A pánikbetegségről kevés szó esik, pedig sok ember életét keseríti meg. Alattomos kór ez, a semmiből jön, és addig nem szűnik meg, amíg a beteg szembe nem néz saját démonjaival és nem teszi rendbe az életét. Ez így leírva könnyűnek látszik, pedig nagyon keményen kell dolgoznia saját magán a gyógyulásért annak, akit utolér ez a betegség. Nagyon meg tudja nehezíteni a mindennapokat, sokan hisztinek tartják, és évekig tart a gyógyulás. A pánikbetegség ugyanis egy tünet, a biztonság hiányának következtében alakul ki, a rohamok hátterében lelki problémák állnak, amelyeket minél előbb kezelni kell, szakember segítségével. Mert az életét mindenkinek saját magának kell rendbe tennie, de az orvos sokat tud segíteni a gyógyulásban. Minden eset más és más, a gyógyuláshoz vezető út hosszú és rögös, ráadásul mindenkinek saját magának kell megtalálnia, nincs egységes recept. A gyógyszerek a testi tüneteket tudják enyhíteni, de a problémáját mindenkinek saját magának kell megoldania. Tamás Rita nem orvos, de azért tud hitelesen beszélni erről a betegségről, mert ő maga is kigyógyult belőle. Őszintén szólva eddig nem tudtam róla semmit, de néhány héttel ezelőtt teljesen véletlenül szembejött velem a neten az általa vezetett Ne pánikolj, sportolj című oldala, amelynek egyszerű, őszinte hangvétele annyira megtetszett, hogy elkezdtem rendszeresen olvasni. Ezért nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy megjelenik ez a könyv, nagyon kíváncsian lapoztam bele és együltő helyemben elolvastam. Látszik, hogy a szerző újságíró volt, nagyon olvasmányosan ír, és olyan brutális őszinteséggel mutatja be, min kellett keresztülmennie, ami szerintem nagyon tiszteletre méltó. Happy end ugyan a sztori vége, de egyáltalán nem habos-babos történetet kapunk, egy sok éves harc végén jutott el oda Rita, hogy ilyen magabiztosan, kisportolt testen mosolyogjon a borítóképen. Pánikbetegségben szenvedőknek kötelező, és mivel ez a kór bármikor, bárkit leteperhet, azoknak is javasolt, akik szeretnének többet tudni róla, mivel közérthetően, de tudományos alapossággal járja körül a témát a szerző.
Tamás Rita gyerekkorában kiválóan sportolt, azonban hiába volt tehetséges, a versenyeken nem tudott teljesíteni. A pályakezdés is döcögősen indult, végül sportújságíró lett, de nagyon kemény harcokat kellett folytatnia, hogy elfogadtassa magát a munkahelyén. Aztán jött a nagy szerelem, esküvő, megérkezett a baba is, hogy aztán a családi idill egyetlen perc alatt omoljon össze. A férje ugyanis sikkasztott a munkahelyén, és bár végül a börtönt elkerülte, egy évtizeden keresztül kellett törlesztenie az adósságát, miközben szembe kellett néznie a szerencsejáték-függőséggel is. A fiatalasszonyra nagyon nehéz évek vártak, de ahogyan mondani szokták, ami nem öl meg, az megerősít…
Önsegítő könyvekkel Dunát lehet rekeszteni, és eléggé egy kaptafára készülnek, azonban annyira tetszett Rita stílusa az oldalát olvasgatva, hogy kíváncsi lettem a könyvre is. És nem csalódtam, önmagát adta, kőkeményen elmondta az igazságot arról, hogy milyen nehéz harcot vívott saját magával és nyilván az újságírói rutinnak köszönhetően, úgy tudta leírni, hogy nagyon erősen átjött a mondanivalója. Mert nem egy élsportolóról van szó, hanem egy „átlagos” emberről, akinek nagyon nehéz terhet kellet cipelnie, ő azonban nem roppant össze, hanem szembenézett a problémájával és megoldotta. Természetesen ez nem volt ilyen sima ügy, sok-sok évi halogatás és rengeteg tévút után jutott el arra a pontra, amikor úgy döntött, hogy kezébe veszi az életét. Kis lépésekkel indult el, rengeteg kétség között, egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ezt végig tudja csinálni, de aztán végül mégis sikerült neki.
Ez nem egy csillámpónis történet, a brutális pánikrohamok megdöbbentően őszinte leírása nem éppen szívet melengető, és a különböző nőgyógyászati problémák sem kerülnek elhallgatásra. Mert igenis beszélni kell a pánikbetegségen túl a klimaxról is, amit egyetlen nő sem kerülhet el, mégis valamiért nincs benne a téma a köztudatban, pedig előbb-utóbb szembe kell néznünk vele nekünk, lányoknak, ezért véleményem szerint célszerű minél több információt gyűjtenünk róla. Nyilván 20 évesen engem sem foglalkoztatott a téma, de most, 43 esztendősen már jóval fogékonyabb vagyok iránta.
Nagyon olvastatja magát a könyv, és a téma miatt nagyon fontosnak tartom, hogy megjelent, mert a pánikbetegségről a mai világban, amikor annyi minden zúdul ránk, és olyan nehéz fenntartani a lelki egyensúlyunkat, beszélni kell, mert egy létező probléma, és az érintetteknek tudniuk kell arról, hogy nincsenek egyedül ezzel a nehézséggel, és ki lehet gyógyulni belőle. Komoly dolgokról esik szó a könyvben, egy nehéz sorsot kísérhetünk figyelemmel benne, a szerző nem áltat bennünket azzal, hogy gyors és könnyű a gyógyulás, de éppen ezért tud hiteles lenni az én szememben. Letaglózó írás, egy olyan hétköznapi dráma, ami bármikor megtörténhet velünk is, és sok erőt tud adni a pánikbetegeknek a gyógyuláshoz, úgy vélem, ez a legfontosabb, amiért érdemes végigolvasni.
10/10
A könyvet a Jaffa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
