Stéphane Garnier könyve egyszerre nyit ablakot nekünk a macskák életének sokszínűségére, és mutatja meg, mennyi mindent tanulhatunk ezektől a csodás lényektől. A rövidke kötet mottója: „Gondolkodj és élj úgy, mint a macskád!” – ehhez pedig a szerző rengeteg hasznos és elgondolkodtató ötletet ad macskával és macska nélkül élő emberek számára egyaránt.

A kötet alapvetően különféle életmódtanácsokkal látja el az olvasót úgy, hogy bemutatja és párhuzamba állítja a macskák életét az emberekével. A szerző az Előszóban elmondja, hogy Ziggy, a macskája adta az ihletet a könyv megírásához: elgondolkozott rajta, hogy „a macskák sokkal ügyesebbek az élet dolgaiban, mint mi.” Elkezdte megfigyelni, hogyan működnek, milyen vágyaik, életstílusuk van, és mi az, ami a viselkedésükből inspirálhatja az embert.

Többféle szövegtípussal találkozunk a könyvön belül, a pár oldalas fő fejezetek mindig az élet egy szeletét mutatják be a macska és az ember szemén keresztül. A szabadságtól elkezdve az önértékelésen át a szeretetre vágyakozásig rengeteg minden szóba kerül, és a szerző amellett foglal állást, hogy a macskáktól bőven van mit tanulnunk. Ezek az életmódtanácsok szerencsére nem szájbarágósak, nem túl általánosak és nem légből kapottak, talán ez a könyv legnagyobb erőssége. Nem azt akarja mondani, hogy viselkedjünk úgy, mint a macskák, mert ez nyilvánvalóan kivitelezhetetlen („Természetesen nem élhetünk úgy, hogy magunkba fordulva a köldökünket bámuljuk egész nap”), hanem egyszerűen csak odairányítja a figyelmünket: pár pillanatig váltsunk nézőpontot, bújjunk bele egy macska bőrébe, hogy kicsit másképp tekintsünk a dolgokra.

Az elvárásokkal és ítélkezéssel kapcsolatos rész az egyik legjobb a könyvben: Garnier nagyon egyenesen megfogalmazza, mekkora szakadék van aközött, ahogy a macskák tesznek rá, ki mit gondol róluk, míg az emberek szinte már csak a külsőségeknek és a látszatnak élnek. Elgondolkodtató, néha mennyire másoknak és nem saját magunknak akarunk megfelelni; hogy a látszat és a kirakat mennyire felülírja az igazán fontos dolgokat, „amelyek valóban boldoggá tennének minket.” A macska ezzel szemben „egyszerűen csak létezik”.

A könyv minden oldaláról süt, hogy Garnier egyszerre ismeri nagyon jól a macskát és az embert. Tudjuk például, hogy a macskák átveszik tőlünk a stresszt, megnyugtatnak, sőt gyógyítanak a dorombolásukkal, mégis rácsodálkozunk, ahogy a szerző leírja, mennyi mindent kapunk macskáinktól nap mint nap, amiről néha tudomásunk sincs. Eközben pedig rengeteg dologban hasonlítunk is rájuk: a szeretetigényünktől kezdve a játékra való hajlamunkig. Az idézetek közül a kedvencem: „Amikor játszom a macskámmal, sosem lehet tudni, hogy vajon ő szórakozik-e jobban rajtam, vagy én rajta” (Michel de Montaigne). Nevessünk, próbáljunk meg mindig önazonosak lenni, és néha álljunk meg, és csak figyeljük pár percig a macskánkat. Biztos, hogy nem lesz elvesztegetett idő.

9/10

A kötetet a Partvonal Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.