A nosztalgia fontos érzés. Mindenki tudja, mennyire jó is tud lenni, mikor egy-egy beszélgetés alkalmával az azonos korszakban születettek felelevenítik azonos élményeiket, miközben a „kívülállók” csak figyelik az egyből összezáró csoportot. Tóth Eszter Zsófia és Poós Zoltán könyve meglovagolja a nosztalgiahullámot, miközben értő és érdekes magyarázatokkal, személyes tapasztalatokkal leöntve tálalja a Kádár-korszak egyes jellegzetes tárgyait és lemezeit. A könyv nagyon olvasmányos, nem lehet letenni – és messze nem csak a szocializmusban felnőtt generációk számára élvezetes.
A kötet kétszerzős, az írók szövegei azonban teljesen elkülönülnek egymástól: Tóth Eszter Zsófia történész a Kádár-korszak emblematikus tárgyait, termékeit, jelenségeit mutatja be sok korabeli forrás és személyes visszaemlékezés segítségével. Nagyon érdekesek a korabeli sajtóban megjelent adatok és vélemények, de valójában talán az egyéni anekdoták (a szerzők és ismerőseik történetei) teszik igazán élvezetessé ezt a részt. Poós Zoltán nevét én sok helyről ismerem (költő, író, zenei újságíró stb.), itt most 50 + 1 lemezkritikát olvashatunk tőle a korszak legfontosabb albumairól. A két rész szépen kiegészíti egymást, és sokat dobnak a kiadványon a korabeli fényképek, életképek is.
A Kádár-korszak mindennapjai elevenednek meg az olvasó előtt a tárgyi és zenei kultúra rekvizitumai segítségével, évtizedek szerint rendezve. A szerzők ahhoz az évtizedhez sorolták be az adott terméket, amelyben már kapható volt. Egy-egy fejezet pár oldalból áll, sok képpel – valójában egy bármikor, bárhol felüthető olvasókönyvről van szó, amely a kollektív generációs emlékezet egy szeletét tárja elénk. A Bevezetőben a szerzők azoknak is ajánlják a könyvet, akik nem élték át ezt a kort, hiszen céljuk olyan jellegzetességek bemutatása, amelyek manapság is jelentéssel bírnak, „leletmentés egy félig elsüllyedt hétköznapi világból, melyet emlékezetünk tart életben”.
Összesen 38 ilyen jellegzetességet mutat be a kötet, olyan ikonikus tárgyakkal, mint a Bambi, a Sokol rádió, a Trapper farmer vagy az Alföldi papucs. A jelenségek között ott a banán beszerzése, a maszek butikok megjelenése, az iskolaköpeny kötelező viselése vagy például a lassúzás mint az 1980-as évek tánca. A ’60-as évektől indulunk a cigarettázástól (Fecske, Munkás, Sopianae, Astor és a többiek), és A nagy havazás 1987-ben zárja a kötetet. Én a ’90-es években voltam gyerek, így a legtöbb, a könyvben leírt dolgot csak a szüleim és korosztályuk nosztalgiázó elbeszéléseiből ismerem, de Moncsicsim például még nekem is volt, ettem Négercsókot is, néztem a Sandokant és volt patronos szódaszifonunk – egyszer telibe spricceltem öcsémet, mert azt mondta, nem merem.
Ez a könyv így, „kívülállóként” is elképesztő érdekes (2 nap alatt pörgettem át úgy, hogy közben folyamatosan kérdezgettem azokat, akik ekkor nőttek fel, hogy erre emlékeznek-e, volt-e ilyenjük stb.), valószínűleg mégis azoknak tud a legtöbbet nyújtani, akik megélték a szóban forgó időszakot. Nekünk, fiatalabbaknak egyfelől hasznos, mert jobban át tudjuk érezni az akkori állapotokat, másfelől kicsit elrettentő is, és segít tudatosítani, mennyire szerencsések vagyunk, hogy ennyi lehetőségünk van (akár a tárgyi, akár a zenei kultúrát nézzük). A kötet nagy pozitívuma még, hogy valóban inkább képeskönyv, mint történelmi tanulmány, és politika csak a nagyon szükséges helyeken jelenik meg benne. A hangsúly az emlékezésen, egy korszak felidézésén van, és ezt a kötet nagyon olvasóbarát, összekacsintós módon teszi.
9/10
A kötetet a Scolar Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
