Ha nem is rohamosan, de napról napra közeledik hazatérésem napja, így, ha nem kell dolgoznom, megpróbálok minden egyes napot kihasználni. Ezért hétvégén se ültem a babérjaimon, hanem egy újabb rég tervezett helyre látogattam el, mégpedig az olasz Aprajafalvába, a trullók városába Alberobelloba.
Egy szombat reggeli napon, a vonatot majdnem lekésve, hárman indultunk útnak. Ismét jegy nélkül és autóstoppal sikerült célba érni. Annyi különbséggel, hogy most a kaller elkapott bennünket. Bár miután „tetten ért” két lánnyal a mosdóban, nem tudtam ki érezte magát furábban, az ellenőr vagy én. Szerencsénkre sikerült megúsznunk büntetés- és leszállítás nélkül, mondjuk a következőben amúgy le kellett volna szálljunk. De végül több kiliméter séta után és három kocsi segítségével sikerült eljutni Alberobelloba.
A meseszép város kúpos tetejű kunyhói a szőlővel és olivaligetekkel borított vidéken, mint fehér süvegek emelkednek ki. A vakítóan fehérre meszelt falú házak közötti kanyargós utcákon sétálva olyan érzésem volt, mintha egy mesevilág törpeházai között barangolnánk. Érdekes módon az alberobelloi házakban, a múzeumok, üzletecskék, éttermek és borbárok mellett, még most is laknak, természetesen nem manók, hanem olasz családok. A fa tetőszerkezet nélkül épült, egyetlen hatalmas zárókővel stabilizált, kívül pedig mészkőlapokkal habarcs nélkül összerótt tetejű több száz éves kunyhók apró lakótereiben, mind a mai napig lakhatóak. (Az Alberebelloba vezető úton épp találkoztunk egy mesteremberrel aki trullokat épít és még most is felkapottak.)
Alberobello után utunk nem ért végett, hanem elstoppoltunk a dombtetőre épült hangulatos kisvárosba Locorotondoba. Maga a város nem rendelkezik sok nevezetességgel, viszont hangulata és ugyancsak fehérre meszelt falú házai és keskeny, kacskaringós, színes virágokkal kirakott utcái miatt, mindenképp szerettem volna itt egy kitérőt tenni.
Utam neheze viszont csak ezután kezdődött, mivel későre járt és az utolsó vonatott is sikerült lekésnünk. Végül elkezdtünk ismét stoppolni, hogy legalább haladjunk előre, csak sajnos nem jártunk sikerrel. Bár mikor megtudták merre tartunk (Brindisi, 35-40 kmre Locorotondotól) őrültnek tartott. De végül valahogy sikerült eljutnunk Ceglie Messapica városába, ahol végül éjszakáznunk kellett, mert ránk sötétedett és a telefonjaink is lemerültek. Szerencsénkre a város pezsgő éjszakai élettel rendelkezik, így egy cseppet sem unatkoztunk és sikerült elfeledünk pillanatnyi balszerencsénket. Végezetül a hajnal az utcán ért bennünket és a huszonnégy órásra sikeredett utunk egy busz, egy vonat és egy utolsó stoppolással fejeződött be.
