Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

Heti recept: Birsalmasajt

2017. október 29. - dome613

122905_birs01-201510171438.jpgNem tudom, ki-hogy van ezzel a különös gyümölcsfajtával, de nekem az egyik kedvenc ősz-hangulatú gyümölcsöm. Attól eltekintve, hogy frissen gyakorlatilag lehetetlen vele bánni, elkészíteni mégis könnyű, így ezen a héten elhoztam a birsalmasajt receptjét. Ha eddig nem kedveltétek, talán majd most... :) 

Hozzávalók ez alkalommal nem kerülnek tételesen felsorolásra, mivel maga a "sajt" csak és kizárólag a pépesített birsalmát tartalmaz; illetve ennek a pépesített birsalma tömegének megfelelő mennyiségű cukrot kell beletenni, így ez minden készítés alkalmával változik. Extrának tehetünk bele is, vagy rá is durvára vágott diót, ez már egyéni ízlés kérdése (meg persze a családé). 

Kezdésnek, fogjunk 3-4 normál méretű birsalmát, mossuk meg, és úgy, ahogy van nagyobb darabokra vágjuk fel. Nem kell sem magozni, sem hámozni, főzés után sokkal egyszerűbb vele bánni. Szóval, a nagy darabra vágott birseket egy lábosban, fazékban, vagy akinek van, kuktában feltesszük főni, kb. annyi vízzel, ami jól ellepi. Lefedjük, és minimum fél órát, de inkább 45 percet főzzük (kuktában elég a 20 is), közben pedig ellenőrizzük, elég puha-e. Mindentől eltekintve addig főzzük, amíg kész nincs, ha egy óra, akkor egy óra, a lényeg, hogy puha legyen. 

dsc_0499.jpgAmint a birsalma elkészült, leszűrjük, és most már ki tudjuk venni a magházat is, illetve pucolni is könnyebb, így ezeket elvégezzük. A visszamaradt gyümölcshúst egy kutterba tesszük, vagy kézi mixerrel átturmixoljuk, amennyire lehet, egyenletesen simára, a pépet pedig ezután lemérjük. A gyümölcs mennyiségével azonos arányban adjuk a cukrot, tehát ha 300 g a gyümölcs akkor 300 g a cukor is. Semmi mást nem kell bele tennünk, a cukorral jól elkeverjük, majd egy lábasban sűrűn kevergetve felfőzzük. Forrástól számított 6-8 percet főzzük, majd egy folpackkal vagy sütőpapírral bélelt bormája töltjük (lehet őzgerinc is, jénai, vagy egyéb üveg- és porcelántál), és itt az idő megszórni a dióval is. 

Körül-belül egy-másfél hétig hűvös, száraz helyen tartjuk (pl. spájzban), ennyi kell ugyanis annak, hogy megfelelően kiszáradjon és "sajtos" állaga legyen. Bár sokáig tart míg ténylegesen elkészül, megéri várni rá... Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr4013111986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása