Antialkoholista vagyok, és annak ellenére, hogy egy borlovag apukával élek egy háztartásban, kizárólag sütési-főzési célzattal szoktam fosztogatni a spájzban hegyekben álló nedűt, vagyis nem mondanám, hogy túlságosan lekötne a borászat témaköre. Mivel azonban elég gyakran olvasgatok gasztronómai témájú újságokat és cikkeket, feltűnt, hogy az utóbbi időben egyre több sikert aratnak az ágazatban a hölgyek, amely azelőtt kizárólag a férfiak terepe volt. Abszolút városi lány vagyok, a borászathoz annyi közöm volt, hogy gyerekkoromban időnként előfordultam tarjáni nagybátyám kis pincéjében és az etyeki pikniken rácsodálkoztam arra, hogy milyen sokszínű a környék borvilága. Nagymamámék háztáji kis szőlőjében nagyon régen néha segítettem levagdosni a fürtöket, de különösebben nem ragadott magával ez a világ, azonban szeretek kilépni a komfortzónámból és nagyon kíváncsi voltam arra, hogy miért tették fel az életüket a hölgyek a borra, amikor ez egy fizikailag és lelkileg is nagyon megerőltető szakma. Szabó Edit érdekes interjúkötetéből 26 nő történetét ismerhetjük meg, akik nagyon különböző utat jártak be, amíg eljutottak addig, hogy pincészeteket irányítanak, új borokat álmodnak meg, visznek piacra és tesznek meg mindent azért, hogy folyamatosan fejlődjön a birtok, kiteljesednek a szakmájukban és a magánéletük is rendben menjen. Több generáció képviselteti magát a könyvben, az általuk irányított birtok mérete is teljesen különböző, azonban mindannyian szenvedélyesen szeretik a munkájukat és kőkeményen megdolgoztak a sikereikért, hiszen egy nőnek tízszer annyit kellett bizonyítania, mint egy férfinak, hogy elismerjék a szakmai tudását ebben az alapvetően nagyon macsó világban. A beszélgetésekből (amelyben semmi bulváros felhang nincs, a szakmai fejlődésen van a hangsúly, a magánéletről csak annyi szó esik, amennyit az interjúaalany fontosnak talál elmondani) kirajzolódik az ember is a szőlőtőke mögött, az interjúk végén pedig két receptet is találhatunk, természetesen az adott pincészet borának ajánlójával, amelyek olyannyira zamatosra sikeredtek, hogy még én is teljesen belefeledkeztem a leírásokba.

Berecz Stephanie Franciaroszágból érkezett Tarcalra, Susann Hanauer Stuttgart közeléből Pécsdevecserre, Debreczeni Mónika férje tragkus halála után vette át a Vyvlan Pincészetet, Bodó Judit a Felvidékről jutott el a Tokaji borvidékre. Csak néhány példa arra, hogy milyen messziről indultak a hölgyek és milyen zegzugos és kanyargós úton jutottak el addig a helyig, ahol megtalálták saját magukat, a szakmai és magánéleti boldogságukat...

Így év végén muszáj olyan ételeket készíteni, amik gyorsan megvannak és persze finomak is, mert időt kell hagyni a pihenésre is. A legegyszerűbb dolgunk a tésztaételekkel van, így én most egy ide passzoló recepttel készültem, ami készülhet akár egy lábasban is, ha egy kicsit ráérősebbek vagyunk. A spenótot lehet, hogy nem szokták sokan az aszalt paradicsommal összemixelni - itt az idő, hogy kipróbálják!

