Az alábbi vendégírást Werewolfrulez, a Smoking Barrels Blog horrorfelelőse követte el... sajnos egy kicsit megkésve, ősszel megfogalmazva a nyári élményeit.

Közvetlenül az erdélyi kirándulásunk után támadt az az ötletünk a feleségemmel, hogy kettecskén látogassunk el Szlovéniába. A hegyeket szeretjük, én még sosem láttam a tengert, plusz a közlekedés sem rossz arrafelé - miért is ne tölthetnénk ott egy szűk hetet, amolyan "második nászútként"? Az ötletet tett követte, szállásfoglalás, látnivalók keresése az interneten, és végül maga az utazás. Elöljáróban elmondhatom: abszolút nem bántuk meg a szlovén kirándulást, sőt! A részletekről pedig napi bontásban számolok be, az alábbiak szerint:

Első nap: utazás és Ljubljana

Békés megyéből indultunk, szóval az út nagy részét Magyarországon kellett megtennünk. Szerencsére a közlekedéssel kapcsolatban minden rendben zajlott, az autópályán nem történt semmiféle baleset, a telefonos GPS-ünk és a kocsi (Chevrolet Aveo, Dél-Korea amerikai fedőnevű "remeke") is jól bírta a gyűrődést. Érdekesség volt számunkra a szlovén oldalon, hogy az autópálya több alkalommal is különféle 1-2 km hosszúságú alagutakon ment keresztül. Ezekben a járatokban sebességkorlátozás volt érvényben, és szépen ki voltak világítva, szóval abszolút nem voltak balesetveszélyesek, inkább csak szokatlanok.

Amikor megérkeztünk Ljubljanába, ahol a szállásunk volt, először az tűnt fel nekünk, hogy milyen kisvárosias a hangulat. Kb. olyan atmoszférája van a fővárosnak, mint Szegednek. Ez nem véletlen, hiszen mindösszesen 278 ezren laknak itt (egész Szlovénia népessége csupán 2 millió fő!). Az utcák tiszták, sok a biciklis és a kutyasétáltató, a nívó és a mentalitás mindenképpen nyugat-európai. A parkolás a központi, óvárosi részben nem igazán megoldható, muszáj tehát kicsivel kintebb megállni a kocsival, ám figyelni kell arra, hogy nappal még a külsőbb kerületekben is fizetősek a parkolók. Szerencsére a centrum nem túl nagy, egy könnyű séta a kocsitól, és könnyedén bejárható gyalogosan is. Az első este pozitív tapasztalatokat szereztünk a szlovénekkel: mindenhol kedvesek voltak veltünk, közvetlenek, és nagyon jól tudtak angolul, látszik, hogy fontos a turizmus az országnak.

A ljubljanai belváros nagyon szép, egy igazi kis ékszeres doboz. A szlovénok a meglátásom szerint "hídfetisiszták": a keskeny Ljubljanica folyón rengeteg híd ível keresztül, a főtéren például egy-két méterre található egymástól három gyalogos híd is. A különféle kivilágított, sárkányos, üvegfalú vagy éppen szerelmesek lakatjaival ellátott hidak és a folyópartra épült éttermek, fagyizók, pubok révén a belváros mind nappal, mind éjszaka varázslatos atmoszférájú, sőt, a hozzáértők szerint már majdcsak Velence hangulatú.

Második nap: A Bledi- és a Bohinji-tó, Slap Savica vízesés

Másnap a szállásunk által biztosított kiadós reggeli után útnak indultunk, hogy betámadjuk Bledet. A fővárostól kicsivel több, mint 50 km-re fekvő, kb. háromnegyed óra alatt megközelíthető festői tavacska lenyűgözű látványt nyújtott, nem túlzás, hogy még szebb is volt, mint a képeken. A víz hihetetlenül tiszta, hűs, és valószerűtlenül türkizszínű. A tavat körbeölelő hegyek festői szépségűek, a víztükör közepéből kiemelkedő kis szigetecske a barokk templommal pedig lélegzetelállító. A parkolás itt sem egyszerű (és nem is olcsó!), de a látvány nagyon megéri - ahogy láttuk, nem csak mi gondoltuk ezt, ugyanis  igen népszerűnek bizonyult a hely a turisták, strandolók és horgászok körében. Mi a kocsi elhelyezése után sűrű fényképezőgép-csattogtatás közepette néhány óra alatt szépen körbegyalogoltuk a tavat. A csónakkikötőnél pár euróért egy nagy ladikkal bevitettük magunkat a Bled-szigetre, majd a partra visszatérve felcaplattunk a kávézót, múzeumot és éttermet magában foglaló  bledi várba is, ahonnan aztán tényleg pazar kilátás nyílt a területre.

Miután a tavat körbesétálva visszajutottunk a kocsinkhoz, úgy éreztük, hogy van még bennünk annyi lelkesedés és energia, hogy autóba pattanva, és kicsit tovább haladva nyugat felé meglátogassuk Szlovénia másik nagyon híres tavát, a Bohinji-tavat is. Energiáink egészen a tó partjáig, Ribčev Laz településig tartottak, ahol pánikszerűen megálltunk enni egy pizzát, mert rájöttünk, hogy már késő délután van, és kihagytuk az ebédet. Evés után sétáltunk egyet a gleccserformálta mederben elhelyezkedő Bohinji-tó mellett. Ez is nagyon szépen csillogott a lassan lemenni készülő nap fényében, és velünk együtt itt is számtalan horgász, strandoló és vízi sportokat szerető ember élvezte a tó hűs vizét és a környezet szépségét.

Utolsó energiáinkat mozgósítva a tó partja mentén feljebb autóztunk néhány kilométert a Júliai-Alpokba, hogy megtekintsük az Ukanc nevű településről megközelíthető Slap Savica vízesést. A Triglavi Nemzeti Parkhoz tartozó természeti csodáért a hegyi szerpentineken való autózás után még belépőt is kellett fizetnünk, plusz meg kellett tennünk gyalogosan 500 erdei lépcsőfokot is, de nagyon megérte - a hihetetlenül meredek sziklafalról kb. hatvan méter magasságból lezúduló vízoszlop látványa az alatta elképesztően zölden csillogó vízzel együtt olyan kép volt, ami örökre beleégett a retinánkba.

Aznap este csak késő este értünk vissza a ljubljanai szállásunkra, ahol egy jó helyi "kecskés" sör elfogyasztása után ájulásszerű alvásba zuhantunk. Hiába no, az alföldi ember nem bírja a jó hegyi levegőt!

Harmadik nap: Piran és a tengerpart

Szlovéniában az a jó, hogy minden látványosság relatíve közel van. Ljubljanától pl. szűk másfél órányi autóútra található a tengerpart. A szlovén tengerpart nagyon kicsi, alig 47 km-es. Ennek a szakasznak az egyik ékköve a Piran nevű település, ahol kifejezetten mediterrán hangulatú építészeti megoldásokhoz, elképesztően tiszta vízű sziklás-kavicsos-betonozott tengerparthoz, és pazar látványhoz volt szerencsénk.

A település egyik nagy fizetős parkolójának megtalálása és az autó biztonságba helyezése után azonnal strandolni kezdtünk, tekintettel arra, hogy én még életemben nem is láttam a tengert, nem hogy úsztam volna benne. Nos, arra rájöttem, hogy a tenger Szlovéniában rendkívül barátságos hőfokú, kristálytiszta, és iszonyú sós. A kavicsos parton való belépkedés a hullámzás taszigálása mellett vicces szituációkat eredményezett nekünk, akik alföldi folyókhoz és tavakhoz szoktunk, de bent a vízben már zavartalan volt az örömünk. A sós vízen tényleg sokkal könnyebb fennmaradni, a különféle hajók és jachtok pedig kiváló hátteret adtak az úszáshoz. 

A lubickolás-napozás után sétálni mentünk Piranban. Megnéztük a kikötőben veszteglő hajókat, megcsodáltuk a helyi épületeket, felmentünk egy mesés kilátást biztosító templomtoronyba, majd egy autentikus étteremben ettünk némi kagylóval és tintahallal megbolondított rizottót. Sajnos meg kellett állapítanom, hogy nem csak Magyarországon nem bírom elfogyasztani a tengeri herkentyűket... úgy tűnik, az én ízlésem túl vidéki a mediterrán gasztronómiához. Érdekesség volt, hogy mindenhol - az étteremben is - olaszul is ki voltak írva a feliratok, tehát a település lakói, illetve látogatói valószínűleg nagy arányban kötődnek az igen közeli Olaszországhoz.

Délután három felé aztán elhagytuk a tengerpartot, és beröffentettük az autót, mert naívan azt hittük, hogy még aznap meg tudjuk nézni következő célpontunkat, a predjamai várát. Nos, a Piranból kivezető egyetlen úton egy koccanásos baleset éppen akkor következett be, amikor ráadtam a gyújtást a Chevyre, szóval a rendőrségi helyszínelés miatt egy bő órát várakoztunk - ergo a várlátogatásból ezen a napon nem lett semmi. Mindenesetre nem estünk kétségbe, örültünk, hogy nem mi baleseteztünk, és Ljubljana éjszakai életével vigasztalódtunk, amely (ahogy közeledtünk a hétvége felé) egyre nagyobb forgatagot és jobb hangulatot jelentett.

