Ebben az írásban a belső csendünk keresésével összefüggő nehézségekkel kapcsolatos kérdésekre keresem a választ. Elsőként arra, hogy miért is lenne fontos, hogy néha el tudjunk csendesedni.
A rádiók és a gramofonok korszaka előtt, alapvetően csend volt körülöttünk. Természetesen a zene, a dallamok mindig is meghatározó szerepet játszottak az emberiség életében, szinte minden korban és minden civilizációban, de ha a körülöttünk levő alapzaj és csend arányát hasonlítjuk össze, akkor jelenlegi tudásunk szerint azt mondhatjuk, hogy a különböző hang és képsugárzó eszközök napi használatúvá válása előtt a történelem folyamán a csend játszotta a nagyobb szerepet. Ez mára már teljesen átfordult, nagyon kevés olyan élethelyzet és olyan helyszín van, amikor csend vesz minket körül.

Milyen hatások érnek minket a mindennapokban? Az agyi tevékenységünk alapvetően öt hullámhosszon zajlik: alpha, béta, gamma, théta és delta tartományokban. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az agy mindig az egyik frekvencia tartományban működik, hanem úgy, hogy ezek a frekvenciák egyszerre működnek, de mindig megvan az, amelyiknek az adott szakaszban a legnagyobb az aránya. Ha nagyon szeretnénk leegyszerűsíteni, akkor azt mondhatjuk, hogy az aktív és éber időszakunk a béta (többségű) állapot, a gamma a „felpörgött”, információkat feldolgozó, igen aktív állapotunk, a mélyalvás a delta (többségű) állapot, az alpha a meditáció, relaxáció állapota, a théta szintén, csak egy még mélyebb rezonancia tartományban.

Ahhoz, hogy agyunk a legjobban tudjon működni, szükség van minden frekvenciatartományban töltött időkre, méghozzá a megfelelő arányban. A körülöttünk levő világ jelenlegi működése erőteljes béta és gamma frekvencia többletet okoz az agyunknak. Az alpha és a théta a naponta minket érő nagy mennyiségű inger, impulzus és zaj hatására drasztikusan csökkenhet, de sajnos a delta, a (mély)alvás állapota is rövidül. Ennek csak egyik oka a fokozódó időhiányunk. A másik oka azoknak az ingereknek az erősödése, amik folyamatosan béta és gamma állapotban tartanak minket, pontosabban szólva, amitől inkább szeretnénk béta és gamma (többségű) állapotban lenni. (Milyen nehéz rávenni valakit arra, hogy inkább aludjon 8 órát, minthogy még két órát töltsön valamelyik közösségi portálon, aztán ellegyen 6 órányi alvással is? Nem véletlenül használtam a valaki meghatározást bárminemű „skatulyázás” nélkül, mivel ez a dolog egyre inkább elharapódzik, korra, nemre stb-re való tekintet nélkül). A béta és gamma állapot hangsúlyosabbá válása az összes többivel szemben az egyik nagy változás. A másik nagy változás a delta állapot rövidülése és/vagy az a helyzet, hogy a delta állapot elérése nem a neki rendelt időben történik, azaz nem éjjel alszunk. A delta ugyanis egyéb számtalan biológiai folyamat kapcsán erőteljesen kötődik az éjjelhez és az éjszakai sötétséghez. Azaz, ha van alvási fázisunk, de az rendszeresen esik nappali időszakra, és/vagy olyan helyen vagyunk kénytelenek eltölteni, ahol fény van (pl. éjszakai műszakban dolgozók nappali alvása), akkor veszítünk az agyunk számára szükséges delta frekvencia mennyiségből is.

Amikor az agy és a test számára szükséges legjobb alpha, béta, gamma, delta, théta arány felborul és az egész kitartóan és hosszú távon eltolódik egy nagyon erősen információ feldolgozás orientált működés felé, akkor agyunk pihenési restanciába kerül. Nem csak arról van szó, hogy „agyban elfáradunk”, fáradtak leszünk, hanem ennél sokkal többről: agyunk, mint fő idegrendszeri elosztó központ is elfárad. Azaz nem csak a gondolkodási aktivitásunkról van szó, hanem a biológiai folyamatinkról is. Sokkal könnyebben megbetegedhetünk például, ha az örökös agyi fáradtság állapotában vagyunk. Gondoljuk csak végig.

Hányszor érezzük úgy, hogy mennyire vágyunk egy kis csendre?

