Lassan tiszteletbeli vegán leszek, annyi szakácskönyvet olvasok a műfajban, de mit tegyek, ha a növényi alapú ételek finomak, egészségesek és nem hízlalnak, ezért nagyon kedvelem őket. És akkor még egyetlen szót sem ejtettem az igazi csodafegyverről: a smoothie-ról. Sokáig elég erős averzióim voltak ezekkel az italokkal kapcsolatban, aztán egyszer nagy nehezen rászántam magam, megkóstoltam egy spenótos valamit, ami iszonyúan rondán nézett ki, viszont nagyon finom volt, és rájöttem, hogy ez jó nekem. Ettől függetlenül túl keveset fogyasztok belőlük, de mivel az idei tél a betegségekről szólt nálam, melyek legfőbb oka a vitaminhiány volt,  és a probléma orvoslására gyógyszereket nem vagyok hajlandó szedni, az egészséges megoldásokat részesítem előnyben, ezért úgy döntöttem, kicsit jobban beleásom magam a témába, és beszereztem ezt a szépséges szakácskönyvet. Elég gyorsan kiderült, hogy egy-két lépcsőt kihagytam, ezek a receptek inkább haladóknak valók, de mivel növényi tejet lehet bioboltban is venni, nem kell otthon készíteni, az egyszerűsített receptekkel még egy hozzám hasonló smoothie-kezdő is elkezdhet kísérletezni. Igazából nem túl bonyolultak ezek az italok, össze kell vagdosni a gyümiket, hozzá kell adni ezt-azt, minden mehet a turmixba és már készen is van a finom energiabomba. Nekem még kicsit furcsa, ha olyan hozzávalókkal találkozom, mint pl. aloe vera, búzafű, lándzsás útifű vagy sarkantyúvirág, de lassan és óvatosan lehet adni nekik egy esélyt, az alapreceptekkel is nyugodtan be tudjuk vinni a szükséges vitaminmennyiséget. Habár nem minden alapanyagot sikerült megkedvelnem, de nagyon sok jó ötletet találtam ebben a gyönyörű kivitelű könyvben, amelyhez kell egy kis bátorság és nyitottság, de tapasztaltabb smoothie-hívők nyugodtan belevághatnak az ízes kalandokba, a kezdők pedig barátkozhatnak a műfajjal.

Avokádós-csokoládés shake, aloés  - uborkás smoothie korianderrel, borsmenta - limonádé, csokis-kávés melange. Ebből a kis ízelítőből is látszik, hogy mennyire sokszínű az energiaitalok világa, a kávéimádók ugyanúgy megtalálják a számításukat a műfajban, mint a limonádé-mániások, vagy a smoothie-hívők. Nem kell túlzásba vinni az egészségmániát, az sem jó, de azzal csak jót teszünk a szervezetünknek, ha időnként megajándékozzuk őt és ezzel magunkat ilyen finomságokkal.

A pestieknek fogalmuk sincs, mekkora mázlisták, hogy minden sarkon bele tudnak botlani egy olyan helybe, ahol isteni finomakat lehet enni. Merthogy velem pontosan az történt, hogy totálisan véletlenül belebotlottam az Artizán Pékségbe, a Hold utcában, ahol a szakmai értekezleten vettem részt, és ebéd után egy kollégával sütivadászatra indultunk, és szó szerint benyitottunk az első ilyen profilúnak látszó üzlethelyiségbe, ahol döbbenten szembesültem a ténnyel, hogy most érkezett el egy régóta tervezett gasztrokaland ideje a már régen kinézett kézműves pékségben. Akkor csak egy kis sütire volt idő (mindenkinek csak ajánlani tudom az almatortát, mesés, tényleg), na és persze egy kevés péksüti (kakaós csiga, gyümölcsös fonat) beszerzéséhez, de megfogadtuk, ha legközelebb jövünk, kipróbáljuk az ebédmenüt is. Most érkezett el a pillanat, miután lezavartuk az aktuális értekezletet, célirányosan elindultunk az Artizán felé, és néhány méteres séta után ismerősként üdvözöltük a bejáratot:

Az ebédmenüt nem kellett keresgetni a facebookon, ott virított öles betűkkel a bejáratnál:

Két kollégával érkeztem a tett helyszínére, és mindhárman ugyanabba a párosításba szerettünk bele, és miután helyet foglaltunk galérián át is adtuk magunkat a kulináris élvezeteknek. Kókusztejes karfiolleves került a tányérunkra avokádós fussellini zöld dresszinggel:

Kevésnek tűnt az adag, ezért úgy terveztük, hogy még lesétálunk később sütiért, de kiderült, hogy rendkívül laktató finomságokhoz volt szerencsénk, egyetlen falat sem fért utána már belénk, így a nassolás a következő alkalomra maradt. Voltak kétségeim, mert nem vagyok egy nagy karfiolfan, de viharsebesen meg lettem győzve, hogy eddig tévedésben éltem, a karfiolleves igenis nagyon finom tud lenni, az ízek gazdag textúráját meg sem tudtam különböztetni, olyan gyorsan kikanalaztam a tányérból. Kovászos kenyeret haraptunk hozzá, amelyet össze sem lehet hasonlítani egy élesztőssel, annyival omlósabb és könnyebb a tésztája. Ezután következett a zöldséges tésztasaláta, amelyben mennyei íztáncot járt az avokádó a kaliforniai paprikával, a petrezselyemmel és megannyi más lélekmelengető hozzávalóval. Ezen nincs mit ragozni, isteni volt a menü, és nem is volt túlságosan drága (1.250 Ft). Mindehhez járt a kedves mosoly, a gyors és szakszerű kiszolgálás, valamint egy pohár víz is.

Sütire ugyan már nem maradt hasi kapacitás, azonban ez nem akadályozott meg benne, hogy jól feltankoljak finomságokból otthoni felhasználásra: kakaós csiga, gyümölcs fonat, valamint félbarna bagett és kardamomos kalács is került a képzeletbeli bevásárlókosárba:

Jól éreztük magunkat, finomakat ettünk, sok mindent ki kell még próbálnunk, jövünk még!

Ebédidő az irodában: a kollégák előveszik a hűtőből az otthonról hozott / ételfutártól rendelt finomságokat, és már indulhat is a zsibongós étkezés, hiszen ilyenkor van idő napközben egy jót beszélgetni nem munkaügyekről. Én ebből szépen ki szoktam maradni, melynek legfőbb oka, hogy saját magamnak nem főzök, inkább elsétálok a kb. 5 percre lévő étterembe és szépen kényelmesen megebédelek, majd jöhet az elmaradhatatlan capuccino. Vagyis elvileg nem én lennék ennek a szokás szerint gyönyörű kivitelű szakácskönyvnek a célcsoportja, de Csigó Zita neve nekem elegendő garancia volt a minőségre, és természetesen nem csalódtam, a szokásos magas színvonalat hozta a kiadvány, amely telis-teli van egészséges és kreatív finomságokkal és olyan fantasztikus fotókkal, hogy szívem szerint azonnal nekilátnék szép sorban elkészíteni őket. Na nem ebédre (tényleg nem főzök hétköznap saját magamnak, egy főre minek), hanem hétvégén, és nem szép kis dobozkákba pakolom őfincsiségüket, hanem egyenesen a pocimba, mert esélytelen, hogy ne fogyjon el azonnal. Körtés – camembertes quiche? Zakuszkás táska? Nyári tekercs teriyaki tofuval és mogyorószósszal? Jöhet? És nem, nem bonyolult elkészíteni őket, bár az alapanyagok beszerzése kicsit macerás (ha van biobolt a közelben, nem probléma, de hipermarketekben is megoldható), és kell ahhoz egy kis nyitottság, hogy belevágjunk ezeknek a lássuk be, a megszokottól nem kicsit eltérő falatkák/ebédek elkészítésébe, de ezektől a szép fotóktól és a jól szerkesztett receptektől biztosan megjön a kedvünk a kísérletezéshez. Ez a szakácskönyv nem teljesen vega, hiszen található benne néhány húsos recept is, de mivel a szerző szokásához híven az egészséges ételeket helyezte előtérbe, nyugodtan beszerezhetik a húsmentes étkezést folytatók is, sőt, több vegán finomság is található benne (abszolút kedvenc részemről: vegán bolognai tészta). Egyetlen problémám volt ezzel a könyvvel: picikét eklektikusra sikeredett, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Vöröslencse-szendvics citromos csirkepástétommal és grill padlizsánnal, lecsós empenada, és ami azonnal belelopta magát az ínyenc szívembe:  kukoricaleves popcornnal. Csak pár példa arra, milyen finomságokkal lehet feldobni a déli étkezésünket, ha szabadjára merjük engedni a fantáziánkat és nem ijedünk meg a különlegesebb hozzávalóktól, de meg fogunk lepődni azon is, hogy milyen ízorgiát hozhatunk ki teljesen hétköznapi alapanyagokból is, miközben nem töltjük a fél napunkat a konyhában.

Fiatalon az ember lánya sok mindennel foglalkozik, csak a bőrével nem. Vígan napozik, tolja a bulit hajnalig, eszik, ami éppen eszébe jut és meg sem kottyan neki. Aztán telnek az évek és egyszer csak azon kapja magát, hogy döbbenten nézi az egyre szaporodó ráncait a tükörben és kénytelen szembenézni azzal, hogy innentől kezdve vége a jó világnak, oda kell figyelnie magára, különben idő előtt fog megöregedni. Tudom, mert én is így jártam, bár szerencsére jó géneket örököltem, soha életemben nem ittam, nem dohányoztam, mindig sportoltam, és bár az a bizonyos negyedik X (amit májusban fogok túllépni 2 évvel) egyáltalán nem viselt meg lelkileg, sokkal fiatalabbnak nézek ki a saját koromnál, (és 20-nak érzem magam), azért nekem is megvolt ez a „hűha” élmény. Mert hiába van az ember lánya testi-lelki értelemben csúcsformában, azok a fránya évek nem hazudnak, és akárki akármit mond, iszonyú sokk az első finomabb ránc megjelenése az addig tükörsima arcbőrön. Életem első 39 évét végigrohantam és melóztam, aztán jött egy munkahelyi kirúgás, ami után úgy döntöttem, ideje rendbe tenni a dolgaimat. A következő két év nagyon kemény volt, de alapjaiban változtattam meg az életem, nyugisabb munkahely, jóval kevesebb stressz, egészséges életmód, az eredmény pedig az lett, hogy sokkal jobban érzem magam most a bőrömben, mint valaha. Messze még az út vége, de azt már tudom, hogy jó ösvényen indultam el, a változás pedig a bőrömön is látszik, sokkal ragyogóbb, mint régen. Persze odafigyelek arra, hogy milyen bőrápoló készítményeket használok a hiperérzékeny bőrömre (kizárólag biokozmetikumokat és rendszeresen járok kozmetikushoz bőrradírra), de alapvetően nem ezen múlik a dolog, hanem azon, hogy sokat tettem azért a testi-lelki egyensúlyért, amelyet a bőröm tükröz. Abigail James könyve is pontosan erről szól: a bőrápolás nem csak a bőrünk kenegetését jelenti, hanem összefügg mindennel az étkezésen keresztül a stresszkezelésig. Olvasmányos formában és fantasztikus képekkel győzi meg az olvasóit a szerző arról, hogy ne a botoxtól várja a megoldást a bőrproblémáira, hanem saját magától, az időt nem lehet megállítani, de meg lehet öregedni méltósággal is.

Engem már az előszóval meggyőzött Abigail, ugyanis nem azt ígérte, hogy ő aztán most megmondja a tutit arra vonatkozóan, hogyan nézhetsz ki 20 évesnek túl az ötödik X-en, hanem nagyon őszintén és kedvesen leírta, hogy milyen vargabetűkkel kötött ki a bőrápolásnál, mint szakmánál, és azt is, hogy a ragyogó bőrnek rengeteg összetevője van, sok olyan is, amelyről nem is gondoltuk volna.

Szerettem volna alternatív lisztekről írni, de nagyon sokáig dilemmáztam azon, hogy milyen logika szerint vágják bele a dologba... Már az is tisztázandó kérdés, hogy mit tekinthetünk lisztnek? A maglisztek valóban lisztnek tekinthetők például? Mindent lisztnek fogadunk el, ami őrléssel előállítható? Vagy csak azt tekinthetjük lisztnek, ami gabonafélék őrlésével készül? A felmerülóő kérdéseket hosszasan tudnám sorolni, hiszen – ahogyan szinte minden dolgot az életben – ezt a témát is rengeteg oldalról meg lehet közelíteni.  Így végül amellett döntöttem, hogy egyszerűen csak a két kedvenc lisztemről írok. A liszt szót pedig most a lehető legtágabb értelmében használom, azaz annak véve bármit, ami az ételekben a sikértartalommal rendelkező liszteket helyettesíteni képes néhány (vagy számos) aspektusban.

Mutassatok nekem egy olyan embert, aki nem szereti ezt a minden ízében egyszerű, és nagyszerű kaját... hát persze, hogy nem tudtok, mert kizárt, hogy létezik! Hogy ki-hogyan szereti, az már persze egy megosztó dolog lehet, legalább annyira nagy a választék, mint Gombóc Artúr csokoládévariációi. Azt tudni kell viszont, hogy az olaszok rettenetesen rigolyásak, és nem esznek meg bármit. Számukra lényegében két féle pizza létezik: marinara (paradicsomszósz és fokhagyma) és margherita (paradicsomszósz és mozzarella). Én most a margherita alapreceptet fogom levezetni*. 

Édesanyám nagy spíler, és az évek során egész komoly süteményrecept-tornyot sikerült felhalmoznia. Van azonban néhány, amiket még az ősidőkből őrizget, mert egyszerűen tökéletesek - mint a fonott kalács, és az almás torma. 20 évig nem voltam hajlandó tormát enni, de pár évvel ezelőtt lekönyörögte a torkomon ezt a verziót, és azóta imádom. Az arányok ebben az esetben útmutató jellegűek lesznek, hiszen mind az almától, mind a tormától függ a mennyiség.

Hozzávalók 1 db kalácshoz: 

• 60 dkg liszt
• 2 ek. cukor
• 2 dkg élesztő 
• 4-5 dl tej
• 10 dkg vaj vagy margarin
• 3 tojás
• csipet só

Ha Csigó Zita, akkor gyönyörű fotók és egészséges ételek. A hölgy alapjáraton fotós (voltam nála tanfolyamon, mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki komolyabban akar foglalkozni ételfotózással), azonban egyre több helyen jelennek meg a receptjei is, a BBC Good Food - tól kezdve az Ínyencig. Több szakácskönyve is megjelent - nemsokára érkezik a következő, kiváncsian várom az újabb szépséges finomságokat - ezek közül az én kedvencem a Vegetáriánus ételek, már több étel is került belőle a család asztalára, és teljes mértékben elégedett voltam a végeredmény tekintetében. A Diéták nagykönyvét is megvettem a megjelenésekor, de olyan jól sikerült elpakolnom, hogy csak most találtam meg, természetesen akkor, amikor egy másik könyvet kerestem. Mindegy, lényeg, hogy végre a kezem ügyébe került ez a gyönyörű kivitelű, izgalmas és ínycsiklandozó receptekkel teli kiadvány és naná, hogy együltő helyemben végigolvastam.  A minőség a szokásosan magas, a fotókon szabályosan életre kelnek az ételek, ha nem lenne tele a hűtő ennivalóval, azonnal nekiállnék akármelyik elkészítésének, most azonnal. A téma ezúttal a glutén-, laktóz-, és hozzáadottcukor-mentes ételek, és Zita ismét bebizonyította, hogy nem kell lemondania semmiről annak, aki ételallergiában szenved, mert csak kreativitás kérdése, hogy harsogó színű és üdeségű ételek kerüljenek az asztalunkra, akár a tél kellős közepén is. Egy időre megint levan a gond a "mit főzzek és süssek hétvégén" kérdéskörről, egyszerűen letettem a konyhaasztalra ezt a szakácskönyvet, és majd válogatok.

Gombaragus kosárka, mentás zöldborsófőzelék ruccolás tojásmetélttel, zöldséges üvegtészta. Remek ötletek, meglepően egyszerű hozzávalók, és viharsebesen elkészül a különleges ebéd, amivel tutira megvesszük kilóra a családot és még az egészségünkért is sokat tettünk. Kell ennél több ok arra, hogy azonnal belevesszünk a jobbnál jobb receptekbe? (nekem egy egész vasárnap délelőttömbe került, amíg a végére értem a 185 oldalas kiadványnak).

A dán Hygge és a svéd Lagom után egy újabb skandináv ország életfilozófiáját ismerhetjük meg: a finnek sisu-ját. Engem rögtön somolygásra késztet ez a szó és a jelentése is tetszetős: a "van benne kurázsi" kifejezéssel lehet a legpontosabban körülírni.

Mióta hazaköltöztem, keresem az igazi olasz pizzát, a nápolyiról meg már álmodni sem merek. Voltak már különböző próbálkozásaim, például Szatmárnémetiben sikerül belebotlanom egy francia tulajdonú trattoria/pizzéria kettősébe. Betérve és megkóstolva egy cinque formaggit, már majdnem egy olyan vékony tésztás, kemencében sült pizzát sikerült találnom, mint ahogyan azt szülőhazájában készítik. Szülővárosomban, Nagyváradon is vannak próbálkozások, viszont még mindig nem az igazi, reméljük hamarosan változni fog ez a tendencia. Ámbár a napokban Budapesten jártam és két ajánlást is kaptam, amit úgy gondoltam, kár lenne kihagyni, maximum egy kicsit csalódok. De egyáltalán nem így volt, sőt nagyon is meglepődtem, és kicsi szívem és gyomrom olasz fele, repesett örömében.