Jó vasárnapi ebédhez Street Kitchen szokott szólni nálam, mert nagyon szeretem Zéék laza stílusát és kreatív receptjeit, ezért naná, hogy kíváncsi lettem a legújabb szakácskönyvére. Nem csalódtam, pontosan azt a bohókás, ámde mégsem felületes szöveget és kajapornót kaptam, amire számítottam, az igazi meglepetés számomra a remek dizájn volt, olyan jó kis gasztrohumorral dobták fel a jól ismert olasz kulturális műemlékeket, hogy öröm volt nézni. A nagy klasszikusok sem maradtak ki, de azért volt bennük annyi csavar, hogy ne legyenek unalmas a végeredmény, jó néhány Zés kreálmány is helyet kapott a talján konyhaművészet színe-java között, amelyek azonban nem tagadták meg gyökereiket, így teljesen autentikusak voltak ebben a receptúragyűjteményben. A könyv jól szerkesztett, áttekinthető a hozzávalók felsorolása és az ételleírások is teljesen korrektek, amelyekbe sikerült becsempészni Zé stílusát is, vagyis tutira nem alszunk be a hatodik pasta receptnél, olyan energikusak és pörgősek a szövegek, mint a szerző maga. A hangulat fokozása érdekében az ételfotókon túl olyan fényképeket is kapunk, amelyek bemutatják az igazi olasz életérzést, igazi elkapott(nak tűnő) pillanatképek a hétköznapi életből, amelyek tökéletesen aláfestik az egymás után sorjázó finomságokat, hiszen azok nem az ötcsillagos Michelin-kategóriát képviselik, hanem igazi házias kaják, amelyeket bármikor összedobhatunk néhány hozzávalóból saját magunk, a család vagy a barátok legnagyobb örömére. Az én egyetlen problémám az volt, hogy akadt egy-két elírás a szövegben, és egy pöttyet több volt a hangulatfotó, mint kellett volna, de ennél nagyobb bajunk soha ne legyen, ez egy igazi bulista szakácskönyv, amelytől azonnal megjön az olvasó kedve ahhoz, hogy szépen sorban (vagy éppen teljesen össze-vissza, ahogy éppen kedve támad hozzá) elkészítse ezeket az egyszerű, ámde nagyszerű ételeket.

Pasta és gnocchi, pizzaféleségek, laza olasz ebédek, cuccos olasz kaják és dolci, azaz édességek. Már a fejezetcímek felsorolása is étvágygerjesztő, ugye? Mindegyik témakörben változatos és meglepően könnyen elkészíthető finomságok sorakoznak, amelyekhez külön kedvet csinálnak a vicces illusztrációk, amelyek közül az én abszolút kedvencem az, amikor egy császárszoborhoz napszemüveg és a „Pizzát és cirkuszt!” mondat tartozik, de ezer ilyen kis apró ötlettel dobták fel az alkotók a könyvet, amelyet így tényleg öröm végiglapozni.

Csokoholistaként az én kedvencem a pasták közül természetesen csak a kakaós tagliatelle lehetett gorgonzolával, gombával és dióval, ez került az elkészítendők listájának az élére. De a gigantikus rakott gnocchi is dobogós lett, ahogyan a paradicsomos orzo rizottó is. A kedvenc fotóm ebben a témakörben a cime di rapa (lánykori nevén brokkolis tészta) receptjéhez készült, ugyanis csak néhány kóbor brokkoliágacska árválkodik rajta, mivel teljesen elfogyott, mire elkészült volna a felvétel.  Nem mondanám kezdőnek magam az olasz konyha területén, de a gnudi eddig valahogy kimaradt, amit viharsebesen pótolni fogok, mert ez a spenótos-túrós ízgombolyag nem hagyja nyugodni a fantáziámat, ahogyan azt is muszáj tesztelnem, hogy tényleg a világ legjobb paradicsomszósza készül-e el mellé. A sült karfiolos tészta is erősen kipróbálós, ahogyan már a canellonihoz is régen keresek egy jó receptet, merem remélni, hogy ebben a könyvben most megtaláltam.

Olasz konyha nincs pizza nélkül, kapunk is a pofinkba egy szép adagot belőle, a klasszik calzone-n és focaccia-n túl nekem újdonság volt a szicíliai vulkánról elnevezett stromboli, és a hozzá tartozó Marinara szósz, úgyhogy ezt is le fogom tesztelni. És már sorjáznak is elénk a laza olasz ebédek, mindjárt egy olyan árpagyöngy rizottóval soroz meg bennünket a szerző, hogy csak néztem kifelé a fejemből, pedig akkor még fogalmam sem lehetett róla, hogy olyan ármánnyal készül az ízlelőbimbóim ellen, mint pl. a speckó tepsis sült hagyma vagy az általam halálosan imádott gombás rizottó. Egy karfiolfelfújt is megbújt a finomságok között, sőt egy kis magyar-olasz konyhai fúzióra is sor került, a Mátrai borzaska és a Marinara-szósz egybekotyvasztásával. A padlizsán cordon bleu a maga egyszerűségében nagyszerű, a muffueltta szendvics pedig brutális rusztikus.

A cuccos olasz kaják valóban fajsúlyos ételeket rejtenek magukban, mindjárt kezdetnek egy bolognai ragu érkezik brutale módra, van itt steak, oldalas, természetesen a legendás osso brucco sem maradhatott ki, és azt is megtudhattuk, hogyan készítik az olaszok a mi töltött káposztánkat (nem meglepő módon paradicsomosan), és a pacalt. A végére maradt az igazi nehéztüzérség: az édességek. Hát, kérem, itt aztán el tud veszni a hozzám hasonló édesszájú olvasó, és arra a hatalmas problémára kell megtalálni a megoldást, hogy melyiket készítse el előbb, a nutellás panzerottit, a bogyós gyümölcsös zabaglione-t, vagy az epres tiramisu tortát. A kávés fánk sem semmi, de az igazi brutál ízbomba az a tiramisu cheesecake, kávéfüggőként mégis a capuccino semifreddo vitt nálam mindent, csokholista minőségemben pedig a triplacsokis cannoli. Brutál jó kis szakácskönyv, ami egyáltalán nem veszi magát komolyan, és nagyon jól áll neki.

9/10

A könyvet a Lunchbox Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.