Ha eddig voltak kétségeink afelől, hogy a gasztronómia művészet-e, most már nem lesznek. Őszintén szólva fogalmam sem volt arról, hogy ki az a Gelb Tatjána (nem nagyon nézek tévét, nem vagyok képben a celebekkel, és ezt egyáltalán nem sajnálom), csak a könyv borítóján akadt meg a szemem. Mert egyszerűen gyönyörű. Először azt hittem, festmény, aztán miután jobban megnéztem, kiderült, hogy ez bizony étel, de valami hihetetlenül színes és különleges. Aztán amikor belelapoztam a könyvbe, kiderült, hogy a szerző természetes ételfestéket használ (ki gondolta volna, hogy a cékla vagy a lila káposzta ilyen célra is használható?), az a szépség pedig, amibe első látásra beleszerettem, az bizony nem más, mint halpaprikás színes karfiolsalátával, burgonyacsipsszel. Nesze neked elvek, hiába nem eszem meg a halat, ebben a kontextusban csak ámultam és bámultam, mit ki lehet hozni belőle. A lazacot például céklás öntetben pácolva gyönyörűen meg lehet színezni, majd egzotikus rizspapíron tálalva lenyűgöző látványt nyújt. És ez csak egy példa abból a rengeteg kulináris szépségből, ami ránk vár, ha belevetjük magunkat ebbe a varázslatosan szép kivitelű kötetbe – a szerző saját maga fotózta az általa elkészített ételeket és a szöveget is ő írta hozzá, miközben egyik sem a szakmája alapvetően - , amelynek a végére szinte már elhisszük, hogy ezt mi is meg tudnánk csinálni. Persze nem valószínű, hogy elsőre hoznánk ezt a művészi szintet, ahhoz viszont határozottan meghozza a kedvet, hogy elkezdjük kreatívkodni a konyhában.
Tényleg döbbenet, hogy mit ki lehet hozni egy viszonylag egyszerű ételből, de azért ezek a szépségek inkább ünnepnapra valók, hétköznap biztosan nincs sem kedvünk sem időnk pepecselgetni velük. Azonban nagyon tetszetősek a képek, remek ötleteket adnak, amelyeket ráérős napokon be lehet csempészni az ételeinkbe, és biztosan elindítja a gasztronómiai fantáziánkat, ami sohasem hátrány.
Teljesen hétköznapi konyhatündérként csak néhány receptet vállalnék be – ezek közül az első a lilakáposzta-gazpacho lesz mustárfagylalttal, az biztos! - , mert azért a természetes ételfestékekkel tudni kell bánni, és nem kevés bátorság valamint gyakorlat szükségeltetik ahhoz, hogy bele merjünk vágni a használatukba. Mert bár nem különösen nagy ördöngősség elkészíteni őket, azért van vele dolog, nem is kevés, oda kell figyelni a mennyiségre, az arányokra és nagyon sok mindenre még, így tényleg csak nyugodt időszakunkban érdemes nekiállni kísérletezni vele. Viszont tényleg fantasztikusan fognak kinézni az ételkölteményeink, ha sikerül ráhangolódnunk a műfajra.
Nyilván a desszertek a leglátványosabbak, de egy zöldfűszeres görögdinnye saláta mozzarellával is gyönyörű lesz, ha rászánjuk az időt és a fáradtságot a felturbózására. A legkülönbözőbb művészeti irányzatoknak megfelelően alakíthatjuk ételünk küllemét, egy sima rakott burgonya is istenien fog kinézni, ha futuristára vesszük a figurát, egy hamburger is tud olyan neoklasszicista színekben tündökölni, hogy eláll a szavunk, ha meglátjuk. Biztosan a konzervatív ízlésem az oka, hogy a nagyon modern művészeti irányzatokra hangolt ételek annyira nem mozgatták meg a fantáziámat, de mindenki meg fogja találni a saját ízlésének megfelelő finomságokat ebben a gyönyörű kötetben.
Egy rövid előszó után egy szintén kurta bevezetés következik a természetes színezékekről és már bele is vágunk a receptekbe. Először az előételek és saláták kérik a figyelmünket, és már el is ámulhatunk azon, hogy némi kreativitással mennyire fel lehet dobni ezt a sokszor unalmas műfajt. Abszolút kedvencem ebben a témakörben a májpástétomgombóc vörösáfonya-zselében nevű szépség, amit olyan döbbenetesen egyszerű elkészíteni, hogy egyszer biztosan sort fogok keríteni rá. Ezután a levesekhez jön meg az étvágyunk a szebbnél szebb fotók láttán, ezek közül nálam a gazpacho mindent vitt, a korábban említett lilakáposztás verzión túl a klasszikus gazpacho uborkasörbettel a listám élén landolt. És még csak most érkeznek a főételek, amelyek közül számomra küllemben a tagliatelle sültpaprikaszósszal, ötletben pedig a színes hamburger vitte el a pálmát. A végére maradtak a desszertek, amelyek közül édesszájúként nehéz a választás, de mégis nagyon muszáj, akkor a szivárványpalacsinta mellett tenném le a voksomat, azzal a kiegészítéssel, hogy a céklás tejbegrízt is kérem mellé. Összességében egy nagyon szép szakácskönyvet kapunk, amelyet főleg ünnepi alkalmakkor érdemes elővenni, illetve akkor, ha kifogyunk a kreativitásból, mert nagyon inspiráló tud lenni ez a valóban művészi igényű receptgyűjtemény.
8/10
A könyvet a Boook kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
