Pam Johnson-Bennett előző magyarul megjelent könyve, a Gondolkodj macskául (itt írtunk róla) minden apró, a macskatartással kapcsolatban felmerülő részletet bemutató kézikönyv volt. A szerző a jelen kötetet annak kiegészítéseként írta; alcíme: Hogyan őrizd meg a békét, ha egynél több macskád van. A könyv alapvetően a többmacskás háztartásokban előforduló problémákat veszi sorra, és ajánl megoldási alternatívákat, de én bátran ajánlom egymacskás gazdiknak is: lényegre törően és olvasmányosan magyarázza el a viselkedési problémák hátterében álló okokat, és a legfőbb mondanivalója, hogy szinte mindig van megoldás.

Már hosszú évek óta egy hatalmas kert kellős közepén lakom, de csak idén kezdtünk el komolyabban kertészkedni. Ennek eredményeként sikerült rácsodálkoznom arra, hogy milyen jó érzés saját termesztésű hagymát, paprikát, paradicsomot enni, teljesen más íze van, mint annak, amit a boltban lehet kapni. Szóval elkezdett rányílni a szemem a kert szépségeire, ezért nagyon kíváncsi lettem Beh Mariann könyvére, amelynek már a borítója is gyönyörű volt, és mivel rá szoktam nézni a Bazsalikomos kert nevű online  felületére, nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok, de végül teljesen belehabarodtam abba az íz- és színorgiába, amely az oldalakon fogadott. Mert azon túl egy vizuális élménycunami zúdul az olvasóra, olyan ízkombinációkra is rácsodálkozhat, amelyekre korábban biztosan nem. Kávémániásként természetesen a levendulás latte lett a legnagyobb kedvencem a könyvben található receptek közül, de rengeteg jobbnál jobb ötlettel találkoztam, sőt, még ahhoz is megjött a kedvem, hogy próbát tegyek az ehető virágokkal. Na de nem csak receptek zseniálisak, hanem egy remek növényhatározó is helyet kapott ebben a gyönyörű kiadványban. Mivel elég gyakran konyhatündérkedem, a különféle fűszerek nagy részét eddig is ismertem, csakhogy szárított formában használtam őket eddig, így jó néhány esetben sikerült rácsodálkoznom arra, hogy milyen fantasztikusan festenek szárítás előtti formájukban. Továbbá azon is leesett az állam, hogy mennyire fel tudnak dobni egy-egy ételt vagy italt a teljesen hétköznapi növények, bár én konzervatív lány lévén még erősen barátkozom a csalános palacsinta gondolatával, kétségkívül nagyon jól néz ki, azért a kipróbálásához kell még egy kis bátorságot gyűjtenem. Nagy szakácskönyvgyűjtő vagyok, de ez a darab különösen megérintett, nagyon hangulatos és egyszerűen gyönyörű kiadvány, alig várom, hogy minél előbb kipróbáljam a benne található különleges receptúrákat.

A rövid, de velős bevezetőben megismerkedhetünk a szerzővel, azzal, hogyan lett a kert szerelmese, miként kezdett el kísérletezni a nála termő kincsekkel, és miként jutott el addig, hogy ez a szakácskönyv megszülessen. Majd máris belecsapunk az egyáltalán nem tankönyvszagú növényismertetőbe, hogy aztán a receptek mindent vigyenek.

Manapság sajnos egyre többen szenvednek ételallergiában, amire a piac is reagált, mostanában már egyáltalán nem jelent problémát hozzájutni az ilyen ételek elkészítéséhez szükséges alapanyagokhoz. Jómagam szerencsére nem ismerem testközelből a tüneteket, ezért érdeklődéssel olvastam a rövid, de velős dietetikus által írt összefoglalót a könyv elején, és most már azzal is tisztában vagyok, hogy ezek a fajta problémák milyen komoly odafigyelést igényelnek az étkezés során. Mert nagyon komoly egészségügyi kockázata van, ha egy gluténérzékeny nem a neki megfelelő alapanyagokat használja, így ha valakiről kiderül, hogy meg kell barátkoznia azzal a ténnyel, hogy ezzel kell együtt élnie, teljesen át kell alakítania a vásárlási szokásait, hiszen saját érdekében nem lehet figyelmetlen a hozzávalók áttekintése során. Na de, az még nem elég az üdvösséghez, hogy a szükséges hozzávalókat megvásároljuk a boltban, nem ártana bespájzolni receptekből sem, mert ugye főzni mégiscsak kell valamit. Célszerű az alapoknál kezdeni, és ebben a helyzetben tud nagy segítséget jelenteni Kiss Dóri szakácskönyve, amelyben egyrészt gyönyörű fotók hozzák meg a kedvet a konyhatündérkedéshez, másrészt pedig megnyugodhatunk, hogy semmiről sem kell lemondanunk, csak az alapanyagokat kell lecserélni és már habzsolhatjuk is újra régi kedvenceinket. Jómagam nem vagyok érintett a glutén és laktózérzékenységben, azonban sajnos egyre több ismerősöm igen, ezért azt gondolom, azok is haszonnal forgathatják ezt a szakácskönyvet, akik elsősorban nem saját magunknak keresnek recepteket, hanem ötleteket keresnek ezzel a problémával küzdő barátaiknak, családtagjaiknak. Az érintettek számára pedig kiváló alapdarab lehet, tökéletes belépő Kulinária ezen szegletébe, ismerős ízekkel segíti át a kezdeti nehézségeken a szerző sorstársait, hiszen ő is gluténérzékeny és blogot ír a témában, és ez már a második szakácskönyve. Színvonalas kiadvány, amelyből valóban meg lehet tanulni alapszinten glutén és laktózmentesen sütni-főzni.

A legnagyobb segítség egy "kezdő" ételallergiásnak szerintem az, ha sikerül tudatosítani benne azt, hogy nem dőlt össze a világ attól, hogy kiderült a diagnózis, mert semmiről sem kell lemondania. Ma már szerencsére nagyon könnyen hozzáférhetőek a glutén és laktózmentes termékek, amelyek segítségével meglepően könnyen készíthetünk mennyei finomságokat.

Svédasztal ínyenc módra. Ezt jelenti a smörgas. Mert a skandinávok tudnak élni, itt vannak ugye a dánok a hyggével, a saját kiegyensúlyozott életvitelükkel, aminek a svéd változata a lagom. Már azt is tudjuk, hogy svédéknél a fika a kávészünet, ideje megtanulnunk a smörgast is, ami nem jelent mást, mint ínyenc tálakat, amelyek főleg baráti összejövetelek idején készülnek, és évszaktól, valamint alkalomtól függően számtalan variációja létezik. A svédasztal szót eddig is ismertük, igazából hidegtálat jelent, praktikus étkezési forma, csak éppen dögunalmas. Na, a smörgas minden, csak nem ez. A smörgas maga vajas kenyeret vagy szendvicset jelent, a smörgasbrod jelenti a svédasztalt, amely roskadozik a sokféle rápakolt finomságtól. Az ősi smörgasbord Svédországból származik, és egy olyan többnyire hidegtálakat, de olykor meleg ételeket is kínáló svédasztalt jelent, amelyen hagyományosan kenyeret és vajat is találunk. Azonban a svédek is haladtak a korral, ma már mindenféle jóság rákerül a deszkájukra, de azért ragaszkodnak a hagyományaikhoz, inkább hidegen fogyasztható ételeket tartalmaznak a művészi szintre fejlesztett kreációik, amelyeket meglepően kevés időráfordítással mi is elkészíthetünk otthon. Mert igazából nem szükséges sok idő ezek elkészítéséhez, csak a fantázia és természetesen pénztárcánk szab határt annak, hogy jól meglepjük barátainkat vagy családunkat egy izgalmas vacsorával. A műfaj mindenki számára kipróbálható, hiszen a vegák, a vegánok, valamint a húsimádók is megtalálhatják a számításukat ezeknek az ínycsiklandozó recepteknek köszönhetően. A fotók gyönyörűek, az ételek változatosak, a szakácskönyv nagyon tetszetős és tartalmas, nekem azonban hiányzott belőle egy kis személyesség és egy picit átláthatóbb tematizálás. De ennél több hibát nem tudok felróni ennek a kiadványnak, ami meghozza az olvasó kedvét ahhoz, hogy svéd kulináris utazásra induljon, amelyre az egyszerű, de nagyszerű ízkombinációk és a letisztult ízlésvilág a jellemző.

Édes birsalmasajt, grillezett paprika, narancsos-áfonyás aiolikrém - és ez csupán egy kis ízelítő a spanyolosra vett smörgasból, nem célszerű éhesen a kezünkbe venni ezt a szakácskönyvet, mert hosszú oldalakon keresztül sorjáznak a finomabbnál finomabb falatok, amelyek között akad nagyon egyszerű és nagyon extrém alapanyagokból készült, de egyszer mindegyiket érdemes kipróbálni.

A mai rohanó világban nem egyszerű lassítani és magunkra koncentrálni, és a „Kevesebb stressz!” intelmet is biztosan mindenki hallotta már. Jó, jó, de hogyan? Shunmyo Masuno leginkább erre kínál 100 zen gyakorlatot a dolgos hétköznapokra.

A kovászos kenyér teljesen más kategória, mint a sima élesztővel készült változat. Ennek viszont ára van, sokkal több a macera is vele. Mivel szerencsére egyre jobban kezdenek elterjedni a kézműves pékségek (az én személyes kedvencem Budapesten az Artizán, és nagyon remélem, hogy nálunk, Tatabányán is előbb-utóbb megnyitásra kerül egy ilyen pékség, szerintem lenne igény rá), ahol főként kovászos kenyerek készülnek, egyre többen rájöttek már erre. És aki egyszer megkóstolta a kovászos kenyeret, az gyorsan rá fog szokni, és hamar eljut odáig, hogy otthoni körülmények között is megpróbálja elkészíteni. És itt jönnek a problémák. Kovászos kenyeret készíteni ugyanis tényleg nagyon macerás dolog, nem kispályás feladat utánajárni a fortélyoknak, amellyel életben tudjuk tartani a kovászt, ami a leendő kenyerünk szíve-lelke. Déri Szilvia, aki nagyon jó kis gasztroblogot vezet Házisárfány néven, megkönnyítette a dolgunkat ezzel a remek könyvvel, ugyanis pontról pontra leírta, mit és hogyan kell tennünk ahhoz, hogy elkészítsük az első kovászos kenyerünket. Aztán már úgysem lesz megállás, ha rákattanunk a kovászos sütésre, jobbnál jobb kenyérféléket és péksütiket alkothatunk magunknak. Addig azonban hosszú az út, mert ez tényleg nem egy könnyű műfaj, jómagam, aki tényleg szeretek konyhatündérkedni, el is bizonytalanodtam, mert elég sok mindenre kell odafigyelni, ahhoz, hogy a végeredmény egy isteni finom kenyér legyen. Szóval én még gyűjtögetem egy kicsit a bátorságot, de csak idő kérdése, mikor szánom rá magam, hogy belefogjak a kovászolás művészetébe, amelyhez ez a könyv kiváló útmutatást ad.

A kovászos kenyér sokkal tovább készül, mint a „sima”, nagyon oda kell figyelnünk a kovászra, ami az egész folyamat esszenciája, a tészta összeállításának is megvannak a kis műhelytitkai, és akkor a meghatározott időközönkénti hajtogatásokról még nem is beszéltem. Nem véletlen, hogy főként kézműves pékségekben találkozhatunk kovászos kenyérrel, hiszen ennek elkészítéséhez rengeteg idő és odafigyelés szükséges, a nagyüzemi mennyiség pedig nem játszik, hiszen minden kenyérdarabnak lelke van, amit elő kell csalogatni belőle, miközben készítjük.

Borbás Marcsit azért szeretem, mert rengeteget tesz azért, hogy a hagyományokat életben tartsa. A Gasztroangyalban érdekes helyeket és embereket mutat be, a helyi jellegzetes ételekkel egybekötve, legújabb műsorában pedig klasszikus ételeket süt-főz, egy híres séffel együtt, aki valami nagyon modern alkotást hoz létre mellette, és a kétfajta ízművészet meglepően jól kiegészíti egymást. Az utóbbit mindig megnézem, a Gasztroangyalra azonban sokkal ritkábban van időm, ezért nagyon örültem neki, amikor megjelent ez a könyv, amelyben a műsorokban már bemutatott receptek kerülnek összefűzésre. Persze, lehet azt mondani, hogy minek megvenni a könyvet, ha a neten úgyis megvan a recept, én azonban mániákus szakácskönyvgyűjtő vagyok, mert a belőlük áradó hangulatot nem tudja pótolni néhány kinyomtatott papírlap. Pontosan azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam, gyönyörű fotókat, ízes recepteket, szívhez szóló szövegeket, mégis maradt bennem egy pici hiányérzet, mert túl sok lett a profizmus, és túl kevés a szív. Nekem hiányzott a pontos és jól követhető receptek elé egy amolyan Marcsis bevezető, ettől mindvégig meg tudott volna maradni személyesnek, ami a remek bevezető után sajnos egy kicsit elveszett. Mivel ez egy sorozat első része, ezért remélem, a következő felvonásban már odafigyelnek erre az alkotók, mert így sajnos elmarad a katartikus élmény, ráadásul elég borsos árú a kiadvány (5.950 Ft), ezért a következő enyhe csalódás után nem biztos, hogy elő fogom jegyezni. Na de ne legyünk ennyire negatívak, a szakácskönyv hozta a szokásos minőséget, a Borbás Marcsi brand tovább dübörög, de nem ez a legjobb darab tőle, az biztos.

A könyvben található receptek közül a bányica már elkészítésre került nálam, és jelentem nagyon finom volt, de több finomság is biztosan elkészítésre kerül, bár a bábakalácshoz, ami egy 7 kg-os kalácsszörnyeteg, vagy megvárom, amíg lesz kemencém, vagy minimum harmadolnom kell az adagot, de olyan jól néz ki, hogy KELL!

