Hedonista Hobbiblog

Könyvajánló: Sudi Pigott: Dobd fel! - Palacsinták a világ minden tájáról (2018)

Összességében egy nagyon jó kis szakácskönyvről van szó, kár, hogy vannak benne szerkesztési hibák és következetlenségek

2018. június 08. - FilmBaráth

palacsintak.jpg

Baráth Zsuzsanna vagyok, palacsintafüggő. Ezen belül a kakaós változat a gyengém. Bárhol, bármikor képes vagyok magamba tömni ezt a finomságot, nincs az a fogyókúra, ami távol tudna tartana tőle. Az egész kiskoromban kezdődött, amikor a nagypapám a tatai telken olyan hévvel dobálta a palacsintákat az éhes kis unokái kedvéért, hogy a plafonon maradt a nyoma, majd aztán degeszre ettük magunkat belőle. Az évek során sokféle palacsintát volt alkalmam megkóstolni, és mindegyiket szerettem, de azért az igazi a papa-féle kakaós maradt. Édesszájú lévén elég sokáig tartott, amíg rávettem magam, hogy sós palacsintát is egyek, és sohasem kedveltem meg annyira, mint édesebb testvérét. de kíváncsi alkat lévén nem idegenkedem ettől a változattól sem, imádom a műfajt, ezért nyilván nem hagyhattam ki Sudi Pigott könyvét, aki egy érdekes ízkalandra hív bennünket a világ körül palacsintaügyben. Nem csalódtam a könyvben abból a szempontból, hogy sokféle palacsintát ismerhetünk meg belőle az olyan közismert finomságoktól kezdve, mint a franciák Crépes Suzette-je (hatalmas kedvencem!) az olyan különlegességekig, mint pl. a Jian bing, a kínaiak palacsintája. A fotók gyönyörűek, a leírások jól követhetőek, a kivitelezés korrekt, azonban egy kicsit zavaró, hogy kicsit össze-vissza érkeznek a receptek, ráfért volna egy erősebb kezű szerkesztés erre a könyvre, amelybe belecsúszott egy kis fordítási hiba, amelyet a kiadó kiválóan kezelt azzal, hogy a könyvben véletlenül benne maradt angol szöveg mellé belecsúsztatta külön lapon a magyar leírást is. Egy kellemetes olvasmány volt, amelyben sok-sok ötlet vár arra, hogy elkészítésre kerüljön, bár őszintén szólva a macerásabbaknak kizárólag különleges alkalommal állnék ki, de szerencsére többségben vannak az egyszerűen elkészíthető finomságok, amelyeket egyszerűen muszáj kipróbálni (szigorúan csak kánikulamentes napokon, mert a francnak van kedve a tűzhely előtt állva sütögetni a hegyomlásnyi mennyiségű palacsintákat, de úgyis esős nyárnak nézünk elébe, vagyis ez nem lesz kifogás arra, hogy kísérletezgessek majd).

Palacsintát készíteni nem nagy ügy (hozzávalókat összekever, kicsit pihentet, serpenyőt kiolajoz, tésztát beletesz, körbeforgat, megsüt, megfordít, megsüt, tányérra borít, ennyi), ezért nem véletlen, hogy a világ minden táján ismerik és készítik ezt a finomságot. A hozzávalók és az alapanyagok azonban alapjaiban térnek el egymástól, hiszen amíg a franciák pl. naranccsal készítik a Crépes Suzette-et (igen, tudom, hogy őt már említettem, de imádom, ezért nem lehet elégszer felhozni őfinomságát), miközben pl. Kolumbiában és Venezuelában feketebabbal töltik meg az ő kukoricadarás palacsintájukat. És ez csak egy kis ízelítő abból az ízorgiából, ami a könyvben vár ránk...

Hagyományos és villásreggelikkel nyitunk (nekem hiányzott egy kicsit bővebb bemutatkozás és bevezetés, de egye kutyus, hagyjuk, jöjjenek a palacsinták, végülis róluk szól ez a kötet, nem igaz?), szívem szerint én már itt is azonnal lecsaptam volna a könyvet, és mentem volna sütni, de aztán erőt vettem magamon, és inkább tovább olvastam az ínycsiklandozó recepteket. Az egészséges életmód híveként (ami nem zárja ki a bűnözést az én olvasatomban), azonnal rabul ejtett a skót zabpalacsinta, amely egyáltalán nem szűkölködött ízekben gazdag hozzávalókban,  ugyanis málna, joghurt és méz is dukál hozzá a skótoknál. A ricottás palacsinta sem rossz, de az én fantáziámat a fűszeres tönkölypalacsinta jobban megragadta (kardamom, fahéj már a tésztában, amelyhez még almás szederszósz is készült, nyami). Az íreket sem kell félteni, ők egy burgonyalángossal képviseltették magukat a képzeletbeli ízversenyben, a boxtyt nagyon fel tudja dobni a füstölt tőkhal, a spenót, a buggyantott tojás és a mustáros créme fraiche. Az amerikai palacsintát mindenki ismeri, de nem csak juharsziruppal lehet fogyasztani, hanem szalonnával és avokádóval is. A holland minipalacsinta, a poffertjes kicsit macerás, de egyszer mindenképpen ki kell próbálni, ahogyan a quinoás hajdinapalacsintát is saksukával.

A lepények és falatkák elsőre nem tűnnek izgalmasnak, hiszen az oroszok blinije közismert, azonban a Cong you bing, azaz a kínai újhagymás palacsinta nem piskóta, de amit azonnal ennék a választékból, az a Kuku sibzamini, vagyis a perzsa sáfrányos édesburgonya-lángos, annyi íz és zamat keveredik benne, a mesés Kelet minden fűszere találkozik benne, kell és kész!. És a főételek még csak most érkeztek, értelemszerűen itt inkább a tartalmasabb receptek kerültek előtérbe. A Farcou, ami  egy mángoldos palacsinta citromos berber fűszervajjal, természetesen a franciáknál honos (közelebbről Aveyron megyében), a Crespelle az olaszok ínyencsége (spenótos-ricottás sült palacsinta paradicsomszósszal), de az igazi különlegesség a Hoppers/Appam, a Srí Lanka-i palacsinta, amelyben annyi finomság keveredik, hogy nem is lehet röviden összefoglalni. Az Okonomiyaki a japán változat, garnélával, okonomiyaki szósszal és japán majonézzel, de a spanyolokat sem kell félteni az Chorizós kukoricapalacsintájukkal, ahogyan a brazilokat sem a Panquetával (fűszeres marhahússal, olívabogyóval, paradicsommal és chimichurri mártással).

A lényeg a végére maradt: desszertek sora kérte a figyelmemet, amelyekből sokat ismertem természetesen (császármorzsa, Gundel-palacsinta, rakott palacsinta, stb.), de azért voltak nagy felfedezések részemről ebben a témakörben is. Az aebleskiver, a dánok palacsintája a megtévesztésig hasonlít a tarkedlihez, mégis más, a habkönnyű kókuszpalacsinta kakukkfüves sült sárgabarackkal szerelem volt első látásra, a Necci (gesztenyepalacsinta ricottával és gesztenyemézzel) szintén. Az olyan különlegességek, mint az Atayef (arab palacsinta), a Pang jee (thai kókuszos - banános palacsinta), a karamellizált, sült almás palacsinta (amit naná, hogy a németek követtek el) és a Dorayaki (japán mézes palacsinta adzuki babos mascarponéval töltve) láttán csak ámultam és bámultam. Összességében egy nagyon jó kis szakácskönyvről van szó, kár, hogy vannak benne szerkesztési hibák és következetlenségek (írhatjuk azt, hogy ricotta vagy rikotta, de döntsük el, hogy melyik változatot használjuk egy könyvön belül!), viszont a formai pontatlanságokért kárpótol bennünket a sok-sok palacsintarecept, öröm volt olvasni, mennyiféle változata létezik ennek a csodálatos műfajnak szerte a világban.

8/10

A könyvet a Kossuth Kiadó jóvoltából volt lehetőségem kipróbálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr3514030288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.