Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

5 kevésbé ismert, de hasznos masszázsforma

2017. május 16. - FroG

massage.jpgA masszázs mára a mindennapi élet részévé vált, rengeteg ember relaxációs vagy egészségügyi céllal veszi igénybe ezeket a szolgáltatásokat. A masszázsok különböző helyen és különböző intenzitással, illetve formában történhetnek, manapság pedig minden magára valamit is adó wellness(nek mondott) szálloda rendelkezik masszázs-szolgátatással, amit vagy felár ellenében, vagy a szobához tartozó turisztikai csomaggal vehetnek igénybe a relaxálni vágyók. Az alább olvasható cikkben azonban nem ezekkel a populáris (svéd, thai és egyéb) masszázsformákkal szeretnék foglalkozni, hanem öt olyannal, amelyek nem feltétlenül kapnak helyet a mindennapi masszázskultúrában, azonban legalább annyira fontosak és hasznosak tudnak lenni.

Szegment masszázs 

A szegment masszázs, mint a lista legtöbb tagja, elsősorban nem kényelmi vagy relaxációs szolgáltatás, hanem leginkább a gyógyítást tűzi ki végső céljául. E masszázsforma eredményességének a gerincvelőből kilépő idegek szelvényezettsége, azaz szegmentálódása a kulcsa. A szakember a kellő hatást a bőr, a kötőszövetek és az izmok "stimulálásán" keresztül éri el, a terápia célja pedig az adott reflexkörbe való pozitív beavatkozás, illetve a szövetek ezzel való állapotnormalizálása.

A szegment masszázs alapvetően a svédmasszázs fogásait használja, azonban további kiegészítő gyakorlatokat is tartalmaz, az alapvető cél pedig a dörzsöléssel-simítással való vérbőség elérése, ami kedvezően hat a belső szervekre is, továbbá a kezelést végző szakember a különböző kézmozdulatokkal próbál relaxációt elérni az adott szerveken vagy szöveteken. A szegment masszázs alapvetően a svédmasszázshoz hasonlít leginkább, azonban a két masszázs közötti alapvető különbség, hogy előbbi kivételes figyelmet szentel a legyengült zónákra, illetve leggyakrabban kúraszerűen kerül "felhasználásra".

Nyirokmasszázs

btl-lymphastim_application-trousers-1.jpgA nyirok és az azt tároló és termelő nyirokcsomók az immunrendszerünk legfontosabb szervrendszerét alkotják (többek között a csecsemőmiriggyel kiegészülve). A nyirokmasszázs alapvető célja, hogy a szervezetben fellépő nyirokpangást csökkentse, és ezzel pozitív hatást érjen el a testünkben. A nyirokpangás feloldásával aktiválódnak a test alapvető öntisztító és méregtelenítő folyamatai, ez többek között pihentetőbb alvással és javult közérzettel jár, továbbá megerősödnek az immunrendszer öngyógyító folyamatai.

A nyirokmasszázs közben a szakember leginkább a nyirokcsomókkal tarkított testfelületekre koncentrál, például a nyakra és a hónaljra, azonban a test további fontos területeit is "átmozgatja". A felszabadított nyirokfolyadék akadálytalan áramlásával kezelhetőek például a gyulladásos megbetegedések, de jótékonyan hat a cellulitisz és az ödémák ellen is.

La Stone-masszázs

A La Stone masszázs egyelőre a tengerentúlon hódít igazán, de valószínűleg hamarosan itthon is elég népszerű lehet. Míg az előző két felsorolt masszázs egzakt módon hatott a testre, a La Stone terápia sokkal inkább az emberi szervezet alapvető energiacentrumaira próbál hatást gyakorolni, a kezelés során többek között a hasra, a testre, a tenyérre, a térdhajlatra és a lábujjak közé 40 meleg, nagyjából 50 fokos lávakövet helyeznek, a kezeltnek pedig egy előmelegített masszázsalátétre kell feküdnie. 

A testet a kezelés előtt mandulaolajjal bekenik, a selymesre csiszolt, gömbölyűre kerekített bazaltköveket csak ezután helyezhetik fel. A meleg lávaköves terápiát általában ellazító masszázzsal vegyítik, ami segít feloldani a fájdalmas izomgörcsöket. A terápia egyébként az USA-ból, Tucson városából származik, és Mary Nelson-Hannigan nevéhez köthető, azonban  a temérdek pozitívuma mellett van néhány komoly ellenjavallata is: a magas hőmérséklet miatt nem ajánlott például szívelégtelenségben szenvedőknek, vagy kismamáknak sem. 

La Phyto-masszázs

la-mer-spa.jpgA La Phyto-masszázs azon masszázsformák sorát erősíti, amelyekben nem feltétlenül az elvégzett mozdulatoknak van nagy szerepe, hanem a bőrre felvitt különböző pakolások érik el a kedvező hatást. A kezelést olyan szakemberek végzik, akik a saját bioritmusod alapján állapítják meg, hogy melyik testrészedre pontosan milyen pakolást visznek majd fel. A La Phyto alapvetően kettős hatással bír: a bőrfelszínre kifejezetten jó hatással vannak a felvitt pakolások, továbbá a bőrbe masszírozott hatóanyagok a bedörzsölő mozdulatoknak köszönhetően sokkal mélyebb szintekre, a különböző kötőszövetekre és izmokra is hatást tudnak gyakorolni.

A személyre szabott kezelést végző szakember ugyanakkor arra is figyel, hogy a kínai masszázsra alapuló módszerekkel elősegítse a nyirokáramlást, ebből adódóan a nyirokmasszázshoz hasonlóan a La Phyto is segít az immunrendszer erősítésében, valamint a szervezet frissességének elérésében.

Szárazkefe-masszázs

A szárazkefe-masszázsban az az igazán különleges, hogy az alapvető masszázsokkal ellentétben ez a módszer nem az izmokra, hanem leginkább a bőrre, és a bőr alatti kapillárisokra hat. Továbbá, a kezelés sem szó szerint kézzel, hanem egy kifejezetten erre a célra kialakított, speciális hosszúsággal és keménységgel rendelkező sörtékkel ellátott kefével történik. A kezelés legfontosabb célja, hogy a bőrön elhalt hámsejtek "letisztításával" felszabadítsák a bőrfelületet, amelynek köszönhetően a bőr oxigénellátása is javulni tud, ebből adódóan a szárazkefe-masszázs alkalmazható a klasszikus masszázsformákkal kiegészítve, vagy azokat megalapozva is.

Ez a masszázsforma ebből adódóan kifejezetten jó kiegészítője lehet más terápiáknak is, mind szépségápolási, mind egészségügyi szempontokból, de önmagában is kifejezetten hasznos, hisz a már említett oxigénellátáson kívül hat a bőr saját vérellátására is, ebből adódóan vérkeringés serkentő szerepe is van, azaz az anyagcserére is kedvező hatásai lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr5612458831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása