Annyi klasszikus fel lehet említeni a magyar konyhai remekek közül, hogy bele is fáradnánk, mire a végére érnénk - van azonban egy olyan koronázatlan királya minden desszerteknek, amit sosem lehet letaszítani a trónról: a zserbó. Nem bonyolult, nem romlik meg, kb. egy óra alatt kész is van (igaz fogyasztani csak másnap lehet), viszont az egész önmagában egyszerűen elragadja az embert, én bármeddig tudnám falni megállás nélkül hidegen, melegen, csokival, vagy csoki nélkül is. Ez a recept még dédnagymamám jóvoltából került hozzánk, és azóta is nagyon vigyázunk rá. 

Hozzávalók: 

• 0,5 kg liszt
• 2 dkg élesztő
• 2 tojás sárgája
• 2 ek. cukor
• 1 dl tej
• csipet só
• egy késhegyni szódabikarbóna
• 25 dkg vaj
• 25 dkg darált dió     -töltelék
• 25 dkg cukor             -töltelék
• kb. fél üveg baracklekvár
• csokipasztilla és olaj

Elsőként a lisztet a vajjal, a szódabikarbónával, a csipet sóval és a két tojás sárgájával egy nagy tálba mérjük. Az élesztőt langyos, cukorral elkevert tejben felfuttatjuk, majd a lisztes keverékhez öntjük és szép egyneműre gyúrjuk. Akkor lesz igazán jó, ha elválik az edény falától és leszedi a kezünkre tapadt alkotóanyagokat is. A tej mértéke nincs kőbe vésve, ha kemény a tészta, nem áll össze, akkor apránként adjunk hozzá egy-egy pici tejet. Fontos, hogy ne hamarkodjuk el, gyúrjuk jól össze, és csak utána állítsuk be a végső tömörségét. 

Amikor összeállt, egy lisztezett felületre borítjuk és átgyúrjuk, immár két kézzel. Hosszúkás formát adunk neki, majd letakarjuk és várjuk, hogy megkeljen egy picit. Ha letelt 15-20 perc, három felé vágjuk és azokat is megformázzuk, majd kettőt elteszünk pihenni, a harmadikat pedig lisztezett felületen elkezdjük kinyújtani. A sodrófa lehet a mérce, mérjük le a tepsinket, mekkora tészta kell bele, és akkorát nyújtsunk. A végén persze toldani lehet.

Ha megfelelő méretű tésztát kaptunk, a sodrófára felcsavarva "elszállítmányozzuk" a tepsiig, hogy ne szakadjon szét, majd ott kicsavarjuk és beleillesztjük. A tetejét gazdagon megkenjük baracklekvárral (ha van lehetőség, mindenképp házival!), és megszórjuk a dió-cukor keverékének felével. Ezután kinyújtjuk a második lapot, majd megismételjük a teljes folyamatot, és lezárjuk a harmadik lappal, amit viszont már nem kenünk meg semmivel (nem fog megégni, a rengeteg vaj a tésztájában gondoskodik róla :)). Így két rétegben van töltelék, és három réteg tészta fogja közre. Sütés előtt villával átböködjük, hogy a gőz belülről távozni tudjon, de arra nagyon figyeljünk, hogy át soha ne bökjük teljesen!

Sütni 180 °C-on légkeverésen kell 30-40 percig, de a 30. perc után már erősen figyeljünk rá, oda ne kapjon. Az lehet, hogy a lekvár közben kifolyik, és a tepsi oldalára ég, de az nem nagy baj, a lényeg, hogy a tészta süljön meg, de ne égjen el. Ha egy hústűvel megbökjük, látni fogjuk, hogy ragad-e még belül a tészta vagy sem - ha nem, akkor kész. Kivesszük és hűlni hagyjuk, ha lehet, egy teljes éjszakán át. (Különben is, minél tovább áll, annál puhább lesz, ahogy a lekvár felszívódik.... nyamm.)

A csoki a tetejére roppant egyszerű: Vízgőz felett csokipasztillát vagy tortabevonót olvasztunk, a lényeg, hogy étcsokoládé legyen, véletlenül se tej. Ha elkezd olvadni, olajat öntünk hozzá és habverővel simára keverjük, ennek az a lényege, hogy az olajtól nagyon szép fényes, sima csokit kapunk a végén. Ha teljes mértékben felolvadt és elkeveredett, bevonjuk a zserbót, és egy késsel, habkártyával vagy kenőkéssel egyenletesre igazítjuk, majd hűtőbe tesszük, hogy megmerevedjen. Nagyjából pár óra hűtés után fogyaszthatjuk is, de megéri rá várni - jó étvágyat. :) 

- A nagy meleg miatt én nem tettem most rá csokit, mert a dupla adag miatt nem fér be a tepsi a hűtőbe, egyébként pedig megolvadna.