Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

Ajánló: Kocsis Étterem, Komárom

Svédasztalos ebéd olcsón és finoman Komáromban

2017. augusztus 29. - FilmBaráth

kocsis_etterem_007.jpg

Néha a nem tervezett gasztrokalandok sikerülnek a legjobban. Győri városnézésre készültünk családilag, amiből azonban nem lett semmi, mert egy akció miatt úgy döntöttünk, hogy inkább ágyneműt vásárolunk. A shoppingolás eredményével tökéletesen elégedettek voltunk, azonban közben elment a kedvünk a városnézéstől, inkább úgy döntöttünk, felkeressük az apukám által javasolt komáromi éttermet, mert az pont útba esik hazafelé, Tatabányára. A komáromi stranddal szemben található ez a hangulatos kis étterem, amely egyben hotelként is funkcionál, és az a különlegessége, hogy svédasztalos rendszerben működik. Ez azt jelenti, hogy kifizetsz egy bizonyos összeget fejenként (ez ebédnél 1.290 Ft/fő, vacsoránál 1.590 Ft/fő, hétvégén pedig 1.690 Ft/fő), és annyit fogyasztasz, amennyi beléd fér. Fontos szabály, hogy két óránál tovább nem lehet igénybe venni a szolgáltatást, illetve 350 Ft felárat kell fizetni, ha ételmaradékot hagyunk a tányéron:

kocsis_etterem_006.jpg

Szép időnk volt, ezért a teraszon foglaltunk helyet, majd feltérképeztük a meglepően bőséges választékot:

kocsis_etterem_011.jpg

Kezünkbe fogtuk a tányérunkat, némi toporgás és gondolkodás után sikerült választani, és már indulhattunk is a zsákmánnyal az asztalunkhoz:

kocsis_etterem_004.jpg

Én pörköltet ettem galuskával és vegyes vágottal, finom volt, jól és gondosan lett elkészítve az étel, éttermi minőségben, ízesen, családiasan. Apukámék annyira dicsérték a sült húst gerezdburgonyával és szafttal, hogy a következő körben azt is megkóstoltam és ugyanazt tudom elmondani róla, amit az előzőekben. Apukám másodjára pörköltet fogyasztott galuskával, a barátnője pedig rántott halat burgonyával és egyetlen kritikus hangot sem hallottam tőlük a finomságokra vonatkozóan.

Már kezdtünk nagyon eltelni, de azért a desszertért még visszamentünk. Mákos guba hegyekkel a tányérunkon tértünk vissza az asztalhoz, amelyet már csak közös erővel sikerült legyűrni, olyan soknak bizonyult. Továbbá elfogyasztásra került két joghurtos piskóta tekercs, ami olyan gyorsan fogyott el, hogy a fotóra már nem maradt idő:

kocsis_etterem_017.jpg

Fontos tudni, hogy az italért külön kell fizetni, mi két mentes vizet és egy kólát rendeltünk, és mindennel együtt 4.700 Ft-ot fizettünk hármunknak. A minőség/ár viszonylat szerintem tökéletesen rendben volt, degeszre ettük magunkat finom ételekkel, sajnálom, hogy a capuccinót nem tudtam megkóstolni, mert egyszerűen nem fért belém. Ha valaki Komáromban jár, mindenképpen ajánlom, hgoy ejtse útba ezt az éttermet, mert meglepően olcsón juthat minőségi ételhez általa.

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr2712780366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása