Olyannyira nagy viták vannak a történészek között a gulyáskommunizmusnak nevezett időszakról, hogy még a kifejezés eredetét sem sikerült teljesen tisztázni. Legtöbben úgy értelmezik, hogy az akkori állapotok alatt az egyszerű állampolgár nyugalomban élhette életét (akár egy tányér gulyás felett is), ha nem bírálta a rendszert. Mások szerint átvitt értelemben a szocializmus és a kvázi-piaci modell keveredését jelképezte. Annyi biztos, hogy egy ellentmondásos, sok megválaszolatlan kérdést maga után hagyó időszakról van szó. 

Az eheti recept nem más, mint egy ellenállhatatlan desszert, ami gyakorlatilag eteti magát, és napokon keresztül megtartja frissességét (már ha marad belőle). A recept édesanyámtól származik, és szerintem a leggyakoribb sütemény a családban. Azért is "különleges", mert nem a klasszikus, élesztős kuglófról van szó, hanem ún. "olajos" változatról, aminek a tartósságát is köszönheti, hiszen a klasszikussal ellentétben ez nem tud kiszáradni. 

Baráth Zsuzsanna vagyok, grafomán közgazdász, aki szabadidejében film és könyvkritikákat, valamint egy gasztroblogot ír, de mindenek előtt már 8 éve egy bűnrossz, de imádnivaló labrador-németjuhász keverék eb anyukája. Szimbával a hétköznapok sohasem unalmasak, velünk mindig történik valami, ezekről a kalandokról fogok mesélni nektek a továbbiakban.

Honnan tudod, hogy jó állatorvost választottál? Onnan, hogy pontosan egy évvel azután, hogy letudtad az oltást, landol nálad az email, hogy itt az idő, kapd össze magad és a kutyust, és húzzátok el a popsitokat a doki nénihez, mert akutális az éves szuri. Igaz, hogy én kötelességtudó mamaként és praktikus közgazdászként már egy héttel előtte bejelentkeztem (lövésem sincs, hogy napra pontosan mikor telik le az egy év, csak azt tudom, hogy szeptember végén-október elején van soron ez a feladat, úgyhogy szeptember utolsó hetében mindig felhívom a rendelőt), de akkor is nagyon jól tud esni ez a figyelmesség. Nem volt sima menet rátalálni a nekünk pont megfelelő állatorvosra, évekig Tatára jártunk, de nem volt az igazi, orvosilag természetesen tökéletesen ellátták a kutyust, de mindig sokat kellett várni, nem volt elég idejük foglalkozni a mamával és a babával, úgyhogy mindig tortúra volt lefutni a kötelező köröket. Aztán egyszer Szimba valamivel felsértette a kis lábát, amitől azonnal világvége volt nálam, és rohantam vele a legközelebbi rendelőbe, ami egyébként 5 percre tőlünk található Tatabányán (ez itt a reklám helye, ők azok: V.I.Pet Állatorvosi Rendelő). Egy csöpp kis ékszerdoboz a hely, ahol az asszisztens első dolga az volt, hogy megnézze a kutyus lábát, mennyire súlyos a helyzet (semennyire sem volt az, csak bepánikoltam, de azt akkor persze még nem tudtam), majd elkezdett nyugtatni, miközben már érkezett is a mosolygós doktor néni, aki szakszerűen ellátta a szerencsére csak felületi sérülést kb. 1 perc alatt, és utána legalább fél órát élt velem lelki életet arról, hogy Szimbának semmi komoly baja sincs, le lett fertőtlenítve a mancsocskája, kapott egy kis jutifalit, holnapra kutya baja sem lesz. Természetesen azonnal regisztráltam magunkat ezen a bűbáj helyen, és már évek óta nyugodt vagyok, hogy jó kezekben vagyunk.

Egy Food Truck show hatalmas buli lehet (nekem eddig sajnos valamiért kimaradt az életemből, de ami késik, az sohasincs most), Kulinária megannyi ága-boga találkozik kötetlen formában a vendégekkel, semmi hivatalosság, csak úgy lazán áldozunk a gasztrománia oltárán. A Food Truck egy külön műfaj, az a lényege, hogy egy kisbuszból/utánfutóból stb. kialakított designos kis helyen készülnek a finomságok a vásárlók nózija előtt, akik jó esetben hosszú, tömött sorokban várakoznak a különböző ízvilágot képviselő kocsik előtt, és degeszre tömik a pocijukat. Fontos megjegyezni, hogy a résztvevőknél nagyon fontos a minőség, ezen belül ahány cég, annyi történet, van, hogy egy már befutott vendéglátóhely megy ki ezen a módon a vásárlók közé, és van, aki a food truck-ből indulva jut el egy fix helyig. A food truck-ekben alapvetően street food ételek készülnek, de ide tartoznak a mozgó kávézók és az olyan extrém esetek is, mint a Borkas, amely nemes egyszerűséggel egy fröccsbusz. Ebben a könyvben ennek a műfajnak a jelenleg legismertebb képviselőit gyűjtötték össze a szerzők, és a rendelkezésünkre bocsátották a legnépszerűbb recepteket is, amelyek nagy része otthon is elkészíthető (bár én nem kezdő konyhatündéreknek ajánlanám, hanem kicsit tapasztaltabb fakanálforgatóknak, de összességében tényleg nem bonyolultak a leírások). Informatívak a rövid bemutatkozó cikkek, hangulatosak a képek, és jól szerkesztettek a receptleírások. A legmeglepőbb a sokszínűség, itt aztán minden van orosz street food-tól kezdve babgulyáson át a taco-ig, és akkor a kávéról még nem is beszéltem. Hangulatos kiadvány, amelynek segítségével bepillantást nyerhetünk a gasztronómia egy nagyon különleges ágának mindennapjaiba.

Douglas Adams negyvenkettese. Könyvmolyként és kávérajongóként ez az abszolút kedvenc receptem a könyvből, amelyet otthon kb. két perc alatt simán el lehet készíteni, és bármikor meg lehet kóstolni a Bookline buszon. De a mangó álom kávékülönlegesség is megragadta a maga egyszerűségében és nagyszerűségében a fantáziámat a Vespresso Coffee-tól, és még mindig csak kávéztunk, nem ettünk egy falatot sem.

Az alábbi vendégírást Werewolfrulez, a Smoking Barrels Blog horrorfelelőse követte el... sajnos egy kicsit megkésve, ősszel megfogalmazva a nyári élményeit.

Közvetlenül az erdélyi kirándulásunk után támadt az az ötletünk a feleségemmel, hogy kettecskén látogassunk el Szlovéniába. A hegyeket szeretjük, én még sosem láttam a tengert, plusz a közlekedés sem rossz arrafelé - miért is ne tölthetnénk ott egy szűk hetet, amolyan "második nászútként"? Az ötletet tett követte, szállásfoglalás, látnivalók keresése az interneten, és végül maga az utazás. Elöljáróban elmondhatom: abszolút nem bántuk meg a szlovén kirándulást, sőt! A részletekről pedig napi bontásban számolok be, az alábbiak szerint:

A Comandante. A parancsnok, az örök lázadó, aki 50 évvel a halála után még mindig legenda,  ő a jóképű hős forradalmár, aki után sóhajtoztak a lányok, aki nem alkuszik meg, fegyverrel a kezében hal meg az igaz eszméért. A Hasta siempre, comandante (viszontlátásra parancsnok) című dal, amelyet 1965-ben írt Carlos Puebla, máig nem tud kimenni a divatból, vérforraló ritmusa még ma is perzseli a szívet, Che Gueverára és a forradalomra emlékezteti a hallgatóját. A dal válaszként íródott a comandante búcsúlevelére, amelyet Castronak írt, amikor elhagyta Kubát, hogy Kongóba exportálja a forradalmat. Ez a romantikus kép él bennünk Che Gueveráról, amely szép, csak kár, hogy nem igazán fedi a valóságot.

Che Gueverát Fidel Castro ölte meg. Pontosabban hagyta meghalni Bolíviában, egy kis faluban, nem indított érte mentőakciót és valószínűleg ő sem akarta ezt, belefáradt a forradalomba, hősként akart meghalni. Mivel soha nem látták megörgedni, mint Castrót, legenda lett, lánglelkű idealistaként tekint rá az utókor, pedig tömeggyilkos volt, orvosként rengeteg ember haláláért felelt. A kubai forradalom ikonikus alakja argentín volt és rendkívül kalandos körülmények között találkozott a Castro testvérekkel. 1928-ban született Rosario városában, középosztálybéli család legidősebb gyermekeként, a szülei nagy hangsúlyt fektettek az oktatására. A hős katona asztmában szenvedett, ezért alkalmatlannak találták a sorkatonai szolgálatra, így elkezdhette orvosi - ezen belül bőrgyógyászi - tanulmányait a Buenos Aires-i egyetemen. Ijfabb éveiben nem érdekelte a politika - annak ellenére, hogy szülei antiperonista aktivisták voltak -, azonban látásmódját tökéletesen megváltoztatta egy egy éven át tartó kaland, 1951-ben barátjával, Alberto Granado-val úgy döntöttek, hogy körbemotorozzák Dél-Amerikát egy öreg Norton 500-as motorkerékpárral (a történetről film is készült 2004-ben Gael Garcia Bernal főszereplésével). Mire az út véget ért, ő már abban hitt, hogy csak a fegyveres forradalom szüntetheti meg Latin-Amerikában a tömeges szegénységet és társadalmi egyenlőtlenséget.

Befejezte az iskolát, majd 1953-ban Guatemalába utazott, ahol megismerkedett első feleségével, Hilda Gadea Ontaliával, akitől egy kislánya született. Itt került kapcsolatba az akkoriban oda száműzött kubaiakkal, a "Che" névre is ekkor tett szert (ez egy argentín szó, kb. annyit jelent, hogy "hé", "ember"). 1954-ben kénytelen volt Mexikóba emigrálni, ahol teljes gőzzel belevetette magát a forradalomba, miután megismerkedett a Castro testvérekkel. Egy ranchon kapott gerilla kiképzést, aztán mehetett is utána mindjárt a börtönbe, mert a hatóságok felfigyeltek a gyanúsan viselkedő társaságra, 1956 júniusában kerültek szabadlábra. A többi pedig ahogyan mondani szokták, már történelem. 1956. december 2-án 81 társával együtt partra szállt a Granma (Nagymama) nevű jachtról Kuba partjainál, hogy forradalmi gerillaharcba kezdjenek a Sierra Maestrában, Batista megdöntése érdekében. A véres harcokban Guevera kezdetben orvosként vett részt, majd fokozatosan egyre nagyobb katonai szerepet játszott, végül parancsnok lett belőle. Ő vezette a döntő hadműveletet, Santa Clara bevételét, 1958. december 31-én. Az új év első napján Batista elmenekült, győzött a forradalom, Che és Fidel Castro diadalmenetben vonult be Havannába.

Szezon van, méghozzá sütőtök, így kihagyhatatlan ziccer volt számomra és a Heti recept számára is ez a sokrétű alapanyag. Pürének, levesnek a legkézenfekvőbb, de akár rizottóba, vagy simán sütve/pirítva is nagyszerű (főleg, ha a természetes édességét ki tudjuk hangsúlyozni valami sóssal vagy csípőssel, ami más világba tereli az ételt). Ma egy finom, gazdagon fűszeres levest hoztam, remélem, mindenki örömére.

