Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

Jamie Oliver konyhakései

2017. június 27. - dome613

jamiekesek2.jpgA Sparban megtalálható akciók már többször adtak okot örömre, így úgy gondoltam, mi bajom lehet, ha kipróbálom a Jamie Oliver nevével fémjelzett konyhakéseket? Így rá is vetettem magam a matricagyűjtésre, és ezzel párhuzamosan persze a családot is rágyógyítottam a dologra, hiszen teszt a lelke mindennek. Mivel munkámból kifolyólag napi szinten használom a késeim, azt gondolom, elég nagy próbatételnek tettem ki őket, de csak szép sorjában a dolgokkal. 

Alapból 6-féle kést, egy ollót, egy fa késtartót, és 6-féle grillezéshez használatos dolog közül választhatunk. Az én szempontomból nyilván a kések voltak a fontosabbak, jó pár évvel ezelőtt ugyanilyen Spar akcióból származó Zwilling késeink kimondhatatlan jó beruházásnak bizonyultak, sajnos már nem emlékszem, mennyibe kerültek akciósan - így a 2000-4000 Ft-os skálán (pontok nélkül ez már 8400 és 18.500 Ft, ami jóval durvább) elérhető hat kés megfelelő mennyiségű bizalmatlanságot gerjesztett bennem, de ugyanakkor ennyit pont megér egy próba, így mindjárt be is szereztem  az elsőt, az "Univerzális kést". 

Kibontás után az első amin megütközött a szemem, hogy szerintem egyáltalán nincs szegecselve a nyele, a két szürke folt mindössze festéknek tűnik. Sem kinézetre, sem tapintásra nem éreztem külön anyagot, és ha ez tényleg így van, ahogy gondolom, akkor az elég nagy gáz. Na jó, tudom 2000 Ft-ról beszélünk, de értitek. Végül is túlléptem a dolgon, mert hát az él a lényeg ugye, az első pár napban nagyon szépen vitt mindent amit kellett, úgyhogy itt meg is érkezett a fekete leves, muszáj volt egy picit megúsztatnom, így laza 6 kg marhapofát dolgoztam fel vele, ami meg is tette a hatását... Szegény. A pofát ugyan kivégeztem, de ezzel együtt a kést is, azóta elég gyér lett a minősége, hellyel-közzel vág csak szépen. Tudom, hogy nem ezzel kellett volna, de hát min lehet rendesen letesztelni, ha nem ezen? 

jamiekesek.jpgMásodik szerzeményem egy "Húsvágó kés" volt, immár igyekeztem rákészülni a rá váró megpróbáltatásokra, és célszerszámot beszerezni. Itt a markolaton már fenn sem akadtam, ami viszont tetszett, hogy a pengéje vastag és tökéletes egyensúlya van, a tömege is megfelelő. Egy átlag szakácskésnél is egy kicsit nehezebb, szerintem. Ezzel 3 kg tarját sikerült felszeletelnem, meg kell, hogy mondjam: álom volt vele dolgozni. Üröm az örömben, hogy úgy átvágtam vele porcokat, hogy csak később, a pácolás során vettem észre, de ez már ugye legyen az én hibám. Semmi erőlködés, küszködés, csak egy szép hosszú húzás és már le is puffant a szelet, pont, ahogy ennek ki kell nézni.

Harmadszorra pedig egy "Hámozó kést" újítottam, ugyanis erre a célra az univerzális nekem hosszú pengéjű volt, nem mondnom, hogy nem lehetett vele ilyen dolgokat megcsinálni, de nem esett annyira kézre, így ezt még mindenképp ki akartam próbálni. Ami itt is elsőre feltűnt, az a súlya, úgy tűnik, ebből sem spórolták ki az anyagot, a magához való tömege és tartása megvan, és a penge is jobban kezelhető. Első vágásra természetesen éles, és mivel ezzel nem estem neki sem marhapofáknak, sem tarjáknak, így egyelőre az éle is kiváló. Méretéből adódóan mondjuk ezt nem is fogom semmi másra használni, csak zöldség/gyümölcs célokra, arra pedig szerintem tökéletes. 

Lényeg a lényeg, nyilván nekem szakácsként eleve minden kés sokkal nagyobb terhelést kap, mint egy átlag háztartásban lévő késállomány, hiszen én nap mint nap azzal dolgozom. Összességében véve a húsvágó kést és a hámozó kést mindenképpen ajánlom, ezekről tapasztalatból tudok nyilatkozni, hogy jól bírják a strapát, a heti 2-3 otthoni főzés alkalmával pedig nagyjából évekre megbízható társakra lelünk bennük. Az univerzális kés is jó lehet egy időre, de szerintem pont az univerzalitásával vannak gondok, nem jó erre is meg arra is, valami jól elhatárolható irányt kellett volna neki megszabni (mint a húsos vagy a hámozó).
Ettől eltekintve, otthonra ajánlom beszerezni a Jamie termékeket, úgy tűnik, megszolgálják az árukat, ha pedig néhány infó érdekelne a késekről általában, katt ide

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr512622491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carbonari 2017.06.27. 13:13:18

Klassz! Milyen időközönként szoktad mesternél éleztetni a késeidet? És ezek, mit gondolsz, bírják-e az ilyesmit? Mi az anyaguk? Valami jó minőségű szén-acél? Vagy?

dome613 2017.06.27. 13:43:55

@Carbonari: Egy évente szerintem elég köszörűshöz vinni, és pont most szeretnék egy fenőacélt szerezni, így talán másfél évet is kibírnak két élezés között. A minőségéről annyit tudok elmondani, hogy láthatóan kevesebb anyag van benne, mint a Zwillingekben, szerintem ezek hamarabb el is dobják a kulcsot, szóval erősen közepes gyártmány, viszont a műanyag nyelű mm vékony pengéjű Fiskarsnál meg jobb.

laci.ka 2017.08.24. 16:27:47

dome613: az a szegecselés-dolog nagyon nagy csacskaság, kérlek, vizsgáld felül a véleményed.
" ... ergonomikus ABS markolat, erősen szegecselt nyél." - írja a Spar, bár ez nem elég bizonyíték, de próbáld meg egy mágnessel: szerinted van mágneses festékpetty? És ha nem sajnálod, kapard meg: bizony fém az, tehát szegecs. Ekkorát nem tévedhet Jamie.
Egyébként én sem vagyok elájulva az él tartósságától, amúgy pedig impozáns megjelenésű darabok. (Nekem is húsvágó és hámozó késem van!)
süti beállítások módosítása