Mindenkinek megvan, ahogy a nagyi áll a konyhában, és kilószámra gyártja a bundás almát a kisunokájának? Bizony, nekem is, így ez talán az egyik legkedvesebb, igazán nosztalgiadús desszertem. Nem árt felkészülni, hogy elég hamar elkapkodja a család a kisült karikákat, de azért előtte figyelmeztessük őket, hogy nagyon forró (úgyse fog érdekelni senkit). Mondjuk, engem se érdekelne, hiszen melegen az igazi, ebben a hűvös időjárásban pedig nem is kell több.
Hozzávalók:
- 2 tojás
- 2 dl tej
- 20 dkg liszt
- 1 ek. cukor
- 1 dl szóda (vagy víz)
- 1 kg alma
Az almákat megmossuk, meghámozzuk, és ha van almamagozónk, akkor kiszúrjuk a közepét. A lényeg, hogy nem felezhetjük el, így magozó híján szeleteljük fel kb. 0,5 cm vastag szeletekre, és utólag vágjuk ki a magházat. Az összes almával tegyük ezt mindaddig, míg el nem fogy. Ha savanykás, egy picit megcukrozhatjuk, de akkor sem történik semmi, ha nem.
A tésztához a hozzávalókat egy nagy tálba habverő segítségével egyneműre, simára keverjük, egy csipet sóval pedig tökéletesítjük. Palacsinta-tészta állagot keresünk - addig finomítsuk, míg meg nem kapjuk. Egy nagy edényben olajat forrósítunk, 5-8 perc elteltével egy tésztacseppel ellenőrizzük a hőfokot. Ha feldobja és sül, már mehetnek is bele a tésztába mártott almakarikák, és kb. 2 perc alatt mindkét oldalát csodásan aranybarnára sütjük, törlőpapírra szedjük és lecsöpögtetjük.
Én anno ilyenekkel nem "szórakoztam", de ilyenkor egy kis fahéjas cukorba beleforgathatjuk, bizony, nem fogjuk megbánni; minden esetre fahéjjal vagy fahéj nélkül is: jó étvágyat!
