Hedonista Hobbiblog

Énünk erdejében - Az anyává válás tabuja

2018. január 18. - Foresta

any-woman-can-be-a-mother.jpgElső kisbabám nemrégiben jött a világra. Nagyon érdekes dolgokat tapasztaltam meg és azt gondoltam, helye van ebben a sorozatban. Hasznos lehet azoknak, akik még babavállalás előtt vannak, kíváncsi lennék mi a véleményük azoknak, akiknek már vannak gyermekük. Illetve ha férfi olvassa – talán segít, hogy kicsit a női, anyai fejbe lásson.

A várandósság számomra egy csodálatos utazás volt. Nem szenvedtem semmilyen kellemetlen testi tünettől. Voltak ugyan nálam is egészségügyi komplikációk, de ezek kezelését, meg a sok orvosi kontrollt úgy igyekeztem felfogni, mint a lehető legjobb dologhoz vezető utat. Mindent egybe véve nagyon szerettem várandós lenni és sokszor találtam mulattatónak a helyzeteket, amibe az ember ebben az állapotban óhatatlanul belecsöppen. A szülés pedig alapvetően egy jó élmény volt számomra. Tudom, hogy sajnos csak a nők kisebb része részeltetik ebben a szerencsében.

Természetesen maga a szülés egy fizikailag nehéz és megterhelő folyamat, mint ahogyan a szülés előtt a megváltozott testi adottságok kezelése, az esetleges egészségügyi komplikációk megélése is az. Aztán a szülést követően a szoptatás beindítása, a kialvatlanság okozta megterhelés és így tovább mind nagyon kemény megpróbáltatás lehet a szülő, szülők számára. Ezek azonban az élet természetes velejárói, meg aztán el is múlnak idővel és én nem is erről szeretnék ma írni. Hanem egy olyan témáról, amiről azt veszem észre, hogy bizony igencsak tabunak számít. Még az anyák körében is!

Amikor a babám a pocakomban volt, akkor minden rezdülését tudtam és éreztem. Éreztem mikor nyugtalan, éreztem mikor érzi jól magát, volt elképzelésem arról, hogy mikor alszik, mikor van ébren, mert egy-ben voltunk. A születést követően a baba hirtelen szeparált lesz és tudjuk, hogy ettől (is) sokat sírnak. Igen ám, de nem csak ők lesznek elkülönültek az anyáktól, hanem az anyukák is tőlük. Az első egy hónapban mindent újra kellett tanulnom arról, hogy a babám vajon mit érezhet, vajon mitől sírhat, vajon mikor és mit szeretne. Ez volt az igazi megpróbáltatás. Szerintem a nők többsége már a terhessége alatt anyává válik, viszont nagyon nehéz ezt a szerepet törés nélkül folytatni a szülés után. Olyan volt, mintha lenne köztem és a babám között egy fal és azon át nem érem el őt és ő sem ér el engem teljesen.

Annyira népszerű kifejezés a szülés utáni depresszió, de azt hiszem ezt a bélyeget nagyon könnyű rásütni mindenre, ami egy anyával történik. Pedig a depresszió az egy teljesen más dolog. Ebben a cikkben nem is szeretném feszegetni. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok anya van, aki nem szenved szülés utáni depresszióban, egyszerűen csak senki nem beszélt nekik, nekünk arról, hogy mi történik a szülés után. A néha ok nélküli könnyeinket és a nagyon is valós (de szerencsére többnyire minden alapot nélkülöző) aggodalmainkat a gyermekünkért könnyen felcímkézik depressziónak, ami a szüléssel jár. Pedig ez nem az. A könnyek természetesek, hormonális és érzelmi átrendeződési okai vannak, pár hét után elmúlnak. A gyermekünkért való szüntelen aggódás azonban nagyban fakad abból a kétségbeesésből, hogy elszeparálódtunk fizikailag és többé nem tudjuk, nem érezzük, hogy mikor mi a baj, mi az igénye, mi a vágya, mitől érzi magányosnak magát és így tovább.

