Nápoly nem tartozik a kifejezetten kedvenc olasz turista-célpontok közé, pedig Budapestről két légitársaság fapados járataival is, viszonylag olcsón megközelíthető. Azonban Campania központja sokak számára egy szemetes, zajos városként jelenik meg, ahol ráadásul a helyi bűnszervezet, a Camorra is keseríti a lakosok és az utazók életét. Az igazság ugyanakkor teljesen más: szűk egy hetes nyaralásunk summájaként elmondhatom, hogy Nápoly sokkal inkább a kultúra, a gasztronómia és az igazi olasz hangulat déli központja.

Ha az ember egy nápolyi utazásra szánja el magát, leginkább két opcióban bízhat: vagy repülővel, vagy valamelyik utazási iroda körutazásaként tudja megközelíteni a várost – egyéb tömegközlekedési eszközök a távolság miatt csak eléggé bonyolult útvonalon vehetők igénybe. Mi előbbi lehetőséget választva magunknak terveztük meg az utat, azonban viszonylag meg volt kötve a kezünk az időpontokkal kapcsolatban, szóval szelektálnunk kellett a programok között. Azonban így is lefutottuk a legtöbb „kötelező” kört a városban, néha szó szerint.

Ha Nápolyról akarunk beszélni, elsősorban mindenképp a közbiztonsággal kapcsolatos felvetésekkel kell foglalkoznunk, elutazásunk előtt mi is fellapoztunk rengeteg különböző oldalt, ahol a város veszélyeivel kapcsolatban olvastunk tudnivalókat. Viszont ezek egy része igencsak túlzónak bizonyult, a város biztonsága nagyjából a többi hasonló nagyváros szintjével egyeznek meg, érdemes a pályaudvarok, forgalmas turisztikai célpontoknál (pl. a Toledo-környéke, vagy a Spaccianapoli területénél) jobban odafigyelni a dolgainkra, mert bár minket nem ért semmilyen inzultus, azért összességében ezek a helyek minden kedvelt utazási célpontnál potenciális zsebes-veszélyt jelentenek, nincs ez másként Nápoly esetében sem.

Ugyanakkor a tömegközlekedési eszközök ilyen szempontból teljesen kulturáltak, a metróvonalakat használtuk gyakran, ezeken, valamint a fogaskerekűn sem állt elő semmilyen biztonsági-szituáció, és a járművek sokkal kevésbé tömöttek, mint mondjuk Budapest esetében, a reptérről való bejutást segítő Alibus (az út minden esetben 5 euró, a sofőrnél vásárolva is) is teljesen tiszta és biztonságos volt. Ha a közlekedésről beszélünk, akkor mindenképp foglalkoznunk kell a város egyik nagy negatívumával, mivel az utcákon történő sétálás sokszor lehet igen veszélyes, ha figyelmetlenek vagyunk. Nápolyban ugyanis finoman szólva is kaotikus a közlekedés, az útsávok konkrétan felfestve sincsenek, a mindenhol tömegesen jelen lévő robogósok pedig fittyet hánynak a közlekedési szabályokra – ha nem figyelünk, könnyen egy baleset közepén találhatjuk magunkat, szóval érdemes még a zöld lámpánál is körül nézni, nehogy valaki éppen akkor akarjon áthajtani a piroson.

Összességében azonban ezen negatívumon kívül mi elképesztően jól éreztük magunkat Nápolyban. Leginkább a város hangulata az, amely az utazót már a reptérre érkezés után megragadja, a mediterrán lendület szinte minden utcasarkon fellelhető, pálmafák, vagy egyéb trópusi növények személyében. Ugyanakkor nem csak ez a különleges „hangvétel” a lenyűgöző, hanem a városban kézzel fogható olasz atmoszféra is; minden kis macskaköves, kacskaringós, lejtős utcáról a képeslapokon látható képek köszönnek vissza.

Ezt még tetőzik a Nápolyban szó szerint tapintható hagyományok megtartása, a kis sarki trattoriák olyan hangulatot árasztanak magukból, mintha legalább 100 évet repültünk volna vissza az időben, az utcán pedig gyakran botlani könyv- vagy egyéb árusokba, akik mindannyian még inkább lendítenek azon az antik érzésen, ami egyébként is az egyszeri utazóban uralkodik. A városban egyébként hatalmas szerepet tölt be a történelem és a vallás is, nagyjából 450 olyan templom található itt, amelyekből nem egy több száz éve épült.

A hagyományok egyébként is fontosok a nápolyi emberek mindennapjaiban, ez leginkább a gasztronómiában érhető tetten, mivel mindenhol kapható a híres nápolyi (VERA) pizza, amely elkészítési szabályait 10 oldalas dokumentumban rögzítették és csak az erre sok év alatt specializálódott szakácsok, a pizzaiolok süthetik, igazi pizzának pedig csak a marinarát, valamint a margheritát ismerik el. Mindkettő középpontját a helyi alapanyagok alkotják, a pizzériák is erre támaszkodnak, a pizzák pedig kizárólag nápolyi kemencékben sülhetnek, ahol 350-400°C-on mindössze 90-120 másodperc szükséges az étel megsütéséhez.

 A hazai köztudatban három fontos pizzéria szokott pörögni: a Da Michele, a Sorbillo, illetve a Di Matteo. Ezeken a helyeken szinte kötelező enni, ha Nápolyban jár az ember, azonban a képlet nem ilyen egyszerű: esetenként órákat kell várni ahhoz, hogy a legnagyobb pizzériákban ehessünk, a Da Michelében konkrétan még sorszámot is osztanak. Nekünk ezek közül kettőt volt lehetőségünk (és főleg időnk) kipróbálni – a Di Matteoban és a Da Michelében is marinarát ettünk, de egyik sem nyerte el annyira a tetszésünket, pedig imádjuk és tiszteljük a helyi pizzakészítést. Kicsit úgy tűnt számunkra, hogy ez a két elismert hely nem is igazán törődik a vendégeivel, gyakran inkább amolyan pizzagyárként működnek és elvész az igazi nápolyi hangulat. Így történhetett például, hogy a Da Michelében (amit amúgy úton-útfélen a világ legjobb pizzériái között tartanak számon) szénné égetett pizzát kaptunk. Mármint nápolyi mércével mérve is szénné égetett.

A legjobb pizzát olyan helyeken ettünk, amikről nem olvastunk útikönyvekben: a szállásunkhoz közel található Ma Tu Vulive’a Pizza például remek élmény volt. A hely egyébként a nagy hármashoz (és megannyi nápolyi helyhez) hasonlóan rendelkezik a VERA elismervénnyel, amit csak azok a pizzériák kaphatnak meg, amik megfelelnek a fent említett követelményrendszernek. Itt és amúgy a város legtöbb helyén – még a legnagyobbakban is – mindössze 3-4-5 euró között mozognak a pizzák, amik még az itthoni árakhoz képest sem tűnnek soknak.

Amúgy a gasztronómia a város legmegfizethetőbb területe, mert 15-20 euróból igazán jókat lehet enni igazi helyi trattoriákban vagy osteriákban, ezek legfőbb gyűjtőhelye a történelmi spanyol negyed, ahol egymás hegyén-hátán találhatóak a családi éttermek, csupa olcsó és remek fogással. Mi igazából két trattoriával voltunk nagyon elégedettek: az Anonymous Trattoria Gourmet egy igazi újvonalas hely, ahol a helyi klasszikuson egy picit új köntösbe öltöznek, a Trattoria e Pizzeria ’O Vesuvio pedig igazi esszenciális nápolyi étterem, ahol nagyon finom tengeri fogásokat ettünk – mindkét hely kifejezetten olcsó volt. A legnagyobb meglepetést pedig a Decumano 31 szolgáltatta, ahol mindenféle olajban sütött tengeri herkentyűk kaphatók, a nagyjából 2 fős adag mindössze 7 euróért.

