Pont tíz évet késett ez a könyv az életemből. Ugyanis ekkor kezdtem el teljesen a nulláról megtanulni sütni-főzni, és mivel nem volt anyukám, akitől elleshettem volna a praktikákat, kénytelen voltam a szakácskönyvekre hagyatkozni és a saját káromon tanulni. Ezen folyamat részei ma már a családi legendárium részei, kezdve attól, hogy az első sütimmel csak azért nem égettem porrá a konyhát, mert gázszerelő mester apukám éppen otthon tartózkodott, és szakszerűen elhárította a vészhelyzetet (szó szerint lángolt a sütő), egészen addig, hogy az első péksütim készítésekor lisztben úszott sokat látott konyhám és még hosszan tudnám sorolni a ma már megmosolyogtató sztorikat. Óriási segítség lett volna, ha már akkor megjelent volna Samin szakácskönyve, ugyanis mindent leír benne, amit egy kezdő konyhatündérnek tudnia kell ahhoz, hogy bátran el merjen indulni a saját kis kulináris útján, miközben meghozza az olvasó kedvét az alkotáshoz. Mert bizony a főzés művészet, ugyanakkor kémia is, vagyis ahhoz, hogy az ember lányának a fantáziája elindulhasson a konyhában, ismernie kell az alapösszefüggéseket, és ehhez nyújt rendkívül szórakoztató és praktikus segítséget ez a remek szakácskönyv. Elég vaskos darab, több, mint 400 oldal, de nincs idő unatkozni, hiszen még egy olyan egyszerű folyamatot is, mint pl. a majonéz elkészítése, vagy a tojás megfőzése (kéretik nem mosolyogni, el sem tudom mondani, hányszor landolt a kukában a kemény tojásnak indult valami, amíg rájöttem az elkészítés apró, de annál fontosabb praktikáira) annyira viccesen és mégis alaposan magyarázza el a részleteket, hogy simán bele lehet feledkezni órákra ebbe a könyvmonstrumba. Ezúttal nem a recepteken van a hangsúly, bár azokból is akad nem kevés, hanem a technikai fogásokon, amelyek leírása során azt is megtudhatjuk, hogyan jött rá annak idején Samin ezekre a saját hibáin keresztül. Mert ez a figyelemreméltó hölgy egyetemistaként, nulla tapasztalattal vágott bele az éttermi szakács "karrier"-be, végigjárta a szamárlétrát, és meg is tanult mindent azoktól a séfektől, akiknek éveken keresztül segítette a munkáját. Ma már híres tévés szakács (én sajnos nem láttam a könyv alapján készült sorozatot, de a stílus alapján gondolom, hogy jó móka lehet), mégis a közvetlenségében rejlik a sikerének a titka, és abban, hogy egyáltalán nincs elszállva saját magától, bátran felvállalja a saját botladozását a szakácsművészet rögös útjain. Nagyon szerettem ezt a könyvet, csak azt sajnáltam, hogy a desszertek és a sütik sajnos háttérbe szorultak benne, minden kezdő konyhatündérnek figyelmébe ajánlom, sok időt és energiát tud megspórolni vele, ha alaposan áttanulmányozza a benne szereplő információkat.
Már mindjárt a borítón kezdődik a kiképzés: kapunk egy tökéletesen áttekinthető rajzot arról, hogy melyek a legnélkülözhetetlenebb konyhai eszközök és alapanyagok (jelentem, az utóbbival rendben vagyok, az előbbihez még be kell szereznem egy paradicsompasszírozót, egy salátacentrifugát és egy maghőmérőt), ami azonnal megadja az alaphangulatot, széles mosollyal és nagyon kíváncsian vágunk bele a ránk váró kulináris kalandokba...
