Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

Könyvajánló: Beh Mariann: A kert konyhája (2018)

Nagyon hangulatos és egyszerűen gyönyörű kiadvány

2019. augusztus 31. - FilmBaráth

a_kert_konyhaja.jpg

Már hosszú évek óta egy hatalmas kert kellős közepén lakom, de csak idén kezdtünk el komolyabban kertészkedni. Ennek eredményeként sikerült rácsodálkoznom arra, hogy milyen jó érzés saját termesztésű hagymát, paprikát, paradicsomot enni, teljesen más íze van, mint annak, amit a boltban lehet kapni. Szóval elkezdett rányílni a szemem a kert szépségeire, ezért nagyon kíváncsi lettem Beh Mariann könyvére, amelynek már a borítója is gyönyörű volt, és mivel rá szoktam nézni a Bazsalikomos kert nevű online  felületére, nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok, de végül teljesen belehabarodtam abba az íz- és színorgiába, amely az oldalakon fogadott. Mert azon túl egy vizuális élménycunami zúdul az olvasóra, olyan ízkombinációkra is rácsodálkozhat, amelyekre korábban biztosan nem. Kávémániásként természetesen a levendulás latte lett a legnagyobb kedvencem a könyvben található receptek közül, de rengeteg jobbnál jobb ötlettel találkoztam, sőt, még ahhoz is megjött a kedvem, hogy próbát tegyek az ehető virágokkal. Na de nem csak receptek zseniálisak, hanem egy remek növényhatározó is helyet kapott ebben a gyönyörű kiadványban. Mivel elég gyakran konyhatündérkedem, a különféle fűszerek nagy részét eddig is ismertem, csakhogy szárított formában használtam őket eddig, így jó néhány esetben sikerült rácsodálkoznom arra, hogy milyen fantasztikusan festenek szárítás előtti formájukban. Továbbá azon is leesett az állam, hogy mennyire fel tudnak dobni egy-egy ételt vagy italt a teljesen hétköznapi növények, bár én konzervatív lány lévén még erősen barátkozom a csalános palacsinta gondolatával, kétségkívül nagyon jól néz ki, azért a kipróbálásához kell még egy kis bátorságot gyűjtenem. Nagy szakácskönyvgyűjtő vagyok, de ez a darab különösen megérintett, nagyon hangulatos és egyszerűen gyönyörű kiadvány, alig várom, hogy minél előbb kipróbáljam a benne található különleges receptúrákat.

A rövid, de velős bevezetőben megismerkedhetünk a szerzővel, azzal, hogyan lett a kert szerelmese, miként kezdett el kísérletezni a nála termő kincsekkel, és miként jutott el addig, hogy ez a szakácskönyv megszülessen. Majd máris belecsapunk az egyáltalán nem tankönyvszagú növényismertetőbe, hogy aztán a receptek mindent vigyenek.

„A fűszernövényekkel közelebb tudom hozni az embereket a természethez és a kerthez.” És tényleg, hiszen olyan gyönyörűen sikerült lefényképezni pl. a babérlevelet (amelyet nyilván én is sokat használok főzés során, tehát nem mondom, hogy nem ismerem, de most sikerült újra beleszeretnem egy pillanat alatt), hogy mindent tudni akartam erről a szerény szépségről. És mindjárt az első oldalon sikerült is ledöbbennem azon, hogy teát is lehet belőle készíteni, méghozzá nem is akármilyet. Aztán a következő oldalon szembetaláltam magam a lila bazsalikommal és a fahéjbazsalikommal, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek, pedig jó néhány fűszert tartok a spájzomban. És ez még csak egy fűszernövény volt a számtalan közül, a csokoládémenta lett a kedvencem az eddig ismeretlen darabok közül. A vadontermők között döbbentem fedeztem fel a tyúkhúrt (amelyből szintén lehet teát készíteni!). és a pitypangot, amelyekkel sokszor találkoztam már, de őszintén szólva eddig még nem gondoltam arra, hogy étkezési célra is lehet őket használni.

És az igazi szépségek csak most érkeztek, hiszen a következő témakör az ehető virágok voltak. Őszintén megmondom, eddig nagyon erősen tartózkodtam a műfajtól, valahogy nem éreztem úgy, hogy túlságosan biztonságos lenne egészségileg, ha megenném a virágokat. Ámde most meg lettem győzve, el is határoztam, hogy előbb-utóbb rászánom magam, hiszen „a hétköznapok luxusa, hogy virágszirmokat szórsz a reggelidre, az italodba vagy a desszertedre is”. A bodza és a levendula még hagyján, de a kamilla vagy a begónia nekem legalábbis nagy felfedezés volt ebből a szempontból. Akárcsak a mézike (amelyről bevallom őszintén szólva, azt sem tudtam, hogy létezik, tudom, hogy erre nem mentség az, hogy városi lányként nem igazán vagyok otthon virágokban és növényekben), de a napraforgót egyszerűen muszáj kipróbálnom egyszer, a kedvenc virágomat, a rózsát meg aztán pláne. Már a neve is szép a salátaboglárkának, a szászorszépnek és a szegfűnek, de az igazi döbbenet az volt a számomra, hogy tyúkhúrt is tehetünk salátákba, főzelékek, krémlevesek vagy desszertek tetejére. Ezután a szárítás folyamatában mélyedhetünk el, amelybe a pestotól a herbeateáig sok minden belefér.

És még csak most érkeztünk el a receptekig, amelyek évszakok szerint rendszerezve sorjáznak elénk, és rabolják el a szívünket, mert nemcsak gyönyörűek, hanem nagyon izgalmas ízvilágúak is. Mindjárt nyitásnak kaptam a pofimba egy olyan virágszirmokba forgatott petrezselymes sajtgolyót, hogy meg sem tudtam szólalni, csak percekig gyönyörködtem benne. Nem vagyok nagyon leveses, de a hideg szamócás rebarbaraleves thai bazsalikommal nemcsak meseszép, de az „azonnal kell” kategóriába sorolódott nálam. Nem is hallottam még olyanról, hogy a reteklevélből főzeléket is lehet készíteni,  a már korábban is említett csalánpalacsinta bodzavirágos szamócaszósszal szintén figyelemreméltó különlegesség. A bodzaszörpbe is lehet rózsát tenni, az uborkás-zsályás frissítőt pedig biztosan ki fogom próbálni a jövőben, ha jön a kánikula. Felsorolhatatlan a rengeteg finomság, csak mutatóba néhány: sárgadinnye thai bazsalikommal és sonkával, kókuszos-mentás görögdinnyetorta, caprese bazsalikomos paradicsomfagyival, borókás, szőlőmagolajos barna csiperke, fahéjas-almás pite babérral és rozmaringos mézeskalács. Ez a könyv egyszerűen tökéletes, alig várom, hogy eljussak egy tanfolyamra a szerzőhöz, nagyon kíváncsian várom, hogy milyen új ízekkel ismertet majd meg.

10/10

A könyvet a Boook Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr815032560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása