Hedonista Hobbiblog

Könyvajánló: Tom Nealon: Forradalmak az ebédlőasztalon - A konyha titkos történelme (2018)

Gyönyörűen illusztrált kiadvány, amelyben ínycsiklandozóan fonódik össze a történelem és a gasztronómia

2018. augusztus 03. - FilmBaráth

forradalmak_az_ebedloasztalon.jpg

Mi köze van a pontynak a keresztes háborúkhoz? Hogyan menekült meg Párizs a pestistől a limonádénak köszönhetően? Hogyan jött létre a levespor? Melyik nép nevéből ered a kannibalizmus? Hogyan befolyásolta az ebédlőasztal a francia forradalmat? Hogyan született meg a Worcester-szósz? Milyenek voltak az angol csokoládéházak? Mikor alakult ki a barbecue? Ki nyerte meg a mexikói Cukrászdaháborút? Mivel sűrítették eleink az ételeket? Megannyi érdekes és izgalmas kérdés, amelyre választ kapunk ebből a gyönyörűen illusztrált kiadványból, amelyben ínycsiklandozóan fonódik össze a történelem és a gasztronómia. A British Library gyűjteményéből származó fotók hihetetlenül hangulatosak, visszavisznek bennünket régen letűnt korokba, segítségükkel sokkal könnyebben felidézhető jó néhány gasztrotörténeti érdekesség. Egyáltalán nem száraz szakkönyvről van szó, meglepően humoros a hangvétel, időnként sajnos túlságosan is az, néha komolytalanná válik, de ennél több hibát nem nagyon tudok felróni ennek a különleges könyvnek, amelyből rengeteg ismeretre tehetünk szert Kulinária berkein belül. A könnyed hangvételű, de egyáltalán nem felszínes kiadványban olyan tabutémához is hozzá mer nyúlni a szerző, mint a kannibalizmus, de amúgy sem gyenge lelkületű hölgyeknek való olvasmányról van szó, hiszen az itt tárgyalt különlegességek összeforrnak a háborúkkal, forradalmakkal, mégis meg tudja őrizni a kényes egyensúlyt történelem és gasztronómia között, ezért az összhatás inkább érdekes, mint tragikus és drámai. Elsősorban a história és a konyhaművészet szerelmeseinek ajánlom ezt a fantasztikusan szép kiadványt, amelyet öröm kézbe venni, és számtalan új információval gazdagítja olvasóját.

A legizgalmasabb téma kétségkívül a kannibalizmus, azonban a kakaóról, a levesporról, a sűrítőanyagokról, a szószokról és megannyi más hétköznapinak látszó témáról is olyan érdekfeszítően tud mesélni nekünk a szerző, hogy tuti biztosan együltő helyünkben olvassuk végig ezt a könyvet, miközben a szebbnél szebb fotókban gyönyörködünk.

Már a bevezetővel felkelti az olvasó kíváncsiságát az író, amit aztán mindvégig sikerül fenn is tartani. A ponty elsőre nem tűnik túl érdekes témának gasztronómiai szempontból, azonban viharsebesen rájövünk, hogy dehogyisnem, hiszen a keresztes háborúk erősen közrejátszottak benne, hogy idekerült hozzánk, Európába ez a halféle, amelyet eredetileg Kínában háziasítottak. De ez még semmi, hiszen ki gondolta volna, hogy a limonádé – amit már ősi Egyiptomban is üdítőitalként ismertek – mentette meg Párizst a pestistől. Az akkor élt embereknek természetesen halvány lila fogalma sem volt róla, milyen szerencséjük volt, hogy pont akkor tetőzött a limonádé-mánia a francia fővárosban, amikor a pestis odaért, mivel a citrom elpusztította a baktériumfertőzést okozó bolhákat. Nem meglepő módon a háború miatt fejlesztette ki az ipar a levesport, méghozzá elég korán, már a 17. század közepe-vége táján, az igazán forradalmi változások a műfajban a 19. század fordulóján Rumford grófnak a nevéhez fűződnek, aki feltalált egy egyszerű, de nagyszerű, árpagyöngyből, borsóból, krumpliból, kenyérből, sóból és ecetből álló levest. Az ipari méretű levesport a németek fejlesztették ki az 1840-es évek közepén.

A kannibalizmusról szóló részből megtudhatjuk, hogy a szó a karib nép nevéből származik. A legelső írásos emlékek a témáról egy 1557-ben megjelent könyvben találhatók, amelyben Hans Staden a brazíliai tupinambá népről ír, akik viszonylag rendszeresen fogyasztottak emberhúst. Azt is megtudhatjuk, hogy az aztékok nem háziasítottak egy növényevő állatot (tehén, disznó, juh, kecske stb.) sem, így a Tenochtitlánban és Tlatelcóban élő emberek kizárólag kukoricát ettek, így a kannibalizmus az éhhaláltól mentette meg őket. Hannibal Lecter sem maradhatott ki az emberevés kultúrtörténetéből, ahogyan Sweeny Todd és Charles Dickens sem. A Napkirály udvaráról nemhiába zengenek ódát a történelemkönyvek, gasztronómiai szempontból nézve is fényűző volt XIV. Lajos versailles-i palotája. Azonban az nem annyira közismert, hogy valójában azért tartotta jól a nemeseket, hogy a Fronde után szemmel tudja őket tartani, és az étkezőasztalnál nagyon is éreztette velük, hogy ki az úr a háznál. Aztán később ezt a hagyományt meglepő módon a forradalmárok is folytatták, sok fontos kérdés dőlt el annál az étkezőasztalnál, ahol Robespierre és Danton együtt költötte el az ebédjét. Ki gondolta volna, nem?

A Worcester-szószt mindenki ismeri, az viszont számomra újdonság volt, hogy egy konyhai balesetnek köszönhető a léte: egy mártás rémesen sikerült, ezért a vegyészek levitték a pincébe, majd egy év múlva döbbenten tapasztalták, hogy új szósz született. Nem kevés marketing és kalmárszelleme kellett ahhoz, hogy az erős versenyből pont a Worcester-szósz legyen a legközismertebb a műfajában, érdekes végigkövetni a folyamatot. A csokoládéról mindenki úgy tudja, hogy a maják találták fel, pedig nem, már a jóval előttük élő olmékok is rájöttek, hogy a kakaóbabból italt is lehet készíteni. Az Angliában működő csokoládéházakról sem hallottam eddig, ahogyan azt sem tudtam, hogy 1832-ben született meg a Sacher-torta, pedig világéletemben csokoholista voltam, ezért naná, hogy ez a fejezet volt a kedvencem a könyvből. A barbecue-ról szóló rész engem annyira nem kötött le (ez nem a szerző hibája, egyszerűen nem érdekel a műfaj), a mexikói Cukrászdaháború annál inkább, ahogyan az ételek sűrítőanyagának gasztrotörténelmi összefoglalója is tartogatott számomra meglepetéseket. Összességében csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni erről a fantasztikus külcsínyű, tartalmas kiadványról, hiánypótló darab, örülök, hogy nem maradt ki az életemből.

9/10

A könyvet a Cser Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr314156383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.