Pont tíz évet késett ez a könyv az életemből. Ugyanis ekkor kezdtem el teljesen a nulláról megtanulni sütni-főzni, és mivel nem volt anyukám, akitől elleshettem volna a praktikákat, kénytelen voltam a szakácskönyvekre hagyatkozni és a saját káromon tanulni. Ezen folyamat részei ma már a családi legendárium részei, kezdve attól, hogy az első sütimmel csak azért nem égettem porrá a konyhát, mert gázszerelő mester apukám éppen otthon tartózkodott, és szakszerűen elhárította a vészhelyzetet (szó szerint lángolt a sütő), egészen addig, hogy az első péksütim készítésekor lisztben úszott sokat látott konyhám és még hosszan tudnám sorolni a ma már megmosolyogtató sztorikat. Óriási segítség lett volna, ha már akkor megjelent volna Samin szakácskönyve, ugyanis mindent leír benne, amit egy kezdő konyhatündérnek tudnia kell ahhoz, hogy bátran el merjen indulni a saját kis kulináris útján, miközben meghozza az olvasó kedvét az alkotáshoz. Mert bizony a főzés művészet, ugyanakkor kémia is, vagyis ahhoz, hogy az ember lányának a fantáziája elindulhasson a konyhában, ismernie kell az alapösszefüggéseket, és ehhez nyújt rendkívül szórakoztató és praktikus segítséget ez a remek szakácskönyv. Elég vaskos darab, több, mint 400 oldal, de nincs idő unatkozni, hiszen még egy olyan egyszerű folyamatot is, mint pl. a majonéz elkészítése, vagy a tojás megfőzése (kéretik nem mosolyogni, el sem tudom mondani, hányszor landolt a kukában a kemény tojásnak indult valami, amíg rájöttem az elkészítés apró, de annál fontosabb praktikáira) annyira viccesen és mégis alaposan magyarázza el a részleteket, hogy simán bele lehet feledkezni órákra ebbe a könyvmonstrumba. Ezúttal nem a recepteken van a hangsúly, bár azokból is akad nem kevés, hanem a technikai fogásokon, amelyek leírása során azt is megtudhatjuk, hogyan jött rá annak idején Samin ezekre a saját hibáin keresztül. Mert ez a figyelemreméltó hölgy egyetemistaként, nulla tapasztalattal vágott bele az éttermi szakács "karrier"-be, végigjárta a szamárlétrát, és meg is tanult mindent azoktól a séfektől, akiknek éveken keresztül segítette a munkáját. Ma már híres tévés szakács (én sajnos nem láttam a könyv alapján készült sorozatot, de a stílus alapján gondolom, hogy jó móka lehet), mégis a közvetlenségében rejlik a sikerének a titka, és abban, hogy egyáltalán nincs elszállva saját magától, bátran felvállalja a saját botladozását a szakácsművészet rögös útjain. Nagyon szerettem ezt a könyvet, csak azt sajnáltam, hogy a desszertek és a sütik sajnos háttérbe szorultak benne, minden kezdő konyhatündérnek figyelmébe ajánlom, sok időt és energiát tud megspórolni vele, ha alaposan áttanulmányozza a benne szereplő információkat.

Már mindjárt a borítón kezdődik a kiképzés: kapunk egy tökéletesen áttekinthető rajzot arról, hogy melyek a legnélkülözhetetlenebb konyhai eszközök és alapanyagok (jelentem, az utóbbival rendben vagyok, az előbbihez még be kell szereznem egy paradicsompasszírozót, egy salátacentrifugát és egy maghőmérőt), ami azonnal megadja az alaphangulatot, széles mosollyal és nagyon kíváncsian vágunk bele a ránk váró kulináris kalandokba...

Soha nem volt még olyan népszerű a vegán konyha, mint mostanában, aminek több oka is van. Egyrészt sajnos egyre nő az ételallergiások száma, és ebben az esetben kiváló alternatívát jelent ez a tej és tojásmentes sütési-főzési módszer, másrészt pedig szerencsére egyre többen figyelnek oda az egészséges étkezésre és persze ne feledkezzünk el azokról sem, akik elvi okokból nem fogyasztanak állati eredeti ételeket. Jómagam a középső csoportba tartozom, imádom a büntetlen élvezeteket, úgyhogy hatalmas kedvenceim a vegán receptek, vadászom az ilyen tárgyú szakácskönyveket, ezért természetesen azonnal lecsaptam Moravszki Kata frissen megjelent alkotására. Mert ez a pici receptgyűjtemény kicsit más, mint az átlag szakácskönyvek, mivel a szerző grafikus, ezért nem ínycsiklandozó ételreceptek sorjáznak benne, hanem fantáziadús illusztrációk. Nekem ez elsőre, másodjára és harmadjára is furcsa volt, kicsit olyan "fapadosnak" és szürkének éreztem az összhatást, de mire eljutottam a végére, megszoktam és meg is kedveltem ezt a nem hétköznapi "ételfotózási" módszert. A könyvecske legnagyobb tanulsága, hogy mindent lehet vegánosítani, csak az alapanyagokat kell lecserélni, és bátran neki kell állni kísérletezni. Mert elsőre kicsit durvának tűnik, hogy a tojást őrölt lenmag+forró víz kombóval helyettesítjük, tojáshabot pedig lehet készíteni csicseriborsóléből is. Ezekkel a technikai fogásokkal nekem még egy picit barátkoznom kell, de ettől eltekintve bárki nyugodtan nekiállhat elkészíteni ezeket az egyszerű, de nagyszerű recepteket, egyáltalán nem szükséges hozzá különösebb szakácstudomány, a leírások jól követhetőek, és kellőképpen le lehet döbbenni azon, hogy kedvenc sütijeink milyen simán elkészíthetőek vegán változatban. A hétköznapok szakácskönyve ez, nemcsak vegánoknak, hanem mindenkinek, akinek fontos az egészséges életmód.

