Milanói kalandjam befejezte után valami még mindig motoszkál a fejembe. Ez a dolog pedig nem más, mint városban látott sokszínűség és a multikulturalizmus hatása a közegre. Tehát akkor most következzen egy mélyebb, akár vitaindító vagy csak pusztán elmélkedő bejegyzés.
A bejegyzéseim címére mindig nagyon ügyelek, hisz egy jó cím, többek között jobban bevonza az olvasót. Általában a frappánságot és néha az elvontságot is szem előtt tartom. A mostani kettőség is jól tükrözi előbb említett elveim, az M&M’s mint az édesség és mostani szerepe és jelentése pedig csak később esett le, bár akkor nagyot szólt.
Visszakanyarodva mai bejegyzésem valós témájára, ugye a kis csoki bogyók mind színesek, Milanó utcáin járva, pedig hasonló érzés vett körül. Ámde, most nem a különböző országok turistáira gondolok, hanem a már az ott lakó más nemzetiségekre. Sokan tudjuk, hogy a divat fővárosa egy multikulturális metropolisz, különböző nemzetek lakják, románok, törökök, pakisztániak, líbiaik, egyiptomiak, kínaiak élnek egymás mellett. Fontos megjegyezni természetesen, hogy sokan közülük már az országban születtek, viszont szüleik még nem. Így sokszor egy teljesen más családi és kulturális háttérrel rendelkeznek, mint például egy, csúnya szóval élve, őshonos olasz. Ennek értelmében pedig ezek az emberek egy új identitást, egy új színfoltot ad a városnak. Értelemszerűen semmi bajom ezzel vagy a multikulturalizmussal, hisz én is egy multikulturális közegben, törökökkel egy házban és egy lengyel szobatárssal élek olaszok között. Arról nem is beszélve, hogy mióta az eszemet tudom és helyzetemből adódóan magyarként élek többnyire románok között. Ezeknek dacára pedig mindenki megtartotta saját identitását, tisztelve a másikét és nyitottnak, elfogadónak lenni afelé. Ennek ellenére Milanóban ezt nem éreztem, kerestem a tipikus olaszos érzést, de nem találtam. Helyette kaptam egy ilyen vegyessaláta féleséget, ahol mindent megtudtam találni. Elkezdve a pakisztáni kisbolttól, folytatva a Karib-térségi étteremmel egészen az arab halal hentesig. Sok helyen már a pizzazókat is külföldiek irányítják, ami ugye tradicionális olasz mesterség.
(Megj. Az elmúlt hónapokban mélyebben és valamivel hosszabban foglalkoztam az olaszországi bevándorlók kérdésével és valóban a pizzazók jelentős részét már külföldiek, leginkább arabok irányítják.Pfej, elveszik a tisztességes olaszok munkáját. #irónia)
Járva az utcákat, betérve egy Lidlbe, Carrefourba számomra fura volt, hogy például egy ázsiai nő, törve az olaszt próbálja elmagyarázni, hogy miért nem tudok bankkártyával fizetni. Nem mindennapi látvány az sem, hogy egy Zaraban például, az öltönyös biztiboy (a könnyedebb szemléltetés érdekében, muszáj egy rasszista szóhasználattal éljek) olyan fekete volt, hogy ha nem mozgott volna és nem mosolygott volna azt hinné az ember, hogy próbababa. Ezenkívül persze számtalan példát fel lehetne sorakoztatni, de szerintem ezek is elegendőek ahhoz, hogy valamennyire szemléltesse a város helyzetét.
Lehet most egy kicsit szélsőséges, jobbos, csúnya fasisztának gondoltok és annak halatszottam, szívetek joga, viszont aki ismer az tudja, hogy ez távolról sincs így. Sőt, szerintem aki még csak olvasva alakított ki rólam egy képet tisztában van vele, hogy nincs ellenemre a multikulturalizmus. Csakhogy, ha ez a sokszínűség identitásunkra, esetünkben egy város identitására van kihatással akkor engem már egy kicsit zavar. Mert hiába hat a város előnyére is a kultúrák keveredése, ha közben pedig elveszi a város eredeti arculatát. Tehát mint elmondtam a multikulturalizmus, a sokszínűség és maga a be- és elfogadás jó, viszont könnyen úgy járhatunk mint amikor sok M&M’s drazsét eszünk, megfekszi a gyomrunkat.
