Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

Könyvajánló: dr. Yael Adler: Bőrügyek (2017)

Tudományos igényű könyv, amely szórakoztatva tanít

2017. augusztus 11. - FilmBaráth

borugyek.jpg

Együtt élünk vele és mégis nagyon keveset tudunk róla. Pedig a bőrügyek a kánikula miatt mostanában sokszor előtérbe kerülnek, de általában megállunk annál a szintnél, hogy 11 és 15 óra között nem megyünk a napra, toljuk a naptejet ezerrel, holott elemi érdekünk, hogy minél többet tudjunk a testünket fedő és védő felületről, megismerjük az összefüggéseket bőrünk állapotával és a táplálkozásunkkal, a lelki problémáinkkal, hogy meg tudjuk előzni a betegségeket, illetve azért, hogy tudjuk, mikor van komoly baj, ami orvosi beavatkozást igényel. Ez a nagyon hasznos könyv pontosan erről szól: bőrünket mint egységes egészt ismerhetjük meg belőle, nemcsak fizikai, hanem lelki síkon is összefoglalja nekünk a bőrgyógyász szerző a tudnivalókat, olvasmányosan, szórakoztatóan, mégis tudományos alapon. Jómagam hiperérzékeny bőrrel rendelkezelem, és ezért mindig is oda kellett figyelnem erre a témára, mégis csak most értettem meg jó néhány nagyon fontos összefüggést, amelynek ismerete megkímélt volna jó néhány pánikdús pillanattól a tükör előtt, amely nem komoly betegség tünete volt, hanem "csak" a bőröm jelzett, hogy ideje lenne odafigyelni a stresszre, a táplálkozásra, nem jó krémet használok az arcomra stb. Nem ebből a kötetből fogjuk megtudni, hogy milyen bőrbetegségre milyen kezelést kell alkalmazni, azt azonban igen, hogyan alakulnak ki a májfoltok, a striák, a bőrgomba, milyen tüneteknél kell elkezdeni bőrrákra gyanakodni stb., miért nem kellene túlzásba vinni a botoxot és a tetoválást, és megannyi hasznos tudnivalóra tehetünk szert, amely jóval túlmutat a magazinokban található szinten a témában, de még nem elvont szakirodalom. Szerintem alapkönyv, amelyet mindenkinek el kellene olvasnia, akinek fontos az egészsége, és az, hogy megelőzze bőre idő előtti öregedését.

Annak idején az iskolában bemagoltátták velünk a bőrre vonatkozóan, hogy három rétege van: felhám, irha, bőralja.Szépen megírtuk róla a dolgozatot, és jól el is felejtettük az egészet jó néhány évtizedre, aztán amikor a sokadik X után utolér bennünket az idő, ami elkezd látszani a bőrünkön is, rohanunk fűhöz-fához, hogy megállítsuk a folyamatot, pedig ha annak idején elmondták volna nekünk a tanárok azt is, hogy egész életünkben oda kell figyelni az egészséges életmódra, a mozgásra és az étkezésre, sokkal tudatosabban életük volna a hétköznapjainkat...

41 éves vagyok, és nyugodtan mondhatom, hogy jó bőrben vagyok, nincsenek mély ráncaim, nyugodtan letagadhatnék éveket a koromból (nem teszem, mert úgy vélem, hogy mindig saját magamhoz képest kell jól karban lennem, nem az évtizedekkel ezelőtti állapotomhoz), pedig nem voltam még plasztikai sebésznél, és kozmetikushoz is csak az elmúlt évben kezdtem rendszeresen járni. Nincs különösebb titkom, egyrészt jó géneket örököltem, másrészt most már nem stresszes munkahelyen dolgozom, harmadrészt pedig egészséges életmódot folytatok, világ életemben sportoltam, nem iszom alkoholt és sohasem éreztem ingerenciát a cigaretta kipróbálására. Nem akarok görcsösen örökké fiatal maradni (az életnek megvan a maga ritmusa, megállítani nem lehet az öregedést, méltósággal azonban lehet viselni szerintem), a célom az, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Korábban sohasem figyeltem oda tudatosan a bőrömre, azonban mióta áttértem az egészséges életmódra, folyamatosan kutattam az információkat ebben a témában is, de eddig még nem találkoztam olyan könyvvel, amely ennyire átfogóan érintette volna az összes bőrügyet, tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom.

borugyek2.jpgA bőr igazából a saját életünk lenyomata, elraktároz mindent, amit történik velünk, a leégéstől az egészségtelen táplálkozáson át a kozmetikai bakikig, és a hamvas fiatalság elmúlta után bizony benyújtja a számlát. Velünk együtt öregszik, a testünk része, ugyanakkor egy csodálatos univerzum is, amelynek a szépségére rá lehet csodálkozni. A szerző nagyon szórakoztató stílusban osztja meg velünk széleskörű tudását, de tisztában van az orvosi felelősségével, nem untat bennünket a magazinokból ismert felületességgel, nagyon is komoly tudományos alapokon nyugvó ismereteket kapunk, röviden, de lényegre törően megismekedhetünk a cölikáliával, a búzaallergiával, de a szénhidrátokkal, a fehérjével és a zsírokkal is. Szélsőségek nélkül esik szó a vegetariánius és vegán életvitel egészségügyi kérdéseiről is, és a botoxról, valamint a plasztikai beavatkozásokról is.

A szégyenlősségnek nincs helye, ha bőrügyekről van szó, a lábgomba nem éppen felemelő téma, de igenis beszélnünk kell róla, ahogyan a szifiliszről, a lapostetűről, az uszodaszemölcsről és a rühaktáról is. Természetesen mindenki a bőrráktól fél a legjobban, ebből a könyvből megtudhatja, hogy milyen esetekben kell azonnal orvoshoz fordulnia, és hogyan védekezzünk hatékonyan a káros napsugarak ellen. Jól felépített mondanivalóval rendelkező, logikusan szerkesztett könyvhöz van szerencsénk, amelyben minden témát érint, ami érdekelhet bennünket, az intim problémáktól kezdve a bőrre vonatkozó érdekességeken át (pl. két négyzetméter az egész, de mindent beborít, amit magunkban hordunk, percenként mintegy 40 ezer bőrpikkely válik le rólunk, stb) az étkezési tanácsokig. Sokrétű, praktikus tudást kapunk ettől a kötettől, érdemes elolvasni!

10/10

A könyvet a Park Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr4712732312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása