Péterfyék leléptek egy hónapra Kínába, és írtak nekünk egy jó kis könyvet az ottani élményeikről. A népszerű íróházaspár (akinek írásai közül nagy kedvencem Péterfy Gergelytől a Kitömött barbár, Péterfy-Novák Éva Egyasszony című regénye pedig nagyon megrázott) külhoni kalandjaira a WMN online hasábjain figyeltem fel, ahová Éva remek cikkeket írt, ezért amikor megláttam, hogy könyv formátumban is megjelent az élménybeszámoló, nem volt kérdés, hogy muszáj elolvasnom. Mindig izgalmas, ha egy szépíró "könnyed" műfajban nyilvánul meg, hiszen egy irodalmár akkor is alkot, ha egy "egyszerű" útirajzzal ajándékozza meg olvasóit. Na kérem, ezzel nincs is probléma, hiszen Péterfy Gergely a leghétköznapibb turistatevékenységek során is el tud töprengeni irodalmi kérdéseken, és azt is figyelemmel kísérhetjük, milyen szakmai feladatok merülnek fel egy-egy ilyen írói "nyaralás" alkalmával (meglepően sok, mindennap írni kell valamit, vagyis ez az időszak csak félig szólt a pihenésről, volt munka is rendesen), de azért elég átfogó képet kapunk Kínáról, nagy örömöre túltengenek a gasztronómiai kalandok, az alkohol sem csak jelzésértékűen jelenik meg az oldalakon. Természetesen, mivel profi írókról van szó, nincsenek üresjáratok a könyvben, amikor kicsit leülne a hétköznapok leírása, mindig jön egy érdekes eszmefuttatás vagy városnézés. Péterfy Gergely filozófikus, tépelődő sorait kellőképpen ellensúlyozza Éva nőiesen csacsogós (de egyáltalán nem bulvár szintű!) stílusa, a házaspár kedvesen csipkedi egymást, miközben teljes mértékben érződik a könyvben a köztük lévő harmónia. Szépirodalmi igénnyel megírt szórakoztató útileírás, élmény volt elolvasni!
2017. november 8-án Péterfyék érzékeny búcsút vettek a családtól, majd elindultak Kínába, ahonnan december 8-án érkeztek haza. Meglepő, hogy mennyi minden belefért ebbe a nem túl hosszú négy hétbe, a pekingi "hétköznapokon" túl a kötelező turistalátványosságok (Kínai Nagy Fal, Tiltott Város, Sanghaj stb.) megtekintése, valamint shoppingolás, evés-ivás, és rengeteg kaland az újonnan szerzett barátokkal. Volt miről írni...
Masszív antiakoholistaként a legnagyobbakat azon vidultam olvasás közben, ahogyan a házaspár keresetlen őszinteséggel felvezette nekünk poharazgatásait. Gergelytől megtudhattuk, hogy Berlinben hol lehet a legjobb sört inni (én tényleg nem iszom alkoholt, de olyan ínycsiklandozóra sikeredett a leírás, hogy szinte elgondolkodtam rajta, hogy mégis meg kellene kóstolnom egyszer ez a nedűt), és persze a kínai kocsmázások sem maradtak titokban. Az ivásnál csak evésről írt jobbakat a házaspár, én nem igazán vagyok oda az ázsiai konyháért, de komolyan mondom, meghozták a kedvem nemcsak a pekingi kacsához, hanem mindenféle más kínai specialitáshoz (mínusz a tengeri herkenytűk és a bogarak). Az európai gyomornak kell egy kis idő, amíg átáll a kínai kosztra, ezért eleinte életmentő tud lenni egy kis hazai szalámi, amit még itthon, Ferihegyen szerzett be Éva előrelátóan (és természetesen minden lehetőséget megragadott arra, hogy ezt viccesen ura orra alá dörgölje). Nem mentek át gasztroblogba a szerzők, de nem is rejtették véka alá kulináris kalandozásaikat.
Bármilyen hihetetlen, az írók is csak emberek, ugyanúgy el tudnak tévedni a metrón, fejtörést okoz nekik a klíma beállítása, mint bárki másnak, csak ők szórakoztatóbban tudják elmesélni ezeket a hétköznapi eseményeket, mint a átlag földi halandó. Ennek eremdényeként szakadtam a nevetéstől, amikor először Gergely, majd Éva szempontjából nézve követhettem végig egy-egy napjuk alakulását, olyan férfi és női energiák áramlottak a sorokból, hogy szinte sisteregtek a lapok. A középkorú házaspár több gyereket terelget, akik közül a legtöbben már felnőttek, de ez természetesen nem akadálya annak, hogy mindenről tájkoztatva legyenek a Wechat- en (ez a kínai Facebook) keresztül, és persze az ősök sem mulasztották el, hogy szétszelfizzék a fejüket a turista látványosságok helyszínén, természetesen szigorúan csak az ifjúság kedvéért. A digitális világ erősen jelen van a házaspár életében, hiszen Gergely applikáció segítségével futott Pekingben, a neten keresztül tartották a kapcsolatot a családdal és intézték a munkaügyeiket, sőt még vlog is készült a kalandokról (tutira rá fogok keresni a youtube-on, pedig alapvetően eléggé hidegen hagy a műfaj).
Az akutálpoliitkai utalások sem maradtak ki a könyvből, de nem zavaró módon, egyszerűen csak Kínában sem felejtette el egyetlen percre sem a házaspár, hogy ők magyarok, és értelmiségiként nem függetleníthetik magukat az ott zajló folyamatoktól. Különleges élmény volt megismerni Péterfyéket a magánéleti oldalukról is, egy rokonszenves, családközpontú párról van szó, akik bár a munkájukat komolyan veszik, saját magukat nem annyira. Nem vagyok egy nagy társasági ember, de hozzájuk nagyon szívesen ellátogatnék egyszer Kisorosziba és egy szigorúan alkoholmentes ital mellett szívesen beszélgetnék velük az élet kis és nagy kérdéseiről. A könyv minden sorát imádtam, nagyon emberi és mégis igazi Péterfys lett az összhatás, az egyetlen problémám az volt, hogy bosszantóan sok elírás maradt benne a szövegben, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.
9/10
A könyvet a Kalligram Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
