Egy szakácskönyv, ami nem is szakácskönyv; egy útikönyv, ami nem is útikönyv; egy üzleti terv, ami nem is üzleti terv; egy álom, ami már nem álom... Így lehetne talán a legjobban összefoglalni mindazt, amiről ez a terjedelmes kis könyv szól. Szabolcs András és Szabolcs-Gyuris Éva elhozták Magyarországra mindazt, ami szerintük kellően képviseli a (főleg) vietnami konyhát, és a kiterjedt ázsiai-vonulatot.

Bevallom, témája ellenére is féltem hozzákezdeni ehhez a példányhoz, mert tudtam, hogy ha nem elég olvasmányos, akkor nem fogja kellően lekötni a rövidtávú figyelmemet. Szerencsére az első pár oldal elég volt, hogy meggyőzzön arról, ez bizony nem volt rossz választás. 

Vendégszerzőnk, Fekete Zsófia írása:

A kreatív és életmódkönyvek (no és természetesen a szakácskönyvek, de az más tészta) sajátos kapcsolatot alakítanak ki olvasójukkal: nem engedik magukat egy szuszra olvasni, majd félretenni, helyette saját ritmust, vissza-visszatéréseket követelnek, újabb és újabb oldalukat megmutatva friss gondolatokat sugallnak, aktuális érdeklődésünktől függően igazodnak belső hangsúlyainkhoz. Az Inspiráció természetesen nekem ilyen könyv, nézegetem, itt-ott beleolvasok újra, „szemmel meditálok” általa.

Kollár Borbála és Kollár Franciska „rendhagyó életmódkalauza” nem a megszokott kreatív ötletgyűjtemény, amelyből szemezgethetünk, mit akarunk megvalósítani a saját életünkben. Sokkal inkább gyengéd terelgetés a mindenkiben meglévő szabadabb, játékos, kreatív, a szó legpozitívabb értelmében vett gyermeki én felé. Számomra rendkívül szimpatikus módon, személyes példákon keresztül mutatják be, hogyan teremthetünk békés, minket kifejező dolgok – és itt nem kell nagy dolgokra gondolni – segítségével olyan dekorációkat, kellemes kisugárzású tereket, amelyek inspirálni tudnak és feltöltődhetünk általuk a rohanó hétköznapokban is. A pozitív emlékek és a játékosság mellett nagy hangsúly van a természethez való visszatéréshez. Ez a kiapadhatatlan és folyton megújuló forrás, amitől a városi élet során leginkább eltávolodtunk. Tegye fel a kezét, aki emlékszik, mikor sétált utoljára egy nyugodt erdős ösvényen? Nekem sajnos fogalmam sincs, és mostanában pont azzal küzdök, hogy túl nagy a nyüzsgés bennem. Épp ezért az egyik mondat, ami megragadta a figyelmem a könyvben, ez volt: „A hatalmas információáradatban elvesznek az igazán fontos üzenetek. Kevesebb időnk van a látottak feldolgozására, ezért igazi kihívás elmélyülni valamiben, és koncentrálni a saját vágyainkra.” Ez a könyv nem kevesebbre vállalkozik, mint lecsendesíteni az elmét, megteremteni egy magunkra irányított elmélyült figyelmet. Az, hogy ez a nyugalom „csak” pihentet, vagy esetleg továbblendít minket nagyszerű kreatív folyamat felé, tőlünk, befogadóktól függ.

Banán? Ez így elsőre kicsit lehet, hogy kicsit meredeken hangzik. Már mitől lenne a banán alternatív alapanyag? Ebben az írásban a banánt a szokásostól eltérő kontextusában szeretném bemutatni, elsősorban, mint édesítőszert.

Pár szóban érdemes felvázolnom az előzményeket - hátha más is szembesült hasonló problémával. Soha életemben nem voltam édesszájú, sőt. Ahogy egyre idősebb lettem, megtanultam értékelni a házi- vagy kézműves süteményeket és kekszeket is, de csak nagyon kis mennyiségben és a szokásosnál kevésbé édesen. A terhességem 5. hónapjában ez gyökeresen megváltozott és sok olyan süteményt ismét megszerettem és megkívántam, amihez gyerekkorom óta nem nyúltam. Azonban majdnem egyidejűleg ezzel, sajnos csökkent glükóz toleranciát is megállapították: azaz diétával kezelhető terhességi diabéteszt.

Egy görög nyaralás alkalmával ismerkedtem meg ezzel az érdekes "töltött padlizsán" adaptációval, és azóta is szívesen fogyasztom - meg persze készítem. A görög konyha jellegzetessége talán éppen a sok zöldséghasználat, illetve a zöldség és a húsfélék keverékének éppen eltalált aránya. Hagyományosan bárányból készítik, de én ezt leegyszerűsítettem sima darált sertéshúsra. 

Február első hétben volt szerencsém betekintést nyerni, egy bloggereknek/influencereknek szóló turisztikai körút szinfalai mögé. Mondjunk én is résztveő voltam, amit meg ott láttam egy kicsit elgondolkodtatott és egyszerre nevetetett meg és szomorított el. Saját két szememmel láttam, hogy egyesek (még nagymamakorú hölgyek is) mennyire túlzásba viszik a social mediat, talán még akkor is ha számukra ez egy jövedelem forrás. Hihetetlen, hogy szinte mindent ezen keresztül látnak, a likeok és rekaciók száma szerint élnek és mérik az interakciókat és az elismerést.

Vannak olyan élelmiszerek, amelyekkel nem jól boldogul a szervezetem, nem esik jól neki. Ezért sokféle alternatív alapanyagot kipróbáltam már. A folyamatos keresgélések során – a google a barátunk alapon, ugye – sokszor úgy próbáltam információhoz jutni a világhálóról, hogy rákerestem az adott alapanyag tulajdonságaira, sütési – főzési viselkedésére. Ez a törekvés időnként kudarcba fulladt, ugyanis számtalan recept van az interneten, de magukról az alapanyagokról, azok tulajdonságairól, összehasonlításáról szóló írás sokkal kevesebb. Ezek közül is a megbízhatókat, alaposakat (a magyar nyelvű oldalak közül) főleg Andrási Nóránál szoktam megtalálni.

Február 14-én került sor a BODY Kiállítás exkluzív megnyitó gálájára, február 15-én pedig a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit. A tárlat különlegessége, hogy mérete Európában is egyedülállónak számít: 2200 m2-en 300 preparátumot, összesen 1000 kiállítási tárgyat tekinthetünk meg. A kontinensen még soha, egyetlen városba se látogatott el a tárlat ilyen gazdag kiállítási anyaggal. Az emberi testet ilyen mélyrehatóan még nem láthattuk. (A cikkben látható összes kép saját, a helyszínen készített.)

Ez az ikonikus sütemény letarolta Amerikát, és szép-lassan birtokba veszi Európát is. Kétségtelen, a színe teszi igazán vonzóvá, de az édes, krémes mascarpone és az omlós kakaós tészta is mind-mind azon vannak, hogy belopják magukat a szívünkbe. Az enyémbe biztosan sikerült, és ha kipróbáljátok, szerintem a tiétekbe is beköltözik.

Van egy beteljesíthetetlen szerelem az életemben: India. Imádom azt a hatalmas és ellentmondásos országot a sok évezredes kultúrájával és izgalmasan fűszeres konyhájával együtt, azonban sajnos orvosi okok miatt (hiperérzékeny bőröm nem bírja az ottani klímát) esélytelen, hogy hosszabb időt töltsek azon a varázslatosan  ellentmondásos helyen. Azért magamat ismerve nem fogok meghalni úgy, hogy nem láttam a Tadzs Máhált és nem kóstoltam meg a helyszínen az indiai konyha minél több csodáját, de realista közgazdászként tisztában vagyok vele, hogy fő csapásirányként marad az itthoni konyhatündérkedés. Mivel nálunk Tatabányán sajnos nincs indiai étterem, Pesten pedig eddig még nem volt érkezésem felmérni, melyek azok a vendéglátó egységek, amelyeket érdemes kipróbálni, ha autentikus minőségi fogásokat szeretnék kipróbálni (előre is köszönöm a kommentben küldött javaslatokat!). Idei terv, hogy eljutok végre egy indiai főzőtanfolyamra, ahol elsajátíthatom az alapokat, addig is azonban beszereztem Hémangi Dévi Dászi legújabb szakácskönyvét, mert a korábbiak tetszettek, ahogyan a szerző által vezetett blog (www.vegavarazs.hu) is a kedvenceim közé tartozik, mert az egyszerű, de nagyszerű receptek tárháza. Ebben a kötetben sem kellett csalódnom, hozta a korábbi kiadványok színvonalát, szép képekkel és nem túl bonyolult finomságokkal kényeztethetjük belőle a családot és magunkat, azonban nekem hiányzik a személyes hangvétel a receptekből, egy kis történet vagy bármi, amitől nem lesz olyan papírízű a leírás, de ettől eltekintve praktikus és jól használható alapdarabja lehet a szakácskönyv gyűjteményünknek ez a nem túl vastag kötet.

Az indiai konyha szíve-lelke a fűszer, amely ezerszer színesebb fogalmat takar, mint a mindenki által ismert curry, a sáfrányon át a mustármagon (ami itt a fekete változatot jelenti) keresztül a köménymagig (ami itt szigorúan római kömény) nagyon széles a paletta, amelyek ma már mindenhol beszerezhetőek, így nem képezik akadályát annak, hogy belevessük magunkat az indiai konyhaművészet zegzugaiba.

A két évenként megrendezésre kerülő Sirha Budapest kiállítás idén is beköltözött a Hungexpóra, hogy elkápráztassa a szakmai közönséget. A szolgáltatók kétség kívül mindent megtettek azért, hogy a látogatóknak kedvezzenek, és látszik a nagy fokú felkészültség és a kifogástalan logisztika is. A kiállítók közt csak kapkodtam a fejem, teljesen egészében végigjárni ugyanis egy nap biztosan nem elég - 2020-ban erre jobban fogok figyelni. Rövid bemutató a február 9-i tapasztalatokról.