Ha már megunja az ember Palermot nyüzsgésével együtt és nyugalomra vágyik fogja magát, vonatra száll és elzötyög Cefaluig. Mondjuk kicsit másnaposak is voltunk, szóval a város és tengerpartja tökéletes az éjszaka által okozott fáradtságok kipihenésére.

Az éjszaka hosszúsága miatt sokunknak nehezére esett reggel (fél10 körül) felébredni, de valahogy csak sikerült teljesíteni a feladatot. Bár a neheze még így is hátra volt, elérni a 11.30 környékén induló vonatot, viszont esélyeink a győzelemre az idő múlásával csökkentek. Ráadásul az se segített, hogy a vonat indulása előtt 20 perccel hagytuk el a lakást. Szerencsénkre ahogy kiléptünk a kapun elkaptuk buszt és a 15-20 perces utat nagyobb fennakadás nélkül teljesítettük. Megérkezvén az állomásra, immár szaladva, épp annyira volt még időnk, hogy futtába felszálljunk az épp induló vonatra, ami szerencsénkre pont célunk felé haladt. Időközben kiderült, hogy a csoportból négyen lemaradtak a vonatról, így később csatlakoznak. Ennél viszont volt nagyobb “gondunk” is, mivel jegyet nyilvánvalóan nem vettünk, nem mintha terveztünk volna. Kisebb tanakodás után a vonat elejébe siettünk, reménykedve, hogy az ellenőr a vonat hátuljából kezdi meg a jegyek ellenőrzését. Nyugodtan is utaztunk, addig még meg nem láttuk az ellenőrt közeledni. A gyors újratervezés után észrevétlenül a vonat hátuljába sétáltunk az ellenőr mellett. Miután csapatunk újra egyesült nyugtázva láttuk, hogy a következő megálló Cefalu, szóval ha le is szállítanak  a vonatról nincs baj. Elhagyván a vonatot és az állomást rögtön csodás látvány tárult elénk egy nagy hegycsúcs formájában, amelynek a tetején ókori, szaracén vár romjai állnak.

Tulajdonképpen az egész várost hegyek és dobok vették körül, ha esetleg nem épp a Tirén tenger ostromolta a másik oldalról. Leérvén a sétányra ismét egy deja vu érzés fogott el a parttal és az egész összképet látva, mivel az egész Otrantora emlékeztetett. A tengerparton sétálva és fagyizva bevártuk a későket, hogy elinduljunk egy kevésbé felkapott és zsúfolt partrészhez.

A szűk utcákon keresztülhaladva, végül valahogyan kikötöttünk a város kikötőjében, amely a halászoknak volt fenntartva, de igazából senki se a céljának megfelelően használta. Lépésről-lépésre megbarátkozva az időjárással és a víz hőmérsékletével, idén először belevetettük magunkat a vízbe. Eleinte testem minden porcikája segítségért ordított, viszont ellenállva az elemeknek végül eggyé váltam a vízzel és alacsony hőmérsékletével. Az igazat megvalva annyira vészes nem is volt, legalábbis pár perc után a zavar az Erő(ss)ben elszállt.

A pár órás lubickolás és napozás után, miután már aránylag mindenki megszáradt elindultunk felfedezni a várost. Cefalu híres a főterén található katedrálisáról, így természetesen meglátogatását nem hagyhattuk figyelmen kívül. A templomot II. Roger parancsára építették, miután egy tengeri viharból menekült. A norman építészeti stílusban épült templom építése valójában sosem fejeződött be.

Kilépve a templomból első utunk a kávézó irányába történt, ahol mindenki elfogyasztotta a napi koffein, édesség vagy egy újabb fagylalt adagját. Jó érzés volt a lépcsőkön ülve gondtalanul, a melengető nap sugara alatt ülve elfogyasztani kávénkat/fagyinkat/cannollonkat, miközben a főtér egyik sarkából hagyományos szicíliai zene szólt. A délután hátralévő részében próbáltunk megmászni és megtalálni a hegycsúcs tetejébe vezetőt utat … sikertelnül. Így kicsit csalódottan, inkább visszamentünk a tengerpartra.

Végül rátaláltunk a város falai alatt, a tengerparti sziklák között megbúvó mesterséges ösvényekre, ami tulajdonképpen végig vitt bennünket a város alatt. Túránk a város falai alatt aránylag könnyedt, cseppet emberpróbáló kis séta volt. Számomra meg végképp, mivel olyan vagyok, aki ha lehet kerüli az ilyen extrém, magas, egyenetlen talajjal rendelkező kihívásokat. Azonban önkéntességem és jelenleg az életem erről szól, folyamoatosan kilépni, kiszélesíteni a komfortzónám.

A naplemente már a tengerparton ért bennünket gitározó és sportoló helyiek között, ahogy önfeledten, a külvilággal mit sem törődve élvezték a dolce vitat. A nappal együtt mi is szép lassan elbúcsúztunk a várostól és az állomás felé vettük az irányt.

A visszaút már gördülékenyebben zajlott, mint a délelőtti, leszámítva a tényt, hogy mind a tizen a vonat wcjében utaztunk. Szerencsénkre mindannyian kényelmesen elfértünk, bár mondjuk egy nagyobb wc volt, de még a kisebben is nyolc ember könnyedén elfér (leellenőriztük), habár az ajtót nem lehet bezárni. Végül a bő negyven perces budibuli után megérkeztünk Palermoba és teljesítettük a távot oda-vissza, jegy nélkül és ellenőrzés vagy bírság nélkül. #thuglife