Ha utazási blog, akkor Travellina. Kisgyörgy Éva szenvedélye a világjárás, a multik zárt világát cserélte fel évekkel ezelőtt erre a sokkal szabadabb életformára, ma már eljutott odáig, hogy a hobbijából él, kalandjait pedig a blogjában örökíti meg. Ha valaki, ő aztán mindent tud az utazás megszervezéséről, nem is értem, miért tartott ilyen sokáig, amíg megszületett ez a rendkívül praktikus kis könyvecske, amely egyrészt meghozza a kedvet ahhoz, hogy azonnal felpakoljuk a motyót, és elhúzzunk a világ másik végére nyaralni, másrészt pedig mindenre kiterjedően, röviden, mégsem unalmasan összefoglalja, hogy mire kell odafigyelnünk utazásunk megszervezésekor. A hölgyről tudni kell, hogy főként egyedül utazik, egyszerűen azért, mert ő így érzi a legjobban magát az útjai során, és még engem is meg tudott győzni arról, hogy ha betartunk néhány alapszabályt, nyugodtan nekivághatunk így a világnak, nem lesz semmi bajunk. Érdemes megfogadni Travellina tanácsait, hiszen ő tényleg körbe járta már a Földet, rengeteg tapasztalatot gyűjtött, többek között profin használja az internetes gyűjtőoldalakat, ahol megtalálhatjuk a legolcsóbb repülőjegyet, a nekünk megfelelő szállást, és megannyi más, fontos információforrást, amellyel nemcsak sok pénzt lehet spórolni, hanem megkímélhetjük magunkat a kellemetlen meglepetésektől is. Az utazásunk egyéni megszervezése sok időt és energiát kíván, viszont jóval költséghatékonyabb, mintha egy utazási irodára bíznánk magunkat, ráadásul hatalmas szabadságot ad, nem kell igazodnunk senkihez sem, a saját ritumusunkban vezényelhetjük le a jól megérdemelt pihenésünket. Könnyen áttekinthető, hasznos kézikönyv, amelyet érdemes végigtanulmányoznunk, mielőtt belevágunk a nyaralás/telelés/őszölés vagy egy hosszú hétvége megszervezésébe.

Miért jó utazni? Kivel indulj útnak? Hogyan válassz utazási irodát? Hogyan szerezz pénzt az útra? Ne félj egyedül belevágni! Milyen papírmunka vár ránk a felkészülés során? Melyik legyen előbb: repülőjegy vagy szállás? Mit kell tudni az autóbérlésről? Mire kell figyelni az utasbiztosításnál? Mi menjen a kézipoggyászba? Mennyi pénzt vigyünk magunkkal? Hogyan éljük meg jól az utazást? Hogyan kerüljük el a betegségeket? Milyen ajándékokat vegyünk a rokonoknak és a barátoknak? Hogyan lőjük a legjobb fotókat? Megannyi fontos kérdés, amelyre megkapjuk a választ ebből a kis kézikönyvből.

Őszintén szólva az utolsó napokra már egy kicsit kezdtem besokallni Nápolytól. Nem feltétlenül azért, mert unatkoztam vagy épp nem tetszett, csak már láttam szinte mindent, az összes látványosságot és templomot. Mindemelett már a pizzát se kívántam annyira és az összes helyi édességeket is kipróbáltam. Így, a legutolsó nápolyi napomon, elvonultam az egyetlen helyre, amit még nem néztem meg az eltervezettek közül.

Mint már megszokhattátok, a Kulipintyóban mindig olyan épületeket keresünk, amelyek kiemelkednek a környezetükből, és érdemesek arra önmagukban is, hogy külön programelemként megtekintsük őket. A mai cikk főszereplője nem más, mint az Olaszországban, Alba városában található Ceretto borászat, birtok. Nem kevesebb, mint három generáció óta próbálják a Ceretto család tagjai még feljebb-és feljebb srófolni a hírnevüket, és már 2009-ben ki is találták a tutit (amelyről nem titkoltan a mai cikk alapját is szolgáltatja): A Szőlő. 

Sokak stílusát a divat határozza meg, pedig  közel sem szabadna. Mindig jön valami új, vagy a régebbieket ássuk elő: ma, ha Budapesten végigmegy az ember az utcán, minimum 10 nővel/lánnyal találkozik, akinek az éppen terítéken lévő fekete bársonyszalag (illetve továbbfejlesztett verziói), a choker látható a nyakában.  Mindig voltak és vannak dolgok, amik divatosak, de nem értjük, hogy miért, mert sokszor távol állnak a jó ízléstől.

Először is, szögezzük le, hogy nem attól lesz valaki stílusos és divatos, ha minden aktuális darabot magára aggat. Tudd, hogy mikor mit illik felhúzni, és hova, milyen alkalomra (pl. ha már Neked is van chockered, inkább csak fesztiválokra és hasonló bulikra tartogasd).  Másrészt, attól, hogy valami éppen „menő”, nem kell Neked is követned. Akkor leszel igazán divatos, ha követed a trendeket, de csak a stílusodhoz illő, a Neked valóban tetsző darabokat építed be a ruhatáradba, és variálód a már meglévőkkel.  

Elsőre talán kicsit furán hangozhat, de szakadjunk el picit a rántott disznóhús és a paradicsomos szósztól fellazult panír mélységeiből, egészen eddig a receptig, ami parmezánnal készül, nem használ bécsi bundát, cserébe nagyon finom, könnyen elkészíthető, és persze spaghettivel ajánlatos. A receptet még évekkel ezelőtt a bajoroknál tanultam, és azóta is nagy kedvencem lett, bár ott eredetileg pulykából készítették.

A zsidó konyha kóser, a flódni mennyei, a ludaskását és a gefilte fis-t rajtam kívül mindenki szereti (nem eszem meg a libát és a halat, ez van), és a vallási előírások miatt külön kell kezelni a tejes és a húsos edényeket a konyhában, vagyis elég macerás a háziasszonyok élete, körülbelül ennyi, ami elsőre eszembe jutott a zsidó konyháról. Nem sok, rámfért egy kis művelődés a témában, ezért kíváncsian vettem a kezembe Körner András vaskos kultúrtörténetét, amelyből valóban teljes képet kaphatunk az 1945 előtti magyar zsidó konyháról. Nem volt könnyű dolga a szerzőnek, hiszen 1945 előtt mindössze 12(!) zsidó szakácskönyv jelent meg Magyarországon és nagyon kevés kézzel írt családi receptfüzet maradt fent, mivel a holokauszt során személyes tárgyak nagy része elveszett. Mégis sikerült egy nagyon sokféle témakört felölelő, hiánypótló gasztro kultúrtörténeti könyvet írni, amelyben számos autentikus receptleírás található, de egyáltalán nem szakácskönyv, inkább egy összefoglaló tanulmány a magyar zsidó konyháról, amelyben nemcsak rengeteg érdekességet tudhatunk meg a témáról, hanem igazi időutazáson vehetünk részt, bepillantást nyerhetünk egy letűnt kor hétköznapjaiba. Eléggé tömény információhalmazt kapunk a pofinkba ebből a 350 oldalas kiadványból, érdemes szépen lassan, ízlelgetve olvasni, és mire a végére érünk, biztos megjön a kedvünk egy jó kis maceszgombóchoz, sólethez, almás kuglihoz vagy barcheszhez. Olvasmányos kötet, amely komoly kutatáson alapul, érdekes és tartalmas, nemcsak ínyenceknek ajánlom, hanem mindenkinek, akit érdekel, hogyan zajlottak a hétköznapok a zsidó háztartásokban.

Mitől kóser egy étel? Mi az, hogy tréfli és párve, mit takar a kaserolás, és melyek a kóser bor ismérvei? Mi a különbség az askenázi és a szefárd zsidók, valamint az általuk vezetett konyha között? Mikor írták az első magyar zsidó szakácskönyvet? Milyen ételeket ettek a zsidó családok hétköznapon és ünnepeken? Hogyan működtette a ház asszonya a konyhát a mindennapok során? Milyen volt a házi vendéglátás és bankettek világa? Milyen zsidó vendéglátóhelyek voltak? Mit lehet tudni az élelmiszeriparról és - kereskedelemről? Melyek a jellegzetes zsidó ételek? Megannyi izgalmas kérdés, amelyre választ kapunk a könyvből.

Az esetek nagy részében mindig jól tájékozódom, Nápolyban sem volt ez másképp. Ha jól emlékszem, akkor eltévednem is csak egyszer sikerült. Egyszer pedig a nehezített szakaszon jutottam el egy helyre, viszont mind a két esetben a látvány kárpótolt a „tévedésekért”.

Régóta „hiánycikk” volt már Győr belvárosában és vonzáskörzetében egy olyan egzotikus(abb) étterem, ami kicsit kirántja az embert a magyar-olasz vonalról, amit a legtöbb vendéglátóhely meglovagol. A Tio Pepe bikaviadalának végére érkeztünk néhány évvel ezelőtt, azóta pedig nem volt igazán érdekes étterem Győrben – eddig.

Alig egy hónapja nyílt ugyanis a Liszt Ferenc utcában a Tres Amigos, nevéhez híven igazi mexikói „fenegyerek”, belső hangulatának köszönhetően hamar elragadott a burritok és quesadillák, na meg a tequilák hangulata, és izgatottan keztük el lapozgatni az egyébként szerencsére nem túl bő étlapot. Bizony szerencsére, mert ez azt jelenti, hogy nem vállalták túl magukat, és csak azt készítik el, amit tényleg megfelelő minőségben a vendég elé tudnak tenni az asztalra.

NOVAROCK. Hat évvel ezelőtt, 2011-ben már jártam egyszer ezen a fesztiválon. Akkor is pontosan azért látogattam el a határ melletti Nickelsdorf falu határába, mint most: a System of a Down koncert miatt. Az örmény-amerikai banda a Muse mellett a kedvenc együttesem, így egyszerűen muszáj volt most is ott lennem a Nován.

Nem ez volt azonban az egyetlen közös pont az akkori és a mostani élmény között. Ahogy korábban, úgy most is ott volt a felhozatalban a Linkin Park, az Alter Bridge és a Pendulum is. Ismét végighallgattam mindegyiket. Egy ember 'cseréjét" leszámítva a társaság is ugyanaz volt, akikkel ellátogattam Ausztria földjére 'rokkosodni". És persze ott volt a meleg és a por is. A Novarock egyik legfőbb jellemzője, hogy kint van a semmi közepén, árnyékot nyújtó fát még csak elvétve sem találni (bár egy erdei szakaszt összehoztak végre, de oda elég kevés sátor fért el), ahogy nincs tó, patak vagy folyó sem elérhető távolságon belül. Ez pedig azt eredményezi, hogy a tűző napon kell túlélni az ilyenkor talán kissé lassan múló órákat, menedéket pedig csak a sörsátrak, ernyők nyújtanak. Ráadásul egy hosszabb szárazság után, mint amilyen most is volt, rengeteg por száll a levegőben. Egy-két nap ott tartózkodás után bizony egy orrfújás után eléggé fekete színű dolgok jöhetnek ki onnan, ahonnan alapból nem szoktak olyanok... Zuhanyozni lehet, éjjel még csak túl hosszú sor sem volt, viszont nagyon gyorsan újra összekoszolódott az ember. És persze, ez egy fesztivál, alapvetően nem a higiénia csúcsa, de itt talán még rosszabb a helyzet, mint másutt. A por koncentrációja egyébként éppen a koncerteknél szokott a legnagyobb lenni, a hullámzó, ugráló, vaduló tömeg szinte el is szokott tűnni a felhőben... Úgy is mondhatnám, hogy minél jobb bulit csinál egy banda, annál nagyobb a 'homokvihar".

Az alapok felvázolása után most visszaugrok a történet elejére.

A fesztivál szerdától szombatig (plusz egy ráadás David Hasselhoff koncert) tartott, mi az első nap reggelén indultunk el, és sajnos testvéremmel egyéb elfoglaltság miatt az utolsó nap már nem tudtunk maradni. Szombathelytől mintegy másfél óra út, ha az utazó nem áll meg enni, vagy sörért, esetleg mosdóba. Na, mi megálltunk. Először úgy gondoltuk, hogy a legkisebb is számít, így beugrottunk némi folyékony kenyérért, illetve egyéb italért a Tescóba. Aztán út közben volt még egy pihenő egy benzinkútnál és néhány napig ez volt az utolsó alkalom, amikor nem volt melegem. A légkondi csodálatos találmány!

Emlékeim szerint amikor első alkalommal voltam a Novarockon, nagyon megszenvedtem, megszenvedtünk az autótól való becipekedéssel, becsekkolással, sátorépítéssel. Most jóval könnyedebben ment minden! A fesztivál helye 1-2 kilométerre van a hegyeshalomi határtól. A gépjárműveket hatalmas mezőkön helyezik el, a rendezők pedig segítenek abban is, hogyan jusson el az ember a megfelelő helyre. A parkolástól számítva szűk fél óra alatt értünk el a fesztivál bejáratáig (hat éve ez is jóval több volt), onnan még tíz perc volt az a rész, ahol a jegyeket lehetett karszalagra váltani, és onnan még egy kicsi a Green Camping kapuja. Ez egy olyan lezárt terület, ahova előzetes regisztráció után lehetett bejutni, és ügyelni kellett a tisztaságra, valamint arra is, hogy ne legyél túl hangos. Jó választás volt, sokkal kulturáltabb volt a környezet, mint máshol. A sátor összerakása kissé nehezen sikerült: egyfelől totál béna vagyok hozzá... Másrészről meg nagyon kemény volt a talaj, sok kővel, így nehéz volt beütni a cövekeket. Főleg kalapács hiányában tűnt megoldhatatlan feladatnak, de azt kértünk kölcsön, és amikor a kedvességet megköszönve két sört is vittem cserébe segítőinknek, még ők voltak hálásak.

A nap délutáni része a terep felfedezésével telt, aztán végül bementünk a koncert területre is. Az első nap csak a Blue Stage volt megnyitva, így oda vettük az irányt. Az Airbourne fellépésével kezdtük meg az igazi fesztiválozást, és egészen jó kis koncertet dobtak össze: a frontember frankó showt csinált, az pedig sosem baj. Ezután mentünk még egy keveset, talán kávét, sört és némi kaját kutatva, így a Steel Pantherből csak az utolsó negyed órát volt szerencsének megtekinteni. Ekkor már sok-sok lány táncolt a színpadon és az énekes kijelentette, hogy a koncert után mindenki legyen kedves a barátnőjét a backstage-be küldeni, mert ők most b@szni akarnak... Hát, erre is fel lehet építeni egy együttest. A következő fellépő a Five Finger Death Punch volt. Ők beugró énekessel látogattak a Novarockra, és nem mondom azt, hogy tisztán dalolt az új ember, de hogy nagy élményt nyújtó koncertet adtak, az biztos. Nem ismertem a számaikat, de rendesen elkapott a hév, szóval toltam én is a 'Burn motherfucker, burn" féle magasröptű mondatokat, ha éppen ezt kérték... Stresszoldásnak (is) kiváló volt. A szerdai nap fő fellépője a Linkin Park volt. Tudom, hogy hatalmas várakozás előzte meg a magyarországi gigjüket, de ha nem jöttek volna hozzánk, ez is hasonlóan kiváló alternatíva lett volna minden In the End-re vágyó rajongónak. Valahogy mégsem tudatosult ez sokakban. Mint említettem, volt már szerencsém a bandához: a 2011-es Novarockon csalódást okoztak. Profik voltak és jól játszották el a számaikat, de szerintem abszolút nem tudtak kapcsolatot létesíteni a közönséggel. A régi nagy számaik feldobták a hangulatot, az újabbak meg leültették. Na, pontosan ugyanez volt most is. Próbálkoztak, tisztességesen lenyomták, amit le kellett, nem voltak hamisak, nem voltak rosszak, sőt! S mégis, borzasztóan untam a koncert nagy részét. Ez persze lehet, hogy az én hibám is, de azért valahol csak jelent valamit, hogy egy olyan együttes koncertjét nem tudtam szeretni, aminek (a legújabb kivételével) minden albumát meghallgattam nem egyszer, és persze az én fiatalságomból sem maradt ki az egész 'indiend" őrület... Nem tudom, hogy a Volton milyenek voltak, de a Novarockon véleményem szerint egészen steril, semmitmondó fellépést produkáltak. Ezzel nagyjából véget is ért az első nap, de egy röpke fél óra erejéig még ott voltam Fatboy Slim előadásán is. 30 percig bírtam a tuc-tuc őrületét és inkább elmentem aludni. (Túl öreg vagyok én már ehhez?)

A második nap ismét nagy volt a hőség. 1,50 eurós Ottakringer sörrel, árnyékkal és vízzel igyekeztünk védeni magunkat, kevés sikerrel. Ismét kirándultunk, körbenéztünk a fesztivál területén, próbálkoztunk némi alvással, dumáltunk stb. Vártuk, hogy beinduljon az esti nagyüzem. Előtte azért én még kíváncsi voltam egy koncertre, az Avatar nevű svéd együttes játszott délután kettőkor. Én pár nappal a Nova előtt találtam rájuk, így csak a best of válogatást volt időm megkedvelni, de ez pont elég volt arra, hogy röpke fél órás fellépésük minden darabját ismerjem. Szerintem ütősek voltak. A frontember egy Heath Ledger-féle Jokert hozott, némi burtoni éllel és metállal, a zenéjük meg fura, de zúzós és dallamos is egyben. Az estét az Alter Bridge indította számunkra. Róluk kellemes emlékeket őriztem 2011-ből, most viszont kínszenvedés volt számomra, amit csináltak. És nem is feltétlenül azért, mert gyengék voltak, egyszerűen csak egy kicsit sem tudtam ráhangolódni az egészre. Ezek után némi adrenalint keresve felültünk egy ilyen masinára. Tudjátok, gyorsan pörgő, magas cucc, te meg ülsz beszíjazva az ülésben és imádkozol, hogy ne szállj el a messzeségbe és ne állj bele a földbe... Aztán van, aki ezt szereti, van, aki nem, nekünk nagyon bejött. Ittunk utána egy sört és elmentünk a Pendulum fellépésére, hogy vaduljunk még egy keveset. Hát, sok lett belőle, ők ismét nagy bulit csaptak, ahogy hat éve is. Utóbbit máig nem tudom, hogyan éltem túl, akkor a színpadtól számított ötödik sorban valami egészen félelmetes és nagyszerű élmény volt. Most is, de ezúttal nem a darálóban voltam, így például nem volt gond a levegővétellel, és ezt tudtam értékelni. Az éjjel őrlődtünk egy kicsit, hogy a Blink 182 vagy a Slayer fellépését részesítsük előnyben, végül a kicsit ebből, kicsit abból megoldást választottuk. A 182 közepes, kissé öreges (legalábbis fura volt látni a negyvenes embereket a tini problémákról énekelni) de vállalható koncertet hozott, a Slayer meg... Zúzott rendesen, ők voltak talán a leghangosabbak az összes közül. Pozitív élményt szállítottak, bár a zenéjük távol áll tőlem.