Yotam Ottolenghi ételeit nem hétköznap készítjük, hanem azért, hogy megtanuljuk tőle, hogyan tudjuk az haute cuisine-t megvalósítani a saját kis konyhánkban, új ízeket, fűszereket és elkészítési módokat ismerhetünk meg a könyveiből, betekintést nyerhetünk a legmodernebb szakácsművészetbe, fejleszthetjük az ízlésünket. Ez a kötet kicsit kakukktojás a  szerző korábbi kiadványaihoz képest, ugyanis alapvetően nem konyhatündéreknek készült, hanem Ottolenghi híres londoni éttermének, a Nopi-nak a legnépszerűbb receptjeit tartalmazza, leegyszerűsített formában, hogy otthoni viszonyok között is elkészíthetőek legyenek. Ezek az ételek időigényesek, ünnepi alkalomra valók vagy a hosszú téli estéken érdemes nekiállni elkészíteni őket, nem kicsit bonyolultak, mégis célszerű legalább néhányat kipróbálni közülük, hiszen miközben olyan gyönyörű nevű finomságot készítünk el, mint pl. "perzsa szerelemrizs égetett vajas tzatzikivel", felfedezhetünk magunknak olyan hozzávalókat, mint a faeper, a borbolya, a szárított rózsaszirom, miközben szinte észrevétlenül sokat teszünk a saját minőségi étkezésünkért, az ízorgia a konyhaművészetünk fejlődését is elősegíti. Ez a könyv nem kezdő konyhatündéreknek íródott, hanem gyakorló ínyenceknek, akik tudják, hogy minőségi étterembe nem azért járunk alapvetően, hogy jól megtömjük a hasunkat, hanem azért, hogy a séf által létrehozott kompozíciókat az új ízekre nyitottan kóstoljuk meg. Nem azért kóstoljuk végig a menüt,  hogy kiposztoljuk a facebookra, milyen menők vagyunk, hogy megengedhetünk magunknak egy ilyen drága éttermet, hanem azért, hogy fejlesszük az ízlésünket. Nem, még én sem jártam a Nopiban, viszont sokat olvastam már róla, ezért kíváncsian vetettem magam bele a "háziasított" receptekbe. Nos, nem csalódtam, rengeteget tanultam a maláj konyháról, elmélyíthettem az ismereteimet a keleti konyhaművészetről, és ez a kettős ízhatás nem kioltotta, hanem kiegészítette egymást. Ígazi ínyenc szakácskönyv, ötcsillagos betekintés a Nopi boszorkánykonyhájába.

Ottolenghi 2011-ben nyitotta meg londoni Sohoban a Nopit, amelynek személyzetéhez tartozik Scully is, aki nagyon erős maláj gasztronómiai gyökerekkel rendelkezik, miközben Ausztráliában is komoly szakmai tapasztalatokra tett szert, az ő igencsak egzotikus ízvilága egyesült a Nopiban Ottolenghi izraeli konyhaművészetével. A könyvben a kettejük együttműködésével létrehozott étterem legkedveltebb ételeinek receptjeit adták közre, olyan formában, hogy otthoni körülmények között is neki merjünk fogni az elkészítésükhöz.

Elvből nem veszek a kezembe celebszakácskönyvet (drága gasztromán életem drága perceit nem pazarlom tökéletesen átlagos receptekre, csak azért, mert olyan valaki mosolyog a címlapon, akit elég gyakran előfordul a médiában), Fördős Zét viszont bírom (pontosabban a Street Kitchent, egyéb tévéshow-kat, amelyekben szerepet vállalt, nem nézek), úgyhogy ezt a darabot beszereztem. Nem bántam meg, mert pontosan azt hozta, amit a címben ígért, vagyis viharsebesen összeállítható ételeket, amelyekben van egy pici csavar, ami miatt nem érezzük úgy, hogy már megint csak tucatkaját sikerült összedobnunk vacsira/ebédre időhiány miatt. Nem a konyhaművészet csúcsa, viszont praktikus darab, bármikor elő lehet kapni, ha valami gyorsat és finomat akarunk alkotni magunknak vagy a családnak. Szeretem, ha valaki önazonos, ezért nagyon tetszett, hogy a könyvbe is sikerült átmenteni azt a laza stílust, amely Zé védjegye, nagyon fel tud dobni egy-egy rövidebb poénos bevezető egy talán nem annyira érdekes receptet. A könyv hanulata is nagyon Zés lett, minden elismerésem a fotósé, a borító is nagyon jól el lett találva, természetesen a fényképek gyönyörűek és ínycsiklandozóak. Az ár nem annyira baráti (5.990 Ft), de ugye a nevet meg kell fizetni, és jön a karácsony, egyszer az évben rá lehet szánni ennyi pénzt Zére. Aki ismeri a szerző stílusát, tudja, mire számíthat, aki nem, nos, nyugodtan tehet vele egy próbát, mert gyors és egyszerű recepteket talál benne, amolyan rockandroll üzemmódban tálalva, amelyekkel hétköznapra valók ugyan, mégsem unalmasak.