345406-mother-child.jpgA szülést követő 4-6 hét olyan tabutéma, amiről senki sem beszél. Óriási energiákat fektetnek abba mind az egészségügyben, mind az alternatív egészségmegőrző irányzatokban, hogy szépen vigyük végig a terhességet, mindenki fel akar készíteni a szülésre… De minek? A születés csodája végbemegy és ösztönösen fog végbemenni. Vagy komplikációkkal. Valamennyire biztosan fel lehet rá készülni, de azért szerintem nem igazán, hisz ez jobbára nem olyasmi, amit irányítani tudunk.

Viszont arról nagyon is beszélni kellene a leendő anyáknak, hogy mi fog velük történni a szülést követő első 4-6 hétben. De sajnos az anyák egymás között sem beszélnek erről. Miért? Nekem úgy tűnik, hogy Magyarországon annyira erős elvárás a „szuper anya” skatulya, hogy egyszerűen sokan el sem merik mondani, hogy min mennek keresztül, nehogy rossz anyának tartsák őket. Nos, vállalom, lehet, hogy rossz anya vagyok. De nekem nehéz volt az első pár hét. Úgy éreztem el vagyunk szakítva egymástól a babámmal és ez megviselt. Megviselt, hogy nem tudom miért sír és türelmetlenné tett a dolog. Néha igen, ingerültté is. Sőt. Eszembe jutott nem egyszer, hogy hogy lesz ezután? Hiszen mindig itt lesz velem. És az hogyan lesz?

keep-calm-and-be-a-mom.jpgTegnap két barátnőmmel beszélgettünk erről a témáról, igazán őszintén. Teljesen egyetértettünk abban, hogy igen, ez a legkomolyabb kihívás és szörnyen nehéz az első baba utáni első pár hét. Sokkal nehezebb, mint kihordani, vagy megszülni a babát. Ezért én mindenkinek javaslom, aki a soraimat olvassa és még a gyermekvállalás előtt áll, hogy erre próbáljon felkészülni. Nyaggassa a környezetében levő anyákat, hogy mondják el őszintén, hogy milyen volt az első pár hét. Illetve nem szabadna foglalkozni azzal, hogy mit diktál a jó anya című társadalmi szerep. A lényeg a megélés, és az a felkészülés, amivel könnyebbé tehető a gyermekágy. Mert az anyák többnyire nem depressziósak – csak senki nem mondja el nekik, hogy ezen, mindenki átmegy. Mert szabad anyává válni, annak minden nehézségével, mert szabad könnyezni és szabad bánatosnak lenni. Mert ez természetes. Mert a babád szíve eddig a Te szíved alatt dobogott, most pedig határok vannak köztetek és ezt meg kell tanulnotok kezelni. Engedjük meg magunknak, hogy ne skatulyázzanak be minket és legfőképpen saját magunkat ne illessük rossz anya jelzővel. Ne vádoljuk magunkat azért, mert eszünkbe jutott, hogy is lesz ezután. Hiszen ez természetes.

Mire a babánk körülbelül 6 hetes lesz, addigra mindenbe belejövünk, mi is és a babák is, és elkezdődik az igazi felszabadult boldogság. Eddigre már tudjuk miért sir, mikor van szüksége ölelésre, mikor a hangunkra, mikor az anyukájára, mikor az apukájára és így tovább. És eddigre már az arcán is látjuk, hogy boldog, mert nevet, kacag ránk.

És hát… szülőnek lenni a világmindenség egyik legcsodálatosabb dolga…

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr2813581945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A kulcslyuk szelleme 2018.01.20. 15:22:13

Apaként írok.
A hatodik hetet mi is nagyon vártuk, mert korábban másoktól hallottuk, hogy utána sokkal könnyebb lesz, de nem jött el a várva vár felszabadult boldogság. Számomra azóta sem...
Ugyanolyan nehéz volt utána is, semmi nem változott. Gondolom, bennünk van a hiba, mert egyébként semmi különös probléma nincs, csak mi valahogy nehézségnek éljük meg ezt az egészet, hiába telt el már több mint hat hónap. Nincs az a mosoly, gügyögés, ami számomra ellensúlyozza a nehézségeket. Kilátástalan és elkeserítő, hogy mindig van/lesz valami, amivel küzdeni kell. Számomra nem akkora élmény szülőnek lenni, mint ahogy a környezetemből (és a médiából) hallom.