Én a magam részéről néha borzasztóan. Néha, amikor hazaérkezem a munkából azon kapom magam, hogy csak ülök és hallgatom a csendet. Élvezem ezt. Persze ha csend van. Ha sikerül csendet csinálni….

Ez az a hatalmas kihívás, amivel a modern kor embereként szembe nézünk. El tudjuk e érni a csendet magunk körül? El akarjuk e érni a csendet magunk körül? Egy olyan világban, ahol a minket körülvevő környezet folyamatosan arra törekszik, hogy érzékeinket minden lehetséges módon elárassza információkkal, impulzusokkal. Vajon a körülöttünk levő szüntelen inger-áramlás és virtuális zaj közepette nehezebb megtalálni a belső csendünket? A saját elmélyülésünket? Nehezebb számunkra az alpha állapot elérése? Számomra a válasz, határozottan igen.

Tanultam meditálni, relaxálni, tanultam imaginációt is és azt kell mondanom, hogy a körülöttem levő hatások, „zajok” erősödésével, ennek ellenére is sokkal nehezebb úgy általában elérnem egy elmélyült tudatállapotot, mint néhány évvel ezelőtt. Hiába van például csend a lakásban. Hiába tudom, hogy most nem kell mennem sehová és így tovább. Lehet, hogy ez csak az én tapasztalatom és nem általános jelenség. Valamiért mégis azt érzem, hogy az erőltetett, túlpörgetett figyelmi állapot kollektíven is ilyen állapotban tart minket. Kíváncsi lennék arra, másnak is van-e ilyen tapasztalata. Nekem például sokat segít, ha el tudok menni meditálni valahova, ahol mások is vannak. Valahogy az elmélyülést, a belső csendem megtalálását pillanatnyilag könnyebbnek érzem olyan közegben, ahol több ember van, ugyanezzel a céllal.

Összességében azt gondolom, hogy az agyunk (általa testünk, lelkünk és szellemünk) karbantartása nagyon fontos, figyelmet és törődést követelő feladat, a megváltozó környezetünkben is, mert az agyunknak igenis szüksége van a pihenésre. Ahhoz pedig kell, hogy a megfelelő frekvenciákon működhessen, a megfelelő időn keresztül.

És akkor el is érkeztünk a tudatos jelenlét kérdéséhez. Világunk felgyorsulásával az én-időnk jó részét is elvesztettük. A „mostban lenni”, „jelen lenni” tudatállapotunk időmennyisége drasztikusan visszaszorult. Állandóan több dologra kell figyelnünk egyszerre, ráadásul gondolataink túlnyomó többségben irányulnak a múltra vagy a jövőre. Elenyésző mennyiségű időnk, lehetőségünk maradt arra, hogy a jelenben és csak a jelenben legyünk, arról nem is beszélve, hogy ezen belül is csak magunkra figyeljünk, a légzésünkre, a csendünkre, a belső csendünkre…

Nem véletlenül javasolják egyre többen a meditációs technikák elsajátítását. Annak érdekében, hogy ha másként már nem megy, akkor irányítottan tanuljunk meg elmélyülni, az agyunkat pihentetni, a most-ban lenni.

Aki pedig úgy érzi, hogy számára a meditáció – ami egyébként mára már tudományosan is teljesen elfogadott eszköz – még mindig túl misztikusnak tűnő dolog, azoknak ajánlom a mindfulness, mint elme pihentető és szépítő módszer tanulmányozását. A mindfulness a tudatos jelenlét módszertana, mely agyunk regenerálásának, fitten, pihenten tartásának szintén csodás és a racionális ember számára is tökéletesen alkalmazható módszere (jelzem, hogy a meditáció eszközrendszerét a mindfulness is használja). Aki szeretne megismerkedni a témával, azoknak ajánlom Márky Ádám és Dr. Szondy György előadásait, illetve szívből ajánlom Ruby Wax Mindfulness - kalauz c könyvét.

Belső csendünk keresésének/megtalálásának témakörét nagyon hosszasan lehetne taglalni, az orvosi megközelítéstől a vallásfilozófiai megközelítésekig rengeteg különböző szempontból. Ez a kis írás most csak annyi céllal érkezett, hogy emlékeztessük magunkat arra, a belső csendünk ott van és időnként rá kell találnunk.

A FOODYNY is szívesen oszt meg tőlünk tartalmat!