Hedonista Hobbiblog

Jus & Calzone

Mit ér a sztár, ha főz?

A Konyhafőnök VIP, 1. hét - kritika

2017. április 02. - FroG

kfvip.jpgA Konyhafőnök az utóbbi évek egyik legjobb tévés produkciója az RTL műsorán. A legnézettebb kereskedelmi tévé jól érzett rá a folyamatosan emelkedő érdeklődésre az igényes gasztroműsorok iránt és megfelelő időzítéssel indította anno 2014-ben A Konyhafőnök című műsort. Persze a hasonszőrű produkciókkal tisztában lévő nézők leszűrhették, hogy a formula leginkább a Gordon Ramsey nevével fémjelzett műsorokra hajaz, azonban A Konyhafőnök az utóbbi években kifejezetten érett és saját csapásiránnyal rendelkező, folyamatosan fejlődő évadokat tudott produkálni.

A kedvelt műsor idén két ízben, két formában is visszatér a képernyőre: a klasszikus változat ősszel indul majd, ebben a hónapban pedig sztárok megmérettetése kezdődött a műsor keretein belül. Ez a változás egyrészt elképesztően kiváló ötlet, mert a sztárokat komfortzónájukból kilökő produkciók hatalmas nézőközönséget vonzanak (elég a TV2 énekes, átváltozós műsoraira gondolni), másrészt azonban ingoványos talaj, mert egy nem megfelelő castingnak köszönhetően a műsor belefulladhat a sztárok egóinak fényezgetésében, vagy éppen unalmassá válhat a kevésbé érdekes figurák miatt.

Az első hét alapján igazán kiváló képet fest magáról A Konyhafőnök VIP, a készítők pedig láthatóan óriási hangsúlyt fektettek a gárda összeállítására, ami ebből adódóan egy lüktető, érdekes és nem utolsó sorban elképesztően izgalmas és vicces társaság lett. A kezdő ötösben benne lévő Szabó Győző és Sváby András duója például az eddigi 4 évad legjobb kis magánpárharcát hozza, a műsorvezető-szerkesztő és a színész is elképesztő
energiákat mozgat meg a másik megszívatására, lévén a magánéletben nagyon jó barátok.

"Harcuk" azonban csak látszólag tűnik gyerekesnek, Szabó Győző például nagyon meglepett a verseny iránt tanúsított gyermeki lelkesedésével, valamint a kétszáz fokon pörgő konyhai munkájával, Sváby András pedig az első hét talán legerősebb produkcióit hozza, emellett meglepően lazán és szórakoztatóan főz. A társaság többi tagja is kifejezetten jól muzsikált "kémia" szempontjából, az öt adás alapján is kristálytisztán látszik, hogy a sztárok nem veszik fél vállról az egymással való versengést, még a klasszikus évadokhoz képest jóval oldottabb hangulat ellenére sem.

a-konyhafonok-vip-2017-03-29_image_bc41bfc964a9616f86b39153e3a2_16-9.jpgA Konyhafőnök VIP-nek pedig pont ez a legnagyobb erénye az eredeti műsorformátummal szemben, mert kész sztárokat kapva nem kell az első adások "karakterépítésein" unatkoznunk, hanem a kezdetektől fogva kész, ismert személyiségeket kapunk, akiket teljesen új, egészen meglepő oldalakról is meg tudunk ismerni. Ez, és a már említett könnyedebb, de ugyanolyan izgalmas hangulat pedig elképesztően felnyomja a műsor élvezeti értékét, ehhez a pozitívumhoz pedig kiválóan asszisztál a hármas zsűri is: Fördős Zé lazaságáról nyilván nem kell megemlékeznünk, de Wossala Rozinának és főleg Sárközi Ákosnak nagyon jól áll az oldottabb hangulat, előbbi például az első évad kissé antipatikus figurája óta folyamatosan szimpatikusabbá válik, utóbbi pedig úgy tud szórakoztató és segítőkész lenni, hogy közben megtartja a tekintélyét, amit nem csak a Michelin-csillagnak, de a műsorban mutatott profi produkciójának is köszönhet.

A Konyhafőnök sztárokkal tűzdelt kiadása tehát kifejezetten jól indult, az egymással versengő hírességek pedig egyelőre sokkal szórakoztatóbb adásokat tudnak produkálni, mint a magánemberekből verbuvált versenytársak. Persze a műsort még innen is el lehet rontani, de nem hiszem hogy pont az évek óta magabiztos szintet hozó Konyhafőnök készítőivel ez megtörténhet. (Az egyetlen komoly problémám a műsorral az elképesztően hosszú és eléggé spoileres bevezető, amit minden rész elején leadnak.)

A Konyhafőnök VIP minden hétköznap, 18:55-től látható az RTL Klub műsorán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jusandcalzone.blog.hu/api/trackback/id/tr1512392529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsano 2017.04.02. 16:00:48

Nekem tetszik és nézem, szemben a hihetetlen gyenge vérben, szennyben, tobzódó negatívumot sugárzó "híradókkal" és a Pumped és Éjjel nappal agymosó sz*rokkal.

röf 2017.04.02. 17:57:27

Ma már főz boldog-boldogtalan a képernyőn.... de miért kellene ezt nézni?
Azonnal hátralépek, és fölteszem a kezem.

zuhanorepulesss 2017.04.02. 19:10:10

Belefutottam a héten a Winkleres részbe. Számomra elég izzadságszagúan próbálják a Ramsey-féle műsorokat utánozni, de rettentő mesterkélt az amatőr feszültségkeltés. Ha ez már érett és sokat fejlődött..milyen volt eddig?

alex4 2017.04.02. 19:14:15

Mitől főznek ezek az alakok jobban, mint azok, akiket véletlenszerűen kiválasztanak az RTL Klub székháza előtt elhaladók közül?!?

2017.04.02. 19:32:45

RamsAy, könyörgöm .... Ramsay, és nem Ramsey. Nem tudom, honnan és hogyan terjedt el az "e" betüs irásmód, de helytelen.
És akkor most tovább olvasom ... ;)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.04.02. 19:48:22

@Pink Petsch: jaj basszus, elirtam :D annyira kézenfekvő az e betű oda.. :D azért remélem a cikk tetszett

alex4 2017.04.02. 19:59:56

@Pink Petsch:
M'ért, lehet, hogy Aaron Ramsey, az Arsenal középpályása is tud úgy káromkodni, mint Gordon - a főzés meg úgy sem sokat számít...

2017.04.02. 20:05:52

Nos, akkor ... Svábyról mindig az MTV székház-gyújtogatás jut eszembe, Szabó Győző a csapból is folyik, unalmas, a hölgyek közül egyedül Peller Anna neve mondott valamit, de biztos az én hibám, nem vagyok eléggé bulvár-müvelt. És rohadtul nem érdekel a többi, mostanában kitenyésztett vagy jó évtizedes celeb agyonhasznált. Én élveztem a "karakterépitést", ugyanis ez a müfaj, a reality-show (merthogy a Konyhafőnök is az -a Masterchef lenyúlása- nemcsak a VV) egyik fő eleme a téma mellett.
Fördös most már tényleg elmehetne egy logopédushoz, mert rohadtul nem tud artikulálni, és hadar is. Nem most kezdte, már a videóiban sem tudott beszélni, de ott még elment.
Wossala továbbra sem képernyőérett, nem tud normálisan kommunikálni, és olyan hangsúllyal beszél, hogy a legszivesebben belészúrnék egy hústüt. A stylistja egy barom, mert a ruházatával kiemeli a vastag combjait és a méretes hátsóját. Istenkém, combra és fenékre hizik, van ilyen ... de miért ezt külön hamgsúlyozni? A frizurája meg .. na hagyjuk, egy szarka szivesen elfogadná otthonnak, az tuti.
Értem én, hogy anyu meg apu miatt ... de az a csaj a versenyzőnek szimpatikusabb volt (egy leheltnyit), mint zsürinek. Akkor legalább megpróbálta előadni, hogy érez némi alázatot a szakma iránt. (amiben úgy mellesleg nem képzett, szóval ...) Kb. annyira hiteles zsüritag, mint amilyen hiteles mentor Puskás Peti az X faktorban.
És akkor a séf. Értem én, hogy nem Ramsay-klónnak készült egész eddigi életében, de hangsúlyozni és artikulálni ő is megtanulhatna azért. Kissé kásás a beszéde ...kb. ugyanazzal a hangszinnel beszél, bármiről is legyen szó, és nagyon roszzul hangsúlyoz. A konyhában valszeg nem zavaró, a képernyőn igen. Ok, ő képernyős arc, és szakmailag le a kalappal (különben a rajongók úgyis leverik ;) ), de ha hosszabb távra szerződött bohócnak, akkor nem feltétlenül muszáj neki is olyan igénytelnnek lennie, mint annak a Zé nevünek, ilyen téren.
Ja, és rohadtul nem csipem, hogy egy-egy feladatnál, amikor hülyék bármit is kezdeni az alapanyaggal, kész recepttel "segit". Vagy konkrétan megmondja, hol cseszte el az illető az irányt, amiért nem sikerült neki ez vagy amaz, hogy kijavithassa. Ez hol, kinek és melyik univerzumban érdekes?
Mellesleg, attól tartok, hogy az lesz a vége, ami például a Sztrában a sztárnak. Az első, legfeljebbb még a második évad érdekes, aztán kifogynak az érdekesebb celebekből és tényleg jön a legalja.
Szóval, én kivárom az őszt, és vele a civil, normális versenyzőket. Az érdekes, és nem egymás intim szerveinek a nyalogatása (Ha már Ramsayt nyúlják, legalább csinálják tisztességesen).

2017.04.02. 20:14:14

@FroG: Nem te vagy az egyetlen, ha ez megnyugtat ;)

@alex4: Na ládd, speciel erre nem gondoltam :D

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.04.02. 20:21:29

@Pink Petsch: szerintem Rosina sokkal kevésbé volt elviselhető anno versenyzőként, nagyképűen, arrogánsan viselkedett, egyáltalán nem volt "sportszerű", ahhoz képest szerintem sokat fejlődött.

A kész receptes dologhoz: szerintem az is elképzelhető, hogy alapból megkapják a recepteket, Sárközi segítsége pedig inkább egy "geg". Egyébként Bernáth József keménykedésénél nekem jobban bejön Sárközi kevésbé szigorú karaktere.

Amúgy meg valóban jól tud kisülni, ha sikerül részről-részre építeni az "átlagemberek" karaktereit, de az utóbbi évadban jó pár olyan rész volt, ami emiatt fulladt unalomba. Más kérdés, hogy a végjáték meg pont emiatt volt elképesztően izgalmas, és valószínűleg sokkal jobb, mint ami mondjuk itt lesz.

2017.04.02. 21:07:08

@FroG: Versenyzőként nagyon jól hozta -természetéből fakadóan- a neki megirt tipust. (már szereplése idején is nyilt titok volt, hogy ő direkt-castinggal került be). Pont rendben volt, kellett egy karakter, akit utálni lehetett. Ő éppen passzolt (Ha megfigyeled, Ramsay showjaiban is karakter-tipusok vannak, akik mellesleg szakácsok ... az nem érdekli a lőtéri kutyát sem, ha 18 szakács remekül főz hétről hétre, kellenek a balhék meg minden). Na most, ahhoz képest a szakértő szerepe nagyon nem megy neki ... egyrészt mert nem az, szóval hiteltelen, másrészt, ha megfeszül sem képes támogató lenni, annyi szakmai tudása meg nincs (mint pl. Pierrenek volt), hogy ne röhögjék körbe a kritikáit, igy igazán szemét sem tud lenni. Csak simán idegesitő. El is van veszve rendesen.