trabant 2018.01.21. 00:24:26

A születés utáni hetek terhe , pl. a kialvatlanság, a házimunkával elmaradás, stb. - folymatosan csökken. A kevésbé aggódó, felszabadult szülőknek a gyerekük is felszabadult(an kacag).
Nem kell túldimenzionálni a napi eseményeket és történéseket, csak meg kell tanulni lazábban kezelni. Ha egy ygyerek egészéges, a fejlődése is az lesz - szülei, nagyszülei, testvérei és a saját örömére.

Foresta 2018.01.21. 06:51:58

Trabant, teljesen egyetértek :) Nagyon fontos dolgot írtál le. Feltétlenül szükséges lazítani a saját magunkra kirótt elvarasainkon. Nekem sokat segitett, amikor rájöttem, hogy ha nem lesz kész valami idoben, pl. a házimunka, na akkor mi van... Elfutni nem fog a teendő. Egyébként az atapasztalatom, hogy az alapvető szükségleteinket (tudjak enni /valamikor:)/, mosdóba menni /valamikor:)/ stb) feltétlenül biztositanom kell, mert nalam ez a kulcsa annak, hogy teljes figyelemmel a babára tudják koncentrálni.

MEDVE1978 2018.01.21. 11:23:00

Két gyerekes apa vagyok. A két gyerek személyisége teljesen eltérő és ebben a nevelésnek és az első hónapoknak, a szülők magatartásának is nagyon nagy szerepe van. Többgyerekes (3 +) anyákat érdemes megkérdezni, egy ilyen mondta nekem második kisfiamra, hogy "olyan, mint egy harmadik gyerek".

Nagyobbik fiamnál már a terhesség is hektikus volt. Anyukája a nyolcadik hónap elejéig dolgozott, rendkívül stresszes munkában. A karrieréhez szükséges volt. Így a felkészülés a gyerekáldásra sem volt az az idilli babacucc-nézegetés, inkább rohammunka. Aztán már a szülés sem volt tervszerű, feleségem egész teste vizesedni kezdett, az utolsó hónapban több mint 10 kiló víz jött fel rá. A gyerek nem született meg a kiírt időpontra, holott a dokik mondták, hogy ez nagyon nem tesz jót az anyukának és a gyerekre is veszélyes lehet. Aztán eltelt egy hét - a vizesedés miatti kockázatok következtében már kórházban, amikor gyógyszereket adtak be, hogy szülessen meg. Egyik gyógyszer sem hatott, fájások nem voltak. Egy hét túlhordás után jött a császár. Baba szerencsére egészséges.
Sajnos ez a hektikusság tovább kísérte a csecsemőkorát és ebben szerepet játszott a tapasztalatlanságunk is. Feleségemnek a császár miatt csak lassan lett teje, nem tudta hogyan kell szoptatni, így vegyesen tápláltunk. Ettől viszont részben ellustult a baba, nehéz volt etetni. Ráadásul feleségem próbálta követni pontról pontra a súlya változását, mert nem evett jól és eleget a gyerek. Tehát mérjük meg evés előtt és utána is, éjjel is stb. Utólag nézve teljesen értelmetlen volt, a gyerek egyébként a még megengedett minimumot hízta.
Hasfájós nem volt, de így is naponta egy-két órát sírt átlagban, rendkívül nyűgös baba volt. A legrosszabb az volt, hogy össze-vissza aludt és evett. Ez persze kikészített és feszültté tett minket is.
Vártuk a hatodik hetet, mint a messiást. Semmi nem változott, a gyerek az 5-6. hónapra vett fel egy evési és alvási rendszert, addig pokolian szar volt..
A második gyerekben az a jó, hogy megtanulod elengedni a dolgokat. Nem parázol az evés miatt, ha nincs tej, majd kap tápot. Rájössz, hogy az idióta standardoknak nincs értelme (átlagsúly, növekedés stb.). Majd a védőnő úgy is szól, hogy ha gáz van, egyébként nincs értelme méregetni a kicsit. A második kisfiam kb. két hónap után állt be a rendszerre, nála jobban volt tej. A bátyjával kínszenvedés volt azt kihúzni, hogy 6 hónapos koráig anyatejet is egyen, a kicsi simán 11 hónapig szopott.