Kicsit szkeptikusan fogtam bele a szakácskönyvbe - tényleg sokkolt, hogy nincsenek benne ételfotók, vizuális típus vagyok, ez van - , aztán amikor megláttam az "újhullámos máglyarakás" fantázianevű finomságot, amely kedvenc kakaós csigámból készül, azonnal megváltozott a hozzáállásom. Lázasan olvasgattam a jobbnál jobb recepteket, amelyek között rengeteg gyerekkori kedvenccel találkoztam, és nagyon sajnáltam, hogy ilyen rövidke a kiadvány, mert túl gyorsan a végére értem...

Húsz évvel ezelőtt szerettem bele egyetlen pillanat alatt az Ezeregy éjszaka hangulatába. Kairóban egy fárasztó nap végén az idegenvezetőnk elvitt bennünket a piacra, és amint megcsapta az orromat az ott sorakozó rengeteg fűszernek az észbontó illata, azonnal tudtam, hogy elvesztem. Aztán pár nappal később egy gyönyörűen békés hajnalon a hajó fedélzetén ücsörögtem a Níluson, isteni édesség és valami fűszeres üdítő ital társaságában (már olyan korai órán is nagyon meleg volt) és rettentően irigyeltem magam (az idillt csak az enyhe gyomorrontás zavarta meg, ami az előző esti lakoma eredménye volt, amelyen természetesen végigkóstoltam minden egyiptomi finomságot, amit lehetett). Hát, valahogy így kezdődött a keleti ízek iránti olthatatlan rajongásom, a rózsavíz és a narancsvirágvíz azóta is hatalmas szerelem nálam, de természetesen nem csak a desszerteket kedvelem, hanem mindenféle ételt, amelyek tobzódnak a különleges fűszerekben. Nálunk Mautner Zsófi szakácskönyveiben találhatóak főként olyan receptek, amelyekbe belecsempészésre kerültek  keleti ízek, máshol nem nagyon találkoztam velük, ezért nagyon örültem, hogy megjelent magyarul Sabrina Ghayour könyve, aki a perzsa konyha gyöngyszemeit mutatja meg nekünk, ízesen, zamatosan és ínycsiklandozó szöveggel. Rengeteget lehet tanulni tőle a keleti konyhaművészetről, ételekről, fűszerekről, a sok klasszikus recept (humusz, tabulé, stb.) mellett pedig nagyon sok érdekes és meglepően könnyen elkészíthető finomság lapul meg az oldalakon. Igazi ízorgia, gyönyörű képekkel, az egyetlen problémám nekem az volt vele, hogy kicsit rapszodikus lett a szerkesztés, és az egyes témakörökbe tartozó receptek száma enyhén aránytalanra sikerült (túl kevés desszertet láttam pl. a a sültekhez képest), de ennél több hibát nem tudok felróni ennek a hiánypótló szakácskönyvnek.

A perzsa konyhában túlteng a padlizsán, a zatar nevű fűszer (majoranna+oreganó+kakukkfű+szezámmag), imádják a rizst, és természetesen nem maradhat ki a világ legdrágább fűszere, a sáfrány sem. A húsételekhez bátran adnak gyümölcsöt is, a könnyű, joghurtos mártásokat részesítik előnyben, nagy kedvenc náluk az uborka, a paradicsom, de pl. a bulgur is gyakran kerül az asztalukra. Vagyis egy nagyon sokszínű, érdekes és változatos receptúra bontakozik ki a szemünk előtt, garantáltan nem fogjuk tudni letenni a könyvet, amíg a végére nem értünk.