Egy jó anyának és feleségnek megvannak a saját receptjei ahhoz, hogy jóllakassa a családját. A Gáspár famíliának szerencséje van, Bea asszony szeret sürögni-forogni a konyhában, főzőműsort is nyert. De természetesen ő sem így született, végigjárta a maga útját a gasztronómia területén. Amikor férjhez ment, még nem tudott főzni, aztán persze mikor megszülettek a gyerekei, megtanult, de sokáig nem szerette ezt a tevékenységet (becsülöm az őszinteségét, nem játssza a szuperanyát és feleséget), mára viszont már remekül érzi magát a konyhában. Egy érett asszony, aki nagy családra főz, egyszerűen, de nagyszerűen. Mert a hétköznapok bizony egyetlen családban sem a gourmet ételekről szólnak, viszont nagyon meg tud koronázni egy rohanós napot pl. egy bakonyi csirkemell galuskával. Sütifronton sem kell mindig rafinált cukrászremek, egy jól elkészített zserbó is nagyon jól tud esni. Gáspár Bea szakácskönyvében pont az a jó, hogy nincs benne semmi extra, abszolút a mindennapokra való recepteket tartalmaz, mégis benne van az a szív és a lélek, ami nélkül a legötcsillagosabb étel sem ér semmit. Jómagam a különlegesebb étkeket kedvelem, ettől függetlenül nagyon szerettem ezt a könyvet, mert sok gyerekkori kedvencet találtam benne, megidézte az otthon melegét. Mert bár ezerszer elátkozzuk ifjabb éveinkben a vasárnapi húsleves-rántott hús kombót, eljön az idő, amikor rájövünk, hogy ezek az ételek nagyon fontosak a családi összetartozáshoz, ha nem is minden hétvégén, de igenis hiányzik, ha időnként nem kerülnek az asztalra. A receptek jól követhetőek, mindegyik elé került egy kis személyes sztori, amelyektől olyan "Beás" lesz az egész, a hitelességet pedig számomra az őszinte leírások jelentik, amelyekből megtudhatjuk, honnan indult és hová jutott a szerző a családi élet és a konyhatündérkedés nem éppen egyszerű útján. Jó kis könyv ez, nagyon szerethető.
"Bea, nem én mentem férjhez, hanem te!". Ez volt az mondat, amivel Győző rádöbbentette az ifjú feleséget, hogy ideje változtatni a dolgokon. Nagyon őszintén leírja Bea, hogy mennyire nehéz volt megtanulnia vezetni a háztartást, és milyen sokáig tartott, amíg magára talált a konyhában. Először csak kötelességből tette a dolgát a tűzhelynél, aztán szépen lassan ráérzett arra, milyen jó érzés, hogy ízlik a családnak az étel, amit készít.
A könyvben található receptek sok év gyakorlatából születtek, illetve annak köszönhetőek, hogy akárhol evett valami finomat Bea, mindig elkérte a receptet. Az olyan tradicionális roma ételek, mint pl. a bodag sem hiányoznak, azonban egyáltalán nem a nemzetiségi konyha dominál, hanem az átlagos családi finomságok. Olyannyira nem a fine dining témakörében kalandozunk, hogy az ételek mennyisége 6-8 főre szól, vagyis egy 4 tagú családhoz méretezettek az adagok. Továbbá az is nagyon szimpatikus a számomra, hogy abszolút a család kedvencei kerülnek bemutatásra, egyáltalán nem divatos, agyonbonyolított receptúrákhoz van szerencsénk, a fő szempont a gyorsaság, egyszerűség és változatosság. Nem éppen diétás ételekről van szó, de hát ha a család ezt szereti, akkor ezt kapja. Abszolút a hétköznapi ízek köszönnek vissza az oldalakon, amelyekben mégis mindig van egy pici csavar, például a zserbó málnalekvárral készül, az aranygaluska mákkal és erdeigyümölcs-öntettel, a rizottó pedig céklakrémmel.
Egy rövid bevezető után először a gyermekkor ízei kerülnek terítékre, olyan finomságok, mint a lángos vagy a rakott burgonya, ami nekem is személyes nagy kedvencem, ezért kíváncsian olvastam, Beáknál vajon hogyan készül. A kelkáposzta-főzeléket sajnos továbbra sem sikerült megkedvelnem, de a rántott húst mandulás panírban még nem próbáltam, és nagyon jó ötletnek tartom. Aztán olyan gyerekkori kedvenceim érkeztek, mint a Stefánia vagdalt, a tejbegríz vagy a grízes tészta (amiről nem gondoltam volna, hogy sütőben is lehet sütni), és a mézes krémes is bármikor jöhet. A következő etapban szintén ínycsiklandozó finomságokhoz van szerencsénk, a csontlevest én eddig nem próbáltam ki májgaluskával, de most nagyon kíváncsi lettem rá, hogy milyen lehet az íze, a gulyásleves örök kedvenc nálam, akárcsak a hortobágyi palacsinta vagy a bolognai spagetti. A vargabélest egyszer biztosan ki fogom próbálni gyümölcsszósszal is, a kókuszos habos tekercs is listás, de a túrós ropogós is kipróbálós.
A kacsáért finoman szólva sem rajongok, de egy tokaji aszús kacsamájbrulée erejéig biztosan ki fogok lépni a komfortzónámból ezügyben. A téli borleves gesztenyés aszalt szilvával is fel lett véve a listára, ahogyan a sáfrányos zellerkrémleves és az isler málnalekvárral, valamint a gesztenyés tiramisu csokoládéöntettel is. Az Újházi tyúkhúsleves is mesésen néz ki, akárcsak a narancsos sütőtökkrémleves zöldalmával, de a hideg túrógombóc ricottából, eperöntettel is kihagyhatatlan, akárcsak a fehér csokoládés répatorta és a méteres kalács. Szomorúan csuktam be a könyvet, jó lett volna még néhány otthonos recept, de hát ennyi finomság fért bele, nincs mit tenni. A fotók nagyon ínycsiklandozóak, abszolút mértékben hozzák azt a családias hangulatot, amelyet az egész szakácskönyv áraszt magából. Talán csak egy picit lett csapongó a szerkesztés, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.
9/10
A könyvet a Boook Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
