
Lassan tiszteletbeli vegán leszek, annyi szakácskönyvet olvasok a műfajban, de mit tegyek, ha a növényi alapú ételek finomak, egészségesek és nem hízlalnak, ezért nagyon kedvelem őket. És akkor még egyetlen szót sem ejtettem az igazi csodafegyverről: a smoothie-ról. Sokáig elég erős averzióim voltak ezekkel az italokkal kapcsolatban, aztán egyszer nagy nehezen rászántam magam, megkóstoltam egy spenótos valamit, ami iszonyúan rondán nézett ki, viszont nagyon finom volt, és rájöttem, hogy ez jó nekem. Ettől függetlenül túl keveset fogyasztok belőlük, de mivel az idei tél a betegségekről szólt nálam, melyek legfőbb oka a vitaminhiány volt, és a probléma orvoslására gyógyszereket nem vagyok hajlandó szedni, az egészséges megoldásokat részesítem előnyben, ezért úgy döntöttem, kicsit jobban beleásom magam a témába, és beszereztem ezt a szépséges szakácskönyvet. Elég gyorsan kiderült, hogy egy-két lépcsőt kihagytam, ezek a receptek inkább haladóknak valók, de mivel növényi tejet lehet bioboltban is venni, nem kell otthon készíteni, az egyszerűsített receptekkel még egy hozzám hasonló smoothie-kezdő is elkezdhet kísérletezni. Igazából nem túl bonyolultak ezek az italok, össze kell vagdosni a gyümiket, hozzá kell adni ezt-azt, minden mehet a turmixba és már készen is van a finom energiabomba. Nekem még kicsit furcsa, ha olyan hozzávalókkal találkozom, mint pl. aloe vera, búzafű, lándzsás útifű vagy sarkantyúvirág, de lassan és óvatosan lehet adni nekik egy esélyt, az alapreceptekkel is nyugodtan be tudjuk vinni a szükséges vitaminmennyiséget. Habár nem minden alapanyagot sikerült megkedvelnem, de nagyon sok jó ötletet találtam ebben a gyönyörű kivitelű könyvben, amelyhez kell egy kis bátorság és nyitottság, de tapasztaltabb smoothie-hívők nyugodtan belevághatnak az ízes kalandokba, a kezdők pedig barátkozhatnak a műfajjal.
Avokádós-csokoládés shake, aloés - uborkás smoothie korianderrel, borsmenta - limonádé, csokis-kávés melange. Ebből a kis ízelítőből is látszik, hogy mennyire sokszínű az energiaitalok világa, a kávéimádók ugyanúgy megtalálják a számításukat a műfajban, mint a limonádé-mániások, vagy a smoothie-hívők. Nem kell túlzásba vinni az egészségmániát, az sem jó, de azzal csak jót teszünk a szervezetünknek, ha időnként megajándékozzuk őt és ezzel magunkat ilyen finomságokkal.







Szerettem volna alternatív lisztekről írni, de nagyon sokáig dilemmáztam azon, hogy milyen logika szerint vágják bele a dologba... Már az is tisztázandó kérdés, hogy mit tekinthetünk lisztnek? A maglisztek valóban lisztnek tekinthetők például? Mindent lisztnek fogadunk el, ami őrléssel előállítható? Vagy csak azt tekinthetjük lisztnek, ami gabonafélék őrlésével készül? A felmerülóő kérdéseket hosszasan tudnám sorolni, hiszen – ahogyan szinte minden dolgot az életben – ezt a témát is rengeteg oldalról meg lehet közelíteni. Így végül amellett döntöttem, hogy egyszerűen csak a két kedvenc lisztemről írok. A liszt szót pedig most a lehető legtágabb értelmében használom, azaz annak véve bármit, ami az ételekben a sikértartalommal rendelkező liszteket helyettesíteni képes néhány (vagy számos) aspektusban.
Édesanyám nagy spíler, és az évek során egész komoly süteményrecept-tornyot sikerült felhalmoznia. Van azonban néhány, amiket még az ősidőkből őrizget, mert egyszerűen tökéletesek - mint a fonott kalács, és az almás torma. 20 évig nem voltam hajlandó tormát enni, de pár évvel ezelőtt lekönyörögte a torkomon ezt a verziót, és azóta imádom. Az arányok ebben az esetben útmutató jellegűek lesznek, hiszen mind az almától, mind a tormától függ a mennyiség.
