A dán Hygge és a svéd Lagom után egy újabb skandináv ország életfilozófiáját ismerhetjük meg: a finnek sisu-ját. Engem rögtön somolygásra késztet ez a szó és a jelentése is tetszetős: a "van benne kurázsi" kifejezéssel lehet a legpontosabban körülírni.

Mivel korábbról már megismertem a svéd Lagomot a Kossuth Kiadó jóvoltából, így ennél a könyvnél már jobban tudtam, mire is számíthatok. Újfent egy gyönyörű, inspiráló könyvet ismerhettem meg. Joanna Nylund nem igazi sisu-szakértő, viszont vele együtt nőtt fel és éli az életét, végig szimpatikus volt a stílusa. Nem csak a sisut mutatja be nekünk, hanem a teljes finn életérzést igyekszik átadni, ami jórészt sikerült is. Több témában is készített különböző emberekkel interjút. A könyv fejezetei kitérnek a kifejezés megmagyarázására, a jó közérzetre, a kommunikációra, a gyereknevelésre, a mozgásra ösztönzésre, valamint arra is, hogy ki kell állni és vállalni a küzdelmet. Végezetül felteszi az írónő a kérdést: Boldoggá tesz-e a sisu?

Mit is tudunk a finnekről? Rögtön arra asszociálok, hogy az ezer tó országa az övék, szarvasok, szauna és sok-sok hó, illetve pár éve már mindenki megtudhatta, mi is lenne a finn neve. Világelső oktatási rendszer, igazi jóléti ország. A finnek higgadt, mérsékelt nép hatását keltik -  a többi skandináv országhoz hasonlóan - és nincs is ezzel semmi baj. Ez a könyv sok mindent hozzátesz ehhez a képhez.

A finneknek a sisu egy láthatatlan és mindenütt jelen levő erő, ami mindig másban nyilvánul meg: a sztoikus eltökéltségben, a merészségben, a bátorságban, a szívósságban vagy akár a rugalmasságban. A sisu cselekvőképes gondolkodást jelent: akkor lép működésbe, amikor az ember a képességeit látszólag meghaladó nehézséggel száll szembe. Az is nagyon fontos adalék, hogy mindez nem a külvilágnak szól, ez kimondottan belső dolog.

Nagyon szimpatikus volt, hogy az írónő egyáltalán nem emeli a piedesztálra a sisut, kitér arra is, hogy mint mindennek, ennek is van negatív oldala. A sisu tettrekészségre sarkall, segít egy krízishelyzetben, viszont az érzelmeket figyelmen kívül hagyja. Ezzel sokáig nem foglalkoztak, de egyre inkább hangsúlyt kap. Emilia Lahti sisu-kutató (igen, van ilyen) is azt mondja, hogy "a sisu nem az a hely, ahol élünk, hanem ahová időnként ellátogatunk."

Bevallom, engem rögtön megfogott a sisu jelentése, hiszen eddig mindig makacs természetnek tartottam magam, aki minden csapás után feltápászkodik és megy tovább, mert "csakazértis". A csökönyösségem viszont hirtelen átfordult valami másba és most már inkább sisunak látom. És ez nagyon tetszik. Mindenki életében vannak nehéz időszakok, lehetetlennek tűnő feladatok, de nem lehet mindig a könnyebb utat választani. A munkám során kríziskezeléssel is foglalkozom, így ebből a szempontból is érdekes volt számomra a könyv. Mintha egy sebes sodrású folyóban hirtelen meg tudnál kapaszkodni egy faágban és a felszínen maradni. 

Sok szó esik a könyvben az időjárásról és nem véletlenül. A finneknek külön szavuk van a sarki éjszakára - kaamos - amely során még nappal sem emelkedik a horizont fölé a Nap. Bár engem ettől rögtön a depresszió kerülget, a finnek megtanultak együtt élni ezzel, elfogadták a szélsőségeket, sőt: nagyon fontos számukra a természet. Megünneplik a tavaszi napéjegyenlőséget és a nyári napfordulót, a túrázás és a szabad levegőn levő piknikezés az életük része. A helyükben én se tennék másképp. A könyv még jópofa ötleteket is ad, hogyan kerülj kicsit közelebb a természethez, például, hogy találjuk meg a kedvenc fánkat, legyen minél több szobanövényünk, akár terráriumunk. A részben ehhez kapcsolódó receptek kissé már meredekek voltak ugyan - például csalánleves, fagylalt a lucfenyő csúcshajtásaiból (a gyűjtögetés nagy divat) - de biztos vannak olyanok, akiknek felkelti az érdeklődését. A könyv kitér a csend elfogadására is, amely egyre inkább aktuális gondolattá válik a mai rohanó világban. A természet részben ezért is olyan fontos a finnek számára. Tudni kell megállni, letenni a telefont, minden technikát és kivonulni a természetbe, túrázni, piknikezni, csendben lenni. Feltöltődni.

A sisu természetesen megjelenik a kommunikációban, a családi egyenjogúságban, a gyereknevelésben és oktatásban is. Főleg ez utóbbiakat éreztem a leginkább összeszedettnek, szimpatikus az a felfogás, hogy hagyni kell a gyereket élni, ill. az egyénre szabott és lazább oktatás is érdekes (a kisebbek például 9-től maximum 14 óráig vannak az iskolában, fele annyit, mint nálunk.)

Nagyon inspiráló volt a mozgásról szóló fejezet is, de leginkább a komfortzónával kapcsolatos gondolatok hatottak leginkább rám - nyilván, mert ez ügyben még bőven lenne tennivalóm. A komfortzóna egy kényelmes és biztonságos hely, ami jól belátható keretet ad a mindennapoknak, de az nem sisu, ha mindig benne maradsz és csak azzal küzdesz meg, ami bepofátlankodik oda. Merni kell kilépni, új dolgokat kipróbálni, teret adni az ötleteknek.

Végezetül: boldoggá tesz a sisu? A dán hygge boldoggá tesz, a svéd lagom kiegyensúlyozottá (és ezáltal boldoggá), a sisu viszont kicsit több is ennél. A finnek életfilozófiája talán abban különbözik a leginkább, hogy nem valami külső dolog, amire törekedni kell, mert akkor jobb lesz. A sisu több, mint valami valami megszerzendő dolog, inkább valami felfedezésre váró alap, ami már eleve megvan. Kellemesen optimista nem?

9/10

A könyvet a Kossuth Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A FOODYNY is szívesen oszt meg tőlünk tartalmat!