Amit talán tanácsként lehet adni az az, hogy take it easy. Nem történik katasztrófa akkor sem, ha rendetlen a lakás, a gyerek nincs mindennap fürdetve (kezdetben teljesen értelmetlen), nem eszik eleget egy-egy alkalommal, értelmetlenül sír (persze van értelme, de ezt sohasem fogod megtudni) stb.
Egyedül vagy csak az apával az egész brutál gáz, mert befásulsz amikor lehet, segítséget kell bevonni, nagyszülőket, testvéreket stb. Ha megvannak a feltételek (van lefejt tej), akkor egy-két hónapot követően én időt kell csinálni (másra hagyni a gyereket), illetve az elhanyagolt apával közös programot csinálni.

Imádnám, ha egy harmadik gyerekem lehetne, sajnos az életem jelenleg nem erre megy, de szuper lenne. Az biztos, hogy rengeteg kérdéshez (sterilizálás, szokásos, szoptatás stb) már teljesen másképpen állnánk hozzá.

xyyyxyxyyxyxyyx 2018.01.22. 12:13:07

Ha már tabutémát akarsz feszegetni, akkor bele lehetett volna venni, hogy vajon a férjed hogy bírja a szexhiányt. Vagy úgy általában a férfiak milyen arányban lépnek félre a szülés utáni 1-2 hónapban. Mert ezt valahogy görcsösen kerülik a cukiskodó pocaklakó-áldottállapot-mindenttöbbesszámbanírunk blogok.

A kulcslyuk szelleme 2018.01.23. 10:24:46

Segítségünk nincs.

Legyünk lazák. Azért ezt mondani könnyebb, mint megcsinálni, mert fogalmam sincs, miben kellene lazábbnak lenni. Valószínűleg korábban sem voltunk lazák, csak nem tűnt fel. :-)
Az mennyire lazaság, hogy úgy 2-3 havonta porszívózunk (pedig nem lenne baj, ha nem a poros szőnyegen kúszna a kissrác...), ágyneműt úgy havonta cserélünk, készételt eszünk, vagy rendelünk, vagy hozunk valahonnan? Főzni úgy kéthetente sikerül, akkor is valami tésztát, mert az gyorsan megvan.
Azért mosni, mosogatni csak kell, mert elfogynak a ruhák, edények. A kölyökre visszaadjuk a lebukott ruhát, amikor megszáradt, de azért így is elfogynak a szekrényből.
A szabad 5-10 percek, amik vannak meg semmi értelmes tevékenységre nem alkalmasak, mert kiszámíthatatlan, mikor vannak és meddig tartanak. Fél év alatt max. 1 órát tévéztem összesen. Mondjuk, ez nem is hiányzik.
A saját "én időm" a munkába járás. A páromnak próbálok teremteni félórákat azzal, hogy a lurkót átviszem a másik szobába és felügyelem.
Közben érzem, hogy nagyon rágörcsöltünk a gyerek körüli tennivalókra, de nem tudom, hogyan lehetne kevésbé feszengeni ezen az egészen.
És nem tudom, hogy mitől élvezhetném a szülőséget, mert most leginkább gyűlölöm az egészet.

Foresta 2018.01.23. 10:47:24

Esetleg érdemes lenne felvenni a kapcsolatot az Otthon Segítünk Alapítvánnyal. Én az anyukamtol hallottam róluk (nagyon messzire költöztünk a családtól és a barátoktól is, így ha anyukám, anyósom nem utazik ide napokra, akkor nekem sincs segitsegem). Mivel az én babám jelenleg egészen jól "beállt", így egyelőre nem kellett élnem a lehetőséggel. De sok csaladnak óriási segítséget jelent az alapítvány tevékenysége.