A harmadik, számomra utolsó nap esővel indult. Ilyet sem láttam még a Novarockon. Reggel tízkor én összepakoltam és hazamentem: már korábban úgy döntöttem, hogy kedvenc kosárlabda csapatom utolsó hazai meccsét (ami ráadásul a döntő negyedik felvonása volt) élőben akarom megnézni, úgyhogy volt egy kellemes utam Szombathely felé. Dél körül értem haza, lezuhanyoztam, aztán aludtam egy kiadósat és elmentem a  mérkőzésre. Nyert a Falco, én pedig elindultam vissza a Novára, hiszen éjjel játszott a System of a Down. Bőven időben értem oda, bár egyszer egy kicsit eltévedtem. Kiszálltam az autóból, és eleredt az eső. Sebaj, gondoltam és bementem a koncert területre pólóban és rövidnadrágban, csuromvizesen. Éppen a Prophets of Rage volt a színpadon. Fesztiválozó csapatunk többi tagja egyébként az első sorok egyikében élte meg az őrületet, én ezen a koncerten, meg a Systemen is jóval hátrébb, de azért kiváló helyről élveztem a zenét. Mondjuk sehol sem voltam ahhoz az emberkéhez képest, aki kb. úgy nézett ki, mint Sam Tarly és a Hegy szerelemgyereke, és aki valami vad törzsi táncot járt nekiütközve minden második arra haladó egyénnek. A Rage pofás volt, egy alkalommal még Serj Tankiant is a színpadra hívták, úgyhogy volt (sajnos szomorú alkalomból elkövetett) teaser is a SOAD koncertjéhez. Erre egyébként rengeteg magyar érkezett, jelképesen szinte piros, fehér és zöld színekbe öltözött a Novarock. Az eső mindvégig játékos volt: abban a szent pillanatban, hogy megszáradt az ember, újból eleredt. És hogy milyen volt a System? Ha végre csinálnának valami újat, akkor azt mondanám, hogy parádés, így viszont csak veszettül menők. Feszesre fogták a setlistet és nem engedték, hogy a közönségben leüljön a hangulat. Bár szóban nem sokat kommunikáltak a tömeggel, a zenéjükkel magukkal sodorták a rajongókat. Nem is kicsit. Szóval mindenképpen pozitív élmény volt, amit előadtak a srácok! Viszont tényleg kellene egy új album, mert akármennyire is jók, azért mégiscsak illene valami frisset is alkotni.

Számomra nagyjából ennyi volt a Novarock. A koncert után összeszedtük a sátrat, kempingszéket (amiből kettő volt, de egyet valami enyves kezű paraszt ellopott) és elindultunk haza. A Green Day koncertre így nem jutottam el, ahogy a hatalmas és tiszteletreméltó Hasselhoff fellépésre sem, mindkettőt nagyon sajnálom. Azt viszont már nem, hogy amikor ezek az események megtörténtek, már Kréta szigetén voltam. Ez viszont egy másik poszt témája lesz.

Évek óta halasztgatjuk már, hogy meglátogatjuk a VOLT fesztivált, ez a legnagyobb zenés fesztivál Győrhöz közel, ráadásul Magyarország legjobb és legnagyobb zenés összejövetelei között van, amely évről-évre világsztárokat tud felvonultatni.

Idén megfogadtuk, hogy ha esik, ha fúj, elmegyünk. Ennek érdekében először megpróbáltunk akkreditálni a fesztiválra, nyilván ehhez sok reményt nem fűztünk, azonban úgy gondoltuk, megéri megpróbálni. Sajnos sikertelenül jártunk – ami összességében sajnos nem meglepő – azonban szakmai napijeggyel, ami olcsóbb a sima fesztiváljegynél, alkalmunk volt meglátogatni a fesztivált.