A húsevő séf, aki meghozta a kedvünket a vega ételekhez, ismét támadást indított az ízlelőbimbóink ellen. Yotam Ottolenghi összehozott egy legendás éttermet Londonban (NOPI), hogy aztán az érdeklődése a zöldségételek felé forduljon, és a Guardian című újság vegetáriánus rovatában publikált receptjeivel óriási sikert érjen el. Emberünk lepődött meg a legjobban, hogy mennyire magával ragadta a téma, egy egész tesztkonyhát hozott létre a finomságok megalkotására, ennek eredményét olvashatjuk ebben a vaskos kötetben, amelyben gyönyörű fotók keltik fel az olvasó vágyát ahhoz, hogy azonnal ki akarja próbálni a jobbnál jobb ötleteket. Azonban ezek a receptek nem éppen az ötperces összedobós kategóriába tartoznak (bár egyáltalán nem bonyolult elkészíteni őket), mert időigényesek és a hozzávalók beszerzése sem éppen könnyű feladat. A magyarítás során kapunk segítséget ahhoz, hogy az egyes alapanyagokra hogyan tehetünk szert, kár, hogy néhány bosszantó elírás lerontja az amúgy nagyon igényes fordítói munkát. De pontosan ezért olvassuk Ottolenghi könyveit, hogy megismerkedjünk a legfrissebb gasztronómiai trendekkel, új fűszerekkel, ízekkel, hozzávalókkal, kitekintést nyerjük a világkonyhára, és inspirálódjunk a segítségével. Mert pl. egy sült sütőtököt bárki összedobhat otthon, de az valószínűleg nem jut eszébe magától, hogy koriandert, görög joghurtot vagy nem édes chiliszószt adjon hozzá. Megtudhatjuk, hogy mi az a dakos (árpalisztből készült, ropogós krétai kenyér), a tengeri spagetti (hosszúkás barnamoszatfaj), az ash-e reshteh (iráni sűrű leves), a fregola (szardíniai tésztaféle), a kask (erjesztéssel készült tejtermék - joghurt vagy aludttej - porított formában), és megannyi más - számomra legalábbis - gasztronómiai újdonsággal is találkozhatunk az oldalakon. Igazából egyik receptet sem nehéz elkészíteni, de egyáltalán nem hétköznapra valók, hanem inkább családi, baráti összejövetelek fénypontjai lehetnek, különleges ízhatásuk miatt. Egy újabb ízorgia Ottolenghi-től, a szokásos magas minőségben.

Sok kisebb fejezetre oszlik el ez a 350 oldalas monstrum, ami nagyon helyes döntés volt, mert így van alkalma pihenni az olvasónak egy-egy rész után, ha már eltelt az ízekkel. A szokás szerint rövid és velős bevezető után már érkeznek is a finomságok, kevertekkel kezdünk, itt olyan salátákkal találkozhatunk, amelyeket tényleg csak össze kell dobni. De mivel Ottolenghi-ről van szó, olyan ízpárosításokkal találkozhatunk, mint pl. paradicsom-gránátalma, a Waldorf-saláta is erősen meg lett reformálva általa, a zöldfűszeres nyers céklasaláta sem hangzik rosszul, ahogyan a zellersaláta sem fetával és lágytojással. Az én kedvencem ebben a témakörben a rózsaszíngrépfrút-saláta lett szumákkal, de a karamellizált füge, narancs és feta saláta is erősen kipróbálós darab. A gőzölésre vonatkozó részben főként a rizsre fókuszál a mester (a sáfrányos, datolyás, mandulás változat eszméletlenül jól néz ki), de a gőzölt padlizsán szezámolajjal és újhagymával is nagyon ínycsiklandozó darab.

A blansírozást sajnos nagyon ritkán alkalmazom konyhatündérkedéseim során, pedig nem bonyolult a technika, pár percre forró vízbe tesszük a zöldséget, majd leszűrjük és ennyi. Ottolenghi olyan csodákat hozott létre vele, mint pl. a rizstésztát újhagymával és szójababbal vagy a bimbós brokkoli és edamame saláta currylevelekkel és kókusszal, de a cékla-avokádó saláta borsóhajtással is mesésen néz ki. A főzés szekcióból a legnagyobb jóság szerintem a tagliatelle dióval és citrommal, de a kelbimbós rizottó is dobogós, és akkor a thai vöröslencse-levesről aromás chiliolajjal nem is beszéltem.A csíkos cékla önmagában is lehengerlő látvány, de ráadásként megismerkedhetünk a yuzuval is (ami egy Kelet-Ázsiából származó citrusféle, az íze a lime és a mandarin keverékéhez hasonlítható). A curry laska is izgalmas étel, ahogyan a quinoakása grillezett paradicsommal és fokhagymával, a pasta iráni stílusban és az urad dal (ami fekete lencse néven is ismert, és inkább a mungóbabra hasonlít, mint a hagyományos lencsére) kókusszal és korianderrel, az édes-savanyú póréhagyma kecsketúróval és mazsolával és az indiai ratatouille.

A grillezés következik a sorban, a sütőtök labneh-val (ez egy sűrű, lecsepegtetett joghurt) és ecetes zölddió-salsával ragadta meg a legjobban a fantáziámat a kínálatból, de az udontészta - saláta sütőtöktatakival is maga a tökély, akárcsak a mézes sült répa tahinis joghurttal. Olajban is olyan különlegességet süthetünk, mint pl. a mentás zöldborsókrokett, a polentaropogós avokádós joghurttal vagy a sült upma (ez egy sűrű indiai darakása) buggyantott tojással. A pürésítés de luxe kategóriában nálam az első hely a zöldségpüré borban párolt salottáé, erős versenyben a görög favával és a tört sárgarépával harisszával és pisztáciával. A tojásos ételek közül az én favoritom a karfioltorta, de a birsalmasajtos-kéksajtos tökpite is szerelem volt első látásra. A sütőben sütött finomságok közül a gombás-tárkonyos pithivier durván jól néz ki, akárcsak a sütőben sült orzo mozarellával és oregánóval. Az édességek maradtak a végére, ebből nagyon nehéz kedvencet választani, de a feketeribizlis friand és a levendulás-diós sárgabaracktorta nagyon ott van a szeren. Észre sem vettem, hogy az egész vasárnapomat ezzel a tömör ízgyönyör könyvvel töltöttem, ismét nagyon kalandoztunk Kulináriában, jó mulatság, igazi Ottolenghi munka volt ez a kiadvány is.

9/10

A könyvet a Gabo Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.