Negyedik nap: Predjama és Ljubljana vára, Nebotičnik felhőkarcoló

Az utolsó "aktív" napunkon igyekeztünk minél többet beleszuszakolni a rendelkezésünkre álló időbe. Reggeli után az előző napon kihagyott Predjama-vár felé vettük az irányt. Hamar megtaláltuk az erődítményt, és a magyar nyelvet is bíró audio guide felmarkolása után neki is indultunk, hogy bejárjuk ezt a nem mindennapi építményt, amely a mögötte álló hegy természetes úton keletkezett barlangrendszerével szerves egységet alkot. A filmbe illő, középkori hangulatú helyiségek (fun fact: itt forgatták Jackie Chan Istenek fegyverzete című filmjét) a feleségemet és engem is teljesen elvarázsoltak, pedig mi csak az épített részt láttuk, és a hegyi barlangoknak lényegében csak a bejárati szakaszát tekintettük meg. Számtalan különleges történet főződik ehhez a várhoz, én e helyütt csak a számomra legérdekesebbet emelném ki: a vár leghíresebb ura, Erazem rablólovag úgy ért dicstelen véget ebben az erődítményben, hogy a várat ostromló sereg egy áruló révén megtudta, mikor trónol az úr a külső várfalba épített latrinán, és néhány jól irányzott lövedékkel ráomlasztotta az árnyékszéket... Darwin-díjas haláleset, nemdebár?

Ljubljanába visszatérve egy speciális siklóval (a helyi fogaskerekűvel) felkapaszkodunk a várdombra, és bejártuk a főváros várát is, amely a predjamaihoz képest már kevésbé tűnt impozánsnak. Szép volt ez is, esti vetítéseknek helyet adó rendezvénytérrel, étteremmel és kávézóval ellátva, számtalan bejárható állandó és ideiglenes kiállítással, valamint a legmagasabb toronyból pompás kilátással a városra, de ez már sokkal kevésbé volt vadregényes számunkra, mint a délelőtt megtekintett erődítmény. Persze, az is lehet, hogy csak az erőltetett ütemterv miatt voltunk már kicsit fáradtabbak, és emiatt nem tudtuk annyira megbecsülni a kirándulás ezen részét.

Utolsó programpontnak egy igazi különlegességet hagytunk. Már az első ljubljanai éjszakánkon felfigyeltünk a belváros egy kifejezetten magas és viszonylag modern épületére, amelynek a csúcsa vörös fénybe borult, és amelynek a tetején lévő kilátóteraszon láthatóan emberek szórakoztak. A feleségem rögtön el is nevezte "Trump-toronynak" az építményt, én pedig csendesen elhatároztam, hogy egyik este közelebbről is megnézzük magunknak az épület legfelső emeletén lévő vendéglátó helyiséget. Erre az utolsó nap végén került sor. A Nebotičnik elnevezésű felhőkarcoló tetején lévő, azonos nevű bár  valami frenetikus volt (bár nem túl olcsó). Elképesztő kilátás a városra, hihetetlen hangulat, finom koktélok és meglepően ízletes finomságok jellemezték a helyet. Mi pont időben érkeztünk ahhoz, hogy még a naplementét is megcsodáljuk a magasból, de sokaknak már nem jutott ülőhely a teraszon. Itt ért bennünket utazásunk talán legnagyobb meglepetése: az egyik pincérfiú, miután megtudta, hogy magyarok vagyunk, teljes komolysággal elkezdte dicsérni nekünk Orbán Viktort, mégpedig a bátor menekültpolitikája miatt! Először viccre gyanakodtunk, de aztán rá kellett jönnünk, hogy a szlovének TÉNYLEG tisztelik a mi miniszterelnökünket. Mondhatom, köpni-nyelni nem tudtunk a meghökkentő felfedezéstől.

Ötödik nap: a hazaút és Zamárdi

Az utolsó nap már sajnos csak a hazafelé tartó útról szólt. A közvetlenül a szállásunk alatt elhelyezkedő boltban kipótoltuk a szuvenírkészletünkben tátongó lyukakat, majd Magyarország felé vettük az irányt. Utunk szerencsére visszafelé is nehézségek nélkül zajlott. Egyetlen komolyabb megállót építettünk bele a hazaútba, mégpedig Zamárdinál. Itt egy frissítő balatoni csobbanást abszolváltunk, aztán pedig elfogyasztottunk egy-egy jóféle magyaros hamburgert. A parton egy rendkívül vicces jelenetnek lehettünk szem- és fültanúi: egy felháborodott öregúr jó tíz percen keresztül a vízből üvöltözött kifelé egy kisfiúnak, akit az anyukája botor módon hagyott a partról a Balatonba pisilni. Az egész strand előtt lezajlott nyilvános megszégyenítés után nemhogy vizelni, de még úszni sem fog soha ez a gyerek a magyar tengerben... még az is lehet, hogy a fejlődésben is megáll az egyébként jogos, bár kissé "túltolt" dorgálás után. Ezen a ponton már tisztán éreztük: hazaértünk, ez bizony már 100 %-ig a mi szeretett Magyarországunk.