Ötcsillagos vegán foodpornó. Padló, kész. Kristóf konyhaművészete annyit fejlődött a az elmúlt években, hogy szóhoz sem jutok. Na persze ehhez kellett az is, hogy Tel-Aviv-ban él, amely jelenleg a vegán kulinária fellegvára, nyilván olyan inspirációk érik, amelyekre mondjuk itthon (ahol jó néhány éves lemaradással követi a világtrendet a vegán konyha) nem lett volna lehetősége, rengeteg helyre hívják főzni a világban, ezért rá van kényszerítve a folyamatos megújulásra, bohém művészlélekként pedig szeret kreatívkodni a konyhában.
Az első könyvét is megvettem, és tetszett is, de nem sokat forgattam, pedig az egészséges életmód híveként egyáltalán nem vetem meg a vegán konyhát, sőt nagyon is kedvelem. Azonban abból a könyvből hiányzott az a teljes felszabadultság, amely ebben megvan, öröm olvasni az általa írt sorokat, mindegyik recepthez tartozik egy jó sztori, szakácskönyvet én még ilyen lassan nem olvastam el, annyira belefeledkeztem ezekbe az üdítően életízű történetekbe. Mert Kristóf bevallottan hedonista, csak azért, mert vegán, nem mond le semmiről, inkább kikisérletezi a saját változatát, amelyben nemcsak íz és zamat van, hanem szív és lélek is, valamint megosztja velünk kedvenc alkoholtartalmú italainak receptjét is (benne egy igazi macskajajkoktéllal, amelyhez mellékelten jár az a nem éppen hétköznapi bulizás leírása, amely miatt szükség volt rá, olyan viccesen leírva, hogy én antialkoholistaként is betegre nevettem magam rajta). Ebből a szerencsére nem túl vékonyka kötetből süt, hogy a szerzője jól érzi magát a bőrében, olyan szerelmes, mint a nagyágyú (Kristóf amúgy meleg, de ezt az élete természetes részeként kezeli, nem az a lényeg, hogy egy férfival él együtt, hanem az, hogy boldogan, nem csinál ügyet a másságából), és ez a sugárzó életöröm átjön a sorokon, naná, hogy jobban megragadja a fantáziámat egy-egy olyan amúgy rendkívül kreatív, ugyanakkor meglepően egyszerűen elkészíthető étel, mint a jó kis sztorik nélkül. Ez a könyv úgy jó, ahogy van.
Vegán zsíros deszka. Vegán maceszgombóc. Gyümölcspörkölt. Vegán Wellington. Zöld lecsó. Céklacarpaccio. És hogy egy kis desszert is legyen: hamiskás ananász - cukkiniból. Tényleg nem kell lemondania semmiről sem a vegánoknak, csak annyit kell tenniük, hogy az általuk használható alapanyagokból kell kiindulniuk, és bátran bele kell vágniuk a kísérletezésbe a konyhában. Na persze egy kis gyakorlat nem árt, de a könyvben szereplő ételek nagy részét a kezdő konyhatündérek is gond nélkül el tudják készíteni, annyira egyszerűek.