Pirulok. Cserna-Szabó Andrástól kellett megtudnom, hogy van tatabányai pacal is (ínyenceknek: babos-gombás pacal "bányamester" módra - a könyv 171. oldalán olvasható a recept). Csak azt tudom felhozni mentségemre amiatt, hogy eleddig nem is hallottam még szülővárosom és lakóhelyem saját, meglehetősen gazdagon elkészített változatáról, hogy ránézni sem tudok a pacalra, nemhogy megenni. Akkor miért olvastam el ezt a könyvet? Hát, mert 1. Cserna-Szabó András írta, 2. Hátha meg tud győzni arról, hogy egyszer mégis tegyek egy próbát ezzel az étellel. Nos, maradjunk annyiban, hogy egyszer, majd a távoli jövőben biztosan ki fogok próbálni egy hamis pacalt (ami gombából készül), és komolyan gondolkodom rajta, hogy a currrys pacalt Segal módra mégiscsak megér egy misét (hátha a rengeteg fűszertől nem jut el az agyamig, hogy valójában mit is eszem), viszont rengeteg érdekes dolgot megtudtam erről az ételről, és jól ledöbbentem azon, hogy milyen irodalmi alkotásokban jelent meg a mélyen lenézett pacal. Három részből áll a könyv, gasztrotörténetből, 77 receptből és szépirodalmi áttekintésből, amelyekbe annak ellenére sikerült teljesen belefedkeznem, hogy ki nem állhatom a leírás tárgyát. Fogalmam sincs, miért táplálok ennyire zsigeri gyűleletet szegény pacal iránt (szabályosan rosszul leszek, ha megérzem a szagát, mert azért illatnak nem nevezném, amit a gyomor áraszt magából főzés előtti állapotában, a látványától pedig boldogan fosztom meg magam), de ez nem akadályozott meg abban, hogy rácsodálkozzak arra, milyen úri étek volt régen a manapság a szegények eledelének tartott pacal, illetve milyen sokféle képpen készíthető el őneméppenszépsége. Cserna-Szabó visszaadta a pacal becsületét, teljes képet ad nekünk ezen étek múltjáról és jelenéről mint gasztronómiai, mint irodalmi téren, mindezt a tőle megszokott ízes stílusban, és ínyenc megközelítésben. Nemcsak pacalfüggőknek ajánlom ezt a remek könyvet, hanem mindenkinek, aki nyitott egy kis gasztrokalandra.

Cserna-Szabó András "civilben" kiváló novellista és mostanában regényügyben is jeleskedik, mégis a gasztrotárgyú írásaival tett szert ismertségre ha nem is szakmai, de olvasói körökben annál inkább. Őszintén bevallom, az ízek szerelmeseként én is ezért figyeltem fel rá, mert Krúdy-szinten műveli a konyhanyelvet, vagyis képes szépirodalmi szintre emelni a gasztronómiát, amelyre rajta kívül szerény véleményem szerint jelenleg csak Váncsa István képes, de ő teljesen más stílusban ír, ami nekem picit túl sok, így én Cserna-Szabót preferálom.

Egyre többen lesznek valamire érzékenyek vagy allergiások a környezetemben. Glutén érzkenység, laktóz intolerancia, tejfehérje (kazein) allergia. Szoktak is kérdezni, hogy ez vagy az mitől és miért alakul ki. Kicsit körbejártam a témával kapcsolatban.

 Az első és legfontosabb dolog, amit megkérdeznék Tőled. Belegondoltál már abba vagy eszedbe jutott az a kifejezés, hogy élelmiszeripar? Az összetett szó második szavával van a probléma. Az élelmiszereinket, amelyeket megeszünk, mindet gyártják. Ízfokozók, tartósítószerek és E-betűs valamik, amelyek ki tudja micsodák. A legolcsóbb tartósítószerek a tejsavó, a tejpor. Az agyon finomított élelmiszerek, alapanyagok mind fehérek: fehér liszt és fehér cukor, ezekről már annyit olvashatsz máshol, amennyit bírsz.

Sziasztok!

Tibi vagyok, hivatalos történelem- és írásmániás, a blogon heti rendszerességgel találkozhattok majd a posztjaimmal. Évek óta érdekel ez a téma, különösen a társadalomtudomány és az újkori történelem, de szívesen olvasok/írok mindenről, amiben van kellő érdekesség és nem unalmas dátumokból áll. Első írásom Caligula császár őrült négy éves uralkodásáról szól, fogadjátok sok szeretettel!

Az ókori Róma tele volt különös, őrült figurákkal, amire Caligula története nem is lehetne jobb példa. A 28 éves földi pályafutását összefoglaló írások olvasásakor az embernek néha olyan érzése támad, hogy ilyen sztorikat csak valami nagy képzelőerővel bíró krónikás találhatott ki. A történelmi bizonyítékok azonban nem hazudnak: a császár tényleg gátlástalanul istenítette önmagát, emellett pedig az sem elhanyagolható tény a karrierjéből, hogy a saját lovát akarta konzullá tenni