Amire azért érdemes odafigyelni

A vendéglátással kapcsolatban ugyanakkor van néhány dolog, amire érdemes odafigyelni. Elsősorban coperto intézményét kell figyelembe venni, ami gyakorlatilag a magyar gondolkodás szerinti szervizdíjat jelöli, azonban Nápolyban, meg úgy általában Olaszországban ezt mindenhol szokás felszámolni, az összege pedig 1-2 euró / fő. Ezt kiküszöbölni elsősorban a cukrászdákban és a kávézókban lehet, ahol a pultnál, állva elfogyasztott ételekre és kávékra nem kerül coperto, így összességében sokkal olcsóbb, mintha leülnénk. Ezek a dolgok leginkább az olasz szokások szerint alakultak így, a helyiek gyakran rohanva, a pultnál ácsorogva fogyasztják el az eszpresszójukat.

Ezen felül érdemes egy minimális olasz nyelvleckét venni, ha Nápolyba készülünk. Az ottani éttermek gyakran nem tartanak angol étlapot, továbbá a vendéglátó egységekben dolgozók sem igazán beszélnek idegen nyelveken, szóval, ha nem akarunk ránézésre dolgokat rendelni, akkor érdemes vagy az ételek neveit, vagy úgy általában a helyi nyelvet tanulmányozni, ezzel megkönnyítve a vendéglátók és a saját dolgunkat is.

Ezeken a pici kellemetlenségeken, na meg a forgalmi zavarokon kívül ugyanakkor lehengerlő a nápolyi élmény akkor is, ha csak a macskaköves utcákon sétálgatunk. Viszont, ha nem csak céltalanul nézelődnénk, a város tartogat rengeteg olyan turisztikailag értékes pontot, amit mindenképp érdemes útba ejtenünk. Ilyen például a Sant’Elmo erőd, ami egy domb tetején magasodik a város fölé, innen lélegzetelállító látkép tárul elénk az alattunk elterülő városról, valamint a nápolyi kikötőkről, illetve a tengerről. Az erődhöz legkönnyebben a Vanvitelli metróállomáson keresztül, vagy a Montesanto állomásról induló fogaskerekűvel juthatunk el, ezekre az automatákban kapható vonaljegyek is érvényesek, de ha igazán spórolni akarunk, akkor érdemes beruházni egy Campania ArteCardra, amivel nem csak a városban található összes közlekedési eszközt vehetjük igénybe, de az első 3 múzeum-, vagy a 25 év alattiak számára rengeteg kulturális intézmény (például az erőd is) ingyen látogatható.

Ha Nápolyban járunk, akkor megkerülhetetlen egy Pompeii-i látogatás is. Az ókori emlékműveket leginkább a központi pályaudvarról induló Circumvesuviana használatával közelíthetjük meg, ezen a járművön azért érdemes elég nagy tömegre számítani, a jegyek 2,8 euróba kerülnek egy utazásra, szóval eléggé jutányos áron is megúszhatjuk a dolgot, a különböző transzferszolgáltatások 15-20 euró körül mozognak, ez az ár kifejezetten borsosnak mondható. Magába a múzeumba 9-15 euró között mozognak a belépőjegyek, azonban minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés. Érdemes még a Vezúvot is útba ejteni, viszont nekünk a vulkánra sajnos nem volt időnk, de az is megközelíthető a különböző tömegközlekedési eszközökkel.

Összességében, ha azon töprengtek, melyik olasz településen töltsétek el a nyaralásotokat, én bátran merem ajánlani Nápolyt, mert egyrészt itt még nem emésztett fel mindent a turizmus, másrészt a városban tapintható dél-olasz hagyományok óriási hatást gyakorolhatnak az erre fogékonyaknak. Ráadásul még minden szempontból olcsó utazási célpontként emlegethetjük.