Engem Kristóf már a bevezetővel levett a lábamról, ugyanis olyan kedvesen és intelligensen írta le, hogy mit kellene mondania egy vegán szerelmesnek a nem vegán másik felének, ha azt szeretné elérni, hogy ne legyen közöttük konfliktus az eltérő étkezési szokásaikból, hogy csak pislogtam. Nem akar senkit sem rábeszélni a vegán életmódra, csak elmeséli, ő hogyan alakította át az életét, és miért érzi jól magát benne. Nem ragozza túl a dolgokat, az alapok tisztázása után már kezdenek is sorjázni előttünk a finomabbnál finomabb receptek. Szószokkal, krémekkel és levesekkel nyitunk, ezek közül nekem a legjobban a pink drink (kókuszkrémes céklaveves) tetszett a legjobban és a mentás zöldborsókrém. Az pedig nagyon vagány, hogy nem maradhatott ki a kutyus (aki egyébként szintén áttért a vegán életmódra) kedvenc főzeléke sem. Zöldségtálak és saláták következtek, amelyek engem alapjáraton eléggé hidegen szoktak hagyni, de a carpaccio latino (juharszirupban és dijoni mártásban marinált gomba chimichurriforgácsal) környékén menthetetlenül belevesztem a finomságok tárházába. És ez még csak a felvezetés volt, ezután érkeztek az ünnepi ételek háziasan. A francia konyha szerelmeseként a vegán Aubergine au vin (sütőben sült padlizsán burgundi mártásban, menza módra) azonnal megragadta a figyelmemet, a strata (amerikai-olasz ünnepi reggeli csőben sütve) szerelem volt első látásra, azon pedig csak kamillázni tudtam, hogy emberünk milyen finomságokkal töltött a Hasselback-burgonyába. Imádom a gombát, úgyhogy a töltött, grillezett gombafejek felkerült a kulináris bakancslistára, a gyümölcspörkölttel és a vegán Wellingtonnal karöltve.
Klasszikusok következnek vegán köntösben, ezek közül a ropogós bacon-t emelném ki, amely rizspapírból készül (sajnos ki nem állhatom ezt az alapanyagot, ezért ezt a receptet biztosan nem fogom kipróbálni, de ettől az ötlet még simán zseniális). És már jönnek is a mostanában nagyon divatos street food kaják, amelyek egyszerűségükben lenyűgözőek. Meg nem fordult volna a fejemben, hogy répából is lehet "virslit" készíteni, a vegán majonézzel kiegészítve pont úgy néz ki, mint "sima" változata. Tepertő is akad, ahogyan fish and chips is, de a szerintem legmenőbb recept nem Kristóftól származik, viszont a "muszáj kipróbálni" kategória: Buffaló karfiolszárnyak Zizi módra (csípős bundában, juharszirupos viszkibundában). Ha valaki, én aztán nem bírom a csípőset, de ezt akkor is ki fogom próbálni, ha tüzet fogok okádni tőle. Egy barátom egyszer azt mondta, azért nem eszik Oreo-kekszet, mert vegánként le kell mondania róla. Neki azt üzenném innen, hogy 158. oldal (brutális csokitorta oreo-kekszből, kell!). A mesés desszertek értékből mit sem von le, hogy én már korábban találkoztam velük különböző gasztromagazinok oldalain, legalább egy helyen meg van most már mind, nem kell majd keresgetni őket. Kakaós csiga függőként természetesen a vegán változatot is ki fogom próbálni. És a végére amolyan bónuszként koktélok és szörpök, amelyeket átnézve néhány futó pillanatra megfordult a fejemben, hogy egyszer-egyszer felfüggeszthetném a kedvükért az antialkoholizmusomat.
Egyáltalán nem csak vegánoknak ajánlom ezt a remek szakácskönyvet, hanem mindenkinek, aki szeret jókat enni, és nem riad meg az elsőre durvának ható ízkombinációktól. A recepteken erősen érződik a keleti hatás, az izraeli gasztronómia teljes palettája felvonul előttünk, de Kristóf igazi kozmpolita konyhát vezet, a saját ízlésére formálja az ételeket, mint minden igazi hedonista szakács. A nagyon szép és ínycsiklandozó fotókat is ő maga készítette (néhány kivétellel, de mindig jelezte, hogy miért tett kivételt ezekben az esetekben), még mindig egy picit túl sokat csicsereg, de továbbra nagyon jól áll neki ez a stílus, amelyben teljesen önazonos a szerző, nem játszik szerepet a kedvünkért, saját magát adja, és ez nagyon szimpatikus, ahogyan az is, hogy nem műmosoly látható az arcán a könyvben a róla látható képeken. Hangulatos, életörömtől sugárzó, hedonista vegán szakácskönyv, amelyet öröm végiglapozni, és még nagyobb öröm lesz megkóstolni azokat a finomságokat, amelyek elkészülnek majd belőle. Új kedvencet avattam a műfajban!
10/10
A FOODYNY is szívesen oszt meg tőlünk tartalmat!
