Édesszájúként előbb-utóbb be kellett következnie annak, hogy édességekről, desszertekről írok cikket, még annak ellenére is, hogy én magam süteményt sütni bizony nem különösebben szeretek, így ez a feladat továbbra is anyukámra hárul (de szerencsére ő jól bírja a strapát). 4 olyan desszertötletet fogok nektek a poszt további részében megmutatni, amit egy átlagos háztartásban nem, vagy valószínűleg sosem készítenének el, pedig nem is nehéz és finom is. Helyenként meredek lesz, de ne forduljatok vissza! :)

Sós karamellás csokitorta

Bemelegítésnek ezt a csodát hoztam, bár mára azt hiszem, eléggé elterjedt a világon, hogy mind a karamell, mind pedig a csoki isteni sósan. Azt nem tudom, hogy kinek pattant ki a fejéből, de az biztos, hogy zseni volt, aki kóstolta már valamelyiket ebben a formában, más szemmel néz rájuk. Pár szóban magáról a sütiről, receptért keressetek rá bátran a neten: alapja egy gyakorlatilag sima kakaós piskótalap, minden bonyolultság nélkül, erre jön a tejszínnel krémmé főzött karamell, amit nem túl sok sóval ízesítünk, épp, hogy pikáns legyen – majd ezeket rétegezzük. A tetejére keverhetünk csokikrémet olvasztott csokiból és vajból, ez már mindenki egyéni szája íze szerint működik, a lényeg már benne van.

Sütőtökös puding

Puding, azaz hogy mégsem, és mégis (már ha értitek). Ahhoz a pudinghoz képest, amit mi itthon, Magyarországon ismerünk, nem különösebben hasonlít, viszont ahhoz igen, amit anno az angolok találtak ki, és szintén pudingnak hívják. A sütőtökről ugyan régóta tudjuk, hogy elég univerzális alapanyag, főleg talán inkább (pont az édessége miatt) eddig többnyire főételekben találkozhattunk vele, vagy csak magában, megsütve. Az biztos, hogy elég jól megy a szárnyasokhoz, és levesben sem utolsó, de érdemes egy kis figyelmet szentelnünk erre a verzióra is, a lényeg: pépesített, főtt sütőtököt tojással, cukorral, tejszínnel összedolgozom, fűszerezem fahéjjal, szerecsendióval és gyömbérrel, és jól kivajazott szufléformába, vagy muffinformába töltöm. Majd’ egy óra, 200 fokos sütés után elkészült a pudingunk, de érdemes biztosra menni, bökjük meg valamivel, és ha nem ragad, akkor kész. 

Bazsalikomos epres panna cotta

Bazsalikommal jobbára rendes elő- és főételekben találkozhattunk eddig, pedig mi más válna jobb barátjává az epernek? Lévén, hogy magát az epret is lehet sósan készíteni (epersaláta, borsos-epres szósz), nem is olyan meredek próbálkozás ez. Készítése összefoglalva: készítünk egy alap panna cottát, tehát vízben olvasztott zselatinlapot adunk a cukorral összemelegített vaníliás tejszínhez, pohárba töltjük, és hűtőbe tesszük. Az eperszemeket, néhány szebb példány kivételével cukorral és citromlével pépesítjük (ha nem akarjuk, hogy darabos legyen, egy szűrőn áttörjük), apróra vágott bazsalikomot és mentát adunk hozzá, és a panna cották tetejére töltjük, a meghagyott szemekkel díszíthetjük. Ha kihűlt pedig jól befaljuk az egészet.  

Csokoládés bacon

Bizony, a végére hagytam a meredek részt, csoki + bacon. A sós karamellnél és csokinál már említettem ezt a furcsa játékosságot, amit az édes és a sós kifejt egymással párhuzamosan, van, akinek rettenetesen bejön, viszont van, aki rá sem bír nézni ilyesmire. Ha még nem kóstoltátok, higgyetek nekem, és tegyétek meg, oltári élmény lesz. Készítése gyakorlatilag nincs is, szeletelt bacont serpenyőben szép ropogósra sütünk, csokit olvasztunk, belemártjuk, hűtjük, és elropogtatjuk. Tudjátok, ropit, perecet, ilyesmiket mártottak már csokiba ezelőtt is… és már a bacon sem kivétel. Kóstolásra fel!