Király kaja a Reuben szendó, de francnak van kedve pepecselni vele egy hosszú munkanap után, jó lesz oda a Zé-féle változat is, amelyben szintén van mindenféle földi jó (és ránézésre az ízvilág is stimmel, de majd leteszteljük), viszont übergyorsan elkészül. A Bakonyi szelettel ugyanez a helyzet, imádom, de akar a halál annyit ácsorogni a konyhában miatta, erre a "hatalmas" problémára is találtam megoldást a könyvben.

Lassan itt a karácsony, a nagy trakták időszaka, eljött az ideje, hogy elkezdjük kímélni a kis gyomrunkat, hadd pihizzen szegény, mielőtt rázúdul a háromnapos kajacunami. Nincs is jobb ilyentájt, mint egy egyszerű kis pogi, na de azért tehetünk bele egy kis csavart, hogy kellőképpen kényeztessük az ízlelőbimbóinkat. Egyetlen különlegesebb hozzávaló szükséges hozzá, a camembert sajt, minden más biztosan van a kamra polcán és a hűtőben. Egyszerű, gyors és nagyon finom. A recept innen.

Nemcsak a dánok tudnak élni, hanem a finnek is! Olyan szaunakulturájuk van, hogy öröm volt róla olvasni, hát még a hangulatos képeket nézegetni és az érdekes recepteket olvasni. Finnországban ma kb. 3,2 millió szauna üzemelhet. Döbbenetes szám, ráadásul olyan sokszínűek ezek a szaunák, amennyire különböznek azok az emberek, akik folyamtosan használják őket. Mert más típust használ az aranyásó  pár, akik az ország legmagasabb területén élik mindennapjaikat, a bohó egyetemisták, a rockerek vagy egy hétköznapi család. A kötet szerzői 19 finn szaunába látogattak el, ahol nemcsak a házigazdák jókedvű gőzölődését örökítették meg, hanem jókat is főztek a helyiekkel. A szauna konyhának megvannak a maga különleges főzési szabályai, amelyekben alapvetően nagyon egyszerű és egészséges ételek készültek, és bármilyen furcsának hallatszik elsőre is, még tortát is lehet sütni bennük. Mivel én hiperzékeny bőröm miatt kénytelen vagyok messzire kerülni a szaunák világát, ezért csendes irigységgel lapoztam végig ezt az impozáns kivitelű szakácskönyvet, amelyből árad az életöröm és a természettel való együttélés, mindez komoly mínuszokban. Szokni kell a pőre embereket a képeken, akik nem nem úgy néznek ki, mint a viking istenek és az amazonok, hanem hétköznapi testalkattal rendelkeznek, és nem öncélűan mutogatják magukat a fotókon, náluk ez a mindennapi szaunaélet természetes része, ami nekünk nem kicsit furcsa elsőre. Ha ezen túl tudjuk tenni magunkat, viharsebesen magával ragad az az életérzés, amelyben a népek jól érzik magukat a barátaikkal és a családjukkal, miközben fura ételeket falatoznak. A lehető legextrémebb helyeken is képesek arra, hogy elkészítsék a finomságokat (nálam a talicskában felizzított faszénparázson sült ételek mindent vittek), ahogyan a szaunákat is sokféle helyszínen alakították ki a föld alatti barlangszaunától kezdve a jégszaunán át a kerekeken guruló változatig. Elsősorban a különleges hangulat miatt érdemes végigolvasni ezt a hiánypótló szakácskönyvet, amelyben betekintést nyerhetünk a finn lélekbe és konyhaművészetbe.

Törpemálnás tésztakosár, véres hurka tésztaköntösben, szaunakályhában sült pizza, csokoládés narancstorta. És az én személyes kedvencem: a háromcsokis fondü. Megannyi ínycsiklandozó finomság, amelyről alapjáraton biztosan nem jutna eszünkbe, hogy szaunakörülmények között is elkészíthető, pedig lehetséges, de biztonsági okokból mindig be kell tartani a műfaj speciális szabályait, mert ez a főzési mód nem kicsit veszélyes a gőz, a tűz és a fedetlen bőr miatt. Azonban ha odafigyelünk, nem jelent nagyobb problémát az ételek elkészítése, mint egy sima kerti grillparti.

Az év végéig tartó budapesti Titanic kiállítás december 9-én rendhagyó programot kínál, ugyanis a vakmerő látogatóknak lehetősége nyílik arra, hogy különleges hangulatban, sötétben, elemlámpákkal tekintsék meg a tárlatot. Ebben a környezetben élesebbek a kontúrok, baljósabbak a tárgyak, a Titanic tragédiájának részletei még erőteljesebben tárulnak fel, a Titanic átkáról nem is beszélve... 

A Titanic kiállításról szóló cikkünket itt olvashatja.

Talán általánosságban a legkevesebb szó a levesekről esik, és igyekszem ezen a dolgon kicsit javítani a mai poszttal. Valószínűleg sokan még csak nem is találkoztak ezzel a különös zöldséggel, ami ízében és illatában szinte egy-az-egyben ánizsos, de valahogy mégis más. Mint minden másból, ebből is lehet krémlevest készíteni (pálinkát, azt nem tudom), így hát ennek látunk neki a következőkben. 

Rohamléptekkel közeledik a karácsony, ideje előkeríteni a jól bevált recepteket, és begyűjteni az új ötleteket, amelyeket nem az ünnepen fogunk kipróbálni (hiszen minden családban megvannak a megszokott menük), viszont a hosszú téli estéken rengeteg időnk lesz tesztelni őket. Jól időzítve jelent meg Jamie Oliver új szakácskönyve, hiszen ezúttal nem a megszokott, gyorsan összedobható ételeket kapjuk tőle, hanem igazán exkluzív ételsort állíthatunk össze a bőségesen rendelkezésre álló leírásokból. Szép nagy féltégla lett belőle (400 oldal, és nem éppen kis méretben), kiváló karácsonyi ajándék Jamie-rajongóknak és minden konyhatündérnek, aki szeret kísérletezni. A kivitelezés és a tartalom is ünnepi, Jamie egész családja szerepel benne, a fotós jól elkapta a meghitt pillanatokat, nem tűnik művinek a fényképek hangulata, és persze a rajtuk látható ételek is rendkívül ínycsiklandozóak. Rengeteg recept található benne, van itt minden az előételen keresztül a húsokon át a vega és vegán fogásokon keresztül a desszertekig, amelyek természetesen elsősorban angol receptúra szerint készülnek, de azért a nemzetközi kitekintés sem hiányzik. Különleges angol fűszerek és hozzávalók is szükségesek az ételek elkészítéséhez, amelyeket azonban némi utánjárással nálunk is be lehet szerezni, de azok is találnak magunknak ötleteket ebben a gyönyörű kivitelű kiadványban, akik inkább a saját kamrájuk tartalmából válogatnának a finomságok elkészítésénél. A könyv hozza a szokásos Jamie Oliver színvonalat, szépek a fotók, jól követhetőek a leírások, laza a stílus, viszont a szerkesztés egy kicsit eklektikusra sikeredett, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Nem mindennap fogjuk forgatni ezt a tekintélyes méretű kiadványt, de biztosan lesz olyan ünnapi alkalom, amikor elővesszük, és nekiduráljuk magunkat az amúgy meglepően egyszerűen elkészíthető ételek valamelyikének.

Slampos Joe szendvics pulykából. Mert nem csak klasszikusokban lehet gondolkodni, egy kis újítás nem árt meg senkinek, és persze a maradékokat is kreatívan fel lehet használni, ne menjen kárba az a sok finom étel. A carpaccio is készülhet almából, a karácsonyi kehelynél is csak az a lényeg, hogy legyen benne tradicionális angol karácsonyi puding, minden más kedv és ötlet kérdése. Hallgassunk Jamie-re, ne stresszeljük magunkat feleslegesen az ünnepen, alkossunk lazán mennyei finomságokat!

Ebben az írásban a belső csendünk keresésével összefüggő nehézségekkel kapcsolatos kérdésekre keresem a választ. Elsőként arra, hogy miért is lenne fontos, hogy néha el tudjunk csendesedni.
A rádiók és a gramofonok korszaka előtt, alapvetően csend volt körülöttünk. Természetesen a zene, a dallamok mindig is meghatározó szerepet játszottak az emberiség életében, szinte minden korban és minden civilizációban, de ha a körülöttünk levő alapzaj és csend arányát hasonlítjuk össze, akkor jelenlegi tudásunk szerint azt mondhatjuk, hogy a különböző hang és képsugárzó eszközök napi használatúvá válása előtt a történelem folyamán a csend játszotta a nagyobb szerepet. Ez mára már teljesen átfordult, nagyon kevés olyan élethelyzet és olyan helyszín van, amikor csend vesz minket körül.