Egy Kistücsökbéli gasztrokalandot leszámítva több, mint húsz éve nem jártam a Balatonnál, és mivel jövőre be szeretném hozni a lemaradást, szerettem volna tisztában lenni azzal, hová is lesz majd érdemes ellátogatni egy jót enni, és egyáltalán, hol is tart a gasztoforradalom a magyar tenger partján. Jól választottam, mert ebből a könyvből tényleg teljes képet lehet kapni a jelenlegi állapotokról (igaz, hogy szegény déli part kicsit alul van reprezentálva, de nem baj, így is annyi célállomást sikerült összeírnom, hogy eltart néhány évig, amíg végigjárom őket), nem csak az éttermeket/strandbüféket ismerhetjük meg, hanem olyan izgalmas dolgokat is megtudhatunk, hogy a hekk magyar neve csacsihal, és biztosan nem a Balatonból származik, már csak azért sem, mert teljes halászati tilalom van érvényben az egész tóra vonatkozóan. Hogy akkor mégis honnan kerül a vendégek asztalára a hal? Ez is kiderül a könyvből, ahogyan az is, hogy miért szaporodott túl a busa a Balatonban, és milyen problémákat okozott az angolnák betelepítése a tóba. Egyáltalán nem csak egy gasztrotérképet kapunk a pénzünkért, hanem egy nagyon sokrétű áttekintést a Balatonról, a legendás Kistücsöktől kezdve azon túl, hogy mennyire lendítették fel a gasztroéletet a Pestről leköltöző tapasztalt vendéglátósok, egészen addig, hogy mit is csinál egy strandbüfés télen. Teljesen elképedtem azon, hogy milyen messzire került gyerekkorom hekkes-lángosos-főtt kukoricás világa (nem fogom azt hazudni, hogy már akkor is olyan ínyenc voltam, mint most, dehogyis, nem volt annál nagyobb buli, mint a barátokkal eszegetni ezeket a tipikus standételeket és ki sem jönni egész nap a Balatonból, kit érdekelt tizenévesen a gasztronómia?), néhány év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül a vidék, a minőségi vendéglátás került előtérbe, és ha sikerül kiaknázni a lehetőségeket, szép jövő vár mind a vendéglátósokra, mind a vendégekre.
Habár a különböző témák eléggé eklektikusan követik egymást, mégis összeállnak egy egységes egésszé, szórakoztató és közérthető stílusban ismerkedhetünk meg a mai Balatonnal, nincsenek tabutémák, a szerzőről süt, hogy imádja a tavat, és miközben teljes gőzzel szurkol, hogy minél jobban fejlődjön, gasztroújságíróként átlát olyan összefüggéseket is, mint pl. miért nem jó hosszú távon az, hogy a Káli-medence ennyire divatba jött az utóbbi időben.
A legutolsó emlékem néhány évvel ezelőttről a Balatonról a gigadugó, amelybe sikerült belefutnom az autópályán (más kérdés, hogy a Kistücsökben szerzett gasztroélmények simán megérték ezt a kellemetlenséget), és a továbbiakban sem tervezem, hogy főszezonban látogassak el oda, ezért nagyon örülök annak, hogy egyre inkább afelé megy a vendéglátás, hogy ne csak nyáron legyenek nyitva az éttermek és a vendéglátóhelyek, hanem egész évben. Meglepően őszintén beszéltek a tulajdonosok a szerzőnek arról, hogy milyen nehéz jó munkaerőt találni és azt meg is tartani, és az is, hogy az önkormányzatok milyen elképesztő nehézségeket tudnak támasztani a vendégek részére a strandok használata során. Azt is megtudhatjuk, hogy a Balatonon felszolgált halak a legritkább esetben származnak a tóból, és azt is, hogy igazából senki sem tudja, hogy a legendás hekk neve honnan ered.
Gasztrománként természetesen nagy érdeklődéssel olvastam azokat a részeket, amelyekben közelebbről megismerkedhetünk olyan ikonikus helyekkel, mint pl. a szemesi Kistücsök (túlzás nélkül mondhatom, hogy a tulajdonosa, Csapody Balázs indította el a balatoni gasztroforradalmat, a séffel, Jahni Lászlóval együtt), a köveskáli Kővirág étterem, a zánkai Neked főztem büfé, a fövenyesi Kalóz strandbisztró, a siófoki Gréta cukrászda, a csopaki Vígmolnár csárda és még hosszan sorolhatnám a példákat. Amit én még hozzátennék a könyvben megtalálható bőséges kínálathoz: a balatonalmádi Veganeeta vega/vegán étterem és kávéház, valamint a balatonfüredi Péklány kézműves pékség, mindkettő első helyen szerepel a balatoni gasztrolistámon. Sok sorsot ismerhetünk meg az egyre inkább kultikussá váló vendéglátóhelyek mögött, nagyon változó, hogy ki miért vágott bele a balatoni vendéglátásba, de nélkülük biztosan nem került volna sor a minőségi váltásra, és akkor a helyi borászokról nem is beszéltünk. Örvendetes, hogy egyre inkább összefognak a vállalkozók annak érdekében, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon, milyen értékeket teremtettek az utóbbi időben, és ezáltal további vendégeket tudjanak magukhoz vonzani nemcsak nyáron, hanem egész évben.
Hangulatosra sikeredett a könyv borítója, nagyon helyes kis rajzok illusztrálják a rövid fejezetekre tagolt szöveget, amelyből könnyed stílusban ismerhetünk meg fajsúlyos témákat, miközben összefut a nyál a szánkban olyan finomságokról olvasva, mint pl. a bazalt burger (amely a balatonboglári Paletta éteremben született, de mára már szinte mindenhol megtalálható a Balatonon). Tényleg sok dolog szóba kerül, az időjárás problémáján túl a gasztrojegyen át többek között az is, hogy miért ilyen kicsik a balatoni büfék. Az egyetlen problémám nekem csak az volt, hogy kicsit túl eklektikus lett a szerkesztés, talán lehetett volna egy picit jobban tematizálni az eléggé széles körű mondanivalót, na és persze az, amit a szerző saját maga is kiemel a zárszóban, hogy egy kicsit egyoldalú lett a Balaton bemutatása, a déli part eléggé háttérbe szorult, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Én összességében elégedett voltam Kalas Györgyi könyvével, jól összefoglalta a hozzám hasonló balatoni újrakezdőknek, hogy hová érdemes ellátogatni, illetve miről maradtak le az elmúlt évtizedekben, és milyen kilátásai vannak a régiónak, alaposan kivesézésre került kedvenc tavunk jelene, múltja és jövője.
9/10
A könyvet a Jaffa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