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki már sózott el úgy ételt, hogy egy életre megtanulta, hogy 1. apránként tesszük bele ezt a hozzávalót az éppen aktuális alkotásba, nem csak úgy belezuttyantunk egy jó adagot belőle 2. MINDIG KÓSTOLUNK!. A sóról kevés szó esik, annyira hétköznapi hozzávaló, mégsem lesz az igazi az íze az ételnek nélküle, Samin-nak pedig van róla mondanivalója, nem is kevés. Tűpontos sózási irányelveket kapunk tőle (közgazdászként imádtam a kis táblázatait, annak ellenére, hogy ma már érzésre főzök, de nyilván sokáig én is grammra kimértem mindent), rendkívül jópofa, informatív ábrákon keresztül tudatosítja az olvasókban, hogy mire kell odafigyelniük a sózás nem is olyan egyszerű folyamata során. Aztán már érkezik is a zsír témaköre, amely szintén nagyon izgalmas, hiszen ahány féle étel, annyi zsiradék, nem könnyű kiigazodni ebben a étkezési labirintusban, szerencsére Samin ismét formában van, jönnek a vicces és tanulságos grafikonok, nem kevés saját sztorival fűszerezve, és már sokkal beljebb vagyunk ezügyben is. A savaknál csúcsra jár a kémia, olyan alapos ismeretekre tehetünk szert az egyes ételek PH-értékéről, hogy csak na, miközben a legendás umami (vagyis az ötödik íz az édes, a savanyú, a sós és a keserű mellett, magyarul leginkább a "felséges vagy mennyei íz" a legjobb kifejezés rá) is szóba kerül legnagyobb örömömre. A hő természetesen a sütési hőfokot jelenti, amelyet egyáltalán nem egyszerű belőni, hiszen minden ételnél más, és azt sem árt tisztázni, hogyan is néz ki egy lassan bugyogó, egy gyöngyöző vagy egy forrásban lévő víz. Észre sem vettük, és már a könyv feléhez értünk, amelyet egy zseniális kihajtogatható folyamatábra foglal össze, amelyen jókat lehet derülni, ugyanakkor valóban tartalmazza az apró, de annál fontosabb alapösszefüggéseket.
A könyv második része recepteket és javaslatokat sorol, itt már egy picit kevesebb elánnal, mint korábban, de annál alaposabban. Kiválóan összefoglalja a szerző a konyhai alapokat, attól kezdve, hogy mikor kell fakanalat vagy szilikonspatulát használni, egészen a tepsi kontra keverőtál problematikáig. Megtanulhatunk hagymát szeletelni, petrezselymet aprítani és répát kockára vágni. És már át is térünk a receptekre, van itt minden, saláta, salátaöntet, megtanulhatunk szakszerűen hagymát dinsztelni és articsókát tisztítani. Szánom, bánom bűnömet, de én még mindig lusta vagyok alaplevet készíteni, pedig nagyon egyszerű, de mivel hétköznap nem főzök, nem fogyna el, de majd eljön annak is az ideje, most már legalább van hozzá egy nagyon jó receptem. Mivel a szerző perzsa származású, szívügye a rizs, amelyet nem is olyan egyszerű tökéletesen megfőzni, mint gondolnánk. Tésztahegyek következnek (két évig élt Olaszországban a szerző, el lehet képzelni, mennyit tud a pastákról). de az én kedvencem a tojásról szóló fejezet volt, egy tündéri rajzról egy életre megjegyeztem, hogy hány perc főzés után milyen állagú lesz a végeredmény. A csirkéről szóló részben megtanulhatunk csirkét darabolni (nem árt, hogy van hozzá egy jó kis ábra, nekem még ma is meg szokott gyűlni a bajom a feladattal), a húsokról szóló értekezésbe még Weöres Sándor Bóbitája is belefért (nagyon jól sikerültek a fordító megjegyzései, mindig felhívja a figyelmet a magyar sajátosságokra), aztán kaptunk a pofinkba egy kis salsamatekot. Sajnos a sütik csak éppenhogy említésre kerültek, és a végére is hiányzott nekem egy frappáns lezárás, de ennél több hibát tényleg nem tudok felróni ennek a monumentális írásműnek.
Sajnálom, hogy lemaradtam a tévésorozatról, Samin biztosan rendkívül szórakoztatóan osztja meg velünk sokrétű tapasztalatát a főzésről, pedig tényleg hirtelen felindulásból kezdett el étteremben dolgozni sok évvel ezelőtt, azonban azóta szenvedélyesen szereti a munkáját, amely érződik az általa írt sorokon. Elsősorban nem szakácskönyvről van szó, hiszen főként alapreceptek találhatók benne, inkább afféle útmutató kezdő konyhatündéreknek. Az biztos, hogy leendő lányomnak a megfelelő időben oda fogom adni ezt az alkotást, amely egyszerűen, de nagyszerűen vezeti be az olvasót a konyhaművészet alapjaiba. A szerző stílusát tökéletesen kiegészítik a remek illusztrációk, amelyeken jókat lehet vidulni, de ugyanakkor meglepően praktikusan össze is foglalják a szükséges ismeretanyagot az adott témáról. Gyakorlott háziasszonyoknak inkább csak az ismétlés és a remek stílus miatt ajánlott, azoknak azonban, akik csak most ismerkednek Kulináriával, tökéletes ajándék lehet, nagyon szeretni való darab.
9/10
A könyvet a Park Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