Nem a recepteket, hanem az alapanyagokat ismerik előre. Ez tiszta volt már a civil versenyzőknél is, akik nem mindig tudták hitelesen előadni a fú-de-meglepettet. Egy celebnek vagy szinésznek azért ez könnyebben megy :D Hm, Bernáth szerintem "csak" egy jó szakács -nem séf, mint Sárközi, és nem igazán kerül ő közel az életben a M-csillaghoz, de a karaktert, azt jól hozta. Nézd a Konyhafőnök annyira a Mastercgóhef koppintása (csak annyit változtattak rajta, hogy a csatornát még éppen ne lehessen beperelni lopás miatt), hogy lehetetlen elvonatkoztatni Ramsaytől. Úgyhogy ne babusgassák versenyzőket meg "geg"eljenek minden egyes adásban, hanem hagyja, hogy az a szerencsétlen kéken vigye ki a lila-káposzta majonézt, aztán a zsürizésnél magyarázza el neki, mekkora marha volt, ne az munkaasztálnál szóljon, hogy hé-ecet!!! Mert ez igy a nézőnek unalmas, mivel minden kétbites idióta meg képes csinálni.

Hm, az utolsó évadból 1,5 hetet láttam csak, mivel a Wossala-Fördös páros kiverte nálam a biztositékot a hülyeségeivel, igy arról nem tudok nyilatkozni. Csak annyit tudok, hogy egy hölgy nyerte meg, ami az RTL-ről lévén szó, meglepő.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.04.02. 21:13:08

@Pink Petsch: az utolsó előttit nyerte hölgy, az utolsóban szintén egy srác diadalmaskodott.

Én személy szerint nem tudom úgy kedvelni a MasterChefet, mint a Konyhafőnököt, nyilván a kicsit sárga-kicsit savanyú elv is közrejátszik ebben. Igazából egyetértek azzal, amit mondasz, sokkal jobb zsűrit is el lehetne képzelni, nekem például nem tetszett az, hogy kb. mindenkit rommá dicsértek az első hét folyamán, de ezt egyelőre betudtam bemelegítésnek.

Összességében azért én szerettem ezt az első hetet, de a második "etap" egyelőre gyengébbnek tűnik személyiségekre, meglátjuk. :D

2017.04.02. 21:25:02

@FroG: Akkor bocs, keverem már őket ... Az tuti, hogy azt az évadot sem láttam végig, ahol a hölgy nyert, meg azt sem, ahol Wossala előadta a szakértő zsürit .... valszeg ezt a kettőt kevertem össze. Bocs.
Én tudnám kedvelmóni a Konyhafőnököt is annyira, ha egy profi mellé nem raknának be a zsüribe két amatőr bohócot (a Masterchef zsürije azért khm .... kissé nagyon más: M-csillagos séfek és/vagy elismert kritikusok zsüriznek Ramsay mellett, aki viszi a showt. És nem egy artikulálni képtelen amatőr hülyegyerek, meg egy képernyőre egyáltalán nem való ex-beépitett versenyző).
Nos, a második hétbe még belenézek, de szerintem én ezt nem fogom végignézni.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.04.02. 23:29:39

@Pink Petsch:
Lelkesen elemezgettél.
Elég lett volna csak az utolsó bekezdést olvasnod:
"A Konyhafőnök VIP minden hétköznap, 18:55-től látható az RTL Klub műsorán."

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.04.02. 23:33:29

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte: uram isten össze raktad a puzzlet :o az RTL embere vagyok, most épp a kommentedből gazdagszom meg :( (olvass amúgy több tévékritikát, illik a végére beleírni, hogy mikor adják az adott műsort, higy ha az olvasó kedvet kap mondjuk, akkor ne kelljen port.hu-t böngészni)

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.04.02. 23:38:39

@FroG:
Nem tudtam, hogy az RTL embere vagy.
Most már tudom.
Miért ne hinnék neked? Hisz nem is ismerlek.
süti beállítások módosítása