
Nemcsak Kenderesi Tomira fért rá rá az olimpiai bronzérem után egy-két sajtburesz, hanem nekünk is bármikor jöhet, de azért vegyünk kicsit ínyencebbre a figurát, és hagyjuk Martin Kintrupnak, hogy beavasson bennünket a műfaj felsőbb régióiba. Felejtsük el az alapdarabokat, megéri elhagyni a komfortzónát, mert olyan ízorgiát hozhatunk ki a burgerekből, hogy valószínűleg sohasem gondoltuk volna, legyünk húsevők vagy vegák, sőt a vegánok is találhatnak magunknak receptet ebben a könyvben. Jómagam már évek óta kizárólag kézműves hamburgert fogyasztok, messzire kerülöm a gyorsétteremeket (nem, régen nem volt ez így, de ma már kényes vagyok az étel minőségére, amit fogyasztok), ezért nagyon örültem neki, hogy a szerző szintén ezt az elvet vallja, és mindjárt kezdésnek megosztja velünk, hogyan készíthetünk otthon meglepően egyszerűen hamburgerzsemlét, amelyet kedvünk szerint tölthetünk meg mindenféle földi jóval. Yakuza, Grizzly, Orient Expressz vagy Don Quijote? Nem könnyű a választás, mert mindegyik fantázianév izgalmas ízvilágú hamburgert takar, amelyhez - néhány extremitáson kívül - gyakorlatilag minden hozzávalót megszerezhetünk a bioboltban, vagyis csak a bátorságunkon múlik, hogy belevágunk-e a szerző által kínált finomságok elkészítésébe. Nemcsak a fantáziadús hambik leírásához van szerencsénk a könyvben, hanem a belevalók: hús - és húsmentes pogácsák, különféle salsák, salátahegyek elkészítése is leírásra került, akárcsak az olyan köreteké, mint pl. sült édesburgonya, pácolt sárgarépa vagy csilis-citromos kukoricacsövek. Kezdők és haladók egyaránt haszonnal forgathatják ezt a szakácskönyet, amely elsősorban szemléletet formál, arra biztatja az olvasókat, hogy merjenek kísérletezni az ízekkel, mert a hamburger műfaja sokkal érdekesebb, mint valaha is gondoltuk volna. Nekem az volt a problémám a könyvvel, hogy kicsit eklektikus lett a szerkesztése, és becsúszott pl. olyan hiba is, hogy a vega burgerek között feltüntetésre került egy olyan is, amelybe chorizo, vagyis kolbász is kerül, és van néhány olyan hozzávaló, amit nálunk nagyon nehéz beszerzni, de ezektől eltekintve egy nagyon érdekes recepttárról van szó, amely új dimenzióba emeli a hamburger műfaját.
Az én abszolút kedvencem a bőséges kínálatból: a Sweet Sensation. Ő egy fánk (bizony, ez nem hamburgerzsemléből készül), amelybe ananász(!), málna, sajtkrém, méz, lime-lé, bazsalikomlevél és még kivi is kerül. És természetesen jól meghinthetjük porcukorral vagy készíthetünk rá citrommázat és megszórhatjuk csokidrazséval. Talán ez a legextrémebb versenyző, de akad még jó néhány érdekes változat...


Nem tudom, ki-hogy van ezzel a különös gyümölcsfajtával, de nekem az egyik kedvenc ősz-hangulatú gyümölcsöm. Attól eltekintve, hogy frissen gyakorlatilag lehetetlen vele bánni, elkészíteni mégis könnyű, így ezen a héten elhoztam a birsalmasajt receptjét. Ha eddig nem kedveltétek, talán majd most... :)
Nem túlzás kijelenteni, hogy a mai világunk egyik fő mozgatórugója a közösségi média, meg úgy en bloc az internet, melyek hatásai, visszajelzései rengeteg ember életét befolyásolják és alakítják. Nehéz elhinni, hogy ebben a közösségi-média dominált világban egy olyan művész is tud érvényesülni, aki megveti ezeket a platformokat, ráadásul az utóbbi években már interjúkban és nyilatkozatokban sem kommunikál, az érzéseit, meglátásait kizárólag a dalain keresztül tudjuk megismerni.




Mindenkinek megvan, ahogy a nagyi áll a konyhában, és kilószámra gyártja a bundás almát a kisunokájának? Bizony, nekem is, így ez talán az egyik legkedvesebb, igazán nosztalgiadús desszertem. Nem árt felkészülni, hogy elég hamar elkapkodja a család a kisült karikákat, de azért előtte figyelmeztessük őket, hogy nagyon forró (úgyse fog érdekelni senkit). Mondjuk, engem se érdekelne, hiszen melegen az igazi, ebben a hűvös időjárásban pedig nem is kell több.

Szeretnél szép bőrt? Mit tennél meg érte? Hidd el nem elérhetetlen és pofon egyszerű csak kitartás szükségeltetik hozzá. A napi bőrápolási rutin a titok. Erről tuti sokat halllottál már. Nézzük miből áll, mit és hogyan kell(ene) csinálnod és vajon hol lehet elrontani.