik ház konyhája volt. A háziasszony nagy örömmel és odaadással mutatta be tudományát és még egy rögtönzött ricotta készítő tanfolyamot is tartott számunkra. Nagy örömömre, mivel imádom a ricottat, végül meg is kóstolhattuk a kész terméket. A friss ricotta íze pedig egyszerűen leírhatatlan, bár hogy fogyasztva csodálatos élmény.

cheeseworkshop.jpg

 

Ízvilág

Az olaszok szeretnek enni, gondolom ezzel nem mondtam semmi újat, a gasztronómiájuk, pedig végtelenül egyszerű. A déli konyhára ez pedig hatványozottan érvényes, amit volt is alkalmunk megtapasztalni a túra során. Lehetőségünk nyílt arra, hogy kipróbáljuk a tradicionális déli, pugliai, de inkább salentoi ételeket, amelyek természetesen pasta alapúak voltak. A paradicsom szószos fül alakú pasta orecchiette e pomodoro vagy engem leginkább lecsóra emlékeztető, olajban tocsogó, dínsztelt zöldségtál paprikával, cukkinivel, padlizsánnal, hagymával és paradicsommal. A legegyszerűbb dolog viszont nem más volt mint a frizzelle. Ami alakjában leginkább egy kettőbe vágott fánkhoz hasonlítható, de tulajdonképpen egy teljes kiszáradásig és ropogóságig sütött kenyér. Sok féle képpen lehet felszolgálni egy csomó feltéttel rajta. Ha pedig kialakulását tekintve nézzük, akkor sós vízbe mártva, esetleg hallal rajta lehet fogyasztani. Mivel „először” a szegény halászok uzsonája volt a frizzelle, amit a tengerbe mártva, hallal ettek, mikor megéheztek a nyílt vizen.

img_20170528_142218.jpg

Egyértelműen vendéglátóink a helyi édességekről sem engedtek bennünket megfeledkezni. Így volt alkalmunk megkóstolni egy helyi specialitást a spumonet. Ami egy három rétegből és ízből álló formázott kicsi „fagyitorta” egy cseppnyi babapiskótával az alján. Értelemszerűen a fagyis kalandok után, a számomra már jól ismert, süteményeket már nem voltak olyan nagy újdonságok.

pasticeriavsspumone.jpg

A gasztronómiai kalandozásaink fénypontja egyértelműen az egyik délután tartott borkóstoló volt. A helyi őstermelőnél három fajta helyi bort volt lehetőségünk kipróbálni ( egy fehéret, egy rosét és egy vöröset). Most sem csalódtam az olasz borokban, hisz mind a három nagyon finom és különleges ízvilágú bor volt. Viszont ami amit az italok mellé még felszolgáltak az valami hihetetlen volt. Az asztal szinte roskadásig volt megrakva apperitivoval. Mozzarellaval, különböző fajta sajtokkal, szalámikkal, sonkákkal és sósokkal megpakolt tányérok vártak bennünket. Tulajdonképpen a borkóstoló felért egy kisebb vacsorával, mivel annyi kísérő étel volt az italok mellé.

p5271402.JPG

 

Mikor felcsendül a zene

A projektet hamisítatlan dél olasz, salento-i hangulatban sikerült lezárni, mégpedig régió néptáncával a pizzicaval és a hozzá társuló helyi zenével. A város  majd’ 150 éves kútja mellett percek alatt utánozhatatlan és leírhatatlan hangulat alakult ki. Természetesen nagyban köszönhetően a lelkes zenészeknek és a fiatal táncosoknak. A spontán kialakuló táncos zenés minikoncert hamar összegyűjtött több tucatnyi önfeledten szórakozó helybélit. Bár ki tudna ellenállni a mediterán ritmusoknak, mikor a tamburello és a gitár tarantellűt játszó szólamai táncolni és mulatni hívja az embert. Így, ezzel a kis mulatsággal, a lehető legjobb módon sikerült lezárnunk a mi kis olaszos faluturizmust népszerűsítő körútat.

img_20170528_183858.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr7612788700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.