Az álom az emberi létezés egyik legérdekesebb- és ebből adódóan egyik leginkább vizsgált területe, amely a pszichológusok és az "egyszerű" gyógyítók lelkesedését egyaránt felkeltette és felkelti a mai napig is. Ez a figyelem pedig nem csoda, az álmodás egy olyan, ösztönökön alapuló cselekmény, ami mindenkivel megtörténik, és aminek a vizsgálata épp ezért elképesztően fontos. Az álmok egyik legkiemelkedőbb kutatója Sigmund Freud pszichoanalitikus volt, aki az Álomfejtés (Die Traumdeutung) című könyvében részletesen foglalkozott a jelenséggel, a könyv pedig most a Helikon kiadó gondozásában megújított borítóval és az összes eddig megjelent kiadás előszavával került kiadásra a tavalyi év folyamán. A cikkem pedig ezen 650 oldalas kiadvány alapján készült, Freud halálának 78. évfordulójának alkalmából.

Freud egy kifejezetten érdekes figura volt, aki az emberi lét egyik legfőbb mozgatórugójának a tudatalatti ösztöneinket határozta meg. Az álmokat is ezen aspektus nyomán kezdte el vizsgálni, mert úgy gondolta hogy alvás közben "lekapcsolnak" az ébrenlét blokkolói, szóval az álmainkból megfejthetjük a tudatalattink vágyait és traumáit is. Azonban ahogy megszokhattuk az osztrák zsenitől, ebben a tudományágban is igyekezett forradalmi módszereket alkalmazni, így elvetette a korábban ismert két fontosabb álomfejtési aspektust (szimbolikus és kódolási módszer), saját elveket dolgozott ki, amelyek alapján megpróbálta meghatározni a vizsgált alany (mint a könyvből kiderült, gyakran önmagát vizsgálta) tudattalan lelki folyamatait. 

Hogy ezt az álomfejtési procedúráját megértsük, bizonyos szinten elengedhetetlenek a pszichiáter korábban alkalmazott módszereinek és meglátásának megismerése. Freud gyógyító módszerei mindig az ember belül elfojtott indulataira, vágyaira, gondolataira épültek, ezek feltárását tűzte ki céljául, véleménye szerint a páciensben tomboló, elnyomott ösztönök okozhatnak testi és lelki traumát is egyszerre. Freud ezek visszafejtésének érdekében a beteg kórtörténetének felállítását kifejezetten fontosnak tartotta, kezdetben neurológiai módszereket alkalmazva a traumák felszínre hívásának érdekében, később azonban a szabad asszociációt hívta segítségül a gyógyításra, ez a hipnózisnál jóval tartósabb és megbízhatóbb eredményeket szolgáltatott.

A pszichoanalízisének egyik legkomolyabb alapja pedig az álomfejtés lett. Freud nézetei szerint az emberben felgyülemlett rejtett vágyak kielégíthetőek álmodás útján is, ezért gondolt elsősorban arra, hogy a tudatalattiban dúló érzelmeket és indulatokat az álmodáson keresztül is fel lehet tárni és megoldani. A vizsgálatok során két fő tartalomtípust állapított meg, ezeket manifesztnek, valamint látensnek nevezte el, az előbbi csoportba a közvetlenül megjelenő tartalmakat sorolta, az utóbbiba pedig ezek valódi, elfojtott jelentését. Nézetei szerint az álmainkat a belső cenzúránk miatt, önmagunk megóvásának érdekében felejtjük el. Az Álomfejtés című munkájában az álommunka megfejtésére pedig főleg magának a fejtésnek a módszertanával foglalkozik, elsősorban az álomtorzítás módszereit bemutatva, leginkább a sűrítést és az eltolást alkalmazza.

A sűrítés arra utal, hogy Freud szerint az álmainkban megjelenő motívumok akár több jelentéssel is bírhatnak, az álmodás közben megjelenő személyek és azok tulajdonságai pedig kifejezetten fontos szimbólumok is lehetnek. A gyűjtő vagy keverékszemélyek általában több olyan külső jeggyel lehetnek felruházva, amelyek együttesen az adott személyekre vonatkozó véleményt vagy vágyat testesítik meg. Az eltolás pedig azt a jelenséget jelöli, amelyben az álmon belül valamilyen adott cselekményre vagy vágyra utaló magatartás születik meg, azonban nem egzakt formában, csak arra utalóan.

Freud a könyvet úgy építette fel, hogy a kötet elején megismert módszertant a középső fejezetek eseteiben alkalmazta, majd az utolsó felvonásokban levonta azok konzekvenciáját. Nem volt egyszerű dolga, mert sokszor önmagát kellett elemeznie álmodásai során, azonban az álommunka elemzése után az Álomfejtés végén levonja a tanulmányának következtetéseit is, amelyet egy topográfiai modellben vázolt fel. Freud nézetei alapján a lelkünk belsejében található tudattalan az elfojtott vágyak összessége, véleménye szerint ezek olyan érzelmek, amelyeken nem fog az idő vasfoga, és "megszerzésük" után amolyan láthatatlan hátizsákként a hátunkon cipeljük ezeket, a felgyülemlett elfojtásokból alakulhatnak ki a különböző betegségek, amelyeket Freudnak is gyakran gyógyítania kellett.

A lelki szerkezet pedig a tudattalan, valamint a tudatos kapcsolatából épül fel az elmélete szerint. Ennek alapján a lélek tudatos része azokat az érzelmeket, élményeket, benyomásokat tárolja, amelyekkel mi magunk is tisztában vagyunk, azonban ezt a réteget elenyészőnek vélte, szerinte a tudatos gondolataink mennyisége jóval elmarad az elnyomott gondolatokhoz képest. Meghatározása szerint a tudatos és a tudattalan lelki szerkezet közötti átmeneti "réteg" a tudatelőttes, azaz azon elemek összessége, amelyek ugyan nem tudatosak, de tudatossá tehetőek. Ezeket Freud az első topográfiai modelljében rögzítette (a második modelljét 20 évvel később jelentette meg, amelyben az én, ösztön-én és a felettes-én hármasa szerepel). 

Bár hatalmas eredményeket ért el, Freud szerint az álomfejtésnek nincsen egy olyan plafonja, amelyet elérve az befejezhető volna, minden álomban sokféle vágy tombolhat, amelyek gyakran egymásnak ellentmondva jelentetik meg a páciens tudattalanjába raktározott érzelmeit. 

A könyvet az